Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-06-18 / 25. szám
Thursday, June 18, 1970 FÜGGETLENSÉG 3, oldal Madonna a Janka-hegyen Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Yér . . . zivatar . . . káosz . . ., Budám még voltak a romok alatt eltemetetlen halottak, szegény Szabó Dezős a legnagyobb magyar iró a Rákóczi-téren a nyilvános illemhely mellett volt elkaparva . . . De azért már néha kiragyogott a tavaszi nap az égen, és a Körút sarkain virágokat is árultak a bátor vénasszonyok. Hiányoztak még a fiatal csitri lányok, azok a szemtelen kis fruskák, akiktől muszáj volt venni. Nem, ők még nem mertek előbujni, vagy talán jobb keresetre leltek az akkori zavarosban? ki tudja, ki kérdezte? Csak feltűnő volt, hogy hiányoztak. Szeplős kis arcuk, csillogó szemük, kedves hangocskájuk, ahogy torkuk ezüst trombitáján harsogták : bácsi kérem virágot tessék és ha valaki morcosán ment el mellettük, eléjük kerültek és belenevettek szemtelenül az arcába. Muszáj volt venni. Könnyen repültek a 10 fillérek, mert csak igy volt gondtalan, nevető, mámorositó a kissé még csípős, szeles, foggal harapó március . . . Erről a Pestről zavart le az éhség 1945 márciusában Kaposvárra. Kormánybiztos, majd főispán és képviselője volt akkoriban Somogy országnak Vidovics Feri, kedves kollégám, jóbarátom. Vidovics Ferinek a háború alatt Máramarosszigeten szerkesztettem a “Maramaros” cimü lapját. Feri gavallér főnök volt. Havonta egyszer ha lejött Szigetre holtfáradtan és utálkozva, és ezt a hosszú utat csak azért tette m,eg, hogy kifizesse a nyomdaszámlát. Egy-két napig még zsörtölődött, hogy igy, meg úgy feladja az újságot, mert tönkreteszi a ráfizetés. Aztán elutazott és minden ment tovább. Ferit nagyon szerették Somogybán, őt nem választották, hanem egyenesen “királlyá” koronázták. Meghívott, hogy menjek le hozzá enni, kosztra-lakásra szívesen lát, az ital is majd csak előkerül. A főispán árnyékában szívesen hiteleztek a kocsmárosok. Somogy volt abban az időben az ország éléstára. A kamara, amelynek minden egyes zugából előkerült valami olyan, ami annak idején csemegének számított. Vidovics vármegyeházi lakásán bőven volt, szalonna, tarhonya, liszt, kolbász, ezeket lassan mind kiutalgatta az éhező “oskolás” gyerekeknek, előttem is nyitva volt az ajtó, biztatott, vigyél amennyire szükséged van, csak ne feketézzél, mert az tisztességes ember nem csinálja. Módjával éltem az engedelemmel. Nappal a város macskaköves utcáit jártam, a kocsmák akkor [kezdtek lábadozni. A főispán barátja előtt kinyílt a kert felőli ajtó, ahol csak a törzsvendégeket eresztették be. A lelki táplálékot a Janka hegyen szedtem magamban, Rippl Rónai festőművész kastélyában. A színek nagy varázslója volt ez a művész, a termek és a szobák akkor még őrizték a nagy festők képeit. Egy csodálatos festményen, egy Madonnán akadt meg a szemem. Szebbet, csodálatosabbat, megrenditőbbet nem láttam nála. Madonna volt, akire ha ránézett az ember, azonnal belekerült a hit áramkörébe. Épen olyan imádkozós volt az arca, amilyeneken a szent képeken ábrázolják a Madonnákat. S minthogy sokáig időztem a kép előtt, a kastély örököse szívesen elmondta annak a történetét. Rippl Rónai épen Párisból jött haza, gyönyörű júniusi vasárnap volt, mikor elindult misére a Székesegyházba. Későn érkezett oda, a hívek már jöttek kifelé. S akkor megpillantotta ezt-a lányt. Földhöz gyökerezett a lába^yérhullám öntötte el a testét és elállta a lány útját; “én Rippl Rónai, a festő vagyok — mondotta, — engedje meg, hogy lefessem. Ezzel az éjfekete haj koronával, szemének napfényben izzó szépségével, arcának pironkodásával.” — Rippl Rónainak nem volt szerencséje, A maradi nevelés, a kispolgári család, az iparos apa, a szűklátókörű anya, elutasították a festőt. Tisztességes lány nem megy el modellnek, — mondták. Rippl Rónait leverte az elutasítás. Azt érezte, hogy ezzel a képpel Franciaországban első dijat nyer. A franciák értékeik az ilyen légies finomságot. — S mit ad a véletlen. Az iparoskor bálján összetalálkozott Rippl Rónai a leánnyal, akit Margitnak hívtak, és igy megelevenedett évszázadok múlva a “Faust”-i történet. Az öregedő festő tánc közben rávette a leányt, hogy látogassa meg műtermében, fent a Janka-hegyen. S ezekből a titkos találkozásokból született meg ez a kép, amelynek a mester “Madonna a Janka hegyen” címet adta. Rippl Rónai elválaszthatatlan volt ettől a képtől. Nem állította ki soha. Eldugta a látogatók elől. Irigy volt még arra is, hogy valaki pillantást vessen rá . . . Később személyesen megismertem a Jankahegy Madonnáját. Az idő már kezdte lehervasztani róla a hamvasságot, a színek is megkoptak, milyen kár, hogy még masem tudják maradandóvá tenni a női szépséget?! Igaza volt Rippl Rónainak. A lélek tisztaságában még mindég Madonna maradt, arca földöntúli mosolyban révült el, ezzel is áldozott a múltnak, az emlékeknek és soha sem szállt le arról a magaslatról, ahova őt Rippl Rónai emelte . . . NYELV ÉS ÉLET: EGY VAGY EGYIK? Gondolataink nyelvi megformálása közben mindnyájan szembe kerülünk ezzel a nyelvhelyességi kérdéssel: jó-e mondatunkban az EGYIK határozatlan névmás, vagy az EGY határozatlan névelőre van szükség helyette? Sokféle szerepben élő EGYIK névmásunkat általában ákkor használjuk helyesen, ha két vagy akár több ismert, a szövegösszefüggéssel, vagy bármely más módon meghatározott személy, ill. dolog valamelyikére utalunk vele. Tehát természetesen helyes a használata olyankor, ha összesen kettő közül jelöl meg egyet — pl. Petőfinél: “EGYIK kezében eke szarva, Másik: kezében kard” —, de egy eléggé elterjedt téves hiedelemmel ellentétben kifogástalan akkor is, ha kettőnél több, akár több száz ismert egyed valamelyikére vonatkozik. És mikor hibás mondatunkban az EGYIK ? Nos, nem tanácsos ezzel a névmásunkkal élni, ha még nem említett, a szövegösszefügéssel vagy a beszédhelyzettel nem megvilágitott, és a hallgató vagy olvasó részéről ismertnek, meghatározottnak nem tekinthető fogalmi körnek valamelyik egyedére utalnánk; vele. Tehát pl. a vadász, ha megkérdezik, hogy mit lőtt, -nem válaszolhat igy: “Lelőttem az EGYIK nyulat”, csak ezt mondhatja: “Lőttem EGY nyulat”. De ha úgy alakítja mondanivalóját, hogy az előzmények kellően meghatározzák a fogalmat, akkor már semmi akadálya az EGYIK névmás használatának, pl. ilyenféleképpen: “Négy nyúl futott keresztül előttem a mezőn. Az EGYIKET sikerült lelőnöm.” Dr. G. L. Súlyos átok fekszik rajtam, , Amely üldöz szakadatlan, i Mely nem enged megpihennem, Mért is kellett megszületnem? { Ha rám néha sugár ragyog | És egy percre boldog vagyok, i Felhő közéig nagy hirtelen, j S beborul az ég felettem. LELKI KLINIKA (Folyatás a 8. oldalról) egy fiú a biztosítótól megbeszélni az emelést. Szimpatikus volt, én is szimpatikusnak találtam, még többször is eljött és megkérte a kezemet. Hat hónappal ezelőtt volt az esküvőnk. Nagyon boldog vagyok. A férjem társasága mind kedves ember, fiatal házaspárok, a férjem szereti a társaságot, csak az a baj, hogy én amint több emberrel vagyok együtt, mindig zavarban vagyok, nem tudom, hogy mit csináljak, alig tudok beszélni és mozogni, mintha görcs lenne bennem. Szégyellem magamat, mert biztosan azt gondolják rólam, hogy neveletlen és buta vagyok. VÁLASZ. — Az a bizonyos görcs amit érez, annak a következménye, hogy gyermekkora óta elzárták az emberektől, de megszabadulhat tőle. Mondjon el mindent őszintén a férjének és kettesben dolgozzák ki a haditervet. Az elején egyszerre csak egy baráti házaspárt hívjanak meg és csak olyan meghívást fogadjanak el, ahol csak maguk lesznek a vendégek. Ha egy házaspár van maguknál vagy négyesben vannak egy házaspárnál, két emberrel könnyebbéin megtalálja a közvetlenebb kapcsolatot, mint ha egyszerre nagy társaság van maga körül. És amint megvan a kapcsolat, megszűnik a zavar, a bizonytalanság érzése, ami a görcsöt okozza. Később két három házaspárral próbálkozzon és igy tovább. Lassú ütemben szoktassa magát arra, hogy kapcsolatot találjon az emberekkel. Meglátja, hogy ezen a módon sikerül véglegesen megszabadulnia a társaság-merevgörcstől. * * * MRS. V. — Uj házasok vagyunk és észrevettem, hogy a férjemnek nem tetszik, ha valamit jobban tudok, mint ő. Már azelőtt is hallottam nőktől, hogy a férjek nem szeretik, ha a feleségük okosabb, mint ők és most én is ezt tapasztalom. A feleség nem lehet okos? VÁLASZ. — Dehogynem. Legyein csak okos. De legyen elég okos ahhoz, hogy ne fitogtassa mindig az okosságát. 1 * * * ÁLLANDÓ OLVOSÓ, N. Y. JELIGÉRE: -LA felháborodását megértjük és természetesem» maradéktalanul osztozunk benne. Korszerű jelenség, annyi más között, egyike a legvisszataszitóbbaknak. De azután eszünkbe jut a régi római közmondás is: “de gustibus non est disputandum”, aminek magyar változata úgy szól, hogy az Ízléseik és pofonok különbözők. A képen ábrázolt “uj házasok” Ízlése merőben különböző és mindketten megérdemelnének egy pofont. Egyformát, vagy különbözőt . . . egyremegy. *’ j fixéktj v - Molnár lnne NEGYEDI SZABÓ MARGIT ] KESERGÉS I- v ;v. *
