Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-10-15 / 42. szám

Thursday, Oct. 15, 1970 7. oldal Azt mondjuk, hogy a régi világban . . . Pedig csak kartávolságnyira vagyunk tőle. Még itt van­nak a régi idők tanúi, akik, ha már nem is szá­mítanak a fiatalok mozgalmas életében, mégis élnek, sőt nem is egy közülük még aktivan dol­gozik. Nagy változásokon ment keresztül ez a világ azóta. Amit azelőtt elfogadtak irányvonal­ként az elődeink és rajtuk ke­resztül mi magunk, az szép csen­desen kiment a divatból és mi ezeknek az időknek tanúi, értet­­cfcjj-o. Cizsebet jen(j] állunk ebben a forgószél­ben, csendben megrémülve, fejcsóválva, vajon hova viszi ezt társadalmat, amelyik hivatva van és hivatva lesz vezetni a jövő embereit. Ég a világ! Nem kell hozzá nagyon sok éles­látás, hogy valaki felfedezze. A kíméletlenség, a durva erőszak lépett az emberi megértés helyé­be. Emberek menne el segitségért rimánkodók mellett, gazemberek, rablók kényére hagyva ál­dozataikat. Még annyi részvét sem nyilvánul meg bennük, hogy felvegyék a telefonkagylót és a rendőrséget hívják. A mi időnkben a rendőregyenruha olyan tisz­teletet kapott, hogy az első szóra már engedel­meskedett neki mindenki. Ma brutalizálják ma­gát a rendőrt, a törvény képviselőjét, a közrend fenntartóját. Megdöbbenve olvassuk mindennap az újság­ban, hogy mi történik körülöttünk. S csak két­ségbeesetten gondolunk arra, hogy a mai tár­sadalmi rendszer mellett, ahol a szabadságot, az emberi méltóság megőrzését tűzték zászlójukra a szabad nemzetek, mindenütt, még a saját orszá­gunkban is, a legdurvább erőszakkal találják ma­gukat szemben. A szabad földeken élő fiatalság nem becsüli meg azt a jólétet, amit nekik nyújtanak. Felfor­­ditják a világot körülöttük, anélkül, hogy belát­nák annak helytelen voltát. Szétforgácsolják or­szágaik erőit annak tudata nélkül, hogy maguk alatt vágják a fát. Nem elég nekik a saját sze­mük előtt lejátszódó tragédiák látása. Nem tud­ják felfogni, hogy mit jelent az, ha valakinek hátra kell hagyni az egész életét, idegenbe men­ni egy már megállapodott korban, amikor már szeretné élvezni a munkája gyümölcsét. Újra kezdeni megint mindent. Nem kis dolog. Megérkezni valahová nyelvtudás nélkül, valamit tanulni, amiből meg lehet élni, mert nagyon so­kan semmi olyanhoz nem értenek, amit az uj or­szág megkívánna tőlük. Beilleszkedni az uj szo­kások közé, a tüntetések korszakába, ahol nincs kímélet, megértés a gyengébbel szemben, mert ha elesik egy ilyen valaki, akkor végleg elveszett. Eltapossák. Fel kell tegyük a kérdést, hogy mi okozza a társadalom ilyen irányú elferdülését ? Mi az a bak­térium, amely megfertőzte, mert ahelyett, hogy segítséget nyújtanának a hazájuknak, az ellenség szekerét tolják magatartásukkal. Mi a baj a sza­bad világban, ahol családonként annyi autó van, ahány családtag. Ahol az emberek annyi szabad­ságban részesülnek, amennyit akarnak. Senki nem kéri tőlük számon, hogy hova mennek, mint a vasfüggöny mögötti helyeken. Addig, amig a vas­függöny mögött még a lélegzetre is ügyelni kell — nehogy illetéktelenül vegye valaki —, addig itt oda mehet és azt csinálhat, amit a legmegfe­lelőbbnek talál a maga számára. • Sokan látják a veszedelmet-, sokan emelik fel szavukat ellene. De mintha az ország vezetőinek be volna dugva- a füle. Nem történik semmi an­nak a meglátására, hogy egy szál ingó deszkán járunk, s ha nem történik nagyon gyorsan va­lami a szigorú törvények életbeléptetésére, akkor a szál deszka úgy felborul, mint a pinty. Csak meg kell nézni az arab kérdést. Törököt fogtak, de az nem engedi el többet őket. Hogy miként fogja velük rendezni a dolgát, azt nem lehet kiszámítani. De ha végképp úrrá lesznek fe­lettük, akkor a sejk urak elmehetnek valamelyik nagyobb városba cipőt pucolni. Nem mintha sajnálnám őket. A dollármilliók­nak a gazdasági vérkeringésben van a helyük. A pénz hatalma óriási. De lehet jóra és lehet rosszra használni. Fel lehet számolni vele egy, még a középkorban élő világot, kultúrát, megél­hetést lehet vele teremteni, emberhez méltó éle­tet. Felvilágosodottságot vinni rajta, hogy meg­érthessék, hogy nem az emberek gyilkolása a te­remtés célja, hanem a testvérisége, mely abban a két szóban összpontosul, hogy “élni és élni hagyni”. Miért nem történnek ezek a mindennapi rend­bontások a vasfüggöny mögött? Ott is van fiatal­ság, azoknak is vannak eszméi, azok sincsenek, sőt egyáltalán nincsenek megelégedve a fennálló rendszerrel. De nem merik felborítani mindazt. Nem kétséges, hogy miért. Ott nem lehet büntet­lenül ugrálni, se repülőgépeket elrabolni, mert nem tartanak senkit évekig életben, ha úgy lát­ják, hogy részükre ártalmas. Nem fogják az ál­lamelnököt felelősségre vonni egy szóért, amivel bűnösnek mondja azt, aki kézzelfoghatóan bűnös egy csomó ártatlan ember kivégzésében. Parádéz­ni hagynak szemérmetlen, mindenre kapható nő­személyeket, késsel a kezükben a törvényszék előtt, ahol a tárgyalás folyik. Az újság szerint addig akarnak a füvön aludni a szabadban, amig el nem engedik “atyjukat”, a kerge gyilkost. Akkor hát meg kell kérdezni önmagunkat, hogy miképpen lehetséges ez. Hol van a törvény rendtartó keze, ahol a polgári erkölcsök szerint élő ember megtalálja a biztonságot, a jogainak megvédését. A törvénynek vaskezünek kell len­nie, hogy megtanítsa annak tiszteletére azt, aki ellene vét. A vészharang kong szüntelen. Ideje, hogy fel­figyeljenek rá, mert ha nem, akkor az itteni sza­badság nem lesz más, mint szabadosság és anar­chia. Kicsoda-Micsoda HÁZASSÁG: Ami a szerelemből megmaradt. é' SPENÓT: Egyetlen erénye, hogy nincs benne csont. • ÁTÖRÖKLÉS: Amiben csak akkor kezdel hin­ni, ha tehetséges gyermekeid vannak. • HAJSZÁL: Egy többet ér belőle a fejen, mint kettő a fésűben. • ÉSZ: A rendőrséghez hasonlít. Rendszerint ké­sőn jön meg. • HARMINC: Ez a legkedvesebb életkor egy 40 éves nő részére. CINIKUS FRÁTER: Aki Brigitte Bardot a pén­ze miatt akarja feleségül venni. , FÉRFI SAROK i FOGYÓKÚRA 1 Gyapjú barátom, a nagy magyar gondolkodó, meglepően fürgén pattant fel és imigyen szóla: — Na. Essünk túl rajta. Reggel, mihelyt fel­ébredek, máris kövér vagyok. És ez igy megy egész nap. Mások tanácsára hallgattam és fogyó­kúrába kezdtem. Emlékszem, mintha ma lenne, holott tegnapelőtt volt: almanapot tartottam. Dél­előtt tizenegyig éheztem, mint a kőszáli sas, aztán bepakoltam egy gazdag pörköltet. Rádöbbentem : a fogyókúra hizlal. Amikor nejemmel közöltem az eseményeket, az asszony elmebetegek értelmes tekintetével bámult rám: — Hogyan akarsz igy lefogyni? — érdeklő­dött. — Sehogy. A kövérséget nem adják ingyen. Rengeteget kell zabálni, vasszorgalommal kell figyelni az ételeket, jóizüket kell hosszan enni, ha az ember igazán kövér akar maradni. A kövér­séget nemcsak megszerezni kell, hanem meg is kell tartani. A kövérség: szép. Vannak kicsik, na­gyok, kövérek és soványak. Nem szabad a termé­szet rendjébe belepofázni. Mi lenne az elefántból, ha unná az ormányát, és olyan szeretne lenni, mint a zerge? Az elefántban az a szép, hogy or­mánya van, agyara és hatalmas. A soványka, kis elefántnak nincs jövője. A kövérség kerekét nem lehet visszafelé forgatni. De nem is szabad. Min­den embernek korlátolt az élvezőképessége. Van, aki nem bírja a zenét, van, aki képtelen egy köny­vet elolvasni, van, aki sirvafakad az unalomtól, ha a cirkuszban a légtomász mutatja be a mű­vészetét. Van, aki egyszerűen nem szeret enni: —Nekem mindegy, mit adnak, csak ennivaló legyen — mondja. Az ilyen szerencsétlen menjen ki a rétre legel­ni, ha neki mindegy. Az, igazi kövérnek nem mun­ka, hanem élvezet az evés. Az igazi kövér váloga­tós, kedvenc ételei vannak, és nem zabái, hanem lassan, megfontoltan, élvezettel eszik a végkime­rülésig. Aztán folytatja. A moly-lelkek szeretik a száraz, visszataszító ételeket, nem tudják, mi­lyen mámor a jó, szaftos rostélyos, nem tudják, mit jelent az okos ember kezében az igazi sólet, barnára főtt keménytojással, marhaszeggyel. Ne is beszéljünk róla, nem akarom magam felizgatni. Az oroszlán sem tart fogyókúrát, mégis széttépi a zergét vagy az antilopot, és köztudomású, hogy szebb a bálna, mint a keszeg, vagy a giliszta. Szép az, ami kövér. Mennyivel szebb tud lenni egy öt­százforintosokkal tömött, kövér tárca, mint éhez­ni az utcasarkon az utcasarkon, hidegben, ha fuj a szél. A költő is azt mondta: Mit ér az ember, ha so­vány. De ha nem mondta, az ő baja. Mondhatta volna. A kövérség: fél egészség. És ha egészséges az ember, akkor a betegséget is könnyebben tud­ja elviselni. Mutass nekem csak egy boldog em­bert, aki éhenhalt! Ki vágyódik megsimogatni egy sovány nőt, akinek zörögnek a csontjai és félő, hogy ha hozzáérsz, szálka megy a kezedbe? Ugyan kicsoda? Én büszkén vallom és hirdetem: kövér vagyok. És aki még egyszer fogyókúráról mer beszélni ne­kem vacsora közben, azt megeszem. Királyhegyi Pál MEZEY KATALIN: Vallomás félúton ; Korán indultam, későn érkeztem. Mint éjszaka az erdőn átmenet mikor ajtómhoz értem, most ébredek rá, félni is lehet. Mindent szebben akartam, teljesebben, nagyravágyó és nyugtalan vagyok, s befejezetlen dolgaim közt egyre csak 1 egyedüllétem lett nagyobb. Különb akartam lenni, legkülönb. s tanulnom kellett, célt nem érhetek, ha csak magamért harcolok. ROSSZ KILÁTÁSOK Irta: HAJNAL ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom