Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1967-09-21 / 38. szám
8 OLDAL rtíö^ETLENííÉG Thursday. Sept. 21. 1967 Papír ruhák és papír kalapok után bemutatják a papír bútorokat Frankfurt, Nyugatnémetországban. Sok gond és probléma gyötri a világ leggazdagabb nemzetét Elégedetlenség és kétkedés jellemzik ma az amerikai nemzeti közvéleményt. Csaknem általános jólét és gazdagság közepette mindenki úgy érzi, hogy minden rosszul megy az országban. A Nagy Társadalom ideálját gondfelhő árnyékolja be. És a politikai .arénán a versengő erők már felkészülnek a jövő évi elnökválasztásra, az útvesztőkből kivezető ut felvázolására. Az elégedetlenség fő forrása a vietnami háború. Ez sohasem volt népszerű, politikusok és katonai szakértők mindig is rosszalták a gondolatot, hogy Amerika az ázsiai szárazföldön háborúba menjen, oly területeken, ahol nincsenek jó utak a haderő felvonulására, ahol az őserdőkben és a rizsföldeken a bsnszülött ellenségnek stratégiai előnye van. És amint múlnak a hónapok és az évek, egyre többen kérdik, mit értünk el Vietnamban? Egyáltalán, mi az értelme a vietnami háborúnak? Egyre hangosabb a követelés, hogy számoljuk fel veszteségeinket és vonuljunk ki Vietnamból, vagy vessük latba egész hatalmunkat és vívjuk ki a döntő győzelmet. A négerlázadások sokakban megingatták a bizalmat az egyenjogúsági törvényhozásban (Civil Rights) és gyakorlatban. Minden újságolvasó tudja, hogy a helyi hatóságok “keztyüs kézzel” igyekeztek megfékezni a rendzavarokat és károkozókat, és milliók és milliók arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez nem a helyes eljárás, a négereknek nem lehetnek speciális polgári jogaik, amelyek kiterjednek még gyújtogatásra és fosztogatásra is. És csak kevés jele mutatkozik annak, hogy a négerek maguk is tesznek valamit a felemelkedésük érdekében. A megélhetés költségei egyre növekednek, az adóteher egyre súlyosabb és újabb terheket lehet várni. És az ellentétek a gazdagok és szegények közt egyre kiáltóbbak. Az egyik oldalon látunk bőséget, fényűzést, a másik oldalon több mint nyolc millió amerikai alamizsnát vesz igénybe, amit népjóléti gondoskodásnak neveznek. A szegénysegély különböző formái az amerikai élet egyik általános jelenségévé lettek. Hol van a régi amerikai felfogás, hogy segélyt elfogadni szégyen? Sutba kell dobni a klasszikus nézetet, hogy a szegénység a bűn termőtalaja. Az általános bőség és gondoskodás közepette a bűnözés nőttön nő. Az FBI fekete számai beszédesek: 1160 és 1966 közt az ország népessége 10 százalékkal nőtt, ugyanakkor a bűnözési mérleg 62 százalékos emelkedést mutat. Figyelemreméltó egy tekintélyes pszihiáter véleménye, hogy a törvénysértést a társadalom lassan-lassan elfogadja. Az aki bírja, marja elv az erkölcsi hanyatlásnak kétségtelen jele. Különösen aggasztó a fiatalság aránytalanul nagy része a bűnözésben. Másfél évtized óta a f atalság többségre jutott a bűnözési statisztikában. A vidéki nép beözönlése a nagyobb vá;osokba uj veszélyeket idézett fel. Az emberi közösségi érzés gyengült. Gyakori eset, hogy emberek közönyösen nézik büntettek elkövetését. Mindennel ellenére van olyan nézet is, hogy mint a gazdasági életben, úgy a társadalmi életben is időleges válságok elmúlnak, feledésbe merülnek és az élet igazi értékeit újra felismerik és megtalálja a nemzet. Indiai biciklisták NEW DELHI, India. — A legutóbbi statisztikák szerint, India fővárosában 525,000 kerékpár tulajdonos és kerékpározó van. Ezek a kerékpárosok akkora utakat tesznek meg naponta, ami megfelel a Hold 13-szori körutazásának. ÍRJ le egy mondatot -ÉS TUDNI FOGJUK, KI VAGY? NEWARK, N. J. — Dán Anthony itteni grafológus, kézírás-szakértő, ötven nagy ipari és üzleti vállalat részére végez irás-elemzést. Elemzi az állásokra jelentkezők kézírását s abból megállapítja — igyekszik megállapítani — azok egyéniségét, jellemét, megbizhatóságát. Itt van előtte egy bizalmi állásra pályázó kézírása, néhány sor. Alaposan megvizsgálja az Írást és ítélete igy szól: “Ez az ember kitünően indul, nagy felkészültséggel és igyekvéssel, mint salesman 100,000 dolláros rendeléseket fog hozni, aztán egy pillanatban váratlanul átvált mintha más emberré válna, nagy öszszeget elsikkaszt . . .” Nem általános a néze. hogy a kézírás-elemzés ilyen biztos ítéletre képesíti fel a grafológust. George Bennett, a Psychological Corporation new yorkí tanácsadó vállalat elnöke igy vélekedik: “Ma még egyáltalán nincsen bizonyítva, hogy a grafológia betekintést enged egy ember egyéniségébe, képességeibe. Én egy nickelt sem adnék egy kézirat-elemzésért.” Mások többet adnak, mint egy nickelt. Dan Anthony az 50 vállalattól, amelyeknek felvételeinél mint grafológus közreműködik, egy-egy elemzésért 75 és 150 dollár közti tiszteletdijakat kap. Persze a vállalatok nem egyedül a kéziratból ítélik meg egy állásra jelentkező szeméi yiségét; akik magasabb állásra pályáznak, azokat alaposan meghallgatják, próbáknak vetik alá. Vitatkozni lehet a grafológia értékéről vagy haszontalanságáról, mégis — éppen az az amerikai országos hivatal, amely személyi kérdésekben kényesebb és válogatósabb, mint minden más hivatal vagy vállalat: a Central Intelligence Agency (CIA) egyéb próbák mellett iráspróbát iá alkalmaz, mielőtt egy tisztviselőt vagy kémet szolgálatba állít. Hitelintézetek is segítségül hívják a kézirat-vizsgálatot, annak megállapítására, hogy Mr. X, aki kölcsnöt akar felvenni, nem fog-e “rossz adósnak” nyilvánulni. Renee Martin, a Handwriting Consultants Inc. elnöke szerint ma 150 nagyvállalat veszi igénybe grafológusok szolgálatát, három évvel ezelőtt még csak 60 volt az ilyen vállalatok száma. LODGE TÁMOGATJA A BOMBÁZÁSOKAT WASHINGTON — Henry Cabot Lodge, az Egyesült Államok volt nagykövete Délvietnamban, kijelentette a fővárosban, ha Északvietnami katonai célpontok bombázását leállítanák, ez magasabb amerikai katonai veszteségekhez vezetne. — A bombázások folytatása — mondotta Lodge — anynyit jelent, hogy ez mintegy 500,000 kiképzett kommunista katonát tart távol a harcterekről, hogy kezelje a légvédelmi fegyvereket és kijavítsa a hidakban és vasút és útvonalakban okozott károkat. A 75 éves Henry Miller író esküvője, a 29 éves énekesnővel, Hoki Tokuda-val, Beverly Hillsben. Az átkozott Katinszki végrendelet Irta: GONDOS SÁNDOR Matolcsyné arcáról szinte csöpögött a jóakaratu kedvesség. — Csak hagyja, kedves Kazi. Ne kárhoztassa önmagát. Maga már a házhoz tartozik, akinek vendégei a mai vendégekig. A huncut Katinszki elkapta a göbbölyü asszonyka kezét és forró csókot cuppantott rá látszólagos alázattal, de nem szólt egy szót sem. Tudta, hogy ez a kézcsók minden beszédnél ékesebben szól. A pompás vacsorát, vidám mulatságot, csapongó táncot követő hajnali órákban azután megmutatta Katinszki a főerdésznek, hogy igazi ura adott szavának. — Háromszor veri ezt Ludas Matyi vissza. Lengyel vér módjára mutatta meg. Mikor a hölgyek már pihenőre tértek, egyszerűen félretolta helyéről a fiatal Urayt és beült a kártyázok közé. De még ezen a veszedelmes helyen is, a kártyaasztal mellett, egészen más volt, mint a többiek. Igazi lengyel. Rendes ember, ha nagy pénzbe játszik, nekifekszik a munkának, nem nyúl többé borhoz, elkomolyodik, szempillája, arcvonása se rebben, úgy vigyáz arra, hogy káryáját el ne árulja. Nagy erőfeszités kell ahhoz. Odaszegzett figyelem. Ellenben Katinszkinak kártyázás közben is szeleburdi volt minden mozdulata. Hangosan kacagott, anekdotákat mondott azoknak, akik a játékosok körül állottak, jóformán bele se pislantott kártyájába, már vidáman kiáltotta: — No, erre iszunk előbb egyet! A lágy szivü főerdész, aki bár maga nem játszott, de fiatal segédje helyett is izgult, el akarta riasztani a sok bortól és szelíden szólt rá: Ne igyál olyan sokat, öcsém, mert vörös lesz majd az Katinszki széles jókedvvel nevetett a tanácsadó felé: Ne félts engem, Gábor bátyám. Főleg a bortól ne félts Látod, a gólya mindig csak vizen él, mégis vörös az orra. Mit tudod te, hogy mi árt nekem és mi használ? Minket, lengyeleket, más fából faragtak, mint benneteket. Nekünk a bor anvatej. Akikkel játszott, hasztalan próbálgatták, hogy rendszerét kitalálják. Apránként belefáradtak, kidőltek Katinszki mellől, uj embernek adták át a lelyet, amit Kázmér mindig vidám nevetéssel fogadott: i — Friss erő, friss pénz! Mire a káposztaleveses, füstölt kolbászos reggelire került a sor, akkorra már Katinszki előtt hevert a társaság minden pénze. Az apraját odadobta a cigánynak, a nagyját hanyagul gyűrte zsebre. Kifosztott játékos társai tréfásan szidták, barátságos hangon fenyegették: — Kazi, nem melegszik ai a pénz nálad sokáig. Érte jövünk vasárnap. Meghivott már bennünket a plébános ur ebédre. Katinszki hosszú ujjaival nevetve hányt fittyet a veszteseknek: — Hát hiszen éppen az kell nekem, hogy utána jöjjetek. Do hozzatok ám magatokkal több pénzt, mert ebből a csekélyke kendermagból még foglalót se adhatok prichodovskai ősi birtokomra, nemhogy visszaszerezhessem. Mosolyogtak rajta, akik ezt hallották. — Bolondos legény ez a Katinszki, hogy ilyeneket beszél. Kártyanyereségből akarja visszaszerezni azt a birtokot, amely bizonyára kártyán ment el. Csak a legnagyobb vesztes, a szolgabiró rázta tűnődve fejét: : — Már én csak azt mondom nektek, hogy nagy zsivány ez a Katinszki. Jó lesz, ha vigyáztok arra, amitek van, mert kiszedi ez még a párnát is fejetek alól. Engem ugyan alaposan megkopasztott. A legfeltűnőbbet azonban mégis a kántor mondta: — Urak, úgy játszott veletek Kazi, mint macska az egérrel. De tudjátok-e, mit figyeltem meg hátatok mögött? — Mit, kántor ur? 1 ' — Hát mikor Katinszki osztott, akkor sohase játszott. Bele se nézett a kártyájába, agy dobta el látatlanul. Erre ugyan senkise mondhatja, hogy olyan osztó, akinek maga felé hajlik a keze. Még a gyanú árnyéka se fér hozzá. Elgondolkozott ezen a szolgabiró, majd félhalkan mormolta: — Annál veszedelmesebb a kártyás. Akihek ilyen messze jár az esze, attól óvakodni kell a hétköznapi játékosoknak. Szó ide, szó oda, abban azonban mindnyájan megegyeztek, hogy Katinszki társaságba való ember. Olyan, aki a jókedvű életet hozza magával. Úgy érezte mindenki, hogy meg kell azt becsülni, aki vidámságot hoz a szürke életbe. És ezzel már meg is volt rakva Katinszki fészke a vidéki társaságban. A PINTYŐKE LÉPRE KERÜL A vidék, az áldott magyar vidék volt öröktől fogva az igazi Magyarország. A szem ugyan büszkén nézett a Duna felé, főleg arra a részére, amelyen a domb tetejéről magyar királyok palotája tekintett alá “kedvelt hiveinkre”, akiket — hál’ Istennek — ritkán láttak, de Budapest a vidék szemében mégis “más” volt. Minden, csak nem Magyarország! Ott ismerős hangon ugyan, de mégis más nyelven beszéltek, melynek szavait a nemzet csak félig értette és ha értette is, gyanakodó bizalmatlansággal tekintette feléje, mert idegennek érezte. Évenként, két évenként, mikor rossz volt a termés, kevés a tavaszi eső, három esztendeig is halasztgatták, de végül felment a vidék Budapestre, lefizette jó szivvel a kiruccanás költségeit. Pár nap múlva azonban sietve ment haza a vidék és attól kezdve az időt igy számolta: — Hat héttel azután, hogy Budapesten jártunk . . . A fővárosból jött ugyan minden, amit “kultúra” néven emlegettek, de annak tetejébe az adó is onnan jött, illetve oda ment. Pesti újságokat olvastak a vidéken, ám azért erkölcseik, gondolkozásuk a falusi mederben maradt. Minden alkalom, minden ürügy jó volt arra, hogy a vidék ápolja a régi, jó magyar erkölcsöket. Névnap, születésnap, esküvő, keresztelő, temetés erős jogcimek voltak arra, hogy kirugódjék a vendéglátó ház fala, hogy reggelig adják cigány muzsikaszó mellett a háziak tudomására, hogy a vendégek furkós bot nélkül nem mennek el a barátságos otthonból, ahol ‘sohse halunk meg” volt az egyetemes biztatás. Ez persze főrészben az urak mulatsága volt, de jutott belőle a népnek is. Pünkösdi majálison, Szent István napi népünnepélyen, no meg olyankor is, mikor holmi nekivörösödött földosztók, meg hasonló megtévedt báránykák holmi emberi jogok felől szónokoltak a hordó tetejéről. Mikor Böszörményi szolgabirót Szilveszter estéjén faggatták, hogy miért busul annyira, keserűt sóhajtott és bánatosan felelte: — Az esztendő végére értünk és egy cucilista gyűlést se verettem szét annak során a csendőrökkel. Hej be sokat mesélhetnénk mindezekről, ha más világot élnénk mostanság. De hát olyan idők járnak felettünk, mikor a buta ember is görcsösen ismételgeti: — Ne szólj szám, nem fáj fejem. A Katinsztki végrendelet meghirdetéöéipek esztendejében valami különös okból, amire már senki nem emlékszik, pedig a maga idejében nagyon fontosnak lászott, a bölcs városi tanács a Szent István napi népünnepély költségeire éppen kétszer annyi pénzt szavazott meg, mint máskor. Kerekes János városi alhadnagy és az önkéntes tűzoltóság vad bátorságu és szorgalmú kapitánya kétszer annyi tűzijátékot rendelt és a zsákbaugrás, lepényevés, durmászás, kakas-ütés, verseny futás, birkózás jutalomdijait is duplájára emelte. Az emberszerető és bókezü minorita barátok a rendes két hordó helyett néggyel járultak hozzá az ünnepély fényének emeléséhez és a piaci kofák felére szállították le a friss cigány-pecsenye árát. Igaz, hogy a nemes csizmadia céh két ingyen hizóval emberelte meg magát, amire a fazekasok két borjúval vágták ki a rezet. Kunay, a pék, ingyen kenyerekkel szolgált, de “a zsugori az ocsu daráját is belesütötte.” Ezt azonban Wienerberger mondotta, a másik pék, tehát nem egészen hiteles a nyilatkozat, amit az aljárásbiró nyomban meg is mondott: — Eskü alatt is habozva fogadnám el bizonyítéknak. (Folytatjuk)
