Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-04-30 / 18. szám
10. oldal A dohány az egyik legelterjedtebb, de az egészségünkre fölöttébb ártalmas élvezeti szer. Az utóbbi időben nagy iramban növekszik azoknak a [kutatóknak a száma, akik a dohányzás káros hatásaival foglalkoznak. Nap nap után újabb statisztikákat tárnak elénk szívrohamokról, különféle érbetegségekről, tüdőrákról, idült légcsőhurutról, a sportteljesítmények csökkenéséről, a magzatnak a tér ihesség idején való károsodásáról (koraszülés), különféle idegrendszeri és még sok más megbetegedésről: a dohányzás miatt. E statisztikák ellenére a dohányt élvezők tábora egyre nő. Vajon miért hánynak fittyet az intelmekre? Miért szoknak rá a cigarettára, s ha belátják káros voltát, miért nem mondanak le róla az emberek? Ismeretes, hogy a fiatalok körében a dohányzás terjedésének oka a “felnottség”-nek a fitogtatása, valamint a közösség tagjainak kölcsönös egymásra hatása. A serdülők és az ifjak nagy része rendszerint megpróbálkozik a dohányzással és 50 százaléka ímeg is marad mellette. Az az érv, hogy a fiatalok szervezetére különösen káros a dohányzás, frázisnak tűnik az ifjak szemében, hiszen csak hosszú évek elmúltával jelentkezik az ártalom. Akik pedig hosszabb ideje rabjai a dohánynak, a róla való lemondást rendkívül nagy dolognak tekintik; némelyek olyan nagynak, hogy — úgymond — próbálkozni sem érdemes vele. Az efféle vélemény kialakulásához bizonyos értelemben hozzájárul egyes orvosoknak, pszi-i chológusoknak és a nikotin rabjainak a nyilatkozatai is. Például van orvos, aki a szervezet “nikotinéhségéről” beszél, amely e szenvedélytől megszabadulni akarót a próbálkozás minden sikerétől megfoszthatja. Van pszichológus, aki a szokásra, a rágyújtás kényszerére “esküszik”. A “eikolinéhség” Egyre közismertebb tény, hogy az ember pszichikai és fizikai tulajdonságai szorosan összekapcsolódnak. Olyannyira, hogy sokszor egyáltalán nem lehet köztük határvonalat vonni. Ebből adódik, hogy bárki, ha úgy “tudja”, hogy szervezete “nikotinéhes”, valóban azzá is válhat, és lehet, hogy nyugtalansága csak eme “éhség” kielégítésével, néhány cigarettának az elszívása után csillapodik le. Az orvosok véleménye szerint a nikotin elhagyása sohasem okoz clyan súlyos “elvonási” tüneteket, mint például a morfiumé. Türelmetlenség, ingerlékenység, esetleg székrekedés, emésztési zavarok követhetik az elhagyását, ámde a nikotintartalmu tabletta, amely a, szervezet “nikotinhiányát” pótolhatná, nem oldja ilyenkor a nikotinéhséget. Egy nikotinmentes cigaretta azonban eredményes lehet, pusztán azzal, hogy azt hisszük: a szóban forgó cigaretta nikotint tartalmaz. Nem “nagy tett” A dohányzásról való leszokásnak számos módját ajánlják, az erős cukorkák szopogatásától az undort keltő gyógyszerek szedéséig. Az akarat görcsös megfeszítésével magunkra kényszeritett A tavaszi halászás legnagyobb pontya ez a 28% fontos hal, melynek sikeres halásza a 17 éves Bob Ashley, Euclid, Ohioból. 45 percig tartott neki, mig végre véglegesen magáénak mondhatta a szomorú tekintetű pontyot Katonák tartják távol a kiváncsiakat a Veracruz, mexicoi vámház raktártelepein kiütött tűzvésztől. Több, mint 3,000 katona, rendőr és tűzoltó harcolt a tűz ellen, amely $8 millió dollárra tehető kárt okozott. FÜGGETLENSÉG Thursday, April 30, 1970 elhatározás a dohány utáni vágyat még jobban felfokozza, ez rendszerint felőrli a fogadalmat tevők akarati energiáját — és győz a vágy. A legnagyobb ellenségnek legtöbben a szervezet nikotinéhségét tartják, és ezért fokozatosan akarnak leszokni a dohányzásról. Ezen a módon azonban csak nagyon kevesen hagyták el a dohányzást, mert a fokozatosan lecsökkent cigarettamennyiséget később rendszerint fokozott hévvel szívják el. A dohányzásról való fokozatos lemondás még abban az esetben sem alkalmas a végleges “szakításra”, ha nem az akarat megfeszítésével, hanem például az ember képzeleti tevékenységének féken tartása vagy más irányban való aktivizálása révén történik (nem gondolunk a dohányzásra, másra gondolunk). Dinamikus sztereotipiák A dohányzás mint tevékenység ugyanis szorosan összefügg más tevékenységekkel, például a szertartásszerű rágyújtással, a mozdulatok élvezetével stb. E hoszszu évek alatt kialakult tevékenységsorozatok, az úgynevezett dinamikus sztereotipiák, a szervezetben mély nyomokat hagynak, s ezeknek a megváltoztatása a fokozatosság alapján ritkán lehetséges. Legtöbbször épp az el enkezője történik: a szenvedély megerősödik. A csökkentett cigarettamennyiséget ugyanis nagyobb várakozás előzi meg és az nagyobb élvezetet nyújt. Az alkoholfogyasztás és a kávézás szintén megnehezíti, esetleg sikertelenségre kárhoztatja a lemondásunkat. Ennek az az oka, hogy az alkoholfogyasztás és a dohányzás, a feketekávé fogyasztása és a dohányzás hosszú évekig összekapcsolódott, á3 emiatt az egyik tevékenység felidézi a másik emlékét. Egyesekben ez olyan erős hatása lehet, hogy csak a kává- és a szeszfogyasztás ideiglenes felfüggesztésével vagy végleges el hagyásával kerülhető meg. Korunk élettempójának meggyorsulása következtében az emberek nagy többsége elhagyta a kívánatos légzési technikát és ezt ritmikus “pi ■ hegés”-sel cserélte föl, “tüdőkapacitásá”-nak csak elenyészően kis részét véve igénybe A dohányosok azonban a cigaretta füstjének leszívásával, valamint erőteljesebb kifújásával a rég elhagyott légzéstechnikát gyakor o I j á k Ezért a szervezet által továbbra is követelt mélyebb lélegzést a dohányzás elha gyása után is gyakorolni kell. úgy, ahogyan ezt dohányzás közben végeztük, ahogyan ezt szervezetünk megszokta és megköveteli. Mégpedig leg alább olyan gyakran, mint ahányszor rágyújtottunk “azelőtt”. Csak egyetlen cigaretta ... A tapasztalat azt mutatja, hogy a kezdő dohányos ne hezen szokik rá a cigarettára, de ha rászokott — ha a dinamikus sztereotipiák megfelelő mélységben kialakultak —, nehezen tud lemondani róla. Pedig a kezdődnek ele^ sok cigarettát el kell szívniuk addig, amig a dohány okozta kellemetlen érzéseik megszűnnek. A dohányzás folytatása esetén előbb a közömbösség állapota dominál, é3 csak azután beszélhetünk a dohányzás utáni vágyakozásról. A dinamikus sztereotipiák nyomai ekkorra teljesen kialakulnak, és olyan erőssé válnak, hogy a dohányzás műve letének elmulasztása a kielágitetlenség érzését, valamiféle hiánynak az érzetét kelti. Ez pszichikai és fiziológiai vonatkozásban egyaránt igy van. Ha valaki hosszabb ideig folytatott dohányzás után mond le a cigarettáról, többnyire egyetlen cigaretta elszívása is elegendő, hogy újra rászokjék. Ilyenkor az ember rendszerint azt tapasztalja, hogy az egyetlen cigaretta elszívása nincs rá különösebb hatással, és meg tudná állni”, hogy ne szív jón többet. Egy-két hét múlva azonban esetleg elszívja a következő cigarettát, hasonló megfontolással. Mindez a régi dinamikus sztereotipiák aktivizálódását jelenti, és az “eredmény”: egyik napról a másikra visszaszokunk a dohányzásra. Az ember hajlamos arra, hogy igy gondolkozzék: három évig sok ezerszer megálltam, és nem gyújtottam rá; ha most az egyszer rágyújtok, még meg tudom állni, hogy ezt a cigarettát több ne kövesse. Az ilyen gondolkodás logikusnak tetszik, csakhogy nem veszi figyelembe a fiziológiai és pszi-) chológiai törvényszerűségeket. Ezért aki egyszer sikeresen abbahagyta a dohányzást, az többé ne gyújtson rá, mert csak igy kerülheti el, hogy újra rászokjék a cigarettára. Rapcsák Mihály pszichológus TERJESSZE LAPUIKAT! EZ AZ “ÁTKÖS” SZENVEDÉLY!
