Nemes Gábor - Vajk Ádám (szerk.): In labore fructus. Jubileumi tanulmányok a Győregyházmegye történetéből - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 13. (Győr, 2011)

Bana József: Kísérlet a Győri városában működő vallásos egyesületek meghatározására (1737-1950 között)

62 Bana József célú egyesület ne alakuljon. Az egyesületi életben kirívó eseteket, így alapszabály­vagy államellenes működést nem találtak. A korszakhoz kötődik az első egyesü­leti törvény - 1938. XVII. te. ennek célja azonban nem az egyesületi szabadság kodifikálása volt. Az egyesületi szabadsággal kapcsolatos visszaélésekről szólt. Meg­alkotta a tilos egyesület fogalmát, amin a többi között a láttamozott alapszabály nélkül működőket értette. A törvényre hivatkozva 1939 szeptemberében megtiltot­ták új egyletek alakítását. Az egyesületi jog korlátozásáról szóló rendelkezéseket 1940-ben módosították. Lehetővé tették az országos közérdekű egyletek alapítá­sán túlmenően kisebb helyi jelentőségű egyletek alakítását, „amelyhez hasonló célú egyesület az illető városban nincsen, de működése helyi viszonylatban közérdekű így engedélyezték közművelődési, jótékonysági, gazdasági, sport- és tudományos egyesületek alakítását. Szigorították azonban az alapszabály láttamozását, és az új alapszabály jóváhagyására csak a belügyminiszter volt jogosult. 1943 szeptem­berében a szigorításokat kiterjesztették a kulturális, közművelődési egyesületekre is. Évi rendes közgyűlési jegyzőkönyveik másolatát fel kellett terjeszteniük a Ma­gyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének, amely az ilyen célú egyletek működéséről évenként jelentést tett a Vallás- és Közoktatási miniszternek. Az egyesületi élet rövidesen jelentős hanyatlásnak indult. A Szálasi-éra a kor­porációs rendszer bevezetésével egyidejűleg megszüntette az érdekképviseleti egye­sületeket, majd a belügyminiszter felügyeleti joga alapján a kulturális egyesületek működését is beszüntette. Az egyesületek felszámolása A II. világháborút követően a Fegyverszüneti Egyezmény 15. pontja lett a jogi szabályozás kulcspontja. Ennek értelmében a „Hitlerbarát”, „fasiszta” és az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges egyesületek és szervezetek feloszlatása történt meg, vagyonuk lefoglalásával egyidejűleg. A szervezetek feloszlatását mi­niszterelnöki rendelet értelmében hajtották végre. Az egyesületek felülvizsgálata 1945 nyarán indult meg. Ennek megfelelően felterjesztették alapszabályukat és je­lentést írtak, amelyben beszámoltak működésükről, a személyi változásokról és a tisztviselők igazolásáról. Az egyletek a beszámolási kötelezettségnek késve és részben tettek eleget. Az egyesületi élet felügyeletét ekkor a polgármester látta el. Ez alól kivételt az iskolai önképzőkörök, az ifjúsági, valamint a vallási egyesületek képeztek. Ezek közvetlenül a kultuszminisztérium hatáskörébe és felügyelete alá tartoztak. Bizonyos ellenőr­zési jogot különösen a közigazgatási szervezet újjáépítése, és kezdeti működésének időszakában a Nemzeti Bizottság is ellátott. Az említett hatóságokon kívül a Szövetségi Ellenőrző Bizottság is figyelemmel kísérte az egyesületi életet. Kimutatást is vezettek az egyesületekről. 1946-ban jelentősen növelték a belügyminisztérium szerepét azzal, hogy va­lamennyi „fasiszta” párt, szervezet, egyesület feloszlatását hatáskörébe utalták. A kommunista befolyás alatt álló minisztérium fokozatosan kiterjesztette a „fasiszta” egyesület jelzőt. Új egyesületek alakulásánál előzetesen felmérték a tagság létszá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom