Lukácsi Zoltán - Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár 1956 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 4. (Győr, 2006)
Micska Sándorné Pászly Mária, volt mosonmagyarórávi óvónő visszaemlékezése
1957 őszén kezdtek piszkálni. Hívattak a gyár személyzeti osztályára. Két megtermett nyomozó várt. Az árnyékomtól nem ijedtem meg. Kezdtek faggatni. Először is igazoltattam őket, kik ők. Megmutatták ígazolványukal. Most már kérdezhetnek. Faggattak. Hogy volt a tüntetés? Miért voltam ott? Fegyver volt-e nálunk? Annyira hidegen hagyott a kérdésük, bátran kimondtam az igazságot: „Egész Magyaróvárt tartóztassák le, hisz a tüntetésen apraja-nagyja ott volt!” Ezután még háromszor hívattak. Már nagyon kiborultam. Egyik tanítványom apja kék-ávós3 volt. Jó viszonyban voltunk. Családlátogatáskor személyesen megismertük egymást. A felesége dajkám volt. Szerettem a kis asszonykát, ő is szeretett. Gondoltam egy merészet. Elmentem a laktanyába. Pojoka nevezetű százados, ő volt a főnök. A portán bejelentkeztem. Telefonáltak neki, hogy fogad-e. Felkísért a kískatona. Szívélyesen fogad. Elmondom a problémámat. Azon nyomban telefonált a rendőrségre, hogy azonnal állítsák le a nyomozást. A százados megnyugtatott, nem fognak tovább háborgatni. Úgy is volt. Egy időre nyugodtan hagytak. 1958 tavaszán, a Kötöttárugyár személyzeti osztályától jött egy leirat, hogy nyomozás indul ellenem. 100 ezer forint sikkasztás van a terhemen. A konyhán ennyi hiány van. Bűnvádi eljárás indul ellenem. Bemegyek a személyzetishez, Horváth nevezetű. Kérdezem: „Mi ez a cirkusz?” A konyha a gyárban van! Életemben a konyhában nem voltam. Nem ismerem a szakácsnőt. Az ebédet, tízórait, uzsonnát kiküldik. Az óvoda a gyártól körülbelül egy kilométerre van. A maradékot visszaküldik a dajkák. A konyhának van egy felelős megbízottja, aki beszerzi a dolgokat. Ő kapja a pénzt. Az étlapot is bent a gyárban készítik el. Úgy tudom, hogy a gyáriak is ott étkeznek. A személyzetis azt mondta: „Átadtuk a rendőrségnek, majd kivizsgálják”. Engem állásomból felfüggesztettek, csak a fizetésem 50 százalékát folyósítják. Az intézménybe nem mehetek be. Újra kezdődött a kálvária. Háromszor hallgatott ki a rendőrség. Az összes munkatársaim egyhangúlag igazolták, hogy nekem semmi közöm, kapcsolatom a konyhával. Mikor befejeződött a kivizsgálás, megjött a rendőrségi eredmény: bűncselekmény nem történt, sem sikkasztás. A gyár ezek után is kérte folytatását, hogy bírósági tárgyalás is legyen az ügyből. Láttam, hogy Óvárról el kell tűnnöm. Kikértem a munkakönyvemet: „Hozzájárulással” kiadták. Elmentem Győrbe a művelődési osztályra. Elmondtam a problémámat. Felügyelőm szinte boldogan mondta: „Mária, gyere, megkapod a kinevezésedet a győri Kossuth utcai óvodába.” Másnap már munkába is léptem. A bírósági tárgyalás is megtörtént, azon már nem is kellett jelen lennem. A Horváth nevezetű személyzetis még mindig nem tudott megnyugodni. Győrben volt egy pártértekezlet. Az én felügyelőm is ott volt. A személyzetis nagyon kirohant az osztály ellen: hogy lehet egy ellenforradalmárt megtűrni, és állást adni neki? A felügyelőm egy karakán egyéniség volt. Jól letorkolta. Mondta: az osztály a munkámmal meg van elégedve, a megyének a legkiválóbb óvónője. Ő nem tűri, 76
