Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-11-07 / 45. szám
niGGETLENSÉÍi Thursday Nor ember 7. 1968 12. OLDAL, 14. G. W. FOLYTATÁS Az igazgatófőorvos intett az ápolónőnek. Azt már tudta, hogy miről van szó, elsietett, hogy csillapitó injekciót szívjon fel a fecskendőbe és beadja Elsbeth Schragmüllernek. A különben csendes betegnél igy szoktak kezdődni a rohamok. Miután a vendég megígérte az elmeháborodottnak, hogy teljesiti a kívánságát, becsukták a különszoba ajtaját, és tovább mentek a folyosón. A szoba ajtaja azonban kivágódott, és csaknem kiesett rajta a beteg. — Ugye, ön nem franciia? — kérdezte az idegen orvost. — De, franciia vagyok — mondta a doktor. A beteg sikoltott és összeseit. Az ápolónő, aki most tért vissza az injekciós tűvel, átadta a fecskendőt az egyik doktornak, maga pedig két karjába kapta az ájult testet és viszszavitte az ágyra . . . — Láthatnám annak a betegnek a kórlapját? — kérdezte a vendég később, amikor az igazgatófőorvos dolgozószobájában ültek, konyakot ittak és szivaroztak. — Melyikét? — kérdezte a zigazgatófőorvos, aki már el is feledkezett az esetről. — Tudja, kolléga ur, azét a nőét, aki megkért, hogy ... — Igen, ön doktor Elsbeth Schragmüllerre gondol . . . Készséggel a rendelkezésre bocsátók minden iratot. Bár, azt hiszem, orvosi szempontból ön sem talál benne semmi érdekeset. Azok után, amiken ez a nő átment, nem csoda, hogy az idegei felmondták a szolgálatot. A története mindenekelőtt ott kezdődik, hogy nem biztos dr. Elsbeth Schragmüller az igazi neve. Vannak, akik szerint eredetileg Annamarie Lessernek hívták és Berlinben született. Annyi biztos valóban 14. G. W. volt a neve... .. . Hogy Elsbeth Schragmüller, vagy Annamarie Lesser volt-e eredetileg a 14. G. W. azt mindmáig (homály fedi. Annyi bizonyos, hogy Mademoiselle Docteur néven vonult be a kémkedés sodorta a veszélyekkel és kockázatokkal teli útra, amely végül is egy svájci idegszanatórium különszobájába vezetett. A lány 16 éves korában ismerkedett meg Kari von Wynanki huszárkapitány, a császári német hadsereg tisztjével. Amikor szerelmüknek következményei mutatkoztak, szigorú apja elzavarta a lányt hazulról. A kapitány nem hagyta cserben kedvesét, hanem igyekezett gondoskodni róla. A lány Berlinbe költözött és ott a kapitány támogatásából élt. A tiszt fizetése nem volt elegendő a házasságra, hiszen abban az időben a tiszteknek jelentékeny kauciót kellett letenniük a nősülésnél, s ezt rendszerint a jövendőbeli após vállalta. Ebben az esetben azonban erről szó nem lehetett. így hát Wynanki leszerelt, hogy családi birtokán gazdálkodva, más, nagyobb jövendelemmel kecsegtető pályán szerezze meg a családalapításhoz szükséges anyagi biztonságot, nem is beszélve arról, hogy mint gazdálkodónak nem kellett volna kauciót letennie. A kapitánynak azonban balszerencséje volt: a családi birtok, amelyet addig testvérei kezeltek, a rengeteg adósság miatt ekkor került dobra, s a kapitányt is erősen szorongatták hitelezői. Még szerencse, hogy sikerült magát visszavetetni a tisztikarba, s a lány gyermeke is halva jött a világra. Ez azonban nem segített, csak elodázta Wynanki gondjait. S amikor egyik bajtársa, látva a kapitány anyagi helyzetét, azt tanácsolta neki, hogy jelentkezzék szolgálatra a Nachrichtenbürónál, ahol jól fizetnek, készséggel kapott az alkalomon. A németek kémközpontjának akkor, 1912-ben szüksége volt elszánt emberekre, akik értették a katonai tudnivalókat. így a Nachrichtenbüro alkalmazta Wynankit, s Matthesius ügynökségéhez csatolták. Ez a Mattesius Berlinben, a Bülowstrassén tartott fenn gépkocsi- és gépkocsialkatrész kereskedést, valójában azonban az egész üzlet arra szolgált, hogy a német hírszerzés egyik fedőszerve legyen. Mattesius hamarosan megegyezett Wynair kival. Kifizették a kapitány adósságait, s olyan havi járandóságot biztosítottak számára, amelyből kedvesével együtt gondtalanul megélhetett. És mindjárt meg is bízták az újdonsült kémet az első feladattal. Illetőleg, Wynanki azt hitte, hogy feladatot hajt végre, pedig tulajdonképpen próbát állt ki. Mattesiustól kapott megbízása az volt, hogy egy párizsi cégtől szerezze meg a franci hadsereg egyik forgópisztolyának szerkezeti rajzait. A párizsi cég azonban tulajdonképpen a berlini kémiroda fiókja volt, és Matthesius utasítása szerint teljesen értéktelen rajzokat készített Wynanki számára. Wynanki, miután megszerezte a párizsi irodától kapott rajzokat, átvizsgálta azokat és azonnal gyanút fogott. Arra gondolt, hogy a Deuxiéme Bureau, a franciák kémszolgálata készítette elő ezeket a papírokat, hogy őt provokálja. Wynanki tehát gondolt egy nagyot, felment a Deuxiéme Bureau központjába, előadta, hogy ezt a rajzsorozatot ő Németország számára dolgozó kémektől szerezte, amelyeket ezúttal visszaszolgáltat Franciaországnak, természetesen abban a szilárd hitben, hogy az anyagi jutalom sem marad el. A Deuxiéme Bureaunál valamiféle romantikus kalandort, őrültet láttak benne és kidobták. így megbizonyosodva a rajzok értéktelenségről, Wynanki annak az alügynöknek, aki számára rajzokat szállította, nem fizetett egy fillért sem, hanem az e célre rendelkezésére bocsátott ötezer márkát visszavitte Berlinbe, és beszámolt Mattesiusnak küldetése eredménytelenségről. Matthesius, miután Wynanki igy kiállta a próbát, komoly feladatokat bízott rá. Mindez sok utazgatással járt, s a most már titkos szolgálatban álló kapitánynak minduntalan magára kellett hagynia Berlinben szerelmét. Az ideges hisztérikus lány azonban a kapitány távollétében rendszerint megbetegedett. Állandó nyugtalanság kínozta, maga sem tudta, hogy mit akar, s az orvosok képtelenek voltak pontos diagnózist megállapítani. Annyi bizonyos, hogy a lányt szüntelen féltékenység gyötörte, újabb és újabb hisztérikus hohamok során gyanúsította meg kedvesét, hogy utazásai során barátnőjét keresi fel. Egy éjszaka Wynanki már nem bírta tovább, s hogy megnyugtassa szerelmét, elmondta neki, hogy milyen megbízatásokat vállalt. A lány féltékenysége elmúlt, és azt kérte kedvesétől, hogy vigye őt is magával felderítő útjaira. Wynanki szívesen vette ezt, s később Matthesius, bár alaposan megmosta ügynökének fejét, mert felhatalmazás nélkül fecsegett, maga is beleegyezett, hogy a férfi és a nő együtt utazzék el a következő hírszerző körútra. A feladta, amelyet Wynankiéknak végre kelett hajtaniuk, az volt, hogy a Maas folyó végigutazva, bizonyos dolgokat megfigyeljenek. Hetekig voltak utón, s jóllehet, az ut elején Strasbourgban a kapitánynak még el kellett viselnie szerelme egy hisztérikus rohamát, később a lány megnyugodott, s nagyszerűen végezte a veszélyes munkát. Néhány hét múlva Matthesius rajzokat kapott a Maas mentén álló francia erődökről és erdősáncokról s egyuttall azokról az uj tábori vasutakról, amelyek még egy térképen sem szerepeltek. A feladat sikeres megoldása után Wynankiak és a lányak Gharleville-be kellett utaznia, hogy megállapítsák: Charleville és Verdim között hol kezdődnek a tábori erődítések, hol vannak erős és hol vannak gyenge pontjaik. Most derült csak ki, hogy a lány milyen kitünően beszél franciául, minthogy évekig svájci intézetekben tanult. Wynanki ugyancsak hibátlanul beszélt franciául, igy hát szinte veszélytelenül barangolhatták be a környéket. Svájci útlevéllel utaztak botanikusoknak álcázták magukat, s növényeket gyűjtöttek. Biztonságban tudták magukat, de egy éjjel a lány hirtelen felriadt: úgy érzi, üldözik őket, azonnal meneküljenek. Wynanki először egyszerű hisztérikus kitörést látott az egészben, de aztán úgy találta, hogy engedelmeskednie kell párjának, már csak azért is, mert ha a lány állapota súlyosbodik, könnyen fecseghet öntudatlanságában. (Folytatjuk) Hires kémek, kalandorok és bűnügyek!
