Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)

1968-12-26 / 52. szám

4. OLDAL függetlenség Thursday, Dec. 26, 1968 NIZZA, Franciaország — Amikor Claude Hottou, a jám boréletü kőműves feleségű vette Pierrette-et, az Azúr­­part szépségkirálynőjét, egész Hyéres, sőt talán a Cote d’ Azur egész déli fele is, őt iri­gyelte. Két évig úsztak a bol­dogságban, de amint megszü­letett a kis Francois, egy csa­pásra minden megváltozott. — Untat a szöveged és egy­általán ez az élet, amelyet rám erőszakolsz — mondta el­képedt férjének Pierrette mert utálta a gyerek gondo­zásával megnövekedett házi­munkát. Néha, két hét eltelté­vel került csak haza és kétség­­beesett házastársát azzal szó rakoztatta, hogy szerelmi ka landjait és mulatozásait me­sélte el neki. A férfi minden­­elkövetett, hogy visszakapj? feleségét, azonban Pierrette addigra már visszavonhatni lanul az azurpart luxusvillái­nak kedvelt Party-Girl-je lett. Claude azonban még min dig nagyon szerette, és mikoi az asszony több hetes távoliét után rövid időre megjeleni otthonában, hajlandó lett vol­na mindent megbocsátani é' elölről kezdeni. Az egykori szépségkirálynő azonban hal­lani sem akart erről. A beszélgetés után a férj alaposan eldöngette nejét, üe nem sok eredménnyel. Sőt úgy látszott, a nőnek az ütle gek még örömet is okoznak A férfi ekkor belátta, hog} megváltoztatni úgy sem tud ja Pierrettet, ergo: a legjobb lesz — megölni. Egy kilenenapos orgia ütár a nő kócosán betoppant és a TV előtt levő fotelbe vetette magát. Férje meg akarta csó­kolni, ő nem hagyta magát Ekkor a végsőkig elkesere-MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NEMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 218 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFOl VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK Különböző cikkek és szabad választás vagy készpénzfizetés magyarországi címzetteknek IV^eszlovákiában lakók részére is felveszünk Ti'ZIüX csomagokra rendeléseket. MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U S RELIEF PARCEL SERVICE"* 245 EAST 80th STREET. NEW YORK. N.Y. 10021 — Phone LEhigh 5-3535 BRACK MIKLÓS, igazgató dett kőműves egy mosogató­ronggyal megfojtotta forró vérű feleségét. Higgadtan Iá dát ácsolt, belegyömöszölte í halott asszony testét és talics kán kivitte a “Madárhegyre” a vidék legszebb helyére, ahol hat évvel azelőtt a legboldo­gabb szerelmes óráikat töltőt ték. Máglyát rakott, rátette í ládát és meggyujtotta. A rendőri nyomozás csak a fogazatáról tudta megállapí­tani az elszenesedett tetem személyazonosságát. A Szovjet Unió milliós vázasai MOSZKVA — A főváros la kossága elérte a 6 és fél mil­liót. A többi nagyvárosok: Le; ningrád, 3,600,000, Kiev, Ba ku, Kharkov, Gorky, Taskend és Novoszibirszk, egyenkinl valamivel több mint egymil­lió lakossal. Nixon megválasztott elnök, Mel­vin B. Laird republikánus kong­resszusi képviselőt nevezte ki honvédelmi miniszternek. BEJÁRAT A 2nd AVENUE-röl MEGHÍVÓ A Lindeni Első Magyar Kerékasztal Társaság I DECEMBER 31-ÉN. KEDDEN ESTE 8 ÓRAI | kezdettel tartandó | SZILVESZTERESTI MULATSÁGÁRA | Saját helyiségünkben: 431 Maple Avenue. Linden, N. J. I A SZIVÁRVÁNY ZENEKARA MUZSIKÁL I Ételekről és italokról gondoskodunk. | Belépőjegy ára (adóval együtt) ............. $4.00 I A viszontlátás reményében hívja és várja önöket, 8 A RENDEZŐSÉG I Asztalfoglalást a jegy előre megvételével biztosítunk! KI MÉRGEZTE MEG A VISZONYT. ANGLIA ES A SZOVJET KÖZÖTT? HALLOTTA... . . . hogy a Bibliát 1326 nyelvre fordították le ebben az évben. A rnult évben 1280 nyelven adták ki a szent könyvet. A legújabb nyelvek amelyeken megjelentek: ki­­rundit (Burundi afrikai or­szág nyelve) és nama (Dél­nyugat-Afrika) . LONDON, Anglia — Az an­gol kormány elrendelte nagy­­kövtségének M o s z kvávan, hogy tagadja meg a vízumot szovjet diplomatáknak, akik a londoni szovjet követségen akarnak elhelyezkedni. Csak kettő részére engedte meg a kormány, hogy vízumot ad­janak. Ez a kettő a londoni szov­jet nagykövetség létszámát 80-ra fogja emelni, ez a “fel­ső határ”, melyet Anglia megenged. Miután Moszkvá­ban 6 vízumot kértek, Mi­chael Stewart külügyminisz­ter értesítette a szovjet kor­mányt a másik négyre néz­ve, hogy azok nyomban meg­kapják a vízumot, amint he­lyettük négyet visszahívnak Londonból. A szovjet nagykövetet. Mik hail Smirnovskyt egy hónap­pal ezelőtt Londonban az an­gol k ü 1 ü g yminisztériumb; hívták és elmondták nekik a angol kormány döntését ille tőén, a szovjet személyzet számára nézve. Ez az akció azután követ­kezett be, hogy egy royal air force technikust 21 évi bör­tönre ítéltek el, mivel titko­kat adott el a Szovjetnek. A technikus Douglas Britten volt, kontaktusa pedig, aki­nek a titkos iratokat adta, Alex Borisenko, a szovjet kö­vetség első titkára, aki el­hagyta Londont egy héttel az­után, hogy Brittent letartóz­tatták. A visszautasítás, hogy az amugyis tültömött szovjet kö­vetség létszámát még növel­jék, tiltakozást váltott ki a szovjet kormánynál, azt állít­va, hogy Anglia meg akarja “mérgezni” a viszonyt a kát ország között. Az angol vá­lasz szerint, ha ilyen “viszony­­mérgezés” fennáll, azt a Szov­jet követte el Csehszlovákia megszállásával. A 18 éves Thomas Charles Fülle, II-öt elviszik a bíróságról, ahol 140-198 évi börtönre Ítélték, mi­vel Charleston. 111.-ban áprilisban meggyilkolta a William Cox csa­lád öt tagját. FtlGGEÍbENSÉG (INDEPENDENCE Merged with JERSEY HÍRADÓ, beolvadt lap HUNGARIAN NEWS of TRENTON. N. J. Men.ir-iei.iK mmaen esuiör'okön — -‘•mushed every Thursday LÁSZLÓ v LENES Editor — Szerbe,,,'.-, i.'itice Manager — Uevvezc-ö szerkea/'.ö Rublie'dion Office — Szer képzőséé és ''■>j»dóriiva,.cu j/ CUMMINGS AVE.. TRENTON, N J. 0861 i »a,.; Owe.. ó-t»?’' i rtENP RZ>».viOSS> t.o Subscription: $8.00 per year — Előfizetési ára évi $8.00 Entered as s-fono matTer rv,. ij a* f"0 Host office v» rtellton IN -I Ol» 'V •> aiaf-ri t 18 •« spronif class rai» t»vrt lTen‘on. N. J Szépségkirálynő a máglyán S*k*hmk« w*****>vt^mM****Kmmw^*<&^mitm****m*w*m*ifl MEGHÍVÓ I Ä Woodhridgei M. Amerikai Polgári Kői f ezúton is meghívja barátait és a magyarságot a l DECEMBER 31-ÉN. KEDDEN ESTE f tartandó szokásos i SZILVESZTERI MULATSÁGÁRA \ jjt) fij | melyet a Kör helyiségében (95 Port Reading Ave., f É Woodbridge, N.J.) fog megtartani | § É 5? Ha azt akarja, hogy az ön és társasága részére is hely jusson, | H foglalja le helyét s vegye meg előre jegyét. Hívja fel telefo- | || non Mrs. Erdeit (634-0011) esténként 6 és 9 óra között, vagy ^ M pedig a klubhelyiséget 634-9687 számon s intézkedjen asztal- | to foglalás dolgában! A RENDEZŐSÉG Á § Ä

Next

/
Oldalképek
Tartalom