Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-10-08 / 41. szám
Thursday, Oct. 8, 1970 ^ÜGYETLENSÉG 15. ©Mal HARANGOK A harang egyike az emberiség legősibb hangszereinek, a köztudadtban azonban múltjáról, szerepéről, történelmi és művelődéstörténeti jelentőségéről mégis keveset tudnak. Közel háromezer éves múltra tekinthet vissza. Bronzból készült harangokon kívül ismerünk agyagból és porcelánból készült harangokat is. A fennmaradt legrégibb harang asszír eredetű és a Kr. e. nyolcadik században készült, de a kínai Írásbeli emlékek szerint eredete ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. Európában a Kr. u. hetedik században tűnt fel és az első harangöntők Franciaországban működtek. Egyházi szerepe Fabinianus pápa 6Ö4-ből származó rendelkezésével kezdődött; rendeltetése: “Vivos voco, mortuos plango, fulgura frángó” (Hívom az élőket, elsiratom a halottakat, megtöröm a villámokat) jelzi, hogy szertartási célok mellett egyebekre (viharok, árvizek, tűzvész, ellenség közeledésének a jelzésére) is használták. A keleti egyházakban csak a kilencedik században honosodott meg, de használata rohamosan terjedt. Kezdetben igen drága volt, s a templomok az arany kegyszerekkel egyenlő becsben tartották, használata mégis egyre terjedt, szaporodtak a harangöntőik (akik legtöbbször ágyuöntők is voltak) és bár a történelem viharai igen sokat pusztítottak el, mindig pótolták Őket. Sok harángot semmisített meg äz első és a második világháború féméhsége; a beolvasztott harangok számát mintegy 200,000 darabra becsülik. A 18-ik századig a harangkészités egy-egy mester nevéhez fűződik, a 19-ik században azonban ezek szerepét a nagyobb műhelyek, ipari vál■ Lalátok veszik át; a harangöntés is indusztrializálódott. A rekordokra való törekvés a harangot sem kerülte el. A templomok is, a harangöntő mesterek is, azon igyekeztek, hogy mindig nagyobb harangokat állítsanak elő. Mig a 15-ik században csak 15 tonnát nyomott a legnagyobb harang, a 17-ik században a japánok már 75 tonnás harangot is készítettek. A harang, mint ütőhangszer nemcsak önmagában, vagy társai együttesében fejt ki zenei hatást (több harang esetében az együttesben az egyes harangok hangzására is tekintettel voltak), de vezérlő és mozgató mechanizmusokkal összeépítve már zenédarábok előadására is alkalmasak. A harangjátékos automaták közül legrégibb a strasbourgi dóm 13.62—-1354 között épített világórája. Nevezetesek a salzburgi, lübecki, prágai harangjátékok is, Magyarországon a legnagyobb hírre a szegedi Dóm tér harangjátéka tett szert, amely régi magyar dallamokat és diákdalokat játszott. A régi harangok történeti, művészeti, művelődéstörténeti jelentőségének köszönhető, hogy a múzeumok régóta gyűjtik őket. Felirataik történelmi jelentősége, dombormüveik művészeti szépségei bőven indokolják ezt. Magyarországon a Magyar Nemzeti Múzeumnak van a legnagyobb haranggyüjteménye: a két világháborúban az ágyugyártás céljaira beszolgáltatott harangok közül a történelmi és művészeti szempontokból nevezetesebbek ugyancsak ide kerültek. Pár jelentősebb haranggal vidéki múzeumok is rendelkeznek. ^ Galambos Ferenc SÁRKÁNY ANDRÁS: Ha kinyitom a Bibliám Kezemben nincs próféta-bot ’ Nem vagyok Isten embere. Épp szolga csak. De szent robot, Hogy csendben járhatok Vele. .j Ur szolgái vándor utján ^ £ Alkony-órán, nyájas este Vár egy sátor árnya s hull rám Fényes álmok dús gerezdje! A “Kármelről” jövet — menet S “völgyek” vágyoltó mélyiben Pezsdiil, ég, fénnyel telne meg A szív, ha itt most elpihen! Ur szolgái vándor utján Ez az “oázis” oly mesés Csillag-bársonyos éj múltán Feledtet sajgó ébredést! Ha kinyitom a Bibliám Világok érintkeznek itt S mig suttogom hála-imám Mélyebb látássá lesz a hit! Csak a szépre emlékezem! — Már mögöttem az ut fele — Hol beszűkül a végtelen, Rám sátoroz az Ur szeme! ÖRÖKMÉCSES Az első, ami magára vonja figyelmünket a templomban : a melegen, barátságosan fénylő piros mécses az oltár közelében. Péternek is ez tűnt föl legelőször, s mivel már a nevét is tudja annak az érdekes valaminek, a kérdésé igy szól: — Azt miért hívják örökmécsesnek? — Mert mindig ég. Akkor is, amikor a többi lámpát és gyertyát eloltják. — S miért van ott? — Tegnap otthon elromlott a csengő. Estére a keresztmamát vártuk és igy attól féltünk, nem vesszük észre, amikor jön, ő pedig azt hiszi, nem vagyunk otthon és elmegy. Ezért az előszobában égve hagytuk a villanyt, hogy tudja: itthon vagyunk és várjuk. Az örökmécses azt jelenti, hogy az Ur Jézus ott van a templomban és vár minket. — És miért nem látjuk, hogy ott van? — Az Ur Jézus Is.ten, tehát mindent meg tud tenni, láthatatlanul is jelent tud lenni mindenütt. A templomban azonban egy díszes szekrényben, a tabernákulumban, látható alakban is jelen van. . — Igazából ott van ? — Igen, igazán ott van, a kis fehér kenyér: az ostya alakjában. — Honnan tudod? HAJDANI UTONÁLLÓK ! Régi útjaink — s valaha egyetlen uttalan ut volt kerek Magyarországon — már István király" idejében annyira veszélyesek voltak, hogy a király törvényeiben azonnali akasztással büntette az utonállást. De nem sokat ért ez a fenyegetés. 1224-ben három gazdag velencei kalmárt, — Petro Alberti, Vito Pentulo, Donato Olivo volt a. nevük, — fosztottak ki a Dunántúlon a honi haramiák. Nyolcszáz aranyat raboltak el tőlük. A 14- ik század elején egyik, az avignoni pápai udvarba, induló magyar ur járt pórul. Őt a mai francia—olasz határ közelében fosztották ki. S mekkora, volt a — lenge magyarban —- Avignonba érkező« magyar diplomata meglepetése, amikor támadóit a Szentatya főemberei között ismerte fel! 1417-ben Borbála királyné küldte Velencébe harmincad-ispánját, az itáliai eredetű Bernard! Gáspárt, s a francia eredetű Budai Mariust. Alig" hagyták el az itáliai Velencébe tartó utasok a magyarországi Velencét, a Balatonnál Ötvös János budai ember és “kompániája” tört rájuk, s 1300 aranyukat rabolta el. 1395-ben Egervári Lászlót és Lőrinc fiát -— akik tarsolyukban 100 arannyal éppen a zalai káptalanhoz tartottak s a kápornaki malomban, szálltak meg —, nem kisebb ember, mint maga Ferenc, a jámboréletü kapornak! apátur álmukban« halálra nyilazta s kifosztotta. 1275-ben a római pápa oldozta fel bűnei terhétől Lőrincet, a budaszentlőrinci pálos kolostor egy szérzetesét. Lőrinc barát, mielőtt felvette a szőrcsuhát, a király szolgálatában egy veszedelmes útonálló bandát göngyölített fel. Ügybuzgalmában a haramiák vezérét karóba huzattá, társait pedig felakasztatta, csupán egyikük járt jól, neki “csak” a jobb kezét vágatta le Lőrinc. 1498-ban a Párisból Bécsen át Budára tartó Balbi Jeromost — később II. Lajos király belső emberét —, a jeles humanistát, a Vértes hegységben fosztották ki az utonállók. Vagyona, lovai s ruházata elveszítését Balbi egy ékes versezetber* énekelte meg. Az utonállókat azonban sohasem találták meg. Bakócz érsek ezekben az időkben — ha esztefgoinból Bécsbe menesztett követséget — haimine. fegyveres lovassal kisértette embereit. Feljegyezték, hogy az egyik hosszabb útra indulót arra intették a budai várpalotában, hogy vigyen magával fegyvert, ha utrakel. Hire igy felelt az anyámasszony katonája: — Hogyne! Hogy még azt is elvegyék! ‘ , —— ——— * 1 OKTÓBERI ÉVFORDULÓK 1 Tíz éve, 1960-ban halt meg Tímár József, a modem magyar; színjátszás kiemelkedő alakja. —* (okt. 2.) * * * Négyszáz éve, 1570-bén született Pázmány Péter esztergomi érsek, iró és hitvitázó, (okt.' 4.) — Amikor még a földön élt, az Ur Jézus megmondta, hogy ez igy lesz; igy fog velünk maradni. — Minden templomban ott van igy ostya alakjában? — Amelyikben ott van az örökmécs, igen. — Miért piros az örökmécses? — Azért, hogy a templomba lépve rögtön észrevegyük és meg tudjuk különböztetni a többi lámpától. És azért is, mert a piros a szeretet színe. Te is piros szivet adtál édesanyádnak anyák napjára, ezzel is kifejezted azt, hogy nagyon szereted. A piros örökmécses is azt fejezi ki, hogy nagyon szeretjük az Ur Jézust, akinek a jelenlétére figyelmeztet. Galántai Mária 145 éve született (1825-ben) Xantus János. természettudós, világutazó, a magyar főváros Botanikus Kertjének és Állatkertjének megalapítója. (okt. 5) Október 6 (1849) az Aradi Vértanuk napja. —• Emléküket szoborcsoport őrzi Aradon. * ❖ ❖ 1790-ben jelent meg (okt. 8.) Gvadánvi József hires müve, a peleskei nótáriusról szóló história. Francois Mauriac Nobel—díjas francia iró születésnapja 1885 okt. 11-én volt. * * * 1905 okt. 12-én született Kozma József, Joseph Cosma néven világhírűvé vált francia zeneszerző, sanzonköltő.