Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)

1968-08-08 / 32. szám

Thursday, August 8, 1968 i .i;i. »■'ÍI.P'SwKV 3. OLDAi. JÓI MEGSZERVEZETT LONDONI BANKRABLÁS NÉZŐKÖZÖNSEGGEL LONDON, Anglia — Az őziábu, gyönyörű vöröshaju nő ott tologatta csecsemőjét a babakocsiban Palmer's Green, London egyik külvá­rosának banképülete előtt és mintha valakinek intett vol­na az utca másik oldalára. Ez­után pillanatok alatt történt minden. Hirtelen egy kék autó ka­nyarodott a beink elé, elzárva egy" ott álló pénzszálló pán­célos autó útját, melynek em­£2 ént István Búcsú Edisonban A New Brunswidk-i Szent József magyar görögkatolikus egyházközség hagyományos Szent István Napi Búcsúja és Piknikje augusztus 18-án, va­sárnap lesz az egyházközség piknikhelyén, a St. Joseph’s Grove-ban (23 Bradley Drive, Edison, N. J.) Közeli és távo­labbi vidékekről máris soxan készülődnek erre a búcsúra, ahol magyarok ezrei adnak egymásnak találkozót minden évben. A piknik déli 12 órakor tá­bori szentmisével kezdődik ott a helyszínen, amely mise ke­retében, illetve végeztével az egyház birtokában levő ere­deti Szent István Ereklye fel­mutatása immár hagyomány Utána kész meleg ebéd várja a vendégeket a fák alatt felál­lított asztaloknál. Lesz jó laci­­pecsenye, kolbász és hasonló magyaros eledelek és minden­féle hűsítő italok. A tánchoz a zenét a Kára Németh rádiózenekar fogja szolgáltatni, ami már magá­ban véve is garancia arra, hogy hangulatos jó szabadté­ri magyar mulatság lesz. Délelőtt 11 órától este 9- ig ingyen autóbuszjárat lesz a High St.-i templom elől, New Brunswickról, ki a piknikhely­re. Aki autóval megy, az 1-es vagy 27-es utón Nixonban ke­resse St. Joseph Grove-ot, il­letve az iránymutató táblákat. Mindenkit szeretettel hiv és vár a piknikre lapjaink utján is a Szt. József Egyház veze­tősége. Amikor levelei!, vagy más : I postai küldeményeit cime- j i zi. feltétlen Írja a helység- { i aév után a postai ZIP CODE SZÁMOT] Legtöbb t e 1 e f o nköayv j leghátulsó sárga oldalán ; fel vannak sorolva az ille- j tő körzet helységeinek pos- j tai Zip-számai! Távolabbi; Zip-számokért telefonáljon j a postára. j herei a bankban voltak, hogy ogy ládára való pénzt hozza­nak ki. Hét álarcos személy, köz­tük egy nő feketében, base­ball ütőket lengetve kezük' ben és viziposztclyokból am­móniákat permetezve maguk körül, támadt rá a Midland bankból kijövő 23 éves őrre. Allan Brocksra. Brooks hir­telen ráült a pénzes ládára de őt, mint őrtársát a 29 éves Colin Reevest leütöték a lab­da botokkal és megkaparin­tották a ládát. Az integető és babakocsit tologató vöröshaju szépség a tumultusban elvesztette pa­rókáját és szép lábaival egye­temben kiderült, hogy . . . férfi. A rablók néhány lövést is adtak le, de csak azzal az eredménnyel, hogy kilőtték a bank ablakait. Magúikkal vive a 62,400 dol­lárt tartalmazó ládát, a 7 rab­ló és a parókátlanitctt vörös­haju beszállt a kék kocsiba és elrobogott, miiközben az utca közönsége üres tejesüve­geket vágott feléjük, egy ab­laktisztító pedig a létráját dobta a kocsi felé, mely kitör­te annak szélvédő üvegét. A banditák maguk mögött hagyták a válligérő vörös pa­rókát és a babakocsit, mely­ben a rendőrök csecsemő he­lyett egy jókora feszitővasat találtaik, szépen a párnára fektetve. Az egyik őrt, Reevest sú­lyos fej sebbel vitték kórház­ba. LÉGYSZÁMOLÖ SPRINGFIELD. Illinois — Bill Shepherd, a Western Illi­nois egyetem diákja, a nyári hónapokban igyekszik meg­keresni tanulásának költsége­it. Fizetést kap azért, hogy számlálja egy farmon, húsz tehenen, a szemtelen legye­ket. Mindennap reggel 10-től délután 4-ig számlálja a tehe­neket háborgató, kínzó, oly­kor megbetegedést okozó le­gyeket. És még többet is tesz; feljegyzi, hogy milyen légy­fajták milyen gyakorisággal szállnak a tehenekre. Felada­tának még csak egy részét lát­ta el, de annyit máris meg­állapított, hogy egy-egy te­hénre száll átlag 71 légy az egyik fajtából, 11 a másik faj­tából és 3 egy harmadik faj­tából. Nem egy bolondos farmer szeszélyéből származik az egyetemi diák nyári szünidei job-ja. Ez egy mezőgazdasá­gi tudományos kutatásnak egyik fejezete. Az egyetem A 90,000 tonnás, atomerővel meghajtott Enterprise nevű repülőgép hordozó hazajött vietnami szol­galatból es elhajózott a San Franciseo-Oakland hidalatt. kutatói meg akarnak ismer­kedni a teheneket gyötrő le­gyek sajátságaival szokásival, tégy könnyebben lehessen mó­dot találni az ellenük való vé­dekezésre. Megnősült a belga szerzetes CUERNAVACA, Mexico — A reverendájától megfosztott belga szerzetes, az 55 éves Joseph Lemercier, ebben a j mexicoi városban egy titkos ceremóniában feleségül vett egy mexicoi titkárnőt. Lemerciert az elmúlt év szeptemberben f o s z t o tták meg papi mivoltától, mivel íreud-i pszichoanalízist haj­tott végre a szerzetesek kö­zött benedekrendi a kolostor­ban Mexicoban. A volt szerzetes a 31 éves Graceila Rumayor-t vette fe­leségül. Először polgári há­zasságban adta őket össze a városi tanács elnöke, utánna közvetlenül egy benedekrem­­di szerzetes hajtotta végre az egyházi esküvőt. A 30 éves Rev. Terence J. Man­gán, katolikus pap, Seaside, Ca­­lif.-ban azt tervezi, hogy beáll rendőrnek a 24,000 lakosú város­ban. A LEGHOSSZABB HÁBORÚ WASHINGTON — A viet­nami háború az Egyesült Ál­lamok leghosszabb háborújá­vá vált, melyet valaha is vi­selt. A vietnami háború elér­te 2376-ik napját, 1961 decem­ber 22-e óta, amikor az első Viet Cong golyó leteritette és megölte az első amerikai 'ka­tonát. Az amerikai hősi halottak száma jelenleg 25,068. Az Egyesült Államok előző leg­­továb tartott háborúja a Füg­getlenségi háború volt, mely­nek idő tartama 2375 nap volt és a fennálló rekordok sze­rint 4435 amerikai életébe ke­rült. Szent István Búcsú és Piknik VASÁRNAP. AUGUSZTUS 18-ÁN a St. Joseph's Groveban (23 Bradley Drive, Edison, N.J.) A New Brunswicki Szent József Magyar Görög Katolikus Egyházközség hagyományos nagy Szt. István Napi Búcsújára és piknikjére e sorok utján is mindenkit szeretettel meghiv és vár AZ EGYHÁZ VEZETŐSÉGE Délben 12 órakor tábori szentmise Mise után Szent István király ereklye felmutatása és ereklyéhez járulás. Utána ebéd. Finom magyaros ételek, frissen sült pecsenye, kolbász, stb. és hűsítő italok várják a vendégeket. A KÁRA-NÉMETH RÁDIÓZENEKAR JÁTSZIK Ingyen autóbuszjárat a High St.-i templomtól a piknikhelyre és vissza délelőtt 11-től este 9-ig. MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NEMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 21« SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, It J. TELEFON: VI S-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom