Lukácsi Zoltán - Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár 1956 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 4. (Győr, 2006)
Beszélgetés Dr. Simon József apátkanonokkal
- Mennyire becsülhető a sebesültek, halottak száma, akikkel önök találkoztak, mennyire tudták a lelkipásztori feladatot végezni, mennyire segítettek, esetleg akadályozták önöket ebben?- A kórházba másnap is bementem. Aznap délután már - ahogy megtudtam -érkezett meg a győri felmentő sereg. Tihanyi Árpád meg Földes Gábor, és a velük tartók elkaptak három vagy négy ÁVÓ-st. A többiek - a Dudás is - átmenekültek Csehszlovákiába. Annyit azért elmondhatok, hogy kórházi látogatásaim során bementem az egyik lövöldöző ÁVÓ-shoz is lelkipásztori feladatból, erről aztán nem kell, nem is szabad többet szólnom. Voltam a Városházán is, ahol a másikakat hallgatták ki, akik közül az egyik kiugrott az ablakon, de a nép agyonverte, aztán ezt, akinél a kórházban voltam, talán egy jó óra múlva a népharag kivitte az utcára. Egy fára akasztották fel fejjel lefelé és agyonverték. Szóval 26-a és 27-e életem legszörnyűségesebb napjai voltak. Kegyetlen és kimondhatatlan napok. Indulásában felemelő érzés volt, tiszta forradalom volt ’56, de ahogy összeomlott, és ahogy legyilkolák ezt a tiszta forradalmat, a dúvadaknak a nívójára ereszkedett le az egész. Ez bénítólag hatott az ember lelki világára. Én most is állítom - hogy egy kis filozófiát vigyek bele -, hogy ’56-ban tört meg a magyarság gerince. Az egyházé is. '56-ig volt ellenállás, akkor is ítéltek halálra embereket, de akkor még mindig megvolt a dac és a „csakazértis ellenállunk ennek a komunizmusnak” a lelkülete. ’56-ban megtört ez a gerinc, és nem csak megtört, hanem a gerincet fel is élték. Puhány vagy puhatestű lénnyé rontották meg a magyarságot. Ez ma is folyik, ezért nincs gerince a magyarságnak. Pintér Gizus családját is ismertem. Értesíteni kellett őket, meg segítettem a lebonyolításban, a hazaszállításban, otthon van eltemetve Ivánban. Úgy tudom, mikor a nagybácsija, a rektor úr meghalt, ő is Ivánban temetkezett el. A városban a sortűz után bénultság és kegyetlen bosszúvágy is kialakult, ahogy ott elbántak ezekkel. Ami érthető emberileg, de nem tudom... nem tudok ítéletet 65 A népharag egyik áldozata. (Rolf Gillhausen - Stern)
