Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-05-28 / 22. szám
Thursday, May 23, 1970 FÜGGETLENSÉG 5. olid IDÉZÉS Irta: HALÁSZ PÉTER Mr. Peddleton idézése a megyei bíróságra, az úgynevezett county courtra, kedden délelőtt 10 órára szólt. Ahogyan ez a nap, a törvény elé való megidézésének napja közeledett, úgy nőtt Mr. Peddletonban az idegesség. Az újságokban feszült figyelemmel olvasta el a bűnügyi tárgyalásokról szóló riportokat. — “Tekintetes bíróság, nagyrabecsült esküdtek” mondotta a védőügyvéd “hogyan is férhet kétség védencem őszinteségéhez és ártatlanságához, nézzenek bele ragyogó, tiszta szemeibe . . .” Mr. Peddleton hosszasan tanulmányozta a vádlottnak a lapban leközölt fényképét s aztán valamelyes megkönnyebbüléssel gondolt arra, hogy ha ennek a torzonborz fickónak (akit egyébként súlyos bűnökkel vádoltak) ragyogó tiszta szemei vannak, akkor az ő szem párjából mennyei jóság és a mártírok áldozatossága sugárzik. Ámbár nem volt biztos benne. Hiszen éppen ez volt a nagy baj. Mr. Peddleton múlt szerda óta semmiben sem volt biztos. Halász Péter Annak a bizonyos szerda reggelnek komor eseményei azóta százszor is lejátszódtak Mr. Peddleton emlékezetében. Körülbelül húsz mérföldes sebességgel, tehát lassan, ráérősen hajtott Huckertonville-ben levő otthonából chaphursti irodájába. Derűs, koratavaszi reggel volt (később megtudta, hogy pontosan 7.24, mert érdekes, hogy a kínos, bajos és igen, mondjuk csak ki, bűnös dolgok kezdetét úgy mérik, mint a vonatok indulását, órára, perere, az életben csak a jó dolgoknak nincs menetrendjük) a széles Hücker Roadon haladt tehát, amelynek két oldalán benzinkutak, élelmiszer-üzletek, ócskaságokat árusító úgynevezett antik-boltok és fagylalt-pavilonok sorakoznak egymás mellett, amikor egyszerre csak élesen, fülsiketítőn fölvijjogott mögötte egy rendőrautó szirénája Valahol ismét bűnt követtek el — gondolta Mr. Peddleton —, jóleső tudat, hogy a rend derék őrei résen vannak és azonnyomban a helyszínen teremnek. Néhány másodpercbe telt, amig Mr. Peddleton ráeszmélt arra, hogy a rendőrautó őt üldözi. Akkor lehuzódott az ut szélére s megállította kocsiját. Mögötte lefékezett a rendőrautó, kiugrott belőle a rendőr és feléje tartott. — Jó reggelt, uram — mondta udvariasan —, kérem a vezetői jogosítványát és a kocsi iratait. Ez csak valami rutin ellenőrzés lehet — gondolta Mr. Peddleton —, hiszen nem hajtottam a megengedettnél nagyobb sebességgel. Ellenőrzi, hogy átesett-e a kocsi az évi műszaki vizsgán. Szerencsére rendben van. Jogosítvány, kocsi-irat, benne a műszaki vizsga pecsétje, biztosítási igazolás. De az ujjai remegtek, mikor a tárcából előkotorászta a papírokat. Emiatt haragudott is magára. A rendőr átvette az iratokat. — Ön, uram, elhajtott az álló iskolabusz mellett — mondta. Mr. Peddleton elsápadt. Kiugrott a kocsiból. — Hol kérem, hol van az iskolabusz? — Most már továbbment — felelte a rendőr — befordult a Sommerville útra. De ott állt a Hucker Roadon, a fényei viliództak és gyerekeket vett föl, amikor ön elhajtott mellette. Önnek meg kellett volna állnia, s csak azután indulnia tovább, amikor a busz is elindult. Ez a szabály. Álló iskolabusz mellett nem szabad elhajtani. — Tudom én azt, nagyon jól tudom — mondta Mr. Peddleton —, hogyne tudnám. Húsz esztendeje vezetek, soha semmiféle kihágást nem követtem el. Törvénytisztelő ember vagyok. Nem láttam az iskolabuszt, tessék elhinni* hogy nem láttam. Megálltam volna, ha látom. Hiszen nem sietek. Nincs sürgős dolgom. Tessék kérem tekintetbe venni, hogy . . . A rendőr nem válaszolt. Mintha nem is hallotta volna Mr. Peddletont. Elkészült az idéző-cédula megírásával és átnyújtotta: — Olvassa el uram, a rajta levő szöveget, a piros betűkkel nyomtatott részt is . . . — Tudok olvasni — kiáltott fel erre ingerülten Mr. Peddleton — el tudom olvasni, hogy mi van rajta. És nem láttam az iskolabuszt. Nem is volt ott semmiféle iskolabusz. Nem volt! A rendőr azonban ekkor már elfordult, visszament a kocsijához, beült és hozzákezdett jelentése megírásához. Mr. Peddleton kétségbeesetten ácsorgóit néhány pillanatig. Aztán ő is bemászott a volán mögé, begyújtotta a. motort és elindult. Kétségek és indulatok viharoztak benne. Hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe? Hogyan lehetséges az, hogy nem vette észre az iskolabuszt ? Mr. Peddleton otthon, családi körben nem tett említést a történtekről. A titok azonban keservesen nehezedett rá. Ahogy közeledett az átkozott kedd, az idézés napja, úgy lett kedélyállapota mind nyomottabb. Több körülmény volt, amit nem értett és állandóan ezeken rágódott. Csakugyan elhajtott-e az álló iskolabusz mellett? Ha igen, hogyan lehet az, hogy nem vette észre? Elképzelhető az, hogy az egyik pillanatban az ember még törvénytisztelő, a következő pillanatban pedig felületessége, szórakozottsága miatt törvényszegővé válik? Az idézőcédulán piros betűkkel ez a szöveg állott: “Önnek jogában van tárgyalás megtartását kérni, ha azonban bűnösnek vallja magát, akkor ez egyenlő azzal, mintha a tárgyalás során bűnössége megállapítást nyert volna.” Mr. Peddleton homlokát kiverte a veritek. Szokatlan dolgok voltak ezek a számára. Tárgyalás, bűnösség, megállapítást nyert. A legnagyobb hibát azzal követte el, hogy ingerülten rámordult a rendőrre. Mindig felforrt a vére, ha a lapokban arról olvasott, hogy egyesek miként pimaszkodnak a rendőrökkel. Sőt, miként provokálják őket. hogyan lehet az, hogy éppen ö ragadtatta el magát ennyire? Ámbár igaz, hogy ez a rendőr ellenszenves fráter volt. Amikor ő magyarázni kezdte, hogy nem látta az iskolabuszt, hogy soha kihágást még el nem követett, hogy nem volt oka elhajtani az iskolabusz mellett, hiszen nem is sietős az útja, akkor a rendőr nem válaszolt. Feleletre sem méltatta. A rendőr hasonlított Freddy Porterra, aki osztálytársa volt a középiskolában, utálatos és ráadásul spicli, egyszer bepanaszolta a számtan-tanárnál, hogy ő lemásolta a dolgozatát. Ez az! Erről van szó! Ez a rendőr szakasztott olyan volt, mint Freddy Porter. Dehát egyébként is . . . tépelődött Mr. Peddleton, végeredményben rendőrnek éppen az ilyen Freddy Porter-féle egyének mennek. Akiknek örömük telik abban, hogy leállítanak egy kocsit, megleckéztetik az embert, idézést nyomnák a kezébe, a tiltakozást meg se hallják, fölényes magasságból intézkednek. Mr. Peddleton keserűsége nőttön nőtt. Időnként megtapogatta zsebében a sárga idézőcédulát. Az idézés napjának reggelén, tiz perccel tiz óra előtt Mr. Peddleton belépett a bírósági épületbe. Megrémült a látványtól: a folyosón rengetegen várakoztak. Egy hivatalnok átvette az idé zőcédulát, és hozzácsapta egy iratcsomóhoz. Tízkor kinyitották a tárgyalóterem ajtaját s a várakozók beáramlottak. Alighogy helyet foglaltak, belépett az előbbi hivatalnok, hóna alatt egy doszszióval, nyomában pedig a biró, fekete talárban A hivatalnok daráló hangon kiáltotta:: — Mindenki emelkedjék föl helyéről! A taláros biró az íróasztalhoz sietett, bólintott: — Kérem, foglaljanak helyet. S már nyúlt is az iratok felé s maga elé szólította az elsőt. Pontban reggel tiz óra volt. Mr. Peddleton feszülten figyelte az embereket, akik az elkövetkező órában elvonultak a biró előtt, a gyors rövid párbeszédekből csak szófoszlányok jutottak el hozzá, aztán a megidézett egyén a hivatalnok elé lépett, kifizette a rámért bírságot, a hivatalnok bejegyzett valamit a vezetői jogosítványba, visszanyujtotta, s az ilymódon megbüntetett ember távozhatott. Mr. Peddleton maga is bizonyos csodálkozással észlelte, hogy milyen türelmetlenség és indulat kezd kavarogni benne. Nem láttam az autóbuszt, ártatlan vagyok, s mégsem tudom bizonyítani. A rendőri feljelentés súlya nagyobb. A biró szenvteleniil kimondja a birság összegét, tiz dollár, húsz, harminc . . . Fizetek és a hivatalnok beírja a jogosítványomba a kihágás időpontját, az összeget, amire elitéltek, a szó szoros értelmében “megbélyegezett” autóvezető leszek. Éppen éra, aki mindig olyan büszke voltam tiszta és makulátlan autóvezetői múltamra. És ami ezt a bírót illeti . . . hát ez hasonmása Keatonnak, a matematikatanárnak, aki elhitte Porternak, hogy lemásoltam a dolgozatát és négyest adott . . . íme, a rendőr fölénye, a biró fölénye: a hatalom nagy összjátéka a kiszolgáltatott ember fölött . . . sarokbaszoritottak, most meghajszolnak, a rendőr beirtó feljelentésébe, hogy éles hangon beszélteit! vele, most tehát megbüntetnek, térdre kényszerítenek ... — Joe Peddleton — hallotta a nevét. Felállt és a bírói emelvény felé sietett, A bíró az iratba nézett és felolvasta a vádat: múlt szerdán, reggel 7 óra 24 perckor . . . iskolabusz . . . bűnösnek vallja magát, vagy sem? — Biró ur — mondta Mr. Peddleton — én nerh láttam , az iskolabuszt. Tessék elhinni, hogy nem láttam. Körülbelül húsz mérföldes sebességgel hajtottam, ráértem, nem siettem. Sütött a nap, koratavasz, miért siettem volna, nem láttam az iskolabuszt, ha láttam volna, akkor megállók, én nem vagyok érzéketlen az iskolabuszokkal szemben, én is fölneveltem két gyereket, kihágást sohasem követtem el, egyetlen magyarázat lehet, a Hucker Road meglehetősen széles, ha az iskolabusz lehuzódott a jobb oldalra s én természetesen magam elé figyeltem az útra, akkor megtörténhet, hogy nem vettem észre . . . A biró most fölnézett rá. Ötven körüli ember, feketekeretes szemüveg. Szent Isten! Tisztára Keaton tanár ur. — Dehát még nem válaszolt kérem a kérdésre: bűnösnek vallja magát, vagy nem? Reménytelen — gondolta Mr. Peddleton — s széttárta a karját: — Bűnösnek — felelte keserűen. A biró bólintott: — A vádat elejtem — mondta röviden. A jogosítványt a hivatalnok elé tette, már szólította a következőt. A hivatalnok beírta: vád elejtve. — Köszönöm ... — rebegte Mr. Peddleton — köszönöm! Zsebrevágta autóvezetői jogosítványát és elhagyta a bíróságot. Odakint ragyogóan sütött a nap. Mr. Peddleton megállt, levette a kalapján, mélyet lélegzett. Aztán beült a kocsijába és elindította. Boldog volt, megkönnyebbült. Hirtelen eszébe jutott, hogy kire emlékeztette a biró. Egy nagybátyjára, akit nagyon szeretett. Csodálatos hasonlatosság! Az élet szép, gondolta Mi-. Peddleton s fölemelő tudat az, hogy a törvénytisztelő embernek mindenkor elégtételét szolgáltat a sors. Hopp! Hirtelen bele kellett taposnia a fékbe: a Mamaronecjk Avenue felől kifordult egy autó, közvetlenül az ő kocsija elé. Ha nem ilyen jó a lélekjelenléte . .. . ha nem ilyen biztoskezü vezető . . . Hm! Mr. Peddleton a fejét csóválta, amint tovább vezette kocsiját. Felháborító, hogy mennyi a gondatlan autóvezető! S a legdühitőbb az, hogy ilyenkor sehol ... de valóban sehol egy rendőr! ^
