Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-03-27 / 13. szám
12. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, March 27,1969 FÉNYKÉP HELYETT RdNTGENKÉP FOLYTATÁS A gyilkos két hét alatt kézre került. Hiába szökött át Csehszlovákiába, hiába akarta az országhatárt nyugat felé átlépni, hiába vezette félre különböző városokban feladott levelekkel a rendőrséget. Mindez nem sikerült. Az Írásszakértők vizsgálóasztalán gyorsan kiderült, hogy mely leveleket irta saját maga, melyeket Íratott megtévesztésül másokkal. Erdei azonban még ekkor sem adta fel a harcot. Túlbecsülte saját erejét és a börtönben— a régi vágású bűnözőktől -— elsajátított takttikát. Azt gondolta, hogy makacs tagadással, fél- vagy félrevezető beismerésekkel elkerülheti a felelősségre vonást. Hónapokig tartó párharc kezdődött a nyompzók, majd az ügyészek és a bíróság és a sarokba szorított bűnöző között. Erdei nyolcszor változtatta meg vallomását, ebből hét hamis volt. Első változat: — Nem én öltem meg Violát, nem is voltam otthon. Egy börtönből szökött barátom volt a gyilkos. Második változat: — Nem én öltem meg Violát, de én is jelen voltam, amikor a börtönből szökött barátom kettőnk veszekedése közben megölte, mert félt, hogy a hangos botrány nyakunkra hozza a rendőrséget. Másnap este a barátom darabolta fel a holttestet. Harmadik változat: — Én ölte mmeg Violát, anyagiakon vesztünk össze, és hirtelen dühömben végeztem vele. Negyedik változat: — Én öltem meg Violát, mert érzelmi okokból elvesztettem a fejem. Én is daraboltam fel a holttestet, és én dobtam a Dunába. Ezt a változatot gyors egymásutánba követték az előzők elemeinek kombinációi. Erdei taktikáját könnyű volt követni. Ismerte a büntetőtörvényeket. Miután látta, hogy félrevezető célzatú vallomásait a logika, a tanúvallomások, a szakértői vélemények sorban megcáfolják, bevallott olyan bűntetteket, amelyekért — tudomása szerint — halálbüntetés nem szabható ki. — Nem tudom, hogyan ölhettem meg, hiszen szerettem — ismételgette vallomásai során. — A hirtelen düh vette el az eszem! Csak éppen a bizonyítékok cáfolták meg Erdeit. Erdei napokkal a gyilkosság előtt meghatalmazásokat csalt ki Térfi Violától, hogy pénzösszegeket vehessen fel nevében, írásszakértői vélemények erősítették meg a meghatalmazáson levő aláírások valódiságát. Később kiderült, hogy Erdei nemcsak napokkal, hanem jóval korábban elhatározta a nő megölését. A bíróság előtt tanúként egy 25 év körüli, csinos nő jelent meg: Hetesi Karola, a második számú menyasszony. — 1954 nyarán eleget tettem Erdei kérésének, elfogadtam házassági ajánlatát. Amikor a lakásprobléma felmerült, Erdei megnyugtatott. Ő egy FVV-ellenőrnél lakik, al családi házat épít, és a megüresedő lakást mint albérlő, könnyen megszerezheti. Egy alkalommal hivott, hogy nézzem meg a lakást. Arra kért, hogy a ház előtt várjak, mig megnézi, otthon van-e az ellenőr. Hoszszu idő múlva tért vissza. Bosszankodva mesélte, hogy amikor bement a lakásba, rárontott az ellenőr igen vad farkaskutyája, és nem engedte ki a szobájából. Az ellenőrék nem voltak otthon, ezért a szomszédoknak dörömbölt — ők tudtak az állattal bánni — hogy pórázánál fogva tartsák addig a kutyát, amig kimegy a lakásból. “A farkaskutya” meséje — hiszen mondanunk sem kell, hogy Erdei Térfi Viola jelenléte miatt nem tudta uj menyasszonyát felvinni a lakásba — más bizonyítékokkal együtt kétségtelenül arra utalt, hogy a gyilkosság terve már régen megfogant. Erdei nem a veszekedés hevében — hirtelen felindulásból — gyilkolt, hanem előre megfontoltan, anyagi érdekből. így akarta megszerezni a szerencsétlen, hiszékeny nő egyetlen vagyonát: a lakását. (Ismerte áldozata anyagi körülményeit, tudta, hogy aranyra, értékes ékszerekre vagy nagyobb összegű készpénzre nem számíthat.) Erdei eltűnésének napján csomagokat cipelő férfi jelent meg Téri Viola elárvult otthonában. A fiatal technikus a lakásban tartózkodó nyomozóktól Erdei iránt érdeklődött. — Az uj albérlő vagyok — mondta a nyomozóknak. — Erdei ur megengedte, hogy beköltözzem. A napokban várom ide a feleségemet is vidékről. A helyzetet aligha lehetett félreérteni. Erdei a megürült lakást ezzel a módszerrel akarta —- bizonyára ellenszolgáltatás fejében — átjátszani. Hosszú idő óta dédelgetett terve: a lakás megszerzése, a bűntett elkövetése után, végre megvalósult! A hazugságra épített védekezés összeomlott. A kriminalisztika és a természettudományos módszerek segítségével összegyűjtött bizonyítékok logikus láncolatával szemben a börtönben tanult régi bünözőfogások hatástalanok voltak. (VÉGE.) AZ ÉVSZÁZAD BŰNTÉNYÉ 1963. augusztus 3-án reggel az angol lapok és a hírügynökségek gyors hírekben számoltak be a Cheddington mellett elkövetett postavonat-rablásról. A tényállás kissé hihetetlen, de mégis egyszerű volt. Ezen a napon 3 óra 03 perckor a Glasgow és a londoni Euston pályaudvar között közlekedő menetrendszerű postavonatot a nyílt pályán egy rablóbanda feltartóztatta, és a pénzszállító kocsiból — a személyzet ártalmatlanná tétele után — elrabolt 124 postazsákot. A zsákokban 2 millió 600 ezer font-sterling volt, 1 és 5 fontos címletekben. (A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyama szerint ez több mint 85 millió forint.) A bűntett világszerte páratlan feltűnést keltett. A rablás vakmerősége és a zsákmány nagysága a cheddingtoni vonatrablást valóságos angol közüggyé tette. Az általános szörnyülködésbe a brit nemzeti büszkeség hangjai vegyültek. Jól értesült bűnügyi riporterek csakhamar tisztázták, hogy békeidőben soha nem került még ekkora összeg rablók kezébe. “A kár több mint háromszorosa az 1950-es híres bostoni rablás 2 millió 700 ezer dolláros zsákmányának” — büszélkedtek a lapok, és a hivatásos detektiveken és rendőrökön kívül az amatőr Sherlock holmesek tízezrei indultak rohamra. A lapok egymáson tultéve igyekeztek a páratlan szenzációt kiaknázni. Az összes lehetséges interjúalany — csupán a postavonaton 75 tisztviselő dolgozott — kimerítés után különböző reklámfogásokkal tartották fenn az érdeklődést. A Daily Mirror, e hatalmas példányszámú lap például “Hová dugna el negyedmillió fontot” címmel nyilvános pályázatot hirdetett. — A pénz elrejtése céljából egy egypupu tevét átalakítanék kétpupu tevévé, és a pótpupban helyezném el az elrabolt összeget — irta az egyik pályázó, Mrs. Russel háziaszszony, akit bizarr, de nehezen megvalósítható ötletéért a szerkesztőség 5 font jutalomban részesített. Az “évszázad bűnténye” a nyomozás hoszszu hónapjai alatt is foglalkoztatta a közvéleményt. Cikkek tucatjai kürtölték világgá, hogy a nagy múltú Scotland Yard legtehetségesebb detektivjeit bízták meg a bünügy felderítésével, akik McArthur főfelügyelő s a “Rettenetes Ikrek” néven ismert Buttler és Fewtrell felügyelő irányítása alatt dolgozzák fel a bejelentések tízezreit. Öt hónappal később, 1964 január 20-án Aylesbury egyik középületének dísztermében 13 vádlott állt az esküdtszék előtt. Edmund Davies biró ismertette az ügyet: 11 vádlott ellen “Uralkodónk, a Királynő békéje, koronája és méltósága elleni bűntett”, 10 vádlott ellen ezenkívül fegyveres rablásban való részvétel, 3 vádlott ellen orgazdaság, bűnszövetség létrehozása, fegyveres rablás elkövetése és az elrabolt pénz elrejtésében való közreműködés miatt emeltek vádat. A jelentéktelenebb bűntársak kisebb csoportja később került bíróság elé. (Folytatjuk.) Hires kémek, kalandorok és bűnügyek
