Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-10-22 / 43. szám
10. cldsl FÜGGETLENSÉG Thursday, Oct. 22, 1970 Erzsébet királyné nem szorul védelemre. A beharangozott “dokumentum film”-nek előző cikkemben felsorolt vérszegény vádjai leperegnek nemes egyéniségéről. A közlemény hangsúlyozza, hogy a film szerzője kitűnő és megbízható forrásokból merítette adatait: A Habsburg-család archívumából: Ferenc József levelei. Az annakidején “leghíresebb belgyógyász” profeszszor dr. Skodának Erzsébet egészségi állapotáról kiállított “bulletin”-jei. És mindezeken felül “különleges értékeként jelzik pszichiáterek “Ítéleteit”, amelyeket dokumentumokra és Erzsébet leveleire alapítanak. Gyönyörű! Mit kívánhat még a közönség? Tárgyilagosan e g y el ő r e szappanbuboréknak, légüres térnek kell minősíteni ezt az általánosságban mozgó “bizonyítást”. Égek a kínzó kíváncsiságtól, hogy kezemben tartsam és kitapinthassam ezeket a dokumentumokat. Nem tudom : megérem-e ezt a bizonytalan dátumot. De . . . addig nem akarok adós maradni a válasszal. EMBERFELETTI EMBER Mielőtt előterjeszteném a film szerzőjénél szerényebb felkészültséggel összeállított “ellen - dokumentum”-aimat, néhány szóval rávilágítok Erzsébet személyére. Csupán két történelmi tényt idézek emlékezetbe: 1874-ben a fiatal Erzsébetből nagymama válik. Január 8-án a hozzá hasonlóan ugyancsak tizenhat éves korában férjhez ment lányának, -Gizellának gyermeke született. A családi boldogság nem akadályozta Erzsébetet abban, hogy a keresztelő után meglátogassa a kolera-betegek kórházát. Tudja, hogy ez életveszélyes. A kíséretében levő udvarhölgyét, gróf Festetich Máriát a kórház előtt kocsijában hagyja: — Egyedül megyek — mondja. Nem vállalhatom a felelősséget, hogy magammal vigyem. Ágyról-ágyra jár, vigaszr tál ja a halállal küszködőket. Fejedelmi személyiségek nem szokták látogatni a helyeket, ahol ilyen súlyos, fertőző betegek fekszenek. Erzsébet olyan egyéni bátorságról tett tanúságot, aminőt nem igen látni más koronás főnél. . . . Másik jellemző eset: Pár nappal Rudolf öngyilkossága előtt Erzsébet magához kérette férje szeretőjét, Schratt Katalint. A viszonyse az uralkodó, se a partnere nem tartották titokban. Sőt! Hivalkodtak vele. Bécs könyvkereskedéseinek kirakataiban most is ott láttam a vaskos kötetet: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR “Kaiser! Franz Josephs Briefe an die Frau Katherina Schratt.” Arról ezúttal ne beszéljünk, hogy ezektől, az annak idején közismert levelektől mit I szenvedett Erzsébet, a magáínyos asszony . . . Erzsébet legyőzte hitvesi, asszonyi megalázottságát. Női büszkesége, önérzete nem gátolja, hogy páratlan önmérséklettel tárgyaljon riválisával? Nem a saját problémájának a megoldásáról. Szó se róla . . . ... Az anya, az édesanya szive remegett, reszketett Rudolfért, egyetlen fiáért. Tudomására jutott ugyanis, hogy Ferenc József — mintzupás őrmester teszi a tettemért bakával — “szolgálati egyenruhában” kihallgatásra rendelte a trónörököst. ' Katonai keménységgel meg| rótta a magyarok összeesküvésében való részvételéért. Az uralkodó “felségsértés”-nek minősítette Rudolf tevékenységét. Erzsébet tudta, érezte, hogy ez mit jelent! Mégse mehetett könyörögni a férjéhez, | hogy apai jobb belátásra bírja. Kétségtelen volt, hogy j süket fülekre talál. Mit tehetett? A kétségbe|esett édesanya férje szeretőjét hívta segítségül. Ilyen emberfeletti ember volt Erzsébet. A SZEMTANUK Elsősorban Erzsébet udvarhölgyeinek a nyilatkozatait ! kellene idéznem, ők közvetlen környezetében éltek. Mindent láttak, mindent tudtak. Nem szó szerinti értelemben vett “udvarhölgyek” hanem bizalmas barátnők. Mindenek előtt lemásolhatnám a kedvenc Ferenczy Ida, gróf Sztáray Irma, gróf Fürstenberg Teréz naplójából az idevonatkozó adatokat. Nem teszem. Azt mondhatnák: hja, ezek elfogult tanuk! Nem mulaszthatom el viszont, hogy legalább egyetlenegyet, gróf Festetich Mária udvarhölgy sorait ne idézzem, annál is inkább, mert szinte ‘testhezszabottan’ válaszol a bünlajstrom egyes pontjaira: “A kedvesség fogalmának megtestesülése. Most azt hiszem, valóságos liliom, aztán meg hogy hattyú, tündér vagy sellő. ő a királyné! Tetőtől-talpig királyi nő. Mindenben finom és nemes. Az irigyek pletykálnak ellene, mert Erzsébet elbűvölően szép és bájos. A hangja rendszerint nyugodt és halk. Csak ritkán izgatott. Néha megremeg. Olyankor, amikor elmeséli, hogy milyen könyörtelenül bántak vele.” AZ ANYÓS ÍTÉLETE Nem kell ismételnem, miként viselkedett Zsófia, az anyós Erzsébettel szemben. De . . . múltak az évek. — Változtak az idők. Fergeteges szelek fujdogáltak a Habsburg-trón körül. A kőniggraetzi katasztrófa után Zsófia büszke reménysége a hetvenmilliós birodalomról susinkává aszalódott. Zsófia magába szállt. Ekkor Rudolfhoz intézett levelében igy irt: “Szegény kedves apád hála Istennek legalább testileg jól érzi magát és édesanyád jóangyalként áll mellette. — Mindig a közelében tartózkodik, és ha elhagyja, csak azért teszi, hogy kórházrólkórház járjon s vigaszt és segítséget nyújtson mindenütt.” . . . Ehhez nem kell kommentár. A “KORONÁS” KORONATANÚ . . . Napok óta zuhogott az eső Gasteinban. A múzeumba menekültünk. Böngésztünk, bogarásztnuk az évszázados emlékek között. Kutatásaim közben rábukkantam Ferenc Józsefnek Ischlből 1887 augusztus 19-én Erszébethez intézett levelére. Kétszer is elolvastam. Aztán lemásoltam, holott akkor nem sejthettem, hogy valamikor döntő dokumentumként fogom felhasználni. Szó szerint idézem a “koronás” koronatanú vallomását: “Kimondhatatlanul szeretett egyetlen Angyalom! Melankolikus hangulatomban fájó szívvel szállnak viszsza gondolataim Gastein felé. Amikor tegnap a Johannenpromenade alatt elutaztam születésnapom ünneplése után szomorúan és sóvárgó vággyal tekintettem vissza a Helenenburgra. Úgy gondoltam, hogy a te fehér napernyődet pillantottam meg az erkélyen és könnyek szöktek a szemeimbe. Mégegyszer hálásan köszönöm a gasteini tartózkodásom alatt velem szemben tanúsított jóságodat és szerelmedet. Ritkán jutok ilyen gyönyörűséges napokhoz. — Nem tudom mindig kifejezésre juttatni, de hidd el, téged olthatatlun szeretlek. Isten áldjon és adjon kellemes viszontlátást. Egyebünk úgy sincs. Egyebet nem kívánhatunk a jövőtől.” . . . Jóangyalnak nevezi Zsófia a fent hivatkozott levelében Erzsébetet. “Kimondhatatlanul szeretett egyetlen Angyalom” megszólítással hódol a rideg, hideg férj az elhanyagolt hitvesnek.- Mit dadoghat ezekkel szemben a dokumentum-film? A TROMPF Nem vágom ki a trompfot, nem csapom az asztalra az adut. Nem teszem az újabb narancshéjat sem a film szerzője, sem az újságíró talpa alá. Nem kívánom, hogy hasravágódjanak. Erzsébet emlékéből ugyanis csak virág és békesség fakadhat. Bármennyire csavarja, facsarja a szivemet a bemutatásra kész film, nem fonok pattogó ostort senki ellen. . . . Miről van szó? Fentebb hiányoltam, hogy az illetékesek a dokumentumokról semmi közelebbi adatot nem jeleznek. No de mégis ... egyetlen konkrétumot találtam a cikkben. Egyetlen, ami kitapintható és kézzel fogható. — szám. Mi ez? A genfi gyilkosság évét az ujságközlemény 1889-ben jelöli meg (in Genf, wo sie in 1889 erstochen wurde”.) 1889! ? Ez az egyetlen ténybeli adat. Ez az egyetlen évszám. És ez is hibás. Csekély kilenc esztendő a differencia. Nem kovácsolok tökét az emberi gyarlóságból mindnyájan tévedünk. Talán a szerző vagy az újságíró elnézte a dátumot, vagy a nyomdász öszszekeverte a számokat. Mindegy. Nem hagyhatom azonban ezt a botlást megemlítés nélkül. Szolgáljon ez éles figyelmeztetésül mindazoknak, akiket illet: vizsgálják meg alaposan a “dokumentum”-aikat. még nem késő, hogy takaródét fújjanak, sötét fiókba zárják a filmjüket és ne háborj gassák siri nyugalmában a mi Erzsébetünket. I (Belefejző cikkem: “Meg! halt-e Erzsébet legendája?) KULTURBETEKTIVEK FIRENZE — Filippo de Pisis neves olasz festő 1956-ban halt meg és azóta egyre fest és fest. Legalábbis erre vall a látszat, mert de Pisis életműve, amely összesen 18 ezer festményből, rajzból, grafikából áll, az elmúlt tizennégy esztendőben szüntelenül gyarapodik és jelenleg, becslések szerint eléri a 40 ezer müvet. Nem járnak különbül mások sem. A nemrég elhunyt, világhírű De Chirico a végén már maga sem tudta, hogy a nevével jelzett festmények közül, melyik valóban az övé és melyik a hamisítvány. A műtárgyak hamisítása és az üzérkedés nagyipar lett, ezért avultak el már az ellene folytatott harc hagyományos módszerei. Az “industria déllé croste” (pingálmánygyártás) mellett különösen fellendült a sírok, temetők, archeológiái lelőhelyek kifosztásának és a műtárgyak külföldre csempészésének mestersége. Az itáliai “feltárásoknak” több mint hatvan százalékát tolvajok végzik. Az olasz rendőrség kipróbált, műkedvelő tagjai sorából tanfolyamra való csoportot szervezett. A képzőművészeti továbbképzőn a kulturdetektivek egy év alatt professzorok, műkereskedők, restaurátorok, muzeológusoak irányításával, megismerkednek a hamisítás minden csinjával-binjával és ismertetőjeleivel. Utána hoszszabb gyakorlatra bedobják őket a “mélyvízbe”, Róma, Firenze müemléknegyedeibe és a reprodukciós ipar műhelyeibe. A hatóságok azt remélik, hogy a kiképzett kulturkommandók évente több száz milliós kártól óvják meg az államot és a műkedvelőket. TERJESSZE LAPUNKAT! LEGENDA ÉS VALÓSÁG ERZSÉBET KIRÁLYNÉ I* VÉDELMÉBEN W“ Irta: DR. FÁBIÁN SÁNDOR r (III.)
