Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1971
1971. július 27., Vezetői értekezlet - 1. Javaslatok a tanszékek, tanszéki csoportok vezetőire. - 2. Felsőfokú technikumi oktatók átsorolása
Javaslat / a Matematika-Fizika Tanszék vezetésére Rév: Kálmán Mihály Született: Szeged, 192o. szeptember 19-én. Anyja neve: Ördög Anna Iskolai végzettsége: Tudományegyetem, matematika szakos középiskolai tanár, fizika szakos ált. iskolai tanár. Az MSZMP és a Vasutas Szakszervezet tagja. Nős, két gyermeke van, Felesége általános iskolai tanár. Kitüntetései: 1963-ban az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója", 1965-ben "Miniszteri Dicséret", majd 197o-ben "Kiváló Vasutas". A pedagógus pályán 19**8 óta dolgozik. A vasúti szakemberképzésbe 1957- ben kapcsolódott be. Értékes munkát végzett a felsőfokú vasúti oktatás beindításában. A Felsőfokú Vasutforgalni Technikumnak 1963 óta igazgatója. Vezetésével a felsőfokú technikum a vasúti szakemberképzés számottevő intézményévé vált. Az 1969-7o-ben belépett uj távközlő és biztosítóberendezési szak tanterveinek a kidolgozásában, az oktatás tárgyi feltételeinek a megtéröntésében ugyancsak kiemelkedő érdemei vannak. Vezetői készsége, magatartása nagyban hozzájárult az oktatói-nevelői munka egészséges légkörének kialakításához. Munkájában következetes. Munkatársainak szívesen ad sogitséget, ugyanakkor megköveteli a feladatok minőségi elvégzését. Céltudatosan törekszik az oktatás színvonalának növelésére. A számítástechnika, az operációkutatás, a kibernetika nagyon érdekli, ezen a területen végez beható munkát. Elismert matematika-oktató: a szegedi tudományegyetemen évek óta dolgozik meghívott előadóként. A felsőfokú technikumban megszervezték a Közlekedéstudományi Egyesület helyi Csoportját és annak elnöke. Javasolt főiskolai benoBDlása: főiskolai tanár. A tanszékvezetői megbízás javasolt tartama: 1971» IX. 1-től számított 1 év. Javasolt tanszékvezetői pótdij 5oo,- Ft. Budapest, 1971. augusztus 4. Dr. Hegedűs Gyula sk., főigazgató