Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)
IV. "Az jó és hű szolgákat". Az udvari társadalom
AZ UDVARI TÁRSADALOM 335 kért.494 Ott tartották például 1633. november 13-án azt az eljegyzést, amelyen Balogh Péter váltott gyűrűt az egyik Sankó lánnyal. A szertartást Kanizsai Pálfi János németújvári prédikátor vezette, aki beszédet is mondott, és a lelkészt Batthyány Ádám éppen e beszéd miatt utasította ki birtokairól.495 Az incidens ellenére a Sankó családnak több tagja is Batthyány Ádám szolgálatában maradt: Sankó István 1627-ben inas, majd később étekfogó, végül 1639 és 1643 között continuus udvari familiáris volt, testvére Sankó Miklós pedig 1640-től a continuus, 1642-től 1657-ig pedig a házi familiárisok között szolgált. Harmadik testvérük, Boldizsár a kiskomáromi végvárban volt lovas hadnagy, majd 1648 és 1650 között németújvári főporkoláb lett. 1638- ban együtt kaptak birtokokat Somogy és Tolna megyében.496 Sajnos nem ismerjük, hogy Sankó Ferenccel pontosan milyen rokonságban voltak. Sankó Ferenc 1645-től 1647-ig Németújvár főporkolábja volt. Ezt követően lett 1649-ben hopmester. (A főporkolábságban rokona, Sankó Boldizsár váltotta.) Nem tudjuk, hogy miért kapott új tisztséget, hiszen míg porkolábként évente 120 forint, hop mester ként csak 60 forint fizetést kapott. De új tisztségében is csak két évet szolgált. Utoljára az 1651. január 1-én készült udvari fizetési jegyzékben szerepelt.497 1651. június 20-án Batthyány Ádám már új hopmesterével, Börzsönyi (vagy Berzsenyi) Tamással kötött konvenciót. Fizetése megegyezett Sankóéval, tehát a 60 forintot és ugyanazokat a természetbelieket kapta, és neki is egy inasa lehetett.498 Börzsönyi valószínűleg abból a családból származott, amely 1559-ben kapott adományt a Veszprém megyei (de Vas megye határán fekvő) Nagy- vagy más néven Egyházasberzsenyben.499 Ő magának 1648-ban Incéden (Dürnbach) volt szabad telke, amely mellé 1655-ben újabb három és egynegyed telket kapott zálogba Batthyány Ádámtól.500 1631 óta állt Batthyány szolgálatában, ahol 1632. augusztus 9-től négy lóra volt konvenciója a házi uraim között. 1643-tól a continuus uraimék 494Bél: Vas vármegye 451. Vö. Bél Mátyás levelezése 295. n° 486. 495Kanizsai Pálfi Jegyzőkönyve 321-322. Ld. még az V. fejezetben. 496Nagy Iván X. 50.; BÁFF. 497BÁFF. 498Konvkv I. 26. 499Nagy Iván II. 33.; Kempelen II. 170.; Berzsenyi emlékkönyv. Szerk. Merényi Oszkár. [Kaposvár-Szombathely] 1976. 28-29. - Noszlopy Tivadar. Berzsenyi Dániel és családja. Kaposvár 1910. 9. összeállította a család teljes leszármazási tábláját is, azonban ebben Börzsönyi Tamás nem szerepel. - Nagyberzseny egyébként a XVII. században már lakatlan volt (Ila-Kovacsics: Veszprém megye I. 273.). 500Zimányi: Rohonc-Szalónak 166-167.