Dreska Gábor: A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára I. (1244-1398) - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 6. (Győr, 2007)
Előszó
Előszó Az Európában egyedülálló magyarországi közhitelű intézményrendszer, a hiteleshelyek (loca credibilia) történetével foglalkozó írások az utóbbi évek szakirodaimában egyre gyakrabban tűnnek fel. A közel egy évszázada írt, és a kutatás irányát lényegében mind a mai napig meghatározó alapmunka, Eckhart Ferenc német nyelvű tanulmánya többeknek adott ösztönzést a téma különböző irányokból való megközelítésére, az egyházi intézmények hiteleshelyi oklevéladásának eltérő szinteken való vizsgálatára.1 Eckhart munkáján, az ilyen jellegű tevékenységről általában és összefoglalóan elmondható ismereteken túl, több okból is szükséges azonban egy-egy konkrét intézmény működésének feldolgozása, ami pedig csak akkor mondható megbízhatónak, ha az adott hiteleshely által a vizsgálni kívánt időszakban termelt, még fellelhető iratmennyiség jelentős részének ismeretén alapszik. A legteljesebb képet olyan hiteleshelyek esetében kaphatjuk, amelyeknek nem csak a hozzájuk forduló felek részére kiadott oklevelei, hanem a közhitelű munka során létrejött egyéb, saját használatra szánt iratai, protocollumai, fogalmazványai, illetve hiteleshelyi levéltára is fennmaradt. A feldolgozott anyag mennyiségét, típusát, de a feldolgozás módszertanát tekintve is kiemelkedő Kumorovitz Bernátnak a leleszi premontrei konvent hiteleshelyi tevékenységét bemutató tanulmánya, aminek mindezeken túl még igen figyelemreméltó sajátossága, hogy a középkori magyar államiság végének tekintett 1526 helyett inkább a vizsgált intézmény történetéhez és oklevéladó gyakorlatához igazodva választott korszakhatárt.1 2 Hasonlóan nem a köztörténet, bár azzal éppen egybeeső módon a hiteleshely középkori működésének végét is jelentő mohácsi vereség és az azt követő török előrenyomulás szabott időbeli határt Szakály Ferenc tanulmányának.3 A szekszárdi hiteleshely működését bemutató dolgozat a konvent (hiteleshelyi) levéltárának megsemmisülése illetve szétszóródása okán, Kumorovitztól eltérően, csak a kora újkori pusztításokat elkerülő, vagy azok által csak kisebb részben érintett családi és testületi levéltárakban megőrzött szekszárdi kiadványok módszeres felgyűjtésének útját követhette, ami a magyarországi középkori levéltári források sajátos helyzetéből — és a vizsgált intézmény irattermelésének nem túl nagy számban 1 Franz Eckhart, Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. In: Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung, IX. Ergänzungsband, 2. Heft. Innsbruck, 1914. 395-558., illetve magyarul: Eckhart Ferenc, Hiteles helyeink oklevélkritikája. Turul 31 (1913) 158-163.; Uő, Hiteles helyeink eredete és jelentősége. Századok 47 (1913) 641-655. Az intézményt érintő szakirodalomról összefoglalóan lásd: Solymosi László, Hiteleshely. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Szerk.: Engel Pál és Makk Ferenc. Budapest, 1994. 263-264. 2Kumorovitz L. Bernát, A leleszi konvent oklevéladó működése 1569-ig. Turul 42 (1928) 1-39. 3Szakály Ferenc, A szekszárdi konvent hiteleshelyi és oklevéladó működése 1526-ig. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből I. Szerk.: Puskás Attila. Szekszárd, 1968. 9-60.
