Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-05-21 / 21. szám
12. oldal rtlGGETLENSEG Thursday. May 21. 1970 ®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® § “Emlékezetes tragédiák, | § kalandok, bűnügyek és szerelmek...” { ®®®®®®®®®®®®®®©®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® A JÁTÉK "ÖRDÖGE" (Folytatás) — Nagyon rosszul ment a lapom — mondotta — néhány évvel ezelőtt, amikor megjelent nálam Berzeviczy György, akit alig ismertem. Elmondotta, hogy asztrológiával foglalkozik, s a csillagok állásából egyebek között azt is ki tudja olvasni, mikor nyerek és mikor vesztek. Nekem nincs más gondom, mint hogy az ő tanácsai alapján játszani. Amit nyerek, annak a fele az övé. Ettől kezdve Berzeviczy szisztémája alapján játszottam, s valóban nyertem . . . Néhány óra múlva már Löwy dr. halott volt, feleségével együtt megmérgezte magát,, s igy sohasem lehetett megállapítani, hogy valóban elhitte-e Berzeviczy misztikus meséjét, vagy pedig tudta, hogy csalókkal játszik össze. Faggatni kezdték azonban a klubszolgákat, s a vizsgálat eredménnyel járt. Josef Kühberger, aki a Wiener Clubban dolgozott és Richard Bartuschek, aki a Wiener Cercle-ben állt alkalmazásban, bevallotta, hogy a kártyacsomagok közé olyan paklikat helyezett el, amelyeket Berzeviczy hozott, s amelyeket — feltehetőleg — előre összeállított. Berzeviczy nem árulta el nekik, hogy a játékosok közül kik a szövetségesei, de nem volt nehéz kitalálniuk, mert némelyek feltűnően nyertek. Berzeviczy a klubszolgáknak szolgálataik fejében a nyereség 20 százalékát ígérte, de azok soha nem kapták meg az Ígért pénzt. Igaz, kisebb összegeket juttatott nekik a hamiskártyás banda feje, de egyébként folytonosan tartozott nekik. Ezek után a bécsi rendőrség őrizetbe vette Gelsei-Guttmann Ottó bárót, Menasse Henriket és házkutatást tartott dr. Lőwy lakásán. Berzeviczyt nem tartóztathatták le, mert ő elhagyta Bécset, s ismeretlen helyre utazott. A kibocsátott körözőlevél alapján, a nagy botrány kipattanása után tiz nappal, 1932. április 26-án Fiúméban elfogták az olasz rendőrök. Berzeviczy Monte Carloból Magyarország felé tartott, mert úgy vélte, hogy hazájában befolyásos barátai megvédik majd a letartóztatástól és a kiadatástól. Útközben, az étkezőkocsiban hallotta, hogy mindenki a bécsi kártyabotrányról, s róla, Berzeviczyről beszél. A fiumei vasútállomáson aztán két olasz detektív letartóztatta. Autóba ültették, s Berzeviczy még magabiztosan azt kérdezte tőlük, hogy melyik szállodában fog lakni. A rendőrtisztviselők kinevették ... A börtönbe vitték, amely a régi vár mellett fekszik, néhány lépésnyire a kormányzói palotától, ahol néhány évtizeddel ezelőtt Berzeviczy annyi pezsgos vacsorán es nagy kártyapartin vett részt. Bécsben közben elkészült a vádirat ellene. Főképpen azokra a feljegyzésekre támaszkodott, amelyeket a Guttmann-nál tartott házkutatás során találtak. A báró ugyanis módszeres könyvelést vezetett a kártyacsaták eredményéről. Ebből kitűnt, hogy 1929 őszéig rendszeresen nagy összegeket veszített, de aztán nyerni kezdett és minden hónapban nyereséggel zárt. A feljegyzésekből kiderült, hogy Berzeviczy Guttmann-nak még régebben 55,000 schillinggel tartozott, s ebből csak 10,000 schillinget fizetett vissza 1929 őszéig. Ettől kezdve Guttmann nyeresége egy részét mindig Berzeviczy javára irta (minthogy a nyereséghez az ő “jóvoltából jutott”), s ilyen alapon 1930 júliusára Berzeviczy már nem volt adósa Guttmann-nak. A másik két hamiskártyás is minden bizonnyal fizetett nyereségrészesedést a bünbanda irányítójának. Berzeviczy meglehetősen nagy lábon élt s egyéb jövedelmi forrás nem állt rendelkezésére. Saját örökségét és felesége hzományait, több mint 10 ezer holdat már az első világháború előtt elkártyázta és ellóversenyezte. Ennek ellenére állandó látogatója maradt a kluboknak, lakást tartott fenn Bécsben és Nizzában, s gyakran látogatott el Monte Carloba. A társaságban mindenütt ismerték és kedvelték, általában úriembernek tartották. Berzeviczy Györgyről sokat beszéltek akkoriban. A botrányhős hatvanöt esztendős volt, amikor kipattant a kártyaügy. 1867- ben született Szendrőládon. Apja, aki szinten szeretett kártyázni, Budapesten iskoláztatta. Berzeviczy már akkor kártyázott. Órák közben általában a huszonegyes nevű kártyajáték járta. Berzeviczy, megszerezve az érettségi bizonyítványt, beiratkozott jogásznak. A tanulmányok azonban vajmi keveset érdekelték. Idejét főleg a Vármegyeház utcai “szalonban” töltötte. Annak idején a Vármegyeház utcában voltak a legkülönlb ’’lányok“, s ide jártak a legjobb módú vendégek is. Az alig tizenkilenc esztendős Berzeviczy különösen egy Réta nevű, francia származású lányt kedvelt. A szerencsétlen teremtés francia nevelőnőként került Pestre, itt a házigazda elcsábította, majd kiadta az útját. A lánynak nem maradt más hátra, minthogy prostituálttá váljék. Berzeviczy igazi botrányhősként, a kor huligánjaként viselkedett már itt is: barátaival például megverte azokat a vendégeket ,akik az ő barátnőiket választották. S ezeket a “csínyeket” más hasonlók követték. | j Néhányat ezek közül ő maga irt le “A: én első hatvanöt évem” cimü, 1936-ban meg jelent könyvében: “Egy kegyetlen szerencsejátékot talál tam például fel. Különös kis szögekkel szereltük fel ma gunkat, olyanokkal, amilyeneket a háború bán is-használtak az utakon elszórva. Nég^ hegyes ága volt, bárhogy is esett le, eggye. mindig felfelé állt, hárommal meg leült. — ezekkel a harci eszközökkel felkészülve azután beültünk a Rudas-fürdő török basinjéba (medencéjébe). Mindegyikünk belehelyezte a maga szögét a vízbe, ahonnan azután kimászva, mint a gémek, körülültük a partot és komoly ábrázattal vártuk a hatást. Nyerő: akinek a szögébe először lép valaki ...” * * * “Egy anyóst, akit nem is ismertem, de aki egyik idősebb cimborám jó kedvét sokszor elvette, elhatároztam, hogy megboszszantok. Három társammal felöltöztem sujtásos halotthordozó uniformisba. Egy temetési vállalkozónak a kocsiját kibéreltem, és azzal az indokkal, hogy kegyeletből mi családtagok akarjuk a személyzet szerepét betölteni, fölhajtottunk a Svábhegyre, az anyós villája elé. Becsengettem. Az ajtót nyitó szobalány megdöbbenve bámul a szokatlan járműre. De még jobban elképed, mikor természetes, nyugodt hangon kijelentem: — A koporsóért jöttünk . . . — Szent Isten, hiszen maguk tévednek, itt nincs semmiféle halott —; jajgatja a leány. — Mindegy, kérem, mi utasítást kaptunk, hogy egy öregasszonyt elvigyünk innen — feleltem nyugalommal. Nem bírta tovább. Az ajtót hirtelen becsapta az orrunk előtt és a lépcsőn fölrohanó lépéseket hallottunk. Figyeljük a házat. Nagy meglepetésünkre ablak nyílik és benne a kezével idegesen, elutasítóan integető, riadt ábrázatu anyós jelenik meg. Barátom később örömmel újságolta, hogy anyósa megváltozott. Halálsejtelmei vannak a bizonyos nap óta, és ez állandóan szelőd melankóliában tartja őt.” * * * “Asztaltársaságunk volt a régi Holzwart vendéglő különszobájában. Debreceni Szabó Kálmán, a sánta — kültag volt. Szerettük, nagyon meg volt tisztelve, ha velünk lehetett. Lovaggá azonban még nem volt avatva. Nemhogy párbaja nem volt, de még szekundáns sem volt soha. Végre az ő számára is elérkezett a nagy pillanat. Egy vacsoránál felkértem szekundásnak. Tudattam vele, hogy ma éjjel, pont tizenkét órakor halálos párbajt vivők egy tüzérkapitánnyal a gellérthegyi Citadellában. A másik szekundáns báró Vécsey Tomi lesz. (Vele természetesen összebeszéltem.) Orvos: a most szigorló Hazslinszky Hugó. Szelíd arca egyre komolyabbá vált 1 (Folytatjuk) I
