Függetlenség, 1968. január-június (55. évfolyam, 4-23. szám)
1968-04-18 / 16. szám
16. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, April 18. 1968 AZ, A1 mi 02 :o 1 ÍT KATINSZKI VÉG ÍR Eh ID El L El 1 Irta: GONDOS SÁNDOR (FOLYTATÁS) 'Az Öreg orvos nagyon elkomolyodott, de mégis mosolyogva felelte: — Ha nem magad követelnéd, úgyis megtettem volna kérésed nélkül. Most se akarok egyebet hallani tőled, csak éppen azt, tudod-e ki csinálta mindazt, amit megirtál? — Persze, hogy tudom! Úgy is mondhatnám, hogy ki más lett volna ilyen szeveszett, de szelidebbre fogva rebegem, ki másnak lett volna olyan emberséges szive és önmaga veszedelmével nem törődő lelke, mint neked, doktorom. Az orvos nagyot sóhajtott és halkabban Szólott: — Igen! Én jártam velük Bucscsen, én kentem meg a pópa markát és most csak annyit teszek hozzá, hogy mindig viseltem volna érte a felelősséget. Lásd, én orvos vagyok', aki esküt tettem arra, hogy hacsak lehet, életet mentek. Ebben az esetben két öreg szülőét, fiatal anyáért, meg se született csecsemőét. Nem orvossággal. És ha a földi törvény erre azt mondja, hogy bűnt követtem el, én hiszek abban, hogy odafent, a magasságban van valaki, aki ezt javamra írja. Az újságíró könnyező szemekkel nyújtotta kezét feléje és halkan rebegte. —■ Áldjon meg a jóságos Isten azért, amit tettél, bátyám. Az öreg orvos, bár maga is nagyon el volt fogúivá, erőltetett vidámsággal szólott: — No, erre iszunk előbb valami sziv-me-legitőt és azután elmondom neked azt, hogy miért maradt Katinszki agglegény és miért irta azt az átkozott végrendeletet. Ezt rajtam kívül a föld hátán más halandó nem tudja. Pár perccel később folytatta szavát: — Két esztendős volt már a fiúcska, mikor meghalt a nagyapa, a főerdész. Hat hétre utána ment a felesége is. A fiatal anya ott maradt csupaszkézzel, szegényen, apróka gyerek gondjával a nyakán. Miből élt volna meg? Miből nevelte volna emberré azt az ártatlan fiúcskát? Akkor már voltam valaki itt, ebben a városban, bár a megye orvosának kevés köze volt a városi dolgokhoz. De akinek baja volt, hozzám fordult gyógyulásért. Még a polgármester is, akinek a vakbelét vettem ki. Ilyesmiről akkor itt még nem hallottak és bűbájos varázslónak néztek, aki csodákat tud tenni. Megtöltötte újra a poharakat, koccintott, ivott, azután folytatta: •— A városban akkor halt meg az óvoda öreg vezetőnője. Utódot kerestek helyébe. Nekem az éppen kapóra jött. Szóltam a polgármesternek, hogy nekem volna alkalmas jelöltem. De szóltam az iparosoknak is, a céhmestereknek, akik a városi tanácsban a döntő hangot vitték. A kincstári bányák igazgatójának is volt jelöltje. Valaki más! Azt Silay Károly, a hentesek céhmestere úgy letorkolta, hogy a bányák igazgatója dühében kiszaladt a teremből. így került az én jelöltem, a mestersége özvegy a városi óvoda élére. Betöltötte az állást becsülettel, bár csekély volt a javadalmazása. Rajongtak érte az óvodás gyerekek. Mondom neked, hogy sovány kenyér volt az, de mégis csak kenyér és csak a jóságos Isten tudja, hogy ebből a szűkösségből mint tudta a fiát mérnöknek neveltetni? Halkabb hangon tette hozáá: — Miért tagadnám előtted, hogy ennek az irtózatos anyai küzdelemnek láttára néha felkerestem az óvónőt és segítséget ajánlottam. Anyagi segítséget. Pénzbelit, ami nekem cseppet se esett volna terhemre. Elvégre négy esztendőt az egyetemen nem adnak olcsó pénzen. Az a boldogtalan anya saját szájától vonta el a falatot, hogy a gyerekből embert faragjon. De mondom neked, öcsém, amit kínáltam, soha nem fogadta el. Elhallgatott néhány pillanatra, majd tovább mesélte: — De hát nem arra vagy kiváncsi, hogy mit tett az anyai szív gyermekéért. Katinszki forog a fejedben, aki mikor már visszaszerezte Prichodovskát, (nélküled milyen furfanggal) vakmerőén beállított egy szép napon az óvodába és a meglepett nőnek szinte nyersen mondta: — A gyerekemért jöttem. A fekete gyászruhás nő büszke hidegséggel felelte: — Uram, önnek itt nincs gyermeke. — De van! Tudom, hogy van. Fiú, akinek nevet és apát akarok adni, akit birtokom és vagyonom örökösévé akarok tenni, aki ősi nevemet fenntartsa. El akarom vinni innen anyjával együtt messze Lengyelországba, Prichodovskára, négylovas hintén, csoda nagy birtokra, olyan pazar kényelembe, aminőről itt álmodni se mernek az emberék. Annak most én, utánam pedig fiam lesz a földesura. A fekete gyászruhás nő változatlan ridegséggel ismételte: — Uram, önnek itt nincs gyermeke. Kérés, könyörgés, majd egyre nyersebb fenyegetésre a szó változatlan maradt: — Uram, önnek itt nincs gyermeke. És mikor Katinszki már hidegvérétvesztette és kiabálni kezdett, a gyászruhás nő kinyitotta a másik szoba ajtaját és azon keresztül kiáltotta: — Bandi, jöjj ide! Erre a szóra páratlanul nagy kutya ugrott asszonya mellé és okos szemeivel kérdőleg meredt reá. Mintha csak kérdezte volna: • — Mit parancsolsz, úrnőm? — Kergesd el innen ezt az embert! A farkasnak is beillő eb megvicsoritotta hatalmas, fenyegető fogsorát, lassan előre lépett, de Katinszki a támadást nem várta be, hanem gyorsan távozott. És azóta közelébe se ment az óvodának, csak az elemi iskola körül ólálkodott a délutáni órákban és pénzzel, játékokkal, csemegével csalogatta magához a hazatérő fiúcskát, amig . . . Magasabbra emelte fejét az öreg doktor és úgy folytatta: — Addig próbálkozott ezzel, amig anyjának szavára megfigyeltem, egyszer rajtakaptam és akkor rádörögtem kemény hangon: — Hallja, Katinszki, tudja-e, hogy ki vagyok én? — Ki lenne? A megyer orvosa. — Hát hallja maga Katinszki, akibe én a csizmám sáros talpát se törölném bele, ha maga ehhez a fiúcskához még egyszer közel megy, megszólítja, csalogatja, én gyógyíthatatlan, pervert őrültként elfogatom és maga a bolondok házából többé ki nem szabadul. Érti? Irtózatos fenyegetés volt ez, de az akkori viszonyok között az orvos megtehette. És azóta Katinszki önmagába zárkózott életet élt. Ami titka volt, magának tartotta. Az ujsáiró tűnődve kérdezte: — De mi vitte arra, doktorom, hogy ilyen képtelen végrendeletet Írjon? Az öreg orvos keserűen mosolygott: — A tehetetlen bosszúvágy, a megtértett gőg íratta vele azt. Azon a boldogtalan nőn akart ütni, akinek egész életét aljas módon tönkretette. Vannak ilyen rossz lelkű emberek, akik csak rombolni tudnak, de építeni nem. Hosszú, nagyon hosszú ideig hallgatott a két férfi. Némán bámulták, miként ég el a kandallóban a terjedelmes kéziratcsomó és mikor már a perjéje is összeomlott, az újságíró újra megszólalt: — Szigetről jöttémben Szatmáron át kellett szállnom és ö óra hosszat várakoznom a csatlakozásra a helyi érdekű vonattal. Azalatt bementem a püspöki irodába és egyházi hirdetés alól való felmentést szereztem. Már át is adtam az apát urnák, aki szombaton délelőtt, a legnagyobb csendben esket össze. Tanúnak kérlek erre, bátyám. Az orvos felkacagott: — Az efajta tanúskodásban nekem régi gyakorlatom van. Ne félj semmit, ott leszek a kellő időben, ha élek. Ott leszek talán halva is. * ❖ 3* A Katinszki hagyaték? Arra esztendőkön keresztül nem akadt jogos örökös. De évek múlva nagyot fordult a sors kereke: Erdély román kézre került és az oláh urak ragadós ujjai között még az se maradhatott meg, ami le volt szegezve. Prichodovskára pedig Moszkva tette rá a kezét. A földet nem vihette el, de a jámbor lengyel uradalmi béresekből állami rabszolgákat csinált. És ezzel eltűnt az átkozott Katinszki végrendelet utolsó nyoma is. Ahol országok vesztek el, hogy maradhatott volna meg egy rongyos millió? (Vége)
