Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-05-21 / 21. szám
8, oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, May 21, 1970 ÓHAZAI ÉLETKÉP: Botrány a tánciskolában A gy.ors szám után a zenekar kivárt egy pillanatig, majd lágy, simulós melódiába kezdett. A fény kialudt, hangulat-világításba burkolódzott a táncterem. A párok szorosabban fonódtak össze. Nyújtott, andalgós léptekkel ringatóztak az angolkeringő ritmusára. — “Öregfiu, húszéves már sosem lehetsz ...” — dúdolta Mohos. A fiuk közt álldogált a falnál. Gusztáltak. Lábak csosszantak. Szoknya lebbent. Susogás. Egy lány sodródott a közelükbe. Lebegett táncosa karjai között, feszes zöld ruhában, széles sárga övvel a derekán, mely szinte összesodorta amúgy is vékony alakját. Már-már remegett a karcsúságtól. Mohos megrezdült. A lány éppen rá villantotta a tekintetét. Ettől melege lett és hangosan kezdett lélegzeni. — Gyerekek én nem bánom ... — dünnyögte, s a Hosszúra sandított. A zöldruhást bámulta ő is, nyalogatta szája szélét. Vastag ajkai voltak és föltette csontkeretü alkalmi szemüvegét. Kissé rövidlátó volt, de csak vasárnap hordta, mint valami díszt az ünnepi öltözethez. — Rá se ránts — súgta Tatyi. — Kapd el a tyúkot. — Én nem bánom ... — mondta megint Mohos és már mozdult. Valaki lefogta. — Várj, Hosszú még nem válaszolt. A lány igézőn ott hullámzott, mintha várná. — Bánom is én! — Elrántotta kezét és kilépett. Mohón habzsolta a levegőt, erről tudták, hogy dolgozik benne a hév. Olyankor semmivel sem törődött, képes volt fejjel nekimenni a falnak. Hosszú volt köztük a legerősebb. Félelmetes verekedő. A tánciskolában is előjogra tartott igényt; addig senki sem kezdett, amig ő nem választott 'párt. Mohos meggondolatlan lépése nyílt kihívásnak tűnt. A fiuk izgatottan lesték. Titkon mindnyájan neki szurkoltak. Meghajolt a lány előtt. — Szabad, madmazell? Az tüstént eloldotta magát kefehaj u táncosától és kedvesen nyújtotta kezét: — Vali vagyok. — Mohos — megcsúszott a nyelve, ahogy átfogta a finom ujjakat. Sütötte az érintés. Pirulva magyarázkodott: — Izé . . . Csak a fiuk hiv- j nak igy. Megszoktam. — Muris — monta a lány és hozzá simult. Táncoltak. — “Amikor még húszéves az ember ...” — zümmögte a fiú, beleszagolva a lány hajába. Elakadt. Ott állt a Hoszszu. Csak a fejét biccentette meg. Vali nem akarta észrevenni, tovább táncolt vele. — Félre! — mordult fel Hosszú és eltaszitotta a fiút. — Lódulj! — De igazán ... — Megtántorodott a lökéstől. Amaz rá se hederitett, széles hátával eltakarta előle Valit és már vitte is magával. Rikoltó villanyfény, vágtató forgatag. — De igazán ... — motyogta újra és visszakullogott a helyére. A fiuk körül dongták. — Kár a benzinért, öregem, ezzel nem lehet kikezdeni. — Én azt mondom, mérésre kell tanítani. Disznóság, amit csinál. — Jobb, ha befogod a szád, berezelsz, ha csak rád néz. — Ne hagyd magad, Mohos! Vedd vissza a kislányt. Te kérted fel előbb, téged illet. Szép pár lennétek. — Ne szellemeskedj, Őszi. — Viccen kívül. — Menj a csudába! Mérésre kell tanítani. — Jobbat nem tudsz kitalálni? Ne őrülj meg, Tatyi, Mindnyájunkat falhoz csap, ahányan vagyunk. Akkor is, én azt mondom, nem szabad begyulladni. Nem minden az erő. Dávid is elbánt Góliáttal. Pedig az százszor erősebb volt. — Hagyd a szenteket. Mese. — Góliát nem szent. — De Dávid az. — Nem mese, öregem. Olvastam a Bibliában, a mutter örökké azt bújja. — A mutter! . . . Látná csak a Hosszút, amikor megvadul. Múltkor is a fél Vendel utca ráment, ő meg forgott, csépelte őket, mind megfutamodtak. Egyszer akkora pofont kent le egy hepciáskodó pasasnak, hogy hason csúszott ki a csehából. A'villamos sínig. Mohos horgoltan állt köztük. Egyre az keringett a fejében, miért kell félreállnia? Neki nem juthat ilyen lány? Menhelyben nevelkedett. Se anyja, se apja. Nem ismerte őket. És mindig ilyen darázsdereku lányról álmodott. Sohasem látott még hasonlót. Valami hideget szorongatott a kezében. Rámeredt. — Talpas pohár, hosszú üvegnyakkal. Körülnézett. Fél arcok, a pulton bádog abrosz, füst, zsivaj. Tatyi hangja süvít: — Csapos ur, még egy rundót! — És elveszi az üres poharat. — Igyál — dugta elé frissen megtöltve. — Móresre kell tanítani. — Nem. — Egy mozdulattal félre söpörte Tatyit és megindult. Ki az utcára, be a kapun, föl az emeletre. A többiek falkában követték. A Hosszú bukkant fel a lépcsőn. Szemüvege villant a lámpafényben. — Kész — mondta vigyori pofával. — Kikészült a kis tyuk. Mohos elébe ugrott: — Mit csináltál vele? — Semmit. Elrohant. — Hogy merted?! — Ne ugrálj, kis marha. Mohos elállta az útját. — Félre, amig jó kedvem van!-— Nem!-— Mi az? — Peckesen zsebrevágta a kezét, csakúgy domborodott izmos mellkasa a vászonzakóból. — Nem férsz a bőrödbe? ködést. Mit lármázik annyit egy nyiszlett lány miatt? Szabadulni akart tőle. — Az anyád . . . — Ne szidd az anyám! — Kis hülye, azt sem tudod, ki volt. — Akkor se szidd! — Országos hirü volt. — Mit mondtál? — Mohos szeme kiguvadt. — Azonnal vondd vissza, kérj bocsánatot a mocskos szád miatt. — Országos . . . — Te! — Mohos agya elborult. Ökle lendült. Fültövön vágta a Hosszút. Izgalmában felszisszent a lány. A szemüveg a lépcsőre esett. Hosszú lehajolva utána kapott. Mohos meg már a nyakában volt. Mintha előre kiszámította volna ezt a mozdulatát. Ujjai a nyaka tövébe vágódtak. Tépte, szorította. A ködön át még látta, hogy Vali a szájához kapja a kezét. — Elvetted ... Mi jogon vetted el? A nagy test megtántorodott, már-már lerogyott. Hosszú kinyomta magát és görcsölő kínnal a nyakában leugrott a lépcsőről. Ellenfelével a hátán forogni kezdett, karjaival husángként tángálta, ahol érte. — Szorítsd, szorítsd! — biztatta magát néma szájjal Mohos. Minden izomereje ujjai hegyében feszült. Sípolva lélegzett. A fiuk biztatták: — Gyengül már, tarts ki! — Még egy kicsit! — Szorítsd, ne sajnáld! Hosszú halántékán kidudorodtak az erek, tántorogva elvágódott. Kobakja koppant a kövön. — Hurrá! — kiáltoztak a cimborák. — Bravó, Mohoskám! Most megkapta. A lépcsőkoi'látba kapaszkodva a győző felé indult a lány. A fiú feje hirtelen kitisztult. Remegés fogta el. Hoszszu megmozdult a kőpadlón, feltápászkodott. — Fuss, Mohos! — kiáltották a fiuk. Mohos nem mozdult. — Fuss már, te bolond! — Jaj, meneküljön! — mondta a lány is. Ő meg Hosszúhoz lépett. — Gyere — mondta — intézzük el. Úgyis rám találsz. Az a nadrágját porolta, az ing nyakát kihajtotta a zakóra. Lesimitotta a haját és megszólalt: — Csapj bele. — Odanyujtotta hatalmas tenyerét. A fiú érezte, emelkedik a karja, de nem tudta irányítani. — Semmi értelme, hogy verekedjünk — szűrődött fülébe Hosszú rekedt hangja.— Nem haragszom. Becsülöm a bátrakat. Csak ők érdemesek a barátságra. — Ugye, megköveted őt? — suttogta Mohos a szédülés örvényében. De a köré csavarodó sötétségben a lány biztató mosolya világított neki. Dékány Kálmán A sárgaöves lány jött lefelé a lépcsőn, arca égett. A fordulóban megtorpant. Hátrahuzódott, de Mohos észrevette. Hőhullám borította el. Vali itt van a szeme láttára leckézteti meg a Hosszút. Felemelte hangját: — Azonnal kérj tőle bocsánatot ! — Miii? — előrenyujtott nyakkal röhögött. — Jól hallok? Mohos tüzesedett. Keze ökölbe rándult. — Mosd ki a füled és kérj tőle bocsánatot piszkos viselkedésedért ! Megértetted! Az óriás kihúzta magát, feljebb állt két lépcsőfokkal. — No, hess! — szelíden félretolta és begombolta a zakóját. — Be vagy rúgva, kiskomám. — Tetszett neki a fiú bátorsága. Rég nem mertek vele ellenkezni. Senki. Legyintenie kellett és vinnyogva elkotródtak. De ez nem! Ez bátor, elszánt. Valóságos hörcsög. — Menj szépen haza — mondta. — aludd ki a gőzt. — Előbb kérj bocsánatot. Hosszúnak semmi kedve se volt verekedni, unta a kötöz-NEVESSÜNK Két vállalati igazgató diskurál. — Kénytelen vagyok áthelyezni a titkárnőmet. Nem tud ez semmit sem! — Magának jó. Én bezzeg kénytelen vagyok visszatartani, mert nagyon is sokat tud. * * * — Mondd, lehetséges az, hogy egy rágcsáló állat bicskázik ? — Kizárt dolog. — Itt az újságban az áll: “Leszúrta a menyét.” * ❖ * — Házasságunk elején, mindig nekem hagytad a nagyobb húst, most meg folyton magadnak szeded a nagyobbat. Látszik, Jenő, hogy te már nem szeretsz engem! — Kis csacsi, ez nem azért van... — Hanem miért? ■— Közben megtanultál főzni ... * * * Megszeppen kisfiú. Halványlila papa. Most jött ki az iskolából. — Kettőből buksz! Fásult hallgatás. A családfő jajong. — így sosem lesz belőled suszter! . . . Különböző színes darabokból cszszeállitott bikini elől hasított felső és oldalon szalaggal összekötött alsó résszel.
