Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-03-20 / 12. szám
t2. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, March 20. 1969 FÉNYKÉP HELYETT RÖNTGENKÉP FOLYTATÁS Triznyáné két hét múlva ismét irt, hogy Viola ügyében a kérvényt Takács Erzsébet néven adják be, mert Viola ezen a néven szerepel Csehszlovákiában. A Takács Erzsébet név nem volt ismeretlen a rokonok előtt, tudták, hogy Térti Viola ezen az álnéven szokott hólapátolást vállalni, szégyellte eredeti nevét használni. ' — Talán Triznyáné tud bővebeet is Térti Violáról — gondolták a nyomozók a pár soros levél olvasásakor. De nem érte nagy meglepetés őket, amikor néhány óra múlva kiderült, hogy a levél feladójaként megjelölt Triznyáné Miskolcon a megadott cimen ismeretlen, soha nem lakott ott. I Bármennyire gyanút keltő is volt Térti Viola hirtelen eltűnése a titokzatos tűzoltóval és váratlan csehszlovákiai utazása, a nyomozás ezzel még nem elégedhetett meg. Be kellett bizonyitani, hogy az ő testrészeit találták meg. S ebben a furcsa bűnügyben csak a tudomány módszereivel produkált bizonyítékokra számíthattak. Azokból a testrészekből, melyeket a Duna kivetett, sem rokonai, sem ismerősei nem ismerhették fel az eltüntet, feje pedig nem került elő. A problémát a röntgenológus oldotta meg, de az ötletet a kriminalisták “szállították.” Egy látszólag jelentéktelen életrajzi mozzanat vezetett a páratlan eredményhez. “Térfi Viola 1954-ben, előző lakásán, a nyitott liftaknába zuhant, hátgerinccsigolya sérülést szenvedett, úgyhogy hosszabb időn keresztül kórházi gyógykezelés alatt állt” — állapította meg az áldozat előéletét kutató nyomozók egyike. Ha gerincsérüléssel kórházban kezelték, biztosan megröntgenezték. Tehát meg kell szerezni a zegy évvel ezelőtt készített röntgenfelvételt. Sikerült! A baleset áldozatának medence tájáról készített röntgenfelvétel s a Dunából kifogott testrészt tartalmazó fémládika néhány óra múlva útban volt a Kossuth-dijas röntgenológus laboratóriuma felé. Hamarosan elkészült a most talált medence és csigolyák röntgenképe, és összehasonlították a kórházi gyógykezelés céljából készített felvétellel. A két felvétel — a szakember értékelése szerint — teljes hasonlóságot mutatott, mindkettőn azonos elváltozások, sérülések voltak. A röntgenfelvételek egyezése ugyanolyan erővel, bizonyította, hogy a holttest Térfi Violáé, mintha az eltűnt arcát (ha valaha megtalálták volna) hasonlították össze fényképeivel. Nem irt tehát igazat Triznyáné, nem találkozhatott Violával október 9-én Csehszlovákiában, hiszen a szerencsétlen nő combját már napokkal azelőtt kifogták a Dunából. A következőkben azt kellett megállapítani, hogy Térfi Violát a lakásán ölték-e meg, illetve holttestét ott darabolta-e fel a tettes? A lakásban a falak és bútorok tiszták voltak, s a frissen felmosott, makulátlan padló ragyogott. Tehát szabad szemmel látható nyomok nem árulták el, hogy a lakás lett volna a véres és kegyetlen bűntett színhelye. Az orvosszakértő vegyszereit azonban nem vezette félre a látszólagos tisztaság. Az elsötétített szobában szétpermetezett vér-reagens hatására a lemosott, lesurolt vérfoltok helye sajátos zöld fényben játszott. Főként a fürdőkád környéke fénylett: itt ölték meg, és itt darabolták fel az áldozatot. A vércsoportok megállapításával foglalkozó szerológus a lakás különböző pontjairól parányi mintákat vett. Bonyolult, érzékeny biológiai reakciók segítségével állapította meg, hogy a vérminták és a csontvelő-maradványok egyaránt az “A” vércsoportba tartoznak. A szakértői vizsgálatok minden kétséget kizárva tisztázták, hogy Térfi Viola nem távozhatott el az ismeretlen tűzoltóval, nem utazhatott Csehszlovákiába. A szerencsétlen nőt saját lakásán megölték, testét feldarabolták, és részenként a Dunába dobták. Combján azért találtak a szakértők széncsemcséket mert a gyilkos az elhzállitandó testrészeket a tüzelős ládában tartotta. Az írásszakértők sem pihentek. Meg kellett állapítaniuk, hogy ki írhatta a Triznyáné-féle hamis leveleket. A legegyszerűbb megoldást hamar el kellett vetni. A levél primitiv Írása és Erdei jól kiirt betűi közötti eltérések kizárták, hogy a rovott múltú szabómester maga készítette volna a félrevezető irományokat. Megint csak a kitartó erőfeszítések hoztak eredményt. A nyomozók napokon keresztül járták az országot. Elsősorban Miskolcon, de az ország más városaiban és falvaiban is keresték azokat a személyeket, akiket Erdei megbízhatott a levél megírásával. Az egyik próbairás hasonlósága feltűnt. A szakértők betűről betűre átvizsgálták Rillei Péterné írását, és csakhamar megállapították: ő irta Triznyáné nevében a leveleket. — Először nem akartam vállalni Erdei megbízását — vallotta a 40 év körüli, budapesti asszony, Erdei egy barátjának felesége — mondtam, hogy ebből baj lesz. — Erdei megnyugtatott, sohasem derülhet ki, hogy én irtani a levelet — folytatta az asszony, —, egyébként azzal ámított, hogy ártatlan tréfa az egész, amellyel Térfi Viola rokonait akarja beugratni. Még ekkor sem álltam kötélnek, de Erdei nem tágított. Azt hajtogatta, hogy segítenem kell rajta, és egyébként sem lehet a dologból baj. A végén levett a lábamról a “dumájával.” Erdei ezeken a leveleken kívül is sok munkát adott az írásszakértőnek. A bűnözőknek egy különös, ritka fajtájába tartozott: állandóan leveleket irt. A rendőrségnek és több barátjának már eltűnése másnapján leveleket hozott a posta. “— Ártatlan vagyok — Írja első levelében. — Soha nem lennék képes ilyen szörnyű bűntett elkövetésére, mint amilyennel gyanúsítanak . . . Ezt a gyanúsítást nem élem túl. Önkezemmel fogok véget vetni életemnek . ’ ’ Leveleket kaptak barátai, irt a családjának (akikről egyébként életében sohasem gondoskodott). Erdei — ez a kvalifikált bűnöző — aligha remélhette, hogy átlátszó módszereivel megtévesztheti a hatóságokat. A mániákus levélírásnak pszichikai oka volt: inkább vállalta a leleplezést, de feltünéskeltés nélkül nem tudott élni! A nyomozók tudták, hogy bármilyen hasznos támogatást kapnak is a tudományos intézményektől, az ügy minden részletére aligha derül addig fény, amig kézre nem kerítik a különös dráma kulcsalakját, Térfi Viola lovagját, a szökésben levő Erdei Lajost. Az egykori szabómester ekkor negyvenhárom éves volt. Múltját a legjobb indulattal sem lehetett makulátlannak nevezni: büntetéseinek sora a nyilas időkben elkövetett népellenes büntette! kezdődött, majd sűrűn követték egymást az üzleti és lakásbetörésekért, csalásért, munkahelyi lopásért és izgatásért kiszabott hosszabb-rövidebb börtönbüntetések. Utolsó büntetését néhány héttel Térfi Viola eltűnése előtt töltötte le, a börtönbe Violától vonult be, és oda is tért vissza. Erdei múltja nem zavarta Térfi Violát. Bár az öregedő nő nagy előszeretettel hangsúlyozta családjában kapott jó nevelését és szigorú polgári erkölcseit, azért munkahelyén ő is lopott, és környezetében uzsorával és találkahely fenntartásával foglalkozó nők egyaránt előfordultak. Erdeit egyénisége egyébként is alkalmassá tette arra, hogy öregedő nők bizalmába férkőzzék. A kvalifikált bűnözőket jellemző intelligencia, gyors helyzetfelismerő képesség benne is megvolt, és azonnal meglátta, hogy Térfi Viola környezetében rovott múltja nem akadály. Elég volt néhány többé-kevésbé burkolt célzás és homályos félmondat, amelyből kitűnt, hogy őt tulajdonképpen politikai meggyőződése miatt üldözik — és megnyíltak előtte a szivek és az ajtók. Ékesszólása a rábeszélőképessége nem ismert akadályt. Egy évvel a gyilkosság elkövetése előtt — 1954 nyarán, börtönbe vonulásakor — Térfi Viola megtudta, hogy nem ő az egyetlen menyasszony. Kivüle egy húsz évvel fiatalabb, második számú ara is van. A büszkeségében véri gsértett, öregedő nő látni sem akarta vőlegényét . . . mindaddig, amig Erdei ki nem szabadult, fel nem kereste, és be nem bizonyította, hogy a másik nő csak rágalom, csak őt szereti stb. (Folytatjuk.) Hires kémek, kalandorok és bűnügyek
