Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-07 / 32. szám
8. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, August 7,1969 iPhazan bünüfiifi krónika A PESTERZSÉBETI FELESÉGGYILKOS A "HALLGATNI TUDÁS" TANFOLYAMA BUDAPEST — Két hétig tárgyalta a Fővárosi Bíróság Szabó József 42 éves pesterzsébeti lakos, volt mü- Jbutorasztalos feleséggyilkossági perét. Szabó 1968 szilvester éjszakáján öt késszurással gyermekei szemmeláttára ölte meg feleségét, a 36 éves Szőke Ágnest, aki szétzilálódott házasságukból néhány héttel korábban Pesterzsébeten Varga Elekéihez költözött albérletbe. A bíróság Szabó Józsefet emlberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek, s ezért 13 évi börtönre ítélte. ítéletének i n d o kolásában megállapította a biróság, hogy a háromgyermekes család élete Szabó iszákos életmódja miatt romlott meg. Szabó József méltatlanul bántotta feleségét. Hosszú évek áldatlan családi harca, különböző tragikus fordulatai után a fiatalasszony gyermekeivel együtt a múlt év novemberében költözött el végleg a közös erővel megépített kis családi házból. December 8-án Szabó felkereste feleségét és miután hiába kérlelte, hogy térjen vissza úgy megverte, hogy eltört az orrcontja. Súlyos testi sértési per lett a családi vitából. A végzetes szilveszteri éjszakán kezdetben Szabóné főbérlőjének hozzájárulásával Szabó József is együtt szórakozott családtagjaival, de aztán azzal, hogy 'borért megy haza lakására, télikabátja zsebében konyhakést rejtegetve tért vissza. Látszott, hogy ettől kezdve már készült a gyilkosságra, amellyel egyébként már december elején is megfenyegette feleségét. Raquel Welch filmszinésznő Hollywoodban. A FELEDÉKENYSÉG KIRÁLYNŐJE RÓMA — Feledékeny ségének köszönheti a címet egy római asszony. Ez a Miss-választás hagyományos Olaszországban és csak olyan anya nyerheti el, aki valamilyen tettével derűt keltett honfitársai körében. Rafaela aszszony kirándulni indult kisfiával. Az állomáson észre vette, hogy valamije, azaz valakije hiányzik: gyerekét felejtette otthon. 70 ÉVES KORÁBAN DOKTORÁLT VARSÓ — Jan Kuglin lengyelországi nyomdász 70 éves korában szerezte meg a doktori cimet. Bár sohasem járt egyetemre, száz tudományos tanulmányban foglalkozott a könyv poligráfiájával. CHICAGO — Több mint 500 ezer üzletember vett részt a legutóbbi négy évben egy tanfolyamon, melyen megtanítják a — hallgatást. Meglepő? Nem annyira, ha arra gondolunk, hogy menynyire képtelenek vagyunk odafigyelve hallgatni, márpedig ez kiváltképpen alapvető lenne az üzleti életben. Próbáljuk meg a legegyszerűbb felsorolásokat megismételni úgy, hogy egy szót vagy számot megváltoztatunk, és a legtöbb ember teljesen zavarba jön, hogy mit hagytunk el a két hasonló felsorolásból. Öt oka is van annak, hogy nem tudunk jól hallgatni: 1. A CSODAGYEREK NY0M0RUSAGA LOS ANGELES — Vándor gyermekszinész volt. Chaplin fedezte fel. A Kölyökben nyújtott alakításával ő lett az első világhírű gyermeksztár. Népszerűségét alaposan kihasználták, egész sor film főszerepét alakította. Szülei meggazdagodtak Hollywood csodagyerekének sikerein. Aztán Jackie Coogan megnőtt, varázsa elszállt, szülei a vagyont elspekulálták. Egy ideig még kapott kisebb szerepeket, de amikor visszatért a második világháború után katonai szolgálatából, már nem tudott szakmájában elhelyezkedni. Évekig A gondolataink 4-10-szer gyorsabbak, mint mások beszéde, ezért vagyunk a beszélgetésben türelmetlenek, és csak bizonyos szavakat jegyzünk meg. 2. Azt hisszük, előre tudjuk a másik mondanivalóját. 3, Nézzük őt és nem hallgatjuk; gondoljunk csak a bemutatkozásokra, a még nem figyelt nevekre , . . 4. Közben másra is figyelünk (újság, rádió stb.) 5. Az érzéseink is gátolnak a hallgatásban: ha a mienkével ellentétes nézetet hallunk, már csak azért is “kikapcsolunk”, nehogy, “károsodjon”' a bizonyosnak hitt saját véleményünk . . . konyhaberendezéseket gyártó vállalat ügynökeként házalt. Azután élelmes vállalkozók rájöttek, hogy az egykori világsztár hírnevét hasznosabban is lehet gyümölcs.öztetni. Idegenvezetőnek szerződtették Hollywoodba, ahol az idősbödő, testes, kopasz ur most fillérekért mutogatja az érdeklődőknek azokat a helyeket, ahol hajdan ő és a némafilm egykori sztárjai milliókat kerestek. Néha-néha, ha nagy szerencse éri, még pár szavas filmszerephez is jut egy reklámadásban.-WWVWVWVVVWVVWVVVWVW*VH Terjessze lapunkat! OLT AZ ELMEBAJOS ALBÉRLŐ BUDAPEST — Emberölés ^vádjával állt a fővárosi bíróság elé a 72 éves Topper Salamon. Újév hajnalán megfojtotta főbérlőjét, Sarlósi Józsefnél Topper nem tudott aludni, kiment a konyhába zoknit mosni, és amikor Sariósiné zsörtölődött, hogy nem hagyja nyugodni, előbb fojtogatta az asszonyt, majd többször az ajtóküszöbbe verte a fejét. Sarlósiné végül a rfojtogatástól halt meg. Topper ezután önként jelentkezett a főkapitányságon. tört. Megmérgezte a vízcsapból folyó vizet, a szobámban poloskatenyészetet rendezett be és lehallgatókészülékkel figyelte még a hangomat is. A biróság meghallgatta az orvosszakértő véleményét is, tekintettel, hogy Topper Salamonnál már letartóztatása után aggkori szenilitás tünetei jelentkeztek. Azután a biróság Topper Salamont felmentette az emberölés vádja alól, de kényszergyógykezelésre zárt intézetbe utalta. A tárgyaláson a főbérlő és albérlő rossz viszonya bontakozott ki. Topper 1950 óta bérelte Sarlósi Józsefné kétszobás lakásának nagyobbik szobáját. A valamikori vásári kereskedő, majd divatáruboltos, és végül áruházi eladó 1951-ben árdrágító üzérkedés miatt háromévi börtönt kapott. Ezt a büntetését le is töltötte, és utána visszaköltözött Sarlósinéhoz, aki 1964- ben felmondott albérlőjének, mert egyik felnőtt gyermeke házasságot akart kötni és szükség volt a nagy szobára. Birói döntésre Toppernek nem kellett elhagynia a lakást. Sarlósiné gyermekei azonban az idős embert a személyzeti szobába költöztették .Ez volt a döntő a rossz viszony elfajulásában. — Kérem — ismételgette -a biróság előtt Topper Salamon — én mindent beismerek. De Sarlósiné az életemre Hirdessen lapunkban! Visszatért a Földre a három holdpilóta.