Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-19 / 25. szám
FÜGGETLENSÉG Thursday, June 19, 1969 PIPÄS PISTA. A TANYAVILÁG HÓHÉRA Egy pipa, egy ócska kötél — ez lehetne a két legfontosabb bűnjele annak az ügynek, amely 1932-ben kavarta fel a közvéleményt. A pipához egy név kötődik, mégpedig bizonyos Pipás Pistáé; a kötélhez emberek élete. Pipás Pista, ez az “önkéntes hóhér” ezzel a kötéllel dolgozott . . . Ekkor lepleződött le ugyanis a szegedi tanyavilág hóhéra, Pipás Pista. A huszas évek országos nagy nyomorából is kiritt szörnyűi szegénységével, primitiv életkörülményeivel Átokháza, a szegedi tanyavilág e kis települése. Nem volt család, ahol háromszor étkeztek volna naponta; Móricz Zsigmond szerint a két étkezésre feltálalt étel is inkább kívánkozott a moslékba, mint az asztalra. Nyomor és tudatlanság — e kettő egy különös erővel jelentkezett. A szegedi hatóságoknál egymás után könyvelték el azt a sok-sok öngyilkosságot, amelyet az emberek ebben a tanyavilágban a nyomor helyett választattak. Nem volt hét, hogy valaki ne vetett volna véget életének ezen a vidéken. A hivatalos hely tétlen szemlélődéssel figyelte az átokházi tanyavilág sorsának alakulását. Pedig az öngyilkosságok között voltak rejtélyes esetek is; ám kitörődött volna annak idején azzal, hogy egy tanyasi paraszt holttestét felboncoltassa a szegedi klinikán? Úgy írja a krónika, hogy 1932-ig gyakoribb volt ezen a vidéken az öngyilkosság, mint a természetes halál, bár a különböző betegségek itt sem kímélték a lakosságot. Volt ennek a zárt életű tanyavilágnak egy szinte már misztikussá nőtt alakja, bizonyos Reiger Pál, vagy ahogy a köznyelv hívta, Pipás Pista. Ez a titokzatos életű ember tanyáról-tanyára járt, szállást kért és kapott, aztán segített a ház körül, betegséget gyógyított, intézkedett a tanya ügyes-bajos dolgaiban. Szája sarkában az elmaradhatatlan pipával. Pipás Pista Átokháza amolyan jelképes alakja lett. . Ha valakinek gondjára-bajára tanács kellett, csak átszólt a szomszéd tanyára, az meg az ő szomszédjának, s ezzel a hírlánccal kerítették elő Pipás Pistát, ő pedig sohasem késlekedett, gyorsan megjelent ott, ahová hívták. 1932 márciusában egy névtelen feljelentés érkezett a szegedi ügyészségre, melyben a levélíró arról értesítette a hatóságokat, hogy az a sok titokzatos öngyilkosság, mely az elmúlt nyolc-tiz évben történt Átokházán és környékén, tulajdonképpen nem is mind öngyilkosság, ellenkezőleg, gyilkosság. . . Pipás Pista, a tanyavilág Ítéletvégrehajtója, ölte meg ezeket az embereket, többnyire férfiakat, olykor egv-egy beteg öregasszonyt. A kivégzés kötéllel történt. “Ha a hatóságok közelebbit akarnak tudni” — irta a névtelen levél szerzője — “akkor faggassák ki a Dobák és a Börcsök család legfiatalabb tagjait, mivel azok még gyerekek, és nem folytak bele a családi tanácsnak abba a döntésébe, amely kimondta a családfenntartókra a halált.” A névtelen levélíró szerint legalább húsz öngyilkosnak elkönyvelt tanyai ember halt meg Pipás Pista kezétől. Hogy mi volt az ok és a módszer? Ha nagyon részeges, durva volt a családjával szemben az apa, akkor összeült a rokonság — feleség, testvérek, gyerekek —, s megtárgyalta a családfő viselt dolgait, majd ha úgy látta célszerűnek, kimondta rá a halált. A döntés után a hírlánc repítette a hivó üzenetet Pipás Pistáért, aki rövidesen meg is jelent a helyszínen. Mivel még a férfiak is rettegtek a misztikus tulajdonságokkal felruházott Pipás Pistától, első szavára hajlandók voltak eléje állni — bárha sejtették, mi következik ezután — s Pipás Pista már dobta is a hurkot áldozata nyakára. Az igy megfojtott embereket azután a család tagjainak segítségével áthurcolták a kamrába vagy az istállóba, majd a holttestet felakasztották a gerendán átvetett kötélre, azt a látszatot keltve, mintha az elhunyt önkezével vetett volna véget életének. S bár nagy volt a nyomor, a szegénység; a halotti tor nem maradhatott el: reggel Pipás Pista átvette a vérdijat, s eltávozott. Az özvegyen maradt asszony pedig elindult Szegedre, jelenteni a hatóságoknak, hogy férje öngyilkos lett. Soha egyetlen esetben sem folytattak le törvényszéki orvosi vizsgálatot; az elhunytat elföldelték, az anyakönyvbe a halál okaként beírták az öngyilkosságot. Mindegyik esetben igy zárult a gyilkosság . . . A szegedi ügyészség először nem akart hinni a névtelen levélírónak. Különben is; a levél olyan eseteket említett, amelyek évekkel korábban történtek. Ezeknél pedig aligha lehetett volna exhumálás utján megállapítani a halál tényleges okát illetve körülményeit. Először csupán rossz tréfára gondoltak az ügyészségen; valaki talán igy akarja bosszantani a hatóságokat? De aztán mégis akadt valaki, akit nem hagyott nyugton a bejelentett sok titokzatos haláleset. Egy fiatal ügyész határozta el, hogy végére jár a dolognak. Átment a rendőrségre, detektívek segítségét kérte, s igy kezdte meg a nyomozást.. Az ügyész és a detektívek csendben, feltűnés nélkül, szinte titokban végezték munkájukat, s minden erőfeszítésük erre irányult, hogy elsősorban a két legfrissebb öngyilkosságnak járjanak a végére, hátha itt is gyilkosság történt? Néhány hónappal, illetve néhány héttel előbb lett ugyanis öngyilkos — legalábbis az anyakönyv szerint — Dobák Antal és Börcsök István, mindketten átokházi lakosok. Anélkül, hogy a két családot értesitették volna, éjszaka exhumálták a két sírt és hogy idő előtt ne keltsenek feltűnést, a sirhantokat eredeti állapotukban helyezték vissza, a kiaásott holttesteket pedig beszállitották a Szegedi Orvostudományi Egyetem bonctermébe. S megkezdődött az orvosi vizsgálat. Börcsök Istvánról — aki három héttel előbb halt meg — viszonylag gyorsan meg tudták állapítani, hogy: gyilkosság áldozata lett. Dobák holttestével már nehezebb volt a helyzet, de végülis sikerült kimutatni, hogy nem függőleges testhelyzetében, a saját testsúlyától fulladt meg, hanem fekvő vagy ülő helyzetében végzett vele a gyilkos kötél. Mindkét megállapítás olyan támpont volt, amely eredményes nyomozással kecsegtette az ügyészt, S most már kimehettek a tanyavilágba is, hogy hozzákezdjenek a rokonok, ismerősök kihallgatásához. Hosszadalmas munka volt ez — eltartott jó néhány hétig. De végül is annyi volt a vallomásokban az ellentmondás — ibárha minden kihallgatott körömszakadtáig tagadott —, s annyi volt a Pipás Pistához vezető nyom, hogy semmi kétség sem ma: radt :a két elhunytat a tanyavilág e rejtélyes alakja ölte meg. Persze az ügyész és a detektívek kihallgatássorozata gyorsan eljutott Pipás Pista füléhez, s megpróbált elbújni. A tanyai emberek segítségére voltak, jól erejtették az ügyész és a detektívek elől. így aztán hiába keresték a hatósági emberek Pipás Pistát, hiába volt óriási hajtóvadászat utána — sokáig nem került kézre. Egészen addig, amig a fiatal ügyész, egy váratlan gondolattól vezettetve házkutatást nem tartott azon a tanyán, ahol éppen kihallgatta az ott lakókat. És Pipás Pistát meg is találták a padláson. Vasraverték és bevitték Szegedre. Az ötven év körüli ember nyugodtan, szinte félelemtől mentesen ült az ügyészszel és detektivekkel szemben. Csak a tekintete ugrált hol ide, hol oda, jelezve, hogy bensejében azért kissé remeg. Tagadott. Tagadta, hogy bánni köze is lenne az elhunytak halálához, egyáltalán, hogy ő valaha is kötelet vett volna a kezébe abból a célból, hogy embert fojtson meg vele . . . (Folytatjuk.) ;2. OLDAL Híres kémek, kalandorok és bűnügyek
