Függetlenség, 1968. január-június (55. évfolyam, 4-23. szám)
1968-06-06 / 23. szám
12. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, June 6, 1968 BŰN ÉS BtlNHÖDÉS ATIMO RINNELT-ÜGY A vezető riporter megpróbálta néhány szóval magyarázni a látogatás célját. Az ötven körüli férfi értetlenül rázta a fejét. — Hogy itt a pincében rejtették volna el a kisfiút? Kizárt dolog! Lement a pince lépcsőjén, belökött eg yajtót és felgyújtotta a villanyt. — Itt nincs senki! A riporterek lebotorkáltak a meredek lépcsőn és bedugták a fejűiket az ajtónyiláson. A helyiség üres volt. Sehol nyoma sem volt annak, hogy itt egy gyermeket tartottak volna elrejtve. — De hát a kulcs valóban beleillett a zárba! Honnét szerezhették? A házban lakó férfi egy kulcs-csomót vett elő a zsebéből és megmutatta saját házkulcsát. — Egészen közönséges kulcs, amilyet minden lakatossinas tud készíteni. Azonkivül korábban állandóan változtak itt a bérlők. Magam is csak rövid ideje lakom a házban. Sohasem derült ki, hogy az a fickó, aki Timo elrablójának adta ki magát, hogyan került a kulcs birtokába. Csak annyi bizonyos, hogy a három újságírót a legotrombább módon átejtette. A váltságdíj csaló nem sokáig lelte örömét a tisztességtelen utón szerzett 15,000 márkában. A bűnügyi rendőrség még aznap éjjel elkapta cinkosával együtt egy frankfurti bárban. Nem volt nehéz őket megtalálni, mert Útjukat százmárkás bankjegyek jelezték. A két csaló a Frankfurt-Zeilsheimből való tizennyolc éves Erich Klein és a huszonegy éves wiesbadeni Rudolf Bialek volt. A szövetségi köztársaságban hatályban levő büntetőjogi törvény értelmében, amely előtt állítólag minden állampolgár egyenlő — tekintet nélkül személyére, állására, faji és vallási hovatartozására —, az illetékes nyomozóknak az Abendpost kiadóját és riportereit is őrizetbe kellett volna venniök és valamennyiüket vizsgálati fogságba kellett volna helyezni. A büntető törvénykönyv ezt félreérthetetlenül előírja. A szóban forgó jogszabály ugyanis igy szól: “Aki valamely bűncselekmény elkövetése után a tettesnek vagy a bűntársaknak tudatosan segítséget nyújt ahhoz, hogy a büntetés alól szabaduljanak, vagy a bűntettből származó anyagi előnyöket biztosítsák, bűnpártolás miatt pénzbüntetéssel vagy egy évig terjedő fogházzal sújtandó.” Sőt, az Abendpost uraival szemben a bűnügyi rendőrségnek súlyosabb büntető rendelkezéseket kellett volna alkalmazni. Ez a jogszabály ugyanis kimondja: “Aki abból a célból, hogy előnyt szerezzen magának, bűnpártolást követ el, mint orgazda öt évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtandó, ha a tettes rablást vagy a rablással azonos mértékben büntetendő cselekményt követett el. A kísérlet is büntetés alá esik.” Az Abendpost riportereinek cselekedete teljes mértékben fedte a törvény elvi álláspontjának meghatározását. Hogy a lap példányszámát emeljék — tehát személyi előnyszerzés céljából —, tudatosan segítséget nyújtottak az állítólagos gyermekrablóknak és biztosították számukra a 15,000 márkás váltságdíjat, tehát a bűncselekmény elkövetéséből származó anyagi előnyt. Az államügyészség és a bűnügyi rendőrség azonban, amelyeknek nyomozó munkája teljesen leállt, már nem birt olyan tekintéllyel, hogy a törvénynek megfelelően járjon el a sajtó mesterkedéseivel szemben. Ezért a frankfurti államügyészség úgy határozott, hogy ebben az esetben a büntető igazságszolgáltatás történetében egyedülálló “kivételes törvényt” alkalmaz. Az Abendpost látványos mutatványai utáni reggelen dr. Dobritz főállamügyész a sajtó és a televízió számára rendezett rögtönzött konferencián kijelentette a következőket: “Az államügyészség és a rendőrség tudomással birt magánszemélyek pénzbeli ajánlatairól, amelyekkel a sajtó a gyermekrablókhoz fordult. Az államügyészség és a rendőrség képviselői kijelentették, hogy ebben a kivételes esetben, amely közeláll a törvényen kívüli szükségállapothoz, hajlandó minden beavatkozástól tartózkodni és a sajtó számára kizárólagos cselekvési szabadságot biztosítani. Az államügyészség és a rendőrség abból a megfontolásból indult ki, hogy ebben az esetben a közérdeket inkább szolgálja a gyermek életének a megmentése, mint a tettesek őrizetbe vétele. Ha még további lehetőségek állnak fenn arra, hogy a szülők az elrabolt gyermeket pénz felajánlása és a sajtó közvetítése révén élve visszakapják, az államügyészség és a rendőrség hajlandó minden beavatkozástól tartózkodni a pénz és a gyermek kicserélésekor és az ezt követő hat órán belül. Az államügyészség továbbá úgy határozott, hogy a 7 éves Timo Rinnelt sértetlen visszaszolgáltatása esetére ötvenezer márka jutalmat helyez kilátásba.” Magyarul ez azt jelentette, hogy az államügyészség és a rendőrség saját bevallása szerint már nem volt abban a helyzetben, hogy az elrabolt Timo Rinneltet visszaszerezze. Ezek után érthető, hogy szabad kezet biztosítottak mindenki számára, aki meg akarta kísérelni, hogy a fiút a gyermekrablóktól megvásárolja. Sőt, az államügyészség és a rendőrség ezért még ötvenezer márka jutalmat is ígért. Ezek szerint, ha maguk a gyermekrablók hozták volna vissza a fiút, bármikor sértetlenül átadhatták volna a nyomozó hatóságoknak. Simán megkapták volna az ötvenezer bárkát, sértetlenül eltávozhattak és a legközelebbi repülőgéppel külföldre menekülhettek volna. Még ehhez is megfelelő időt biztosítottak számukra! A gyermekrablók azonban a német rendőrhatóságoknak erről a példátlanul “nemeslelkű” ajándatáról egyáltalán nem vettek tudomást. Nem adták vissza Timot, mert már rég meggyilkolták. Hallgatásukra ez az egyedüli értelmes magyarázat. A szenzációs üzletre spekuláló újságok és képeslapok mégis óvakodtak attól, hogy ilyen elgondolásoknak hasábjaikon teret engedjenek. Ehelyett egyes lapok szerte az országban felhívásokat intéztek a gyermekrablókhoz, és ez szinte kihívás volt a váltságdíj csalók egész rajának. Egy tizenöt éves iskolás fiútól kezdve, egy tizenháromszoros büntetett előéletű bűnözőig összesen harmincán kísérelték meg, hogy besöpörjék a kilátásba helyezett jutalmat. Mindannyian azzal a mesével álltak elő, hogy kapcsolatban állnak az emberrablókkal és ki tudják szabadítani fogságából Timo Rinneltet. Osnabrückben például egy tizenöt éves tanuló, egy bűnügyi nyomozótiszt fia napokon keresztül nemcsak a legnagyobb lap szerkesztőit, hanem a nyomozásban részt vevő apját is .orránál fogva vezette. Telefonon felhívta a szerkesztőségét és kérte, hogy a wiesbadeni államügyészség által kitűzött ötvenezer márka jutalmat újságpapírba csomagolva tegyék le a főpályaudvaron. Azt mondta, hogy Timo Rinneltet vonaton odahozzák Párisból és viszszaadják a rendőrségnek. A lap szerkesztősége tájékoztatta erről a bűnügyi rendőrséget. A megbeszélt időben azonban sem Timo nem jött meg Párisból, sem pedig az a személy nem jelent meg, akinek a pénzköteget át kellett volna vennie. A fiú ugyanis véletlenül megtudta az apjától, hogy az a megbízása, hogy a gyermekrablót a főpályaudvaron őrizetbe vegye. Mig a kedves papa a pályaudvaron hosszasan várakozott, fiacskája az újság szerkesztőségével újabb találkozót beszélt meg. Ennek értelmében az osnabrücki dóm egyik gyüj tőperselyébe kellett részfizetésként húszezer márkát elhelyezni. A megállapodás szerint a szerkesztőségnek ezen összeg ellenében Timo egyik ruhadarabját kellett volna megkapnia. A fennmaradó harmincezer márkát egy nappal később az egyik áruházban kellett volna Timo ellenében átadni. Ezzel kapcsolatban a fiú olyan történetet eszelt ki, amely egy bünügyiregényirónak is becsületére válnékó A pénzt ugyanis — elképzelése szerint — az áruház földszintjén a páternoszter egyik fülkéjébe kellett volna elhelyezni, és igy felküldeni az emeletre. Timonak a páternoszter másik oldalán kellett volna a földszintre érkeznie. A fiúnak sikerült a dómban elhelyezett húszezer márkát észrevétlenül elvinnie. Ám röviddel ezután őrizetbe vették. A fiatalkorú váltságdijcsaló ugyanis öcscének kék pulóverét helyezte el a dómban Timo Rinnelt állítólagos ruhadabajaként. A pulóvert éppen a fiú apjának kellett megvizsgálnia, aki azonnal felismerte a ruhadarabot és véget vetett bűnöző magzatja káros tevékenységének. (Folytatjuk)
