Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)
IV. "Az jó és hű szolgákat". Az udvari társadalom
Az UDVARI TÁRSADALOM 249 rendszer kontinuitását mutatják az Árpád-kortól egészen a XVIII. század elejéig. Azok a jelenségek, amelyekkel Szekfű Gyula jellemezte a középkori magyar familiárisi rendszert: az önkéntes, felbontható, egyedül magánjogi vonatkozású szolgálatvállalás; az örökletesség hiánya; az inkább jutalmul, semmint szolgálatba álláskor kapott földadomány; a familiárisok alkotta főúri hadsereg; sőt az ifjúság familiaritás keretében történő nevelkedése, mind érvényesek a XVII. századi viszonyokra is.36 Ezért a XVII. századi forrásokból nyomon követhető változások nem tűnnek annyira jelentősnek, hogy a XVI-XVII. századi Magyarországon a középkoritól lényegesen különböző szervitori intézményről beszélhessünk. A meghatározott időre történő szolgálat vállalás például Batthyány Ádámnál nem volt szokásban, de az egyébként sem lenne jelentős fordulat, mert a felbonthatóság már a középkorban is a familiaritás - Szekfű Gyula szavaival - „egyik legjellemzőbb és legsajátságosabb vonása” volt.37 Az írásos szerződés és a készpénzfizetés elterjedése elősorban az írásbeliség és a pénzgazdálkodás újkori fejlődésével függ össze. Az pedig, hogy felnőtt familiárisok egyoldalúan elhagyják urukat, és egy másik főúrhoz csatlakoznak - mint alább látni fogjuk - a XVII. században is kelthetett indulatokat. Ami az elnevezéseket illeti, a XVI-XVII. században a familiaris és servitor szavak egymás mellett éltek, anélkül, hogy egyik is kiszorította volna a másikat. A két megnevezés néha közvetlenül egymás mellett is előfordult, például hiteleshelyi oklevelekben („familiaris et servitoi*') ,38 vagy Batthyány Ádám főúri hadserege (hadnagyságok) néhány összeírásának címében („Regestrum familiarium et servitorum domesticorum”),39 jelezve, hogy a két szó jelentése fedi egymást. Ha mégis különbséget próbálunk látni, akkor az inkább abban keresendő, hogy a servitor, illetve magyar megfelelője, a szolga tágabb jelentéssel is bírt, mint a familiáris. Batthyány Ádám 1633-tól vezetett konvencióskönyve például a szolgálatában álló nemesi szolgák („servitores nostri’) mellett a „kézműves szolgákat” („servitores artificii operarii nostri’) is említett.40 A nemesi szolgálatvállalók elnevezésére mindenesetre a XVII. században a familiaris elnevezést éppoly gyakran használták, mint a servitor szót.41 36SzekfŰ: Serviensek.; Iványi E.: Esterházy Pál 318. 37SzekfŰ: Serviensek 60. 38Bükéi Irén: Megyei köznemesi társadalom a Mohács utáni évtizedekben. Zala megye negyedszázada a Habsburg-uralom kezdetén (1526-1550). Sz 145 (2011) 1147-1182.: 1171. 39,A z házi és körmendi, csákányi, szentpéteri lovas renden való szolgáimnak az felírások az hadnagyság számára” 1633. ápr. 1., 1634. jún. 20., 1635. máj. 10.: MOL P 1322. Föld. fám. n° 327/a., n° 339., n° 357. 40Konvkv I. 41Ld. még: Iványi E.: Esterházy Pál 318.; „a familiáris és szervitor fogalomhasználat mögött tartalmi eltérés nem tűnik ki”: Dominkovits: Récsey 32.
