Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-02-20 / 8. szám
Thursday, Feb. 20. 1969 ^ÜfíUKrlTJ^NSftí* 7. ÜLD AL STOCKHOLM. Svédország — Svédország, ahol a fejenkinti évi jövedelem 1968-ban 3434 dollár volt. kiszorította a második helyről Kanadát a gazdaságilag legvirágzóbb országok között az egész világon. Ezt a svéd vivmányt az infláció sikeres megállítása előzte meg, mely a közepes 1960-as években az árakat toronymagasságra tornászta fel, azonban ez a gazdasági simintegy 8 százalékkal minden évben. Az elmúlt évben az általános árdrágulás a fogyasztó számára 2 százalékra csökken, ezt jósoljá 1969-re a közgazdászok, aminek igen örülnének az amerikaiak, ha ugyanigy volna az Egyesült Államokban is. Sok svéd munkás számára ROSSZ HELYEN KOPOGTAT A SZOVIET A U. N. IDEGENSEGÉLY PROGRAMBAN NEW YORK — A Szovj etil ió rendkívül érzékenynek látszik Nyugat Németország virágzó helyzete iránt, melyet a gazdasági világban elfoglal. Jelenleg az oroszok mindent megkísérelnek, hogy kizárják a németeket abból az 54 nemzetből álló bizottságból, mely felállítás alatt áll, hogy megállapítsa a célokat, az ezekre vonatkozó kivitelezési módozatokat és a statisztikai kereteket, az uj U.N. Development Decade vagyis a következő 10 évre Vonatkozó világfejlesztési módokat, 1971-től kezdve, 1980- ig. beleértve a segélyakciókat. Tagadhatatlanul bizonyos irónia van a szovjet erőfe szitésben, mivel bár Nyugat Németország nem tagja az Egyesült Nemzeteknek s csak megfigyelőket tarthat ott, évente 58 millió dollárt adományozott, a U.N. által kezelt legkülönbö z ő b b segitő-programokra. Ez körülbelül évente nyolcszorosát teszi ki annak, amit a Szovjetunió és Keleteruópa összes kommunista országai együttesen adnak U. N. segélyprogramokra. Nyugat Németország nem fenyeget azzal, hogy leállítja ezt a U.N.-en keresztülmenő segélyt rászoruló országoknak, azonban megvannak a maga idegen-segély figyelői, csakúgy, mint például az Egyesült Államoknak. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy otthon Nyugat Németországban ellenzői vannak ennek segélyprogramnak, melynek pénzét a U.N. kedve szerint osztja el és sokan a német politikusok között ezt a segélyt kétoldalú megegyezésekkel közvetlenül szeretnék a rászorulóknak juttatni, bilateriális programokra. Ha a Szovjetunió túl nagy lelkesedéssel firtatja Németország részvételének kérdését az 54-es bizottságban, ez könnyen visszafelé sülhet el a U.N. által vezetett segélyprogramok részére. kér munkanélküliséget is jelent, mely a biztosított mun kaerőben jelenleg 2.1 százalékot tesz ki, ami meglehetős magasnak számit Európában 1966-ban és az előző években a munkabérek 10.5 százalékkal emelkedtek évente, jelenleg megállapodás jött létre a munkaadók és az uniók között, hogy ezt 1969-re hat százalékban állapítsák meg ami teljes arányban van a gazdasági fejlődéssel. Az adózás meglehetősen magas úgy egyéni, mint vállalatai adókban, ez azonban szükséges, mivel a világ legtökéletesebb és legmegfelelőbb társadalmi-népjóléti rendszer fenntartását szolgálja. Egy svéd személy több adót fizet, mint egy amerikai polgár, ezzel szemben a bölcsőtől a sírig biztosítva van minden szükség ellen és garantálva van számára többek között az ingyen kórház és anynyi államilag fizetett magasabb tanulás, amennyire csak képes. Svédországban a szabad magánvállalkozás — a szocialista országban az egész ipar 90 százaléka magánkézben van — és a szociális-népjóléti rendszer szoros együttműködése, egy szakadatlan szociál-demokrata uralom alatt jött létre, az 1930-as évekkel kezdődően. A svéd szociál-demokraták egy szociális-népjóléti államot akarták. De kevéssé vágyakoztak a marxizmusra, mely államosította volna a a svéd ipart, ehelyett azonban alaposan megadóztatták Megbeszélés Washingtonban a repülőgép-rabló mániáról, középen Dr. Jolin T. Dailey-vel az FAA fö-pszichológusával. a szociális biztonság érdekében. És ezt a politikai-gazdasági keveréket, állandóan támogatták a svéd szavazók. A svéd rendszer bírálói, köztük számos svéd azt állítja, hogy ez a megélhetési biztonság, kivette a vállalkozási kedvét a svéd fiatalságból és ezért vált Európa legnyugtalanabb fiatalságává, azért támogat forradalmi célokat, mivel nincs más dolga és az állami gondoskodás folytán, nincs szüksége keményen előkészülnie az életre. A diákzavargásoknak azonban nincs hatása az életszínvonalra és a gazdasági fejlődésre. Exportja virágzik, a svéd “Volvo” autót nagy mennyiségben vásárolják Európában és Amerikában, a Szuezi Csatorna bezárása pedig nagyszámú rendelést hozott, óriás-tankhajókban. A svéd exportok 10 százalékkal emelkedtek 1968-ban Dánia például felhagyott hagyományos szokásával, hogy NATO országokból vásároljon repülőgépeket s nemrégen rendeltek meg 46 “Draken” (sárkány) jet-harcigépet, melyet a “Saab” gyár épitett-. egyedül ez az üzlet 69 millió dollárt hozott. S ez az irányzat folytatódni fog, különösen ha létrejön a most tárgyalás alatt álló, úgynevezett “skandináviai közös piac” szövetség, egyelőre szerény formában. JOBBAN FUTNAK AZ ÖREGEK PHOENIX, Ariz. Arizona államnak egy uj rekorder© van, a közel 70-ik éve felé járó Fred Eldean, az elmúlt három év alatt több míht 3000 mérföldet futott be “joggjng”ban, azaz sportv-terepf utá« ban. Csaknem mindennap két mérföldet fut reggél és j kettőt este, ilyenkor rendszerint 9 perc alatt futja be az első, mérföldet és 10 perc alatt amásodikat. Elmondotta, hogy bizonyos előnyben van a fiatalabb futók felett, mivel aa ő fiatal korában a futás hozzátartozott a mindennapi élethe. Mint iskolás fiú csak délben 4 mérföldet kellett futni haza luncsra, oda és viszsza, mivel az iskola 2 mérföldnyire volt az otthonától. Utca Palachnak RÓMA, Olaszország — Aa olasz főváros városi tanácsa úgy döntött, hogy egy utcát John Palachról a prágai csehszlovák diákról neveznek el, aki tiltakozásul a szovjet megszállás ellen, gazolinnal leöntötte és felgyújtotta magát és halálra égett. A kongresszus tagjainak ezek az előnyök is járnak, a 41 száza-lékos fizetésemelés mellett. TERJESSZE LAPUNKAT MÁSODIK HELYRE JUTOTT Hl SVÉDORSZÁG VILÁG IEGJOBBAN KERESŐ ORSZÁGAI KÖZÖTT