Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-10-29 / 44. szám
10. oldal FÜGGETLENSÉG Thursdaj-, Oct. 29, 1970 NŐK ÉS DIVATOK IrtaPAPP VARGA ÉVA Mostanában olvastam egy cikket a divat körforgásáról és ezzel kapcsolatosan arról az átalakítási lázról, amellyel a nők régebbi ruháikból akarnak valami újat csináltatni. “A hölgy, ha már nem vehet minden héten uj ruhát, alakit és tárgyal a varrónővel, hogy mit is tudna kihozni a tavalyi estélyi ruhájából: “Talán kis délutánit? Tudja mit kedves Klára, én beszaladok a Belvárosba, keresek valami szép díszt hozzá és akkor nekiláthat ...” olvastam a naiv elmefuttatást, amely név nélkül jelent meg az egyik magyar lápban. Esküdni mernék rá, hogy férfi tollából jött, mert a nők tudják nemcsak odaát, hanem itt is, hogy mit jelent a Rotschild Klára szalon. Ott nem lehet szó alakításról, még kevésbé arról, hogy majd a hölgy néz valami hozzávalót ... A hölgynek ott csak annyi szerepe volt, hogy próbált és a férfinek (az lehetett a férj is . . .) mindössze annyi, hogy fizette a számlát. Ez, — amint hallom —, ma is igy van, a Rotschild Klára szalon fogalom a szakmában és ha onnan egy ruha ala■kitásra került, a legjobb házivarrónő is áhítattal •vette kezébe az ihlet szőtte kreációt. VARGA ÉVA Mosolyogva Felvidéken élő nővérem ott csináltatta ruháit és mivel egyforma alakunk volt, én próbáltam a .gyönyörű ultramodern holmit Biri számára. Bü.dán laktunk, igy számomra csak egy szép sétát jelentett ez, de nem fáradságot. Egészen más volt az, ami az ügyet megnehezítette: Abban az időben cseh-megszállott területre névhez volt uj dolgokat eljuttatni. Birinek szerencséjére volt egy közvetítő állomása; a határ kötelében, még magyar területen lakott egy özvegy postamesternő, Biri férjének nagynénje, aki a pesti csomagok tartalmát könnyen átjuttatta Kassára olyan falusi asszonyokkal, akik határátlépési engedéllyel vittek be tejet-vajat és tojást a szomszédos cseh területre, a heti piacra. Biri nővérem nagy társaséletet élt Kassán, jelentős szerepe volt a magyar ügyekben, igy egyszer egy rendkívüli alkalomra olyan ruhát készítettek neki a Rotschild szalonban, amely bár a legújabb divat volt, nagyon hasonlított egy bizonyos régi divathoz, amelyet még nagyanyáink korában viseltek. Nem volt még elterjedt, ismert .is alig, a kirakatokban sem lehetett látni, csak a .fővárosi nagy szalonokban mutatták be, no meg a párisi divatlapokban volt látható. Mikor készen lett, én néhányszor viseltem Biri kérésére, nehogy teljesen újnak tűnjék a határon, ahol kisebb értéket is elkoboztak vagy nagyon rnegvájmolták. ' Ma is élénken emlékszem, milyen nevetségesnek éreztem magam a régimódi szabású, tuldiszitett ruhában, de tudtam, hogy Divat őfelsége parancsának előbb-utóbb talán én is behódolok majd . . . pedig valahányszor erről a témáról beszélünk, mindig kihangsúlyozom, hogy az átlagnönek tekintettel kell lennie saját egyéniségére is a divat mellett. Csak hát — sajnos — gyengék va.gyunk. Sok mindenre képes egy nő, ha azt hiszi, hogy az által hatással lehet arra a férfire, aki neki a legtöbbet jelent. Ennek okát és módját legtalálóbban egy bűbájos költeményben fejtegeti a francia Paul Géraldy: “Nő vagy s ezért tudod ^ hogy az idő a nagy rossz . . . s szerelmünk már nem uj regény, tehát cselekszel és ravaszkodva uj ruhákkal jössz felém . . .” Igen, mert megtartani a férfit, akár férj, akár csak “jelölt”, a nőnek a legfontosabb. De ez az a cél, amely szentesíti az eszközt . . . Térjünk vissza történetem lényegére: az említett ruhát a kapott címre minden külön értesítés nélkül adtam fel. Ugyanis én nem ismertem a távoli rokont, ő sem ismert engem. Azt csak utólag tudtam meg, hogy a pesti ruhaküldemények nem szokatlanok a postamesternő címére, mert egy húga, aki az újpesti színház tagja volt és ilyenformán elég nagy változatosságot fejtett ki az öltözködésben, egy-egy régebbi ruháját elküldte a háromlányos özvegynek, hogy anyagi segítségére legyen. Mikor tehát a divatcsodát megkapták továbbküldésre, Ilka néni azt gondolta, hogy az is a részükre küldött régi ruha. A csomagot kibontván, nézegette a régmúlt idők feltámadt divatkreációját, aztán nevetve mondta a lányainak: “Nézzétek csak ezt a maskarát . . . ! Alig viselték. Valószínűleg Mancikának egy szerepéhez kellett. Ilyenforma ruhában van levétetve az én nagyanyám is. Ott van a képe a bársony albumban. No, nem baj- Az anyagja igen finom, hát majd átalakítja divatosra Kis Kati ...” Katika házivafrónő volt a faluban, ruhaügyekben nagy szaktekintély és mint olyan, kimondta a szentenciát l “Isten ellen yaló vétek, ahogy ezek a városi népek pocsékolják a finom matériát. Ebből a “loknis” szoknyából nemcsak egy ruha, de egy blúz is kitelik, tessék csak rámbizni!” Szétfejtették a ruhacsodát, leszedték róla a “sallangot” és úgy átalakította Katika, hogy a szalonban soha nem ismertek volna rá ... Én bizony csak akkor tudtam meg a ruhaköltemény VIDÁM SAROK: Érelmeszesedés — Kérem a következőt! A paciens átlépte a rendelő küszöbét és bizonytalanul megállt az ajtóban. — Jöjjön közelebb — szólt az orvo3. — Tessék parancsoljon, mi a panasza? — Egy pillanat . . . rögtön . . . csak, csak megkeresem a cédulát . . . A beteg lázasan kutatott zsebeiben. — Milyen céduláról beszél? — kérdezte meglepetten a doktor. — Hát amit én . . . azon feljegyeztem .... . Na, meg is van! Kérem, nekem krónikus emlékezetkiesésem van. —Emlékezéskiesés? — az orvos figyelmesen nézte a beteget. — És ez hogyan, illetve miben nyilvánul meg? — Nagyon egyszerűen. Mindent elfelejtek. Neveket, telefonszámokat, adatokat, eseményeket. Egyszóval mindent! — A fontosabb dolgokat nagyon helyes feljegyezni . . . — No, persze! Csakhogy mire eszembe jut, hová tettem a golyóstollamat, addigra elfelejtem, mit is akartam feljegyezni . . . van vagy nyolcvan noteszom . . . — Értem. És mondja, otthon mi a helyzet? — Hogyhogy otthon? Ezt nem értem . . . — Hát ahol lakik. Ön nyilván nős ember, nemde? — De még mennyire! — A paciens sóhajtott egy mélyet. — Otthon minden pokol. Nem emlékszem házassági évfordulónkra, nem tudom, mikor van, a feleségem születésnapja, nem fizetem időben a lakbért, fizetésemet a feleségem veszi fel . . . A Gondolat ágán ül a szó, ékes tollú madár, emelgeti a szárnyait, i szeretne szállni már, csak a társait várja még, hogy együtt húzzanak j mint a darvak, mikor ősz van. Ti indulásra kész szavak tolongjatok, nyüzsögjetek, j mint a méhek a virágport, szedjétek fel a kincseket az ész a szív kamráiból s a dús teherrel megrakodva szálljatok most a Pasarétre, Kláráim szomorú szivébe s az ő szavuk érkezzen hozzám. Legyetek fürge ingajárat, menjen-jöjjön az üzenet szivünk és agyunk hullámhosszán és lendítse a szeretetet —, mert szárnyai vannak a szavaknak mint a magnóra rögzített hangnak ha térben, időben repülnek. Nem, nem madarak, szárnyas lelkek, útközben is fájnak, könnyeznek míg szivből másik szívbe hullnak. Hát az Öröm? neki nincs hangja? elnémult? óh ha megszólalna! sorsát, amikor a nővérem tőlem is és a szalonban is reklamálta a késedelmes szállítást. Kedves óhazai történet, de jól esik nevetni rajta .. . bár a sírásra is elég okunk lenne . . . — Együttérzek önnel, igazán sajnálom . . . Mindez bizonyára nagyon zavarja munkájában. . . — Szó sincs róla! — tiltakozik hevesen a látogató. — De hiszen az imént mondta, hogy mindent elfelejt. — Ugyan, mit számit az! — Bocsásson meg, de tudni szeretném, hol dolgozik ? — Én? — Igen . . . igen . . . Maga! — Egy pillanat, megnézem a noteszomat . . . Ühüm ... A kereskedelmi igazgatóságon . . . — És mivel foglalkozik ott? Azaz, mit csinál? — A vásárlók panaszaira válaszolok. Jerzy Jasinsky GONDOLATOK Anyáknak, akik pontosan tudják még, mikor és hol kapták az első csókot a férjüktől, sok esetben olyan lányaik vannak, akik már az első férjükre sem emlékeznek. * * A babér, ha sokáig ülsz rajta, csalánná változhat. * ❖ * Madártávlatból szemléli a világot, mint a vércse. ❖ * * Szakértő az, aki cáfolhatatlanul tudja megmagyarázni téves véleményét. íj: * * Sok férj panaszkodik, hogy felesége szüntelenül beszél, de semmi sem tudja jobban nyugtalani tani, mint a feleség hallgatása. Szavak szárnyán Irta: MIKES MARGIT
