Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-12-26 / 52. szám
10. OLDAL « CI-Vfi KX««1* a kínai sárkány másfelé okádja a tüzet, KEZET IGYEKSZIK NYÚJTANI AMERIKÁNAK Billy Casper, az amerikai golfozó, aki ebben az évben a legtöbb dijat, nyerte, egy országos vadparkban, Johannesburg, Délafrika közelében. MONTGOMERY, Ala. — Az uj kormányban postaügyi miniszternek kinevezett Winton M. Blount elmondotta, hogy tanulmányozott egy jelentést, mely azt ajánlotta, hogy a postaügyi minisztériumot alakítsák át egy haszonnélkül működő kormány tulajdonban levő corporációvá. Mr. Blount elmondotta egy sajtókonferencián, hogy találkozott Frederick R. Kappel-el, az American Telephone and Telegraph Co. igazgatóságának volt elnökével, akinek elnöki bizottsága postaszervezésben, korábban ebben az évben azt a javaslatot tette, hogy üzletembereket kell a postaminisztériumból alakítandó társaság élére tenNEW YORK — Amerika legnagyobb újságja, a New York Times érintette először a kérdést, az eddig hihetetlenről: — Lehetséges e, hogy egy “detente” (kiegyezés), sőt “entente” (szövetség) van kialakulóban Washington és Peking között? Két évtizeden át uralkodtak háborútól nem messze álló feszültségek, a világ legnépesebb és leghatalmasabb országa között. S a görcsös ellentétek kisimulni látszanak, amint a vietnami háború a vége felé közeledik. Mint a világ első külföldi kormánya, a vörös kinai kormány felajánlotta, Richard Nixon megválasztott elnöknek, hogy vegyék fel újból a kapcsolatot, február 20-i kezdettel Varsóban, az amerikai és vörös kinai nagykövet között. Mint a kinevezett postaügyi miniszter elmondotta, ez a találkozása azóta történt, hogy Nixon megválasztott elnök őt választotta ki miniszternek a posta élére. — Mindenesetre több időre van szükségem a postai szervezet tanulmányozására, mielőtt változásokat is ajánlanék, vr.'tv tennék — mondotta Mr. Elount. Winton Blount-nak kitünően menő építési üzlete ban' Montgomery, Ala.-ban és üzlti sikereit annak tulaj dór' tják, hogy a legmodernebb üzleti és vezetési módszereket használja. Mint a sajtónak elmondotta, ugyanezen modern eszkököket akarja használni, hogy az amerikai postát sikeres intézményé tegye. Ami még jelentősebbnek és kézzelfoghatóbbnak látszik, a javaslatban, melyet Írásban Vörös Kina ügyvivője Tshentung Varsóban, november végén átnyújtott Stoessel amerikai nagykövetnek, az is bennefoglaltatik, hog3r a kiegyezés a két ország között, a békés koexistencia azon öt elve alapján jöhet létre, melyeket Chou En-lai kommunista kinai miniszterelnök, mint akkori külügyminiszter/ 1955- ben, Bandung-ban meghirdetett. A viszony normálizálása Amerika és Vörös Kina között olyan mértékben változtatná meg a világpolitikai konstellációkat, mint azt semmi más nem tette, a “hidegháború” kitörése óta. Kanada minis zterelnöke, Elliott Trudeau, aki meglátogatta Mao Tze-tungot és ismeri az oroszokat, a jövőbeni lehetőségeket igy formulázta: — Kézenfekvő, hogy az oroszok máris és a jövőben még sokkal inkább, jobban fognak félni a kínaiaktól, mint az Egyesült Államoktól. És Vörös Kínának kétségtelenül az áll az érdekében, hogy inkább Washingtonnal érttesse meg magát, mint Moszkvával. Az Egyesült Államoknak és a NATO országoknak ezt a realitást fel kellene ismerniük és eszerint cselekedniük. Elsősorban is Vörös Kina látszik elsőnek ehhez igazodni. Miközben a kinai vezetés éppen magához tér a kétéves “kulturforradalomból”, diplomáciája kinyújtotta kezét Amerika felé, ugyanekkor izonban ujult erővel vágja a szovjet elvtársat. Kitűnő alkalom nyílt erre. Csehszlovákia Szovjet által történt megszállása. Senkisem kelt ki élesebben a szovjet akció ellen Csehszlovákiában, mint éppen Peking. — A szovjet harci repülőgépek zúgása Prága és Pozsony felett és a szovjet páncélosok dübörgése ezen két város utcáin, tökéletesen szétszakították az “internacionalizmus, b a r á tság és együttműködés szentimentális fátyolát”, melybe Brezhnev, Kosygin és cinkosaik beleburkolóztak ■— harsogta TERJESSZE LAPUNKAT napokon keresztül a peking' rádió, hozzátéve, hogy ezek cselekedeteiből kilátszik a szovjet nemzeti önzés és “dzsungel-imperializmus lólába.” Brezhnevet és Kosygint még külön “szociál-fasisztáknak” nevezte a pekingi rádió, Kelet Németországról pedig úgy emlékezett meg, mint Szovjet által megszállt zóna. Mindezek után a Szovjet sem maradt adós. Néhány héttel ezelőtt, 19 év óta először Formozába repült a moszkvai fő-ujságiró és amatőr diplomata, Victor Louis és ott Nemzeti Kina legmagasabb politikai köreivel tárgyalt, köztük Formoza hadügyminiszterével Chiang Chingkouval, aki nem más, mint a fia és utódja az agg Chiang Kai-shek tábornagynak. angol munkáskormány nemrégen egy törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint mindkét nembeli angolok már 18 éves korukban házasságra léphetnek, anélkül, hogy ehhez szülői engedélyre volna szükségük. A törvényjavaslat a Lordok Háza elé került, ahol 'nagy ellenzőre talált Baroness Summerskill szem élyeben. aki veterán tagja a labourpártnak és az egyik munkáspárti kormányban kabinetminiszter is volt. Summerskill bárónő azzal érvelt, hogy “jólfej lett” miniszoknyás lányok ebben a korban hálójukba kerítenék a “szegény 18 éves kisfiúkat” és a lépre csalásnak természetesen házasság lenne a vége— Jól ismerem nemem hatalmát, amikor a lány fiatal — mondotta a bárónő. — Vessünk csak egy pillantást ezekre a csodálatos teremtményekre, a fiatal lányokra, amint rövid szoknyájukban, formás, egyenes lábaikkal, öntudatosan sétálnak, aztán a “szegény kisfiúkra”, amint kétségbeesett fütyülésükkel magukra akarják terelni a lányok figyelmét, hogy megmutassák nekik, hogy felérnek velük — mondotta Lady Summerskill. A Lordok 77:71 arányban elutasították a javaslatot, megtettek azonban annyit, hogy a szabad házassági korhatárt leszállították 21 évről 20-ra. A kormány azonban Eari Mórral], a Baltimore Colts kitűnő játékosa. reméli, hogy 18 éves házassági korhatárával mégis felül marad, ha a javaslat viszszakerül az alsóházba s ott többséggel megszavazzák. Phil Cutchin Bill Eliast. a Navy és Phil Cutchint, az Oklahoma State edzőit, elbocsátották állásukból. ni. A fiú dideregve nézi a Mississippi mellett, amint a parti őrség hajója keresi azokat a társaikat, akik a folyóba estek, amikor hajójuk összeütközött egy teherhajóval. AZ DJ POSTAÜGYI MINISZTER HATHATÓS POSTAI SZOLGÁLATÉRT A "BÁMULATOS" MINISZOKNYÁS LÁNYOK ES "SZEGÉNY" KISFIÚK LONDON, Anglia. — Az Thu’-'da'.r TV- "i P”-« Bill Elias