Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)
IV. "Az jó és hű szolgákat". Az udvari társadalom
276 ,Az JÓ ÉS HŰ szolgákat’ A legidősebb, Francsics Ferenc haláláig Batthyány Ferenc asztalnoka volt. Öccse János viszont rövid fiatalkori szolgálat után Batthyány Ferenctől alsólendvai Bánffy Kristófhoz (1577-1643) szegődött, és annak udvari hadnagya lett. Később végvári katonának állt Veszprémben, és egy Adony melletti ütközetben halt meg.191 A harmadik testvér, István 1615-től 1617-ig Ferdinánd főherceg oldalán részt vett a Velence elleni „uszkók” háborúban, majd ő is királyi szolgálatba állt, mint a végbeliek fizetését szállító megbízottak kísérője, végül pedig 1645-ben Batthyány Ádám borostyánkői főporkolábjaként fejezte be pályafutását.192 A negyedik testvér, Gáspár fiatal korában Illésházy Gáspár inasa volt, majd bátyjával, Istvánnal együtt ő is részt vett az „uszkók” háborúban. Miután hazatért, az 1620-as években Lobkovicz Poppel Éva rohonc-szalónaki tiszttartója lett.193 Amikor a birtokot Batthyány Ádám vette át, 1631. október 22-én „esmég” rohonci tiszttartójának fogadta föl.194 Tisztségét valószínűleg 1636 végéig, a rohonc-szalónaki uradalom egyesüléséig látta el.195 1 636 októberében Batthyány őt küldte Horvát Jánossal együtt Gereben átadására Poppel Évának,196 és decemberben ott volt Szalónak átvételekor is.197 A prebendajegyzékek 1635 és 1648 között Batthyány házi (otthon lakó) familiárisai között tartották számon,198 de eközben 1637-ben négy lóval szolgált Káldy Ferenc főkapitány szerében is,199 majd pedig 1644. január 1- től Batthyány Ádám körmendi vicekapitánnyá (tehát gyakorlatilag kapitánnyá) nevezte ki.200 Ez idő alatt Körmenden a „Kapitány ut191Francsics-gen. 192Francsics-gen. Francsics István levelei B. Á.-nak, Borostyánkő és Szalónak, 1645: MOL P 1314. n° 15341 15347. és MOL P 1313. Vegy. följ., 1. tétel f. 42. - Konvenciója: Konvkv I. 193 Francsics-gen. 194Konvkv I. és MOL P 1315. 1631-1639. f. 1. Fizetése 60 ft, rása posztó, rókagerezna, ellátás 3 lovára, 2 szolgájára és inasára. 195Miután 1636 decemberében Szalónak is B. Á.-é lett, 1637 januárjától „egy kévést” Tót István deák volt szalónaki tiszttartóságban (Inkv p. 244.), majd 1637. máj. 17-től Jobbágyi Dániel lett a tiszttartó (instrukciója: Inkv p. 14. 248.; MOL P 1322. Instr. n° 79.). 196„Memoriale, az minemőt adtam Franczicz Gáspár és Horvát János uraiméknak, mikor aláküldöttem űkegyelmeket Gereben vára resignálásara az öreg asszonynak űnagyságának”, 1636. okt. 26.: Inkv pp. 220-223.; MOL P 1322. Instr. n° 66. 197„Memoriale, az minemőt Franczicz uramnak és [Zvonarics] György deák uramnak adtunk, mikor Szalónakot visszafoglaltuk”, 1636. dec. 1.: Inkv p. 225.; MOL P 1322. Instr. n° 85. Ugyanerről egy másik instrukció Francsics Gáspárnak és Kuprisics Márkénak: MÓL P 1322. Instr. n° 73. 198BÁFF. 199MOL P 1322. Föld. fám. n° 388. 200Konvenciója: Konvkv II. p. 39.; Instrukciói: „Francsics Gáspár memorialéja, amikor beállt a körmendi vicekapitányságra”, 1643. dec. 30.: MOL P 1322. Instr. n° 177.; „Me-