Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-06-04 / 23. szám
Thursday, June 4. 1970 FÜGGETLENSÉG 11. oldal MÁJUS Az emberi vereségek felett íem lehet csak úgy egyszeüen napirendre térni. Legaábbis annak, aki úgy szüléért, hogy függetlenül attól, ni jobb, mi célravezetőbb Jetében úgy egyénileg, ezen ul a mindenki másra való gondolásra áldozza idejét. Az ilyen ember élhet ottíon, vagy idegenben, abban [ülönbözik a többitől, hogy ■zó szerint szeretné értelmezű a mindenkori világvaj udás ;özepette, a hirdetett igéket, ^egyenek azok bál-milyen viágnézet nevében fülébe sutogók. És hallgat és gondolkozik. Azzal a készséggel, jóikárattal, ami a mindenna>ok névtelenjére szinte jelemző. Mert lám: “ha igy van, gy is helyes . . . Rendnek muzáj lenni . . .”' Ez az úgynevezett “töbtek” igazsága azonban csak átszólagos. Mert a jóakarat, . türelem nem jelenti minden •setben azt, hogy aki ezektől indul el, gyengébb szeleim képességű, lekacagni vaó. De azt igen, hogy feltétanül alkalmas a becsapásra. Ilyen körülményes bevezeő után jutok el, e májüái éjzakán Írógépemhez, hogy toább potyogjam a betűket. És negdöbbentsen ez a tegnap, egnapelőtti nap. Igen, május !0-ika. Amint hazámra viszzagondolok. ... Vérmező! Hányszor sétáltam ott ba■átaimmal, barátnőimmel. S >ár tudtam valami történelmi látterét az iskolából, valójától eszembe se jutott, hogy . közelmúltból ismert kiváltágosak lovaglóhelyén, vagy itána a közparknak átadott éren, mi az, ami a vér fogalnával kapcsolódik? Igen, éppen ma 175-ik éve íogy itt más szelek “lovagolak” és más szelek nyugtaták a népet. Azóta — amint mondom, — barátokkal, barátnőkkel “lvitáztunk errefelé jártunkon. Volt olyan közöttük, aki a niiiderikori hatalmon levők íelyzetét védte. És olyan is — éppen talán i gyengédebb nem közül — iki ösztönösen, női mivolta niatt szólt úgy, hogy az uralcodó réteggel szemben, jó a [ERJESSZE LAPUNKAT A VÉRMEZŐN Irta: IVÁNT ZOLTÁN májusra, az éjszakára is gondolni. Mert igy emberibb, igy igazabb. — Hogy mi kerekedik ki mindebből, ma ezen a május 20-i napon? — Viszagondolás közben? Valamiféle sejtés, amit a történelem mindig elhomályosít. — Vérmező! — említem újra magamban. S aztán hirtelen felágaskodom a gépelés közben. I v áni Zoltán Nemcsak a mi magyar sorsunkban, hanem az egész világéban is, átsüt egy örökérvényű, szomorú törvény. — Nem elvek, hitek, elképzelések pásztázzák a világot. Hanem a mindenkori ilyen-olyan társadalmi élet illik je, vagy nem illikje. A polgár, aki a nép nevében beszél, de magára gondol. A polgár, aki otthon-idekint nem törődik a jelen-parancsolta életigazságokkal, az önmaguk fölé emelkedő kivételekkel és a nagy jóakaratu tömegekkel szemben nem közéjük áll, fontoskodik és intézkedik. A polgár, amely nem veszi soha a fáradságot, hogy a Vérmező lényegére gondoljon úgy igazából. S csak a történelmi felületességet nézi benne, és használja ki. Jelszavának. Ma, ezen az emlékeztető májusi estén, egyenként potyogtatom magam elé az akkori május húszadikán lefejezettek nevét: Martinovics — Haj nóczy Laczkovics — Szentmarjay— Sigray . . . Gondolom, nem éppen az úgynevezett pór-népből valók voltak. S éppen ezért emlékeztetnek arra, hogy a pórnép közüliek sem csalhatatlanok. S lám, a nevesek közül is kiemelkedőket éri el a sors keze. Az életben, világnézeti mezbe öltöztetők között, vannak olyan jószándékuak, akik felismerik az igazi igazságot. S azt, hogy nem a történelem, s benne az igy-vagy úgy felfogott eszmék mozgatják a lényeget. Hanem, a “ki vagyok én”, a hiúság. A mindenkori önbüvöletével. Ha valami szomorú lehet, ilyenkor a hősökké vált nevek emlegetésénél, talán csak az, hogy nem eszmékért, hanem a mindenkori illik — nem illik határai miatt haltak meg vagy halnak meg a jövőben, az igazak. Mert a “polgár”, a Vérmezőre hivatkozik, felöltözteti magánélete cicomái közé — de soha nem követi annak lényegét. És halált kiált Saint-Justökre, Jeanne d’Arc-okra, ha még nekik is köszönheti hatalmát. Csoda-e, ha másfél század s egynéhány év távolából, otthon — vagy idegenben az ember azon gondolkozik: , — Tulajdonképpen a Vérmezőt miért hívják Vérmezőnek ? Sorsunkért, vagy csak a nevében beszélő senkikért. Óhazai krónika Megnyílt a Gemenci vadrezervátum a kirándulócsoportok előtt. A csoportoknak látogatási szándékukat előzetesen be kell jelenteniük Szekszárdon, a Tolna megyei Idegenforgalmi hivatalnak, amely számukra változatos programról gondoskodik. * * * Uj mü vésztel epet nyitnak a Mecsek legszebb részén, Mecseknádasd faluban. A villányi és a siklósi után ez lesz Baranya megye harmadik alkotótábora. A bar’anyai müvésztelepekre az idén külföldi alkotókat is meghívnak. * * * Hatszintes reprezentatív szálloda építését kezdték meg Szombathely hétvégi negyedében. A hotel Claudius mellett fedett uszoda épül. * * * Megtartották a hires hortobágyi lóvásárt. A Hortobágyi Állami Gazdaságot a vásár idején sok belföldi és külföldi vevő kereste fel. Az elért eredmények mutatják, hogy a magyar sportló iránt változatlanul nagy az érdeklődés külföldön. Nixon javaslata az iskolák faji integrálására WASHINGTON — Nixon elnök 500 millió dollárt kért a kongresszustól arra a célra, hogy a következő tanévben az északi és a déli államokban megvalósítsák az iskolák faji integrálását és a fehérek és a szinesbőrüek együttes oktatását. Az elnök az “Emergency School Aid” keretében sürgősen kéri 15Ó millió dollár kiutalását erre a célra, az 1971-es pénzügyi esztendőben újabb 350 millió dollár kiutalását fogja kérni. A program keretében minden olyan déli iskola, amely a lakókörzetek megoszlása következtében fennálló faji szegregációt faji integrációval akai’ja felváltani önkéntesen, támogatásban részesülne. Ugyanez lenne a helyzet az északi államok nyilvános iskolái esetében is. A kongresszus által kiutalt összeg egyharmadrésze a közegészségügyi, közoktatási és népjóléti miniszter rendelkezésére állna, egyes olyan faji integrációs kísérleti progi’amok finanszírozására, amelyeket a miniszter erre érdemesnek tart. Az összeg fennmaradó kétharmadrészét az egyes államok kapnák, annak arányában elosztva, hogy ménnyi a kisebbségi csoportokhoz tartozó gyermekek száma. Brandt hajlandó Kelet-Németország felé közeledni KASSEL, Nyugat-Németorország. — Willy Brandt, nyugatnémet kancellár, itteni megbeszélésük a 1 k a Imával, felajánlotta Willi Stoph, keletnémet miniszterelnöknek: hajlandó Kelet-Némétország politikai elszigeteltségének végetvetni, amelyikben ezért cserében Kelet-Németország megszünteti a két terület közötti közlekedés és látogatás akadályait. Amikor Willi Stoph Kasselbe érkezett, a megérkezésére várakozó tömeg nagyrésze ellenszenv-tüntetést rendezett. A nyugatnémet rendőrség azonban távoltartotta a kommunista-ellenes csoportokat a pályaudvartól. Brandt ugyanekkor átnyújtott a keletnémet miniszterelnöknek egy 20 pontból álló listát, amely Nyugat-Németország javaslatait tartalmazza a két Németország kapcsolatának normálizálására vonatkozóan. A lovassportok népszerűségének emelkedésére mutat, hogy újabb két mezőgazdasági üzem létesített lovasisf.colát. A balmazújvárosi termelőszövetkezet tiz lóval indította meg a lovardát, mig a Nyirtassi Állami Gazdaság az iskola mellett Kisvárdán nemzetközi versenyekre alkalmas pályát is építtet. Júniusra tervezik a pálya megnyitását. A megnyitón nemzetközi lovas versenyekkel, ügetőfutamokkal és csikós bemutatókkal szórakoztatják majd a közönséget. £ HUM0B A világhírű hegedűművész koncertjén a feleség odasugja férjének, az ismert autószalontulajdonosnak : —Néz Paul, a szomszédod elaludt! :— Szörnyű vagy, Mariska! Ilyen csekélységért képes voltál fölébreszteni. . . * * * Monsieur Dupontnak határtalan öröme van és boldogan meséli legjobb barátjának, Mauricenak, akit öt éve nem látott, a nagy újságot: — Képzeld csak, Maurice, a feleségemnek tízévi házasságunk után fia született! — Gratulálok — feleli Maurice —, és ki a kisfiú apja? Dupon rettenetesen felháborodik, és úgy ordít, hogy az egész ház összefut. — Ez, barátom, a legnagyobb szemtelenség! Hogy mered megkérdezni tőlem, amikor elmesélem, hogy a feleségemnek tízévi házasság után fia született, hogy ki a kisfiú apja? — Nem értem — igyekszik Maurice lecsillapítani —, miért vagy olyan dühös. Azt hittem, tudod . . . % * * A pedagógus-házaspár vacsorázik. Isszák megszokott teájukat, majd a tanár ur kezébe veszi az asztalra helyezett kalács egy szel etjét, jóizüt harap belőle, majd megkérdi : — Ezt a kalácsot te sütötted, Viktória? — Igen, Frantisek, drágám. Miért? — Pontosan olyan, mintha az édesanyám sütötte volna. Viktória elpirul a dicsérettől, majd szól kedvesen, mele*gen: — Óh, Frantisek, milyen kedves vagy, még ötévi házasság után is. Frantisek feláll az asztaltól és közelebbről nézegeti a kalácsszeletet : —Semmi, semmi, drágám... De ez volt az egyik ok, amiért az apám elvált tőle ...
