Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)

III. "Mind az várakat, s mind az tartományit". Az udvar épített környezete

Az UDVAR ÉPÍTETT KÖRNYEZETE 143 hangot keltett. „Az magyarok igen nagy nyereséggel fogtak járni az török ellen Batthyány uram vezérlése alatt” - írta naplójába Haller Gábor.46 Az anyai örökség Poppel Éva már nem érte meg, hogy láthassa végrendeletének hiteles példányát. A vasvári káptalan ugyanis csak 1640. november 20-i dátummal készítette el a hivatalos tisztázatot,4' amelyet december második felében adtak ki Batthyány Ádámnak.48 A végrendeletben Poppel Éva elsőként azon birtokairól intézkedett, amelyeket fiától zálogként birtokolt, tehát Gerebenről és Torniscsáról. Ezeknek zálogösszege akkor 26000, illetve 9000 forint volt. A két birtok közül Gerebent Erzsébetnek szánta, kérve Borbálát, hogy mondjon le ottani részéről („hagyok annyit, hogy megkerel az háromezer forint bővön neki”), és Ádámot, hogy ne váltsa vissza. Torniscsát Borbálára hagyta, úgy, hogy ha Ádám kiváltaná, akkor más, Dobrán elzálogo­sított részeket váltsanak ki helyette. Nem esett szó a végrendeletben Poppel Éva saját birtokairól, sem a szentgotthárdi apátságról, ame­lyet már 1629-ben Magdolna lányának adott, sem pedig dobrai és muraszombat-rakicsányi részeiről. Utóbbiakat is még életében föloszt­hatta lányai között, mert a végrendeletben említette, hogy Magdolna saját „részét az itt való dobrai és muraiszombati jószágban” Borbálá­nak adta zálogba. Szinte a birtokokhoz mérhető értéket jelentettek a Poppel Éva ál­tal hátrahagyott követelések is. A legnagyobb köztük az a 26000 forint volt, amellyel Csáky László tartozott Poppel Évának. Ezt Batthyány Borbála kapta. (Csáky összesen 36000 forinttal tartozott Borbálának, mert felesége dobrai részei is Borbálának voltak elzálogosítva.) To­vábbi jelentős értéket képeztek az ékszerek, ruhák és kelengyék. Eze­ket részben Poppel Éva lányai, részben pedig három lányunokája: Batthyány Mária Eleonóra, Csáky Borbála és Erdődy Éva Borbála kapták. Ádám viszont a végrendelet szerint egy gyöngyfűzős selyem­­szőnyegen kívül semmit nem örökölt anyjától.49 4BHaller Gábor naplója, 1630-1644. In: Erdélyi Történelmi Adatok IV. Szerk. Szabó Károly. Kolozsvár 1862. 1-111.: 68. 47PÉVégr. - A végrendelkezés hiteleshelyi gyakorlatáról: Papp László SchP: A hiteles helyek története és működése az újkorban. Bp. 1936. 75-78.; Somogyi Ferenc: Végrendel­kezés nemesi magánjogunk szerint. Pécs 1937. 82-83., 166. 48Lónyi Mihály levele B. Á-nak, Szombathely, 1640. dec. 14.: MOL P 1314. n° 29834. 49PÉVégr n° 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom