Függetlenség, 1968. január-június (55. évfolyam, 4-23. szám)
1968-02-22 / 8. szám
10. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday. Feb. 22. 1968 AZ EGYETEMI ELNÖK ÉS DÉKÁN TÁVOZÁSÁT FOGIA KÖVETELNI AZ ÁLLAMI SZENÁTOR NEW YORK — Az állami törvényhozó testület Joint Legislative Committee on Crime-ján-ak egyik tagja — mely kábítószerek törvényellenes használatát vizsgálja a State University-n Stony Brook, L. I.-ben —elmondotta new yorki újságoknak, hogy követelni fogja az egyetem elnökének és a diákok dékánjának; lemondását állásaikról. John Lindsay, New York polgármestere, újságírókkal a szemetessztrájk befejezése előtt. Eltűnt a gép NEW DELHI, India — A honvédelmi minisztérium jelentette, hogy az indiai légierő egy katona szállító repülőgépe, 98 személlyel a fedélzetén eltűnt a Himalaja hegyeiben és 48 óra óta nem érkezett a gép sorsáról hir. Abraham Bernstein, N. Y. állami szenátor azt a panaszt emelte az egyetem elnöke John S. Toll és a dékán, David Tilley ellen, hogy “teljes mértékben e 1 m u la sztották, hogy felismerjék a kampuszon uralkodó kábítószer problémát és semmit sem tettek ezirányban.” — Sőt — mondotta az állami szenátor — ami még fontosabb, az eddigi összegyűjtött tényállásokból kiderül, nem voltak hajlandók és viszszautasitották, hogy segítsenek. Rendkívül éles támadásában az egyetem adminisztrációja ellen, a szenátor kijelentette: — Az egyetem nyeri el a rossz nevet, holott az az adminisztráci óhoz tartozik. Minden törekvés és érdeklődés, hogy ellenőrizzék a kábítószer problémát, teljesen összeomlott az egyetem vezetőségében, az elnöktől lefelé. Azután a szenátor célzást tett rá, hogy mihelyt a kezében lesznek a tanúvallomások összes adatai, követelni fogja a két vezető lemondását, esetleg másodét is. A parlamenti bizottság csütörtökön tartja ötödik és utolsó meghallgatását az egyetem kábítószer ügyével kapcsolatban, mely akkor robbant ki, mikor Suffolk megye rendőrsége razziát tartott a kampuszon, január 17- én. Mintegy 30 diákot tartóztattak le, akik vagy birtokoltak, vagy árusítottak kábítószert. Beavatott forrásokból nyert értesülések szerint, a bizottság egy törvény meghozatalát fogja javasolni, mely szerint minden diák és tanár, akit elitéinek kábítószer tartásával, vagy árusításával, automatikusan eltávolítható az állami egyetem minden college-jéről. Ugyanezen beavatott körök elmondták, hogy akadémiai szabadság leple alatt, az intézmény megadta a jogot a diákoknak, hogy bármit is tegyenek és meg védte őket minden külső beavatkozástól. Talán felemelik az adót ezévben WASHINGTON — George H. Mahon, a kongresszusi képviselőház költs égvetési bizottságának elnöke kijelentette, a kongresszus valószínűleg hozzá fog járulni az adó felemeléséhez ebben az évben, a kormány kiadásainak jelentős csökkentése után. A patkányoké a szó COLOMBO, Ceylon — Egy parlamenti bizottság a szenátus nagytermében tartotta vitáját a ceyloni alkotmány revivi ójáról és ezt egy nyilvános hiközlő rendszeren keresztül közvetítették. Miközben a tárgyalás folyt patkányok átrágták a hírközlő rendszer drótjait és igy a bizottság kénytelen volt félbeszakítani vitáját. A képviselők átmentek a képviselőház tárgyalótermébe, ahol kevesebb a patkány és ott folytatták a tárgyalást. A hírközlés működött. Hirdessen lapunkban! Chicagóban egy húsfeldolgozó gyárban robbanás történt, mely megölt 6 személyt és megsebesített hetvenhatot. Daytona Beach, Fla.-ban a Daytona Sports Car versenyen, az első három, nyugatnémetországi Porsche kocsi volt. TÖBBSZÁZ ÍRÓ "POLGÁRI ELLENÁLLÁSA" RESZLETEKREN NEW YORK — Az egykori iró Henry David Thoreau “polgári ellenállásról” beszélt és komolyan gondolta azt. Mivel ellene volt aimak idején a “Mexicoi háborúnak” s ennek hangot is adott, börtönbe került. Azon célból, hogy kifejezzék ellenkezésüket, a vietnami háborúval kapcsolatban, 448 jelenlegi iró és újságíró: Thoreau-hoz hasonlóképpen cselekedett, azaz csak részben. Idézve az egykori iró ellenvéleményét az állammal szemben, az aláírók, köztük Nelson Algren, James Baldwin, Eric Bentley, Allen Ginsburg, Paul Goodman, Betty Friedan, Dwight McDonald, Henry Miller, Terry Southern, Benjamin Spock és Willem Styron, teljes oldalas hirdetést adtak fel a New York Post-ban és a New York Review of Books-ban, melyben a következőket szegezték le: — Senki közülünk nem fogja megfizetni a javasolt 10 százalékos többlet adót, vagy bármilyen háború okozta adóemelést és: Sokan közülünk nem fogja fizetni a jelenlegi 23 százalékos jövedelmi adót, melyet arra is felhasználnak, hogy firiancirozzák a háborút Vietnamban. Ez sokak nézete szerint nem az áz anyag, melyből a mártírokat csinálják. Elsősorban még kétséges, hogy az adóemélést megszavazza s a kongresszus. Éppen az aláírók egy-harmad része, akik visszautasitják, hogy a jelenlegi adót fizessék, nem valószínű, hogy börtönbe menjenek, mivel egy részük nem fizetett adót évek óta azon a címen, hogy pacifisták. Miután ezek bejelentették jövedelmüket és az adó egy részét megfizették, az országos adóhivatal .nem állítja őket bíróság elé. A hiányzó adót bankszámlájukról vonják le és hozzáteszik a 6 százalékos késedelmi kamatot. És mindig van elég pénz a bankszámlán, hogy megtakarítsanak maguknak és az adóhivatalnak egy sereg kellemetlenséget. . ' Nyolc újság úgy vélte, hogy áz egész- oldalas hirdetés sértené az Egyesült Államok törvényeit és visszautasították annak közlését. Egyike a visszautasító kmak, a New York Times volt. INDONÉZIAI DIÁKOK KRETA TÜNTETÉSE A RIZS MELLETT JAKARTA, Indonézia — Ez az ország valószínűleg az egyedüli a világon, ahol a diákok magatartása és viselkedése a rizs árától függ. Január közepén a rizs ára Indonéziában alaposan 30 rúpiáról 35 rúpiára szökkent fel literenkint Ikb. 2 font.) Pontosan ekkor kezdődött az egyetemeken az iskolai év. A diákok tervet dolgoztak ki. mely szerint minden második napon csak a diákság fele gyülekezett a tantermekben, a másik fele az úgynevezett krétatüntetéseket rendezi az Utcákén. Ez abból' áll, hogy autóbuszokon, taxikon, jeepeken, és kerékpár hajtotta riksákon krétával mindenütt felírják a jármüvek oldalára: — Szeretjük a rizst. Adjanak nekünk rizst, — és kezükben csóválják a krétát. A diákok már bebizoftyiíották, hogy tüntetéseik ha■ásosák, végeredményben is ők buktatták meg Sukarno .kormányzatát. Most megfogadták, hogy . tüntetéseiket addig folytatják, mig a rizs árát leszállítják.