Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-06-25 / 26. szám
’' S. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, June 25, 1970 A KORTALAN KATONA Irta: HALÁSZ PÉTER Az amerikai emberről a világ többi népeinek általában sematikus elképzelései vannak, Sokkal szimplábbnak és könnyebben érthetőnek vélik, mint amilyen a valóságban. Nyaranként térdig érő bermudanadrágban turistáskodik, három-négy fényképezőgép lóg a nyagában, inge derékban kibuggyan nadrágöve alól, vastag szivart szív és a vendéglőben azt kérdi a fizetőpincértől: “How much is this in real money ?” Ez az egyik sablon. A Hálás* Péter másik pedig a rágógumit őrlő kemény fickó, a “tough guy”, a mindenre képes businessman, aki kíméletlenül s gátlástalanul tör céljai felé. Az összes többi séma e két főtipus változata mignem a variánsok egyik véglete eljut Chaplinhez, a másik Tom Mixhez. A két véglet között pedig a félreértések széles skálája, valóságos panoptikum. A világ semmihez sem ragaszkodik annyira, mint saját tévedéseihez és aztán az ezekből levont téves következtetéseihez. Ez természetesen nem veszélytelen. Tizenkét Amerikában töltött esztendő tapasztalatai alapján alakult ki bennem az a vélemény, hogy az amerikai ember, vagy korszerűbb kifejezéssel élve: az amerikai psziché sokkal bonyolultabb, váratlanabb és kiszámíthatatlanabb, mint amilyennek a sematikus változatok alapján vélik. Erre kellett gondolnom a héten a nagy Broadway-mozi zsúfolt nézőterén, a Patton generálisról szóló film nézése közben. Önmagában véve az a tény, hogy a film, amely a második világháború legmarkánsabb, legkeményebb, vagy ha úgy tetszik: legmilitánsabb amerikai tábor A svájci fegyverszállitási botrány tovább bonyolódik: az igazságügyminisztérium bírósági eljárást indított 7 személy ellen, akik állítólag — 1968-ban nagymennyiségű fegyvert szállítottak Afrikába és a Közelkeletre — a svájci kormány tilalma ellenére. Az Egyesült Államok 200,000 dolláros segitséget nyújtott ai román árvízkárosultaknak. A Szovjetunió segítsége 50,000 dollár értékű. Corneliu Bogdan, Románia washingtoni nagykövete, köszönetét mondott kormánya nevében az amerikai segítségért. Gene Tunney, a nehézsúlyú ökölvívás egykori világbajnoka, alighanem ismét győzelemre áll: leányát, a 30 éves Mrs. Joan Wilkinsont, egy angol bíróság, elmegyógyintézetbe utalta, megfigyelés végett. A bíróság előtt olyan orvosi tanúvallomások hangzottak el, amelyek szerint Mrs. Wilkinson 9 év óta énhasadásos edmebetegségben szenved. Valószínű tehát, hogy Gene Tunney erőfeszítései sikeresek voltak és leányát aligha fogják felelősségre vonni férje meggyilkolása miatt. Mrs. Wilkinson bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt. Henri Queuille, volt miniszter, a közelmúltban elhunyt Párisban, 86 esztendős korában. Monsieur Queuille alighanem világrekordot mondhatott magáénak: összesen 30 alkalommal volt francia miniszter és 3 Ízben volt francia miniszterelnök. Minden változik a világon — a koporsó formája is. A közelmúltban kiállítást rendeztek Firenzében a temetésrendezők. A kiállításon négyszögletes, gömbölyű és rakéta-alakú koporsók is láthatók voltak. . nokáról szól, hónapok óta New York legnagyobb filmsikere, eléggé meglepőnek tűnhet. New York Amerika legliber^lisabb városa — Patton aligha személyesíti meg e város mai közérzetét, szemléletét és hangulatát. És a film nem csak a közép-generáció tagjait vonzza, azokat, akik talán Patton páncéloshadseregében szolgáltak, de a fiatalokat is, akik a második világháború idején még nem éltek, közöttük nagy számban azokat, akiket militarizmussal senki sem vádolhat. Van itt valami ellentmondás? Látszólag talán igen, de valójában semmiképpen. Egy nagyképességü katona belső drámája, tragédiája, korszerűtlenné válása bontakozik ki a filmben. Pattont az a különös eszme tartotta hatalmában, hogy ő a történelem nagy korszakainak kortalan katonája — végigharcolta a világtörténelmet, győzött, vgy elbukott, de mindig uj életre kelt és uj harcba indult. így szállt csatába amerikai generálisként a második világháborúban is és míg Patton, a nagy katona számos fényes győzelmet aratott, Patton az ember, elbukott. A magyarázat? A Nagy Katona kortalan koncepciója Amerikában használhatatlan. Patton haláltmegvetően harcolt Amerika győzelméért, de nem értette meg Amerikát. Amerika sem értette meg Pattont. E kölcsönös félreértésnek — az egyén számára — csakis tragikus következménye lehetett. Páncélos-hadseregét győzelemről-győzelemre vezette, végül mégis távoznia kellett éléről. Az a parancsnok volt, akit cézárok, császárok, királyok és diktátorok babérokkal halmoztak volna el, de Amerika nem tudott mit kezdeni vele — sorsdöntő csaták élére állította, Patton győzött, de az örömbe mindig üröm vegyült, babér helyett dorgálásban részesült — uj konfliktus lángolt fel Amerika és a Kortalan Katona között. Ez az újra meg újra visszatérő konfliktus, ez a kimagyarázhatatlan, kölcsönös félreértés abból származott, hogy amig Amerikával valami vadonatúj kezdődött el a történelemben, á bátorság és gyávaság, a győzelem és vereség (kortalannak hitt) kategóriában gondonkozó Nagy Katona még nem ismerte fel ezt a változást, tehát alkalmazkodni sem tudott hozzá. Egy véres csata után Patton meglátogatta a tábori kórházat. Megrendültén hajolt egy-egy súlyos sebesült fölé, elsimította a hajukat és. megcsókolta a homlokukat. Ezek voltak az ő hősei — a parancscnoki akarat és elképzelés végrehajtói. Egynek érezte magát velük, azonosnak és összeforrottnak, amint az agy érzi magát természetes egységben cselekvés közben a kézzel. Letérdelt az egyik sebesült mellé, biztató szavakat suttogott a fülébe, kitüntetést tűzött a párnájára. Továbblépve egy katonához ért, akin külső sérülésnek nem volt nyoma, aki reszketve kuporgott, szemében iszonnyal. A tábornok megállt előtte: — Neked mi a bajod? — Nem bírom tovább — felelt a katona dideregve, vacogó fogakkal — nem bírom tovább az ágyudörgést, a halálhörgést, a csatát irtózatos zaját ... az idegeim felmondták a szolgálatot . . . nem birom . . . A tábornok szemében félelmetes láng lobbant. A Kortalan Katona irtózatos haragja tört ki belőle, a katonáé, aki harcolt a római cézárok légióiban, a katonáé, ki fergeteges lovas-rohamra vitte Napoleon seregét, a katonáé, aki mindig elől vágtázott, magasra emelt karddal, szuronynyal, dárdával, bele a csata sűrűjébe, a halál rendjét vágva az ellenség soraiban, előre, mindig előre, amig győz, vagy amig holtan rogy össze, akinek számára a csata pokoli hangörvénye, höriges, lovak-nyeritése, fegyver-ropogás, acél sikoltó összecsapása acéllal a történelem nagy szimfóniáját jelenti, az emberiség sorsának robbanó dinamikájú nagy rapszódiáját. Micsoda? Nem bírja? Az idegei felmondták a szolgálatot? Itt ül, nyüszit, nyivákol, vacog, sebek nélkül, ép bőrrel, míg a többiek, az engedelmesek, a harcosok haldokolva fekszenek köröskörül ? Bizonyos, hogy nem volt magánál, nem volt ép eszénél, amikor lerántott kesztyűjével arculvágta a katonát és még akkor is bömbölt ádáz dühében, amikor orvosok és szanitécek már közrefogták a katonát és kimenekítették a kórteremből. A Kortalan Katonának, a romai harcosnak, a történelem átvonuló, csatasorba fejlődő nagy hadseregek rettenthetetlen vezénylő tisztjének bizonyára igaza volt — Titus légióiban a katonák nem kaptak idegösszeomlást. Láthatatlan sebeknek nem volt respektusuk. Az amerikai generális azonban belebukott ebbe a pofonba. Katonai tehetsége a legmagasabb posztra érdemesítette és valószínű, hogy meg is kapta volna, de az ideg-összeomlásos katonának adott pofon nagyobbat dördült Amerikában, mint Patton valamennyi tank-ágy újának összpontosított tüze. Akkor állították félre, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, akkor kényszeritették tétlenségre, amikor a legtöbbet tehetett volna. Meg lehetett ezt érteni, el lehetett hinni? Amerika — ha átmenetileg is — lemond egyik legragyogóbb tehetségű tábornokáról, mert felindultságában arculvág egy közkatonát, aki talán csakugyan szimuláns volt, talán csakugyan közönséges gyáva, aki szükölve bekérezkedett a tábori kórházba, a sebesültek közé? Pattom nem értette meg és nem is akarta elhinni. A Kortalan' Katona, az eszményi harcos döbbenten állt a rejtéllyel szemben. Csakugyan föláldozzák őt —• egy közkatonának adott nyakleves miatt? Ha egyedül Patton lett volna az, aki nem érti és nem hiszi, akkor a második világháborúnak ez a csaknem groteszk epizódja az egyéni dráma kereti között marad. De nem értette és nem hitte el a német nagyvezérkar sem: a tábornokok, akik az amerikai hadvezetés soronkövetkező lépéseit, elsősorban az invázió eshetőségét, időpontját, színhelyét mérlegelték. Jodl tábornok nevetett: — Csak nem hiszik komolyan, hogy Pattont félreállitották, mert pofonütött egy bakát? Képtelenség! Pattonra kell függesztenünk tekintetünket. Ő lesz a partraszállás parancsnoka! Ez az egyetlen, hitetlen hangsúllyal feltett kérdés a kulcs a Pattoni sorshoz, de túl azon a tévedésekhez és az abból fakadó téves következtetések láncreakcicójához: “csak nem hiszik komolyan, hogy Pattont félreállitották, mert pofonütött egy bakát?” Pedig félreállitották. S bár hónapokkal később még uj szerephez jutott és tank-hadserege győzelmesen száguldott át Európa csataterein, mindvégig tragikusan anakronisztikus alakja maradt az amerikai hadvezetésnek ; a háborút s benne a maga helyét lepergett év századok történelmi magaslatáról szemlélte — az idők messzeségében elhalt trombitaszó és dobpergés riadóját hallotta, de Amerika más ritmusra lépett. Nehéz volt elhinni, még nehezebb megérteni, hogy amikor Amerika élet-halál harcot viv a történelem legnagyobb háborújában, ilyen civil módon cselekszik. Hogy a háború kérlelhetetlen követelményeit megkísérli egyeztetni az idegsokkos katona emberi méltóságával. Hajmeresztő kísérlet volt, de az eredmény igazolta. Olyan győzelemhez ragaszkodott, amelyet nem a felismerhetetlenségig eggyé olvasztott tömeg hajitóereje kényszerit ki, mintegy önsúllyal fogva, de amely egyének nagy együttműködésének; erőfeszítéseképpen jön létre. Az egyének között pedig helye volt az idegsokkos katonának is. Ez bizonyára uj jelenség. Sémába nem szo(Folytatás a 7. oldalon)
