Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-09-03 / 36. szám
Thursday, Sept. 3, 1970. FÜGGETLENSÉG 7. oldal A fantázia kinövései Irta: RUBY ERZSÉBET Egy nagyzolásról híres hölgy lóditásaival pró»álkozik reputációt szerezni magának, — de rendizerint melléfog . . . Aszongya hogy: “Mikor odahaza nálunk, gróf Wimphen ercsi uradalmában falkavadászat volt, az én édesapám is a meghívottak között szerepelt, mert hires céllövő volt.” — Aha, falkavadászat céllövézsettel, — szóltam közbe. — Igenis, ha nincs ellene kifogásod. De hát engedj tovább beszélni. — Az urak a hagyományos vörösfrakkban és vöössapkában lovon ülve, előttük az üvöltő kutyaalka, — száguldottak a menekülő róka után. dindig az én édes apám lőtte le a rókát. — Szóval lelőtte a rókát, mi? — Mit bazsalyogsz, igenis hogy lelőtte! — Idehallgass drágám! A falkavadászaton iom használnak a vadászok golyós fegyvert, de nég tőrt sem. A kutyák dolga elfogni és megölii a rókát. Innen a neve: falkavadászat ... A örösfrakkos urak és hölgyek, a lovakon futtatak a rókák után és az lesz a nyertes, akinek a utyája elfogja és megöli a rókát. —Ugyan kérlek, — nézett rám lenézően, — lit értesz te ehhez. Befogom neked bizonyitai, hogy igenis a vadász lóról lövi le a rókát. — Ez igaz, de nem a falkavadászaton, csak akor ha magában portyázgat,. Néhány hét múlva találkoztam egyik honfiírsammal, akinek a birtoka, a szolnok-megyei égyvernek mellett lévő Okánvi-Schwartz bir?k mellett volt és ő is mindig részt vett az ott •zajlott falkavadászatokon. — Mi van azzal a falkavadászattal ? — kérdez- 3 tőlem gunyosn. — Barátnője panaszkodott, ogy maga lehurrogta őt, hogy nem lövik a róál a falkavadászatokon. És én, hogy megvigaszaljam azt mondtam, hogy neki van igaza, mert jenis a vadászok lövil le a rókát, nem pedig a kuyák fogják meg. — Miért csinál ilyeneket? néztem rá boszzusan. Maga nagyon jól tudja, hogy megy vége egy falkavadászat. — Persze, hogy tudom. De hát nincs magában Erzsébet egy fikarcnyi kis filozófia se? — Ne cicázzon itt a filozófiával! Mi köze eniek a rókavadászathoz és a nagyzoláshoz? — Hajjaj, nagyon is nagy köze van! Csak úgy nagyjából definiálom: A filozófia jótékony meíedék a zord valóság elől ... A reális tények igyonmagyarázása közben egy kis vigaszt taálunk benne. Kinek hogy működik a fantáziája. 'Jezze, ennek a rókalövő szegény asszonynak itt íz emigrációban a sok sikertelenség miatt már semmi öröme nincs. Megpróbálja maga köré úgy :'esteni a világot, mintahogyan ő szeretné hogy egyen. Ez a rókalövő hölgy a középosztályból raló és túlfűtött fantáziájával a most divatba jött “felsőbb uri-középosztályt” is átugorva, az arisztokratáknál köt ki, holott már nincs se komp, se felső uri-középosztály és arisztokrácia. Elvitte az IDŐ. Ez a csinos kis asszonyka, már mindent megpróbálva kínlódik, vergődik és ő ezt makacsul takargatná, ha lehetne. Hogy henceg, nagyzol? Kinek árt vele? Látta volna, hogy felragyogott a szeme, amikor azt mondtam neki, hogy igaza van, a falkavadászton lóról lövik le a rókát. — Látja ,ezt nem jól csinálta. Ez a nő most már még merészebben fog hazudózni a maga jóvoltából, hogy igy neveli. — Hát valahogy igaza van, de ez már pedagógia és nem tartozik rám. Na, most, maga feíei• .».•>. *,/>. V jen nekem Erzsébet! Mivel lövik le a nyulat? Golyóval ? — Nem golyóval, hanem söréttel a fene egye meg a sok gyilkos vadászt! —• Olyan mindegy mivel ölik meg az állatot, ez nem változtat a helyzeten, hogy az EMBER, aki magát a teremtés koronájának tartja, a földkerekség legveszedelmesebb ragadozója! — Úgy van, ahogy mondja! De ki teremtette azzá? Az ember fogazata hús és növény rágáshoz van teremtve. Ezt az adottságot úgy oldja meg, ahogy neki jobban fekszik. Az állatot megöli, a zöldséget letépi és gyökerestől kiszedi a földből, hogy a kettős adottságának eleget tegyen. Ezen már nem segit száz tudós öregasszony se, — mondta nevetve. * * * Egy másik fantázia torzszüleménye az ANAKRONIZMUS. Időben és cselekvésben tévedni nagy hiba. Félrevezeti az olvasót, mert az iró, legtöbbször a könyti fordítók önkényes mulatságából azt írja amit a fantáziája diktál. A már porrá vált szerző nem tud ellene védekezni. Különösen a slang nyelvet szeretik a fordítók beleaplikálni a legkomolyabb- történetekge is. Például: Honoré de Balzac francia iró, “Les Chouans” című regényében, a francia forradalom utáni földalatti harcokról ir, amely az 1799 szeptember vége felé kezdődött, amikor is kikiáltották a köztársaságot. . . . “A rongyos, mezítlábas francia royalista guerille csapatok, mint lesipuskások pusztították a köztársasági katonákat. Egyik napon, egy csapat guerilla az erdő szélén figyeli a szembenlévő dombot, ahol köztársasági katonák lapulnak. Ezeket akarják megtámadni. Egyszerre csak a domb tetején egy guerilla harcos lábánálfogva húz lefelé a dombról egy vérző köztársasági katonát, akinek a feje hiányzik. “Nézd mán koma, mutat nevetve az egyik, a holttestet huzgáló bajtársra, ez a rámenő srác csakis fejnélküli hadifoglyokat zabrál.” Balcaz idejében sem Franciaországban, sem Magyarországon nem használták ezt a slang ocsmányságot. A fordítók önkényes passzióból igy akarják rugalmasá tenni a sok tökéletes regényt. Itt a másik: Egy irói ambícióval túlfűtött fiatalember ,elkövetett egy regényt. Ideadta átolvasás végett. A regény a tizenkét apostolról szól, és azok környezetéről és a kornak szokásairól. Egyik helyen ezt olvasom: “Néró császár már elfoglalta helyét a cirkusz császári diszemelvényén, körülvéve tógás udvaroncaival. Néróval szemben, az ovális alakú tribünön, tágas páholyban előkelő római ül nagy társaságával. Néró lustán emeli szeméhez a smaragdkövet s kérdezi a mellette ülő udvaronctól: “Ki az a pasas ott velünk szemben?” Ez a “pasas” szó az első világháborúban született, de akkor sem a kései Rómában, hanem a budapesti angyalföldi micisapkásoknál. Amásik helyen ezt Írja az ifjú iró-jelölt: “Mikor Péter apostol, Görögországba hajózott, ott leszállt a hajóról és a további utat gyalog tette meg, hogy részt vehessen a- görögországi első keresztények nagy gyülekezetén. Az utón összetalálkozik ugyancsak a gyülekezetre siető Máté evangélistával. Máté kitörő örömmel üdvözli “kollegáját” HALLÓ PÉTER! Péter arca is felragyog és visszaköszön: “HALLÓ MÁTÉ.” A telefont a két apostol után kb. 1700 évvel találták fel és annak általános használata után az első világháború befejezésekor kezdték előbb Amerikában halló köszöntéssel üdvözölni egymást az emberek. Azóta elterjedt szerte a világon. Csupán a franciák mondják: Álló! Ők nem szeretik a szó elején a —h— betűt. WmMPH „ . — Ruäy trzsebel Nemrég kezdődött a Hl! üdvözlés. Kiejtve: Háj! Aki nekem igy köszön, annak nem viszonzom a köszönését. Az utcán felszedett és nyegle bohémoskodás valahogy nem tapad hozzám. Verne Gyula regényeiben találjuk a legtöbb anakronizmust. Itt van péllául “Bombarnac Klaudius” című útleírás féle, amelyben egy francia újságíró egy kisázsiai utazást ir le. Itt például az egyik jelenetben a vonaton ülő utas, a derék Popov nevű kalauzt “csőbe huzza” valami tréfával. A másik utas ha szivességet kér és megkapja igy köszöni meg: “Köszönöm hercegem.” Vagy ez: “Apafej, ez nem Európa, ez Ázsia, érti?” Ezek a selejtes kiszólások Verne Gyula idejében még valahol a szemétdombon penészeiben kezdett életre kelni, mint a parazita a tenyész-üvegen. És nincs ellene szérum, hogy elpusztítanák és a szép zengő anyanyelvűnket a maga eredetiségébe használva, egyre szebbé tökéletesítsük. CSALÁDI KÖR A gyermek és kutyája Godolom, kedves olvasóim is megfigyelték: ha az utcán vagy téren, parkban játszadozó gyerekek megpillantanak egy kutyát: köré sereglenek, simogatják, szólongatják, faggatják a gazdáját: milyen fajta a kis kutya, hogy hívják, hány éves, mit eszik? stb. A talpraesetebbek elkérik a pórázt, megsétáltatják a kedves négylábát. Azután általában elsóhajtják: mennyire szeretnének ők is egy jó kis kutyát. De sajnos, otthon nem engedik, vagy nem szeretik. Nagy nehezen búcsúznak el “kis barátjuktól.” Kár megfosztani a gyermekeket ettől az örömtől. Természetesen minden reális okot el kell fogadni: kis lakás, nagy bérház, hosszú munkaidő stb. De vannak a kutyatartással kapcsolatban olyen tévhiedelmek is, amelyeket néhány észrevétellel szeretnék elosztani, vagy legalábbis megcáfolni. A csecsemő a legérzékenyebb emberi lény. Érthető, ha nem engedjük semmiféle háziállat közelébe. De a nagyobbacska gyermek már nemcsak edzettebb, hanem öntudatos, gondolkozó emberke. Megtanítható a gyakori kézmosásra és a kutyával való egészséges, helyes érintkezési formárra. Minden lakásban tartott kutya megtanítható a teljes szobatisztaságra. Sőt, a fajkutyák túlnyomó többségét tanítani sem kell, olyan minimális az etetésből adódó többletköltség, hogy senkit sem “ver a földhöz.” Ez idáig inkább csak praktikus ellenérveket soroltam fel. Szerintem lényegesebb a kutyatartásból származható előnyös pedagógiai hatás: Kutyát ajándékozhatunk a jó tanulásért vagy más pozitív magatartás elismeréséül. Azután megtanítjuk a gyermeket, hogy ő felelős a kutya etetéséért, sétáltatásáért, pihenéséért, testi épségéért stb. Komoly biológiai ismeretekre tehet szert közben a gyermek és rendszeretetre, gondosságra nevelődik. Márpedig szinte játszva, észrevétlenül. Mert az állattal való állandó törődés — lehet, hogy sokan megmosolyogják, de akkor is igaz — igen jó jellemfejlesztő, érzelmi világot gazdagító. A szeretet, a féltés, a törődés olyan pozitív emberi tulajdonságok, amelyek kifejlesztése minden szülő vágya, törekvése. Nem egy kis négylábú sokat “tehet” ilyen irányban. Mindezeken túl sok felnőtt azt tartja, hogy a kutya valamiféle “úri” nagyzolás, haszontalan. Az emberiség évezredek óta magához szoktatta a kutyákat. Sok fajtájuk — vadászkutya, terelő puli, életmentő bernáthegyi, nyomozó kutya stb. — nagyon is hasznos segítője az embernek. A többiek? A csupán játékra, szórakozásra tartottak? Kedvesek. Őrömet okoznak. És ez sem lényegtelen. Hiszen sem a felnőtt, de még inkább a gyermek élete nem áll és nem is állhat csupán szorosan vett hasznos tevékenységből. Igaz? Radnóti Edit
