Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-07-09 / 28. szám

Thursday, July 9, 1970 FÜGGETLENSÉG 15, oldal ) AZ ÓHAZAI ÁRVÍZ TÖRTÉNETEIBŐL TEMPLOMOK, FALVAK, GYÜLEKEZETEK Szabolcs-Szatmár elöntött tájait járjuk. Láto­gatunk. A viz már visszahúzódott. A romos vagy -sebesült házakat katonák bontják, az udvarokat a tulajdonosok rendezgetik. Itt-ott a szántóföl­deken, gyümölcsösökben is elindult a munka. Is­merősökkel, ismeretlenekkel beszélgetünk. Újra felidézik az eseményeket. Küzdő ember — könyörülő Isten. — Morajlik, dübörög, mindent magával sodor az ár. Hideg eső­ben idős paraszt vezeti tehénkéjét. Kötelének egyik vége a tehén szarván, másik a kezére csa­varva. Bokáig gázolnak a sodró vízben. Az öreg elesik. Megfulladna, ha a jószág nem volna erő­sebb nála, de ösztönösen tovább megy és fölrán­gatja az öreget. Újra elesik, ismét a jószág segít. Megmenekülnek. —o— Idős házaspár elbújt a kilakoltatok elől. Sajnál­ják otthagyni a házat, amiben születtek, a fákat, amiket gondosan ültettek, a jószágot, amit annyi fáradsággal neveltek. Ám egyre növekszik az íté­let. A padlásra húzódnak és rémülten néznek szembe a hirtelen kétméteresre duzzadt halállal. Helikopter köröz felettük, s a férfi reszketve in­teget égy kendővel. Észreveszik. A kötélhágcsón kiskatona segíti föl mind a kettőt. Ebben a pil­lanatban omlik össze a ház. Védett helyre érkez­nek.. A kiskatona szó nélkül kicsavarja agyon­ázott'ruháját és felettesétől azonnal uj parancs­ra vár. Kilencen menekültek az özvegyasszonyhoz. Oly szeretettel bátorította őket. Gyertek kedveskéim. Kicsi a házam és szegényes a kamrám, de meg­látjátok, hogy megsegít a jó Isten. — Egy hétig főzött nagy szeretettel kilenc személynek. Min­denkinek bőséggel jutott és maradék is volt. Adtam nekik pásztorokat. — A lelkipásztorok fájó szívvel, de példamutatással teljesítették a kiürítési parancsot. Volt, ahol csak egyetlen biz­tató szót mondtak az idegileg kimerültnek. Segí­tették a küzdőket, ahogy lehetett és árvíz idején temették a halottakat. Lelkipásztorok, kik együtt szenvedtek a gyülekezettel, vagy éppen a döntő pillanatban meghasonlottak. Nyolcvan kilós ho­mokzsákokat emelgetve dolgoztak a legveszélye­sebb helyen, vagy ügyeletvállalással, feketekávé­val szolgáltak. Az egyiket megdicsérték és újság­író elismeréssel cikkezett róla, a másikon úgy ke­resztülnéztek, mint egyen a sok közül. —o— A fiú autóval érkezett Budapestről. Kétségbe­esve kutat apja, anyja után. Ki tud segíteni a zűr­zavarban. Lelkipásztor kiséri türelmesen háztól­­házig, falutól-faluig. Hihetetlen, hogy végre Ö3z­­szetalálkoztak. : —°— Ez a kis lelkész motorkerékpárjával siet a szomszéd faluba, szolgatársaihoz, hogy segítsen. Mentik a palástot, pecsétet, kegyszereket, irato­kat. Aztán közösen dolgoznak a gáton. —-O-­Voltak lelkipásztornék, akik három nap és há­rom éjjel főztek sajátjuikból a hozzájuk mene­kült negyven személynek. A Gyülekezet. — Egyik faluban a menekültek reménytelenül ácsorogtak vagy ültek a kiskapu­ban. Szólott a harang és nem hallották. Sokan a pünkösdi ünnepre igyekeztek, de nem láttáik. Má­sik községben a gyülekezeti házban együtt sirt á^krtelepült tanácstitkár, párttitkár és lelkipász­tor. Két istentiszteletet tartottak. Először a ven­dégeknek, azután a helybelieknek és igy is alig fértek be. Ünnepre készült el a szép urasztali terítő és nem használhatták otthon. Valaki magával men­tette. Idegen helyen terítik föl először és foga­dalmat tesznek: ha egyszer Isten hazasegiti őket, minden pünkösdkor visszaküldik ebbe a templom­ba, emlékezésül. Pünkösdi urvacsoraosztás. Milyen tarka sereg! Ki látott ezen a vidéken valaha ilyet? Piros, fe­hér, színes ruhákba jönnek a szentasztalhoz. Az ünneplő fekete otthon maradt. Kitelepült lelkész végzi az urvacsorai szolgálatot. Bevezetőjében azokról a honfitársakról beszél, akik otthonuk­tól távol, most urvacsoráznak először. — Bennün­ket fogadó gyülekezet! Kérlek titeket, nézzétek el, hogy a mi gyerekeink gumicsizmában, sáros vagy kopott ruhában állnak itt. Isten a szivete­ket nézi. Amint vagyok, jövök. Jézusnak véréért mi is tiszták vagyunk. —o— Istennek temploma. — Templom, azt jelenti, hogy szent hely, magaslat. így is építették őket eleink. És a magaslaton, a mi Urunk jóvoltából, sok-sok templom és parókia megmaradt. Nem csak lelki otthonul, hanem testi menedékül is szol­gáltak, embereknek, állatoknak, tárgyaknak. —o-­Visszatelepülhetett a falu. Az utcán sártenger. Elmosott betonkeritések, összehuppant házak, fojtogató, nehéz, fájdalmas csend. Lelkipásztor ballag a tanácsházára. Torkát köszörüli. — Visz­­szajöttünk — kezdi. — Ilyenkor, szombat este is­tentisztelet szokott lenni. Tessék mondani, szabad harangozni? — A válasz rövid. — Tiszteletes ur! Ez az egyetlen jó most a falunak. — Végre! Ma nyugodtan alszunk. Nézzétek! A kertben zöldül a fü. Milyen öröm a kotló kotyo­gása! Kicsinyei csipogva bújnak a puha tollak kö­zé. Halljátok? Harangoznak! * * Búcsúzunk. Valaki ezt az énekszöveget idézi: “Égi Atyám, én meg fogadást teszek. Hogy ez­után Néked hü szolgád leszek.” Magamban válaszolok reá. Uram, hallgasd meg esedezéseinket. Szeress, áldj és építs meg min­ket ! Kondor Ferenc Lehár: a piarista diák Nemrég ünnepelték a világhírű zeneszerző, Le­hár Ferenc 100. születésnapját. Fiatal éveimben abban a szerencsében részesültem, hogy egy szil­veszteréjszakát Lehár társaságában tölthettem. Kedves, közvetlen és nyájas mosolyu embert is­mertem meg benne. Olyat, aki őszintén és köny­­nyen barátkozik, akit sem a hir, sem a pénz nem tudott kikezdeni. Meglepett, hogy milyen tökéletesen — alig ész­revehetően komáromi, “dunántúli” Ízzel — beszél magyarul. Csodálkozásomra elmondta, hogy 11 esztendős koráig nem is tudott másként, csak ma­gyarul. “Később is nagy szerencsém volt — igy mondta —, Pestre kerültem gimnáziumba a pia­ristákhoz. Ez sorsdöntő volt későbbi életemre is. Itt tanultam meg hinni, a kudarcokat elviselni, a gondviselésben rendületlenül bízni és remélni. Ezt az utravalót kaptam a derék atyáktól, kedves em­lékű tanítómestereimtől”. Még egy megható vallomást olvashatunk tő­le, a végrendeletében: “Én az emberek szivéhez, leikéhez akartam férkőzni, munkámmal azt akar­tam felemelni, gyógyítani; az a sok-sok levél, me­lyet a világ minden zugából kaptam, azt bizonyít­ja, hogy ezt a célomat sikerült elérnem és igy nem éltem és nem dolgoztam hiába.” (h. a.) A TÖRTÉNELEM NYOMÁBAN , MÁTYÁS KIRÁLY DADÁJA ! A régi időkből jobbára csak uralkodók, főembe­rek életének leírása maradt meg. így hát érthető, hogy a hajdankor női közül uralkodók dajkáinak, s az uralkodók tej testvéreinek tisztes emlékeze ­te is fennmaradt. GAVALLÉROS HALÁLA Kun László királyt (1272—90) és húgát, Má­riát, a későbbi nápolyi királynét, az 1260-as évek­ben a szász István fiának, Mihály ispánnak fele­sége, Menne asszony táplálta tejével. A királyi család nem volt hálátlan; 1270—85 között Mernie asszonyt az Abauj megyei Németi (Hidasnémeti) birtokkal adományozta meg. Gyermekei közül — akik a királyi gyerekeknek testvérei voltak — az egyik sárospataki plébános lett, a másik pedig György, 1296-ben a királyné szekereseinek ispán­ja és budai polgár. ELISABETTA ASSZONY Mátyás királynak dadája bizonyos Elisabetta asszony volt; utóbb Rómában a Santa Croce templomban emeltette sírkövét fia, András. Má­tyás felesége, Beatrix királyné viszont Nápolyban Nardella di Nola Parmesana asszony tején nevel­kedett. Nardella asszonyt a királyné annyira sze­rette, hogy 1476-ban, amikor férjhez ment, Bu­dára is magával hozta. Férje Sabbatio Viola volt, a Corvina könyvtár egyik betüfestője. Fiuk, Francesco Viola — Beatrix királyné tejtestvére — is Magyarországon élt. 1495-ben a királyné diós­győri várának udvarbirája lett. Hires hölgy volt — jó ideig az esztergomi ér­seki palota egyetlen női lakója — az ékes neveze­tű Madamma Cassandra della Penna, ő az 1488- ban — nyolcéves korában — érsekségre emelt Estei Hyppolit herceg dajkája volt. II. Ulászló királynak ifjú felesége a francia ki­rályi házból származó Anna királyné, 1506-ban, II. Lajos születésekor gyermekágyi lázban halt meg. így II. Lajos a “tiszteletreméltó Margit asszonynak”, Ragusai Borbély István feleségének dajkaságában s annak tején nőtt fel. SÁFRÁNYOS KERT PALOTÁVAL II. Ulászló sem volt hálátlan a trónörökös n'e­­velőnője iránt. Őt és férjét Budaszentjakabon — a mai III. Kolozsi téri piac környékén — egy pa­lotával, ahhoz tartozó virágos- és sáfránykerttel adományozta meg és az óbudai királyi kastély várnagyává tette. Margit asszony 1510 körül Bu­daszentjakabon halt meg. Férje 1511-ben ugyan­itt tett végrendeletet. Említett palotáján kívül számos óbudai szőlője is volt, sőt szerzett egy óbudai mészárszéket is. Historicus , ÉVFORDULÓK j (JULIUS 13-TÓL 20-IG) 13- án született Julius Caesar római államférfi, hadvezér, iró; halt meg Jean Paul Marat fran­cia forradalmár és Arnold Schönberg újabb ko­ri osztrák zeneszerző. 14- én Kossuth Lajos elhagyja Amerikát (1862). 15- én meghalt Szegeden Dugonics András (1818). 17- én született Füst Milán Kossuth-dijas iró, köl­tő és esztéta; Kemény Ferenc, az olimpia ma­gyar úttörője; halt meg Adam Smith angol köz­gazdász és Kapronczai Nyerges Ádám kolozsvá­ri nyomdász, jeles betű- és rézmetsző. 18- án született Keleti Károly, a magyar hivatalos statisztika megalapítója és W. M. Thackeray angol iró, az angol viktoriánus korszak legna­gyobb realistája; halt meg Baksay Sándor iró és Jacobus Gallus német zenekutató. 19- én született V. V. Majakovszkij orosz költő éh halt meg Babay József iró.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom