Soós Viktor Attila: Apor Vilmos naplói I. 1915-1917 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 2. (Győr, 2005)

Napló, 1915. augusztus 17 - 1917. január 15.

mon voltam, pedig oly antipatikus volt nekem dölyfössége és papi hivatáshoz nem méltó különös modora miatt. Távozása után szakítottam vele, de primíci­­ámról mégis értesítettem őt, mert ekkor nem akartam látszatát se kelteni arról, mintha valakinek nem tudnék megbocsátani. Ő hosszasan írt, gratulált, és én feleletemben nyíltan megmondtam véleményemet jelleméről. Hosszas levelezés jött létre közöttünk, s nekem az maradt az impresszióm287, hogy nem változott, s csökönyösen ragaszkodik ahhoz a felfogáshoz, hogy igazságtalanul szenvedett. - És most egyszerre itt termett, és mondhatom nagyon előnyösen csalódtam ben­ne: ő most már belátja, hogy nem volt papnak való, meg van elégedve a katonai pályán, és mert a hivatást megváltoztatta, azért az ami kispap korában kellemet­len, visszataszító volt jellemében, az most egész természetes. Jelleme, modora nem változott, de pályája megfelel jellemének, s így meg van az összhang viselete és jelleme közt. - Mily bölcsen vezeti Isten az emberek sorsát, bár belátná minden ember, hogy úgy a legjobb, amint Isten keze vezérli az embert. Június 18. Ma délben utazom el Innsbruckba utolsó szigorlatom letételére, azaz utolsó lenne, ha sikerülne. Útközben megállók Nagyváradon, Pesten és Bécsben. - Vajon Gyulán maradok-e majd azután is? Nagyon reményiem, egyrészt, mert ily kiváló principálist, mint itten, nemigen kaphatok, másrészt, mert folytatni és mélyíteni akarnám a megkezdett kis szociális munkát. Június 19. Budapest A tegnapi délutánt nagyon kellemesen töltöttem Nagyváradon, ahol a szo­kásos vasárnapi kuglizásra érkeztem. Ott volt Széchényi Pali288, a püspök öccse és Erdődy Tamás289, a püspök unokaöccse. A jó püspök áldásával távoztam este. A vonat zsúfolásig tele volt, alig-alig aludhattam. A folyosón kofferemen ültem hosszú ideig, és amint egyszer elbóbiskoltam a következő pillanatban a földön ülve ébredtem fel. A kocsi tele volt vallásos zsidókkal, akik reggel tiszteletreméltó bátorsággal elmondogatták imaszíj segítségével héber imáikat. Bár a mi katoli­kus férfiaink oly bátran vallanák meg hitüket. Itt a jezsuitáknál végeztem a szentmisét; a Metropolleban találkoztam ügyvédünkkel, akit Kézdivásárhelyről290 idekérettem; együtt kerestük Klebelsberget, de nem találtuk ott, s így tervem, hogy délután utazzak Bécsbe, s ott ágyban háljak, dugába dőlt. Ebéd után a bu­dai Vöröskeresztkórházban felkerestem Ibrányi Alicet291, a Főnökasszonyt, aki oly jó és kedves mindig mama és nővérem iránt, elbeszélte, hogy Gizi Laibach­­ban mennyi szekatúrának292 van kitéve a kórházparancsnok és az ottani hadse­regnél működő magyar Vöröskereszt kormányzója, Szuszecsányi György ré­széről. Végre 5 órakor ott találtuk hivatalában Klebelsberg Kunót, akivel Bálvá-287 benyomás 288 Széchenyi Pál (Gyöngyösapáti, 1880. szeptember 24. - Vörösvár, 1918. november 21.) császári és királyi kamarás. Felesége mezöszegedi Szegedy Erzsébet (Acsád (Vas vármegye), 1881. július 6. - Ludányhalászi (Nógrád vármegye), 1958. április 7.), akivel Acsádon 1908. július 22-én kötött házas­ságot. 289 Erdődy Tamás István Gobert Mária (Vörösvár, 1886. július 1. - Kőszeg, 1931. április 20.) csá­szári és királyi kamarás, felesége Albrecht Antónia (1898. - Kőszeg, 1928.augusztus 19.), akivel 1920-ban kötött házasságot. 290 KézcLivásárhely, Háromszék vármegye, Magyarország legkeletibb fekvésű városa volt, latin: Sicu­­lopolis, német: Neumarkt, román: Osorhéj, ma Románia. 291 Ibrányi Alice a Magyar Vöröskereszt országos főnökasszonya. 292 zaklatás 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom