Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1967-08-24 / 34. szám
8. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, August 24, 1967 Egy ország: melyben az arisztokrácia igyekszik megbuktatni a demokráciát NEW DELHI, India — Két sötéthaju özvegy,, mindkettő politikai becsvágytól fütve, birkózik a hatalomért Indiában. Az özvegy hercegnő, a 47 éves Vidshaya Rarshe Scindia, Gvalior Radshmatája (anyja királynő ) le akarja taszítani politikai hatalmi trónjáról a 49 éves, özvegy miniszterelnököt, Indira Gandhit. Madhya Pradesh-ben, az indiai unió legnagyobb államában, a hercegnő julius végén megdöntötte Indira Gandhi Kongresszusi Pártjának hatalmát. Hivatalok Ígérgetésével és pénzzel a machiavellisztikus hercegnő az uralkodó kongresszusi párt 36 képviselőjét, az ellenzéki “Egyesült Front’’ nevű pártjába csalta. A döntő bizalmi szavazásig a radshmata, a szavazó-zsollósait zár alatt tartotta, egy általa bérelt szállodában, Madhya Pradesh állam fővárosában, Bhopal-ban. Azután mikor eljött a döntő pillanat a szavazásra, az utolsó pillanatban hercegi jeep-eken szállította őket a parlamentbe. Ott Gandhi-hü kongresszusi párti képviselők megkísérelték, hogy az “árulókat” hajuknál fogva saját padsoraikba vonszolják. Hiába. D. P. Mishra Madhya Pradesh miniszterelnökének, Indira Gandhi egyik leghatalmasabb barátjának, mennie kellett. Ez a hercegi-puccs voltaképpen jelképezte a körülbelül 550 indiai fejedelmi személy újraéledését, akik ilyen hangzatos címeket viselnek: maharadzsa, radzsa, navab és nizam. A radsmata zászlóhordozója lett India legkisebb számú, legkifinomultabb és hosszú időn keresztül fél- eszméletlen rendjének. Javaharlal Nehru, a független India megalapítója, a zegész állam területére elosztott fejedelmeségeket egy vértelen forradalomban egyszerűen beolvasztotta. A feudális urak elvesztették ezzel hatalmukat, bár állami fizetési listára tették őket és a vértelen forradalomban nem a fejek gurultak, hanem a rúpia. Az anyagiakban gyenge lábon álló köztársaság Heudális-polgárainak — akik közül sokan a világ leggazdagabb emberei közé számítanak — rendes évi járulékokat fizet, asszerint, hogy mekkora volt az elvesztett magán-birodalom. A haiderabadi nizám például, akinek országa csaknem akkora volt, mint Franciaország évente több mint 400,000 dollárt kap. Katodia rádzsája, aki csak két négyzet-kilométernyi földet birtokolt, évente 2 dollárt kap. összesen az indiai szövetségi állam évente 8 millió dollárt fizet ki a birtokaitól megfosztott, volt fejedelmeknek, ami Nehru és helyettese Patel szerint igen kis ár volt egy vértelen társadalmi változásért. Ezen “kis ár” mellett a köztársaság mini-moguljainak bizonyos udvari előjogokat is biztosit igy üdvlövéseket, ha a fővárosba érkeznek és állami temetéseket, legeltetési és halászati jogokat, továbbá nem fizetnek adót és törvényileg nem üldözhetők. Akinek, mint nizámnak 21 üdvlövé jár, vám nélkül hozhatbe Indiában külföldi árukat. Olyan azonban, aki csak 18 üdvlövésben részesül, csak annyi árut hozhat be vámmentesen külföldről, ami sajátmagán és csomagjában van. Politikai tevékenységet a kékvérüeknek csak a kongresszusi párt keretében engedtek meg, Nehru utasítása szerint. Akik közülük — bár jelentéktelen — ellenzéki pártokkal rokonszenveztek, nagyköveti állásokba küldték külföldre, mint például Dzsaipur maharadzsáját, aki az indiai köztársaságot a királytalan királyságban, Spanyolországban képviseli. A legtöbb volt fejedelem azonban amugyis leginkább üzleteinek és szeszélyeinek szentelte idejét. Tigrisvadászatokat rendeztek gazdag turisták számára, mint Bihar maharadzsája, vagy szépségversenyeket látogattak, mint Baroda maharadzsája. Panaszkodtak — mint a nemrégen elhunyt billiomos, a haiderabadi maharadzsa — a szegénységük és elesettségük miatt, vagy valamilyen módon uj bevételekről gondoskodtak. Gvailor radzsmatája, Vidshaja hercegnő a palotájában múzeumot rendezett be és ez személyenkint 30 centért megtekinthető. A “demokratikus diktátor”, Nehru halála után azonban a fejedelmek a múzeumokból újból előbukkantak és a politika porondjára léptek. A gyengekezü Indira Gandhi, Nehru leánya alatt, úgy ők, mint az általuk favorizált jobboldali pártok, jelentős sikerekre tettek szert. A legutóbbi, februárban tartott választásokon nem kevesebb, mint 100 volt fejedelemnek sikerült a központi parlamentbe és vidéki törvényhozó testületekbe jutni. Oly erőssé tették ezáltak az ellenzéket, hogy Indira Gandhi kongresszusi pártját 9 szövetségi államban a 17 közül, kiszorították a kormányzásból. A veszélyeztetett özvegy, Indira Gandhi azzal kezdett fenyegetőzni, hogy az ellene törő fejedelmektől megvonja az évi fizetést és eddig élvezett előjogaikat. Ezzel azonban még jobban maga ellen hangolta a nemesi osztályt. A politizáló hercegek egy érdek-szövetséget alakítottak, melyhez csatlakoztak azok is, akik a szövetségi parlament képviselői voltak. Az elmúlt héten a fejedelmi érdekszövetség tagjai ülésre gyűltek össze az ország fővárosában, New Delhiben és kidolgozták a legközelebbi harci tervet. Esszerint elhatározott szándékuk, hogy a gvailori radzspata Pradeshben aratott győzelme után a kongresszusi párt megbuktatását kísérlik meg, egy másik államban, Radzsasztanban, a “hercegek földjén.” Házaspárok börtön-éjszakái LONDON, Anglia — Az angol alsóházban egy bizottság javasolta, hogy hosszú időszakra lecsukott fegyenceknek engedjék meg, hogy feleségeik időnkint egy éjszakát tölthessenek velük a börtönben. Egy az összes párok tagjaiból álló bizottság azt ajánlotta, hogy szökés-biztos bör-German Duran, a kubaiak által elfogott colombiai repülőgép segédpilótája, Colombiában elbeszéli kalandjait a kubaiakkal. főnökben kis apartmenteket létesítsenek, ahol a feleségek meglátogathatják a foglyokat. Az alsóház jelentése elmondja, hogy Roy Jenkins belügyminiszter igen felvilágosodott gondolkodású férfi, aki nem ütközik meg ilyen fajta látogatásokon. A 14 éves Gordon Barkeley Jr. lóháton szállította az újságokat Virginia City, Nev.-ban. Most a városi tanács megtiltotta, hogy kövezeten lovagoljon. A fiú fellebbezni akar. Az átkozott Katinszki végrendelet Irta: GONDOS SÁNDOR — Azt mondom, öcsém-uram, hogy amit Selmecen lehet vásárolni, azt itt kell vásárolni. Ne menjen a mi pénzükn idegenbe. Aki azonban — a selmeci kereskedő vagy iparos — arra várt, hogy hozzájárulhasson Katinszkinak uri-emberhez méltó kiruházásához, keserűen csalódott. A lengyel vér fiatal leszármazottja meg se állt a fővárosig, ahol ugyan azelőtt sohase járt, de addig lótott-futott, szimatolt, amig rábukkant a legjobb beszerzési forrásokra. — Madarat tolláról, urat ruhájáról ismernek fel. Fővárosi pajtása, aki jobbra-balra vezetgette, mintha mégis sokallotta volna a pazar költekezést, mert szelid szóval ellenkezett: — Jól van jól, nem mondom, hogy ne öltözz ki tisztességesen, de tiz forintos kalap, meg ötven forintos felöltő mégis csak sok neked. Katinszki Kázmér szinte csufondárosan mosolygott a szelid intésre. — Mit értesz te ahhoz, hékás? Gondoltál-e valaha arra, hogyha látogatóba mennél valahová, mi történik akkor a kalapoddal, felöltőddel, meg kesztyűiddel? Ugye nem? Hát majd én megmondom neked, hogy mi történik! Az történik, hogy téged szépen betessékelnek a belső szobákba, ahol a férjhezadandó kisasszonyok vannak, kalapod, felöltőd, meg kesztyűd pedig ott marad az előszobában. Érted? — Nem értem. — Oktondi vagy. Amig te a kisasszonyokkal szórakozol és találgatod, hogy vájjon melyiknek mennyi lehet a hozománya, addig az okos mama kisurran az előszobába és végigvizsgálja otthagyott holmidat. Annak finomságából Ítéli meg azt, hogy ki vagy és ahhoz mérten sütnek-főznek a konyhán, meg ahhoz mérten hordják fel a java borokat a pincéből. Húsz forintos felöltőnek jó a tegnapi töltött káposzta is. Ötven forintosnak csirkét rántanak és a hozományhoz is hozzácsapnak egy ezrest. Hát látod, pűpák? Ezért mentem vissza reggel a szabóhoz és ezért cseréltem ki az ötven forintos felöltőt a hetvenöt forintosra. Hidd el pekem, hogy tudja ez a Pál, mit kaszál. Ne féltsd te Katinszki Kázmért, pajtás! Nem esett az a feje lágyára. _ Ilyen észjárású ember volt a mi Katinszkink, mikor fiatal legény korában hosszúra nyúlt életének nekivágott. Barátja rengeteg, bizalmasa senki. Bohó tréfákra mindig kész, furfangosan ötletes, megtestesült jókedv, aki tele poharat soha el nem utasított, mégis mindig józan maradt, menyecskéket, lányokat reggelig táncoltatott, csiklandós bolondságokat sugdosott füleikbe, ömlengett, epedezett, ostromolt, de komoly ígéretet sohase tett. Mikor azonban magára maradt, ha belső szobájának zárt ajtajú fészkébe húzódott vissza, akkor az örökké mosolygó arc elkomorodott, a sima homlok nehéz ráncokba borult, asztal mellé ült Katinszki és nehéz fejtöréssel számolt, számolt, mindig csak számolt, sokszorkivilágos kivirradtig. A Katinszki hagyaték, ami az ősökről maradt rá, elsárgult, ócska írásokból állott. Elsőnek ott volt a család törzsfája, mely a múlt ködébe vezetett vissza, mikor még hetmanok ültek szabad lengyelek felett. A Katinszkiak már akkor is a vezérek közé tartoztak. Prichodovska vára már akkor is állott és körülötte terült el a Katinszki birtok, amely hol békés utón, házasság révén, hol meg kard utján, de egyre szaporott. Növelte néha a kocka, meg a kártya is, mert a Katinszkiak mindig szerencsés kezű játékosok voltak, noha becsületesek. Egyszer azután — és ez a dédapa vagy az ükapa idejében történt — odaveszett minden. Ükapa Katinszki felrándult Varsóba, ott belebolondult valami vendégszereplő francia táncosnőbe és annak fürge lábacskái elrúgtak alóla mindent. A kastélyt, a birtokot, a családi ékszereket, sőt majdnem a becsületet is. Ez az ükapa ugyanis kincstári kerületi pénztárnok volt és ha a szomszédos Potocki gróf kétszázezer forintos kölcsön fejében zálogba nem veszi Prichodovskát, oda a Katinszki becsület. így azonban megmenekült. Csak a vagyon lett oda. Ha erre gondolt Katinszki Kázmér, csikorogtak fogai az indulattól, ökölve szorította izmos kezeit, úgy dohogta: — Amit az egyik Katinszki elvert, a másik majd visszaszerzi. Hiteles Írás volt róla, hogy a zálogba tett birtokot a Katinszkiak bármikor visszaválthatják, ha a kölcsönpénzt lefizetik. Selmeci főiskolás korában Katinszki Kázmér megjárta gyalogszerrel a lengyel földet. Felkereste Prichodovskát, megnézte az egykori birtokot, aztán bement a templomba, odahivatta a papot és kemény, nehéz esküdt tett az oltár előtt: — Ami a mienk volt, azt az utolsó talpalatig visszaszerzem. — Mi volt a tietek, fiam? — Kérdezte a pap kíváncsian. A fiatal legényke gőgösen vágta vissza: — Minden! Még a pap kenyere is. AJTÓSTÓL ROHANT A HÁZBA ^ A magas kormány néven emlegetett legfelsőbb intéző , hatalmak bölcsesége először falura küldte Katinszki Kázmért. LHa akarták legyen, akkor se küldthették volna más helyre, mert az erdész-nevelés titka az, hogy a kincstári fák gondsiselője gyakorlatilag is megismerkedjék mindazzal, amit Selmecen a könyvekből tanult. Hej, azok a könyvek! A rengeteg tudománnyal telt, vastag kötetek például hihetetlenül sokat tudnak a tölgyfák felől, de aki csak azok nyomán ismeri a sertések hizlalására annyira alkalmatos makkot, az talán a bükkfát is tölgynek nézi. Úgy van az ember az erdővel, mint fiatal legény a szerelemmel. Könyvtárakat Írtak afelől ékes szavú költők és mesemondók, belekontárkodtak a tudósok is, de azért minden ember a maga kárán tanulja meg, hogy nemcsak méze van annak, de fullánkja is. Az erdészeti főiskola csak elméleti erdészeket nevel. Igazi erdészt a rengeteg csinál belőlük. Az élet, a gyakorlat másként tanít, mint az iskola. Megmondja ugyan a szakácskönyv, hogyan csinálj szilvás gombócot, ám hej be sok fiatal házasélet bomlott meg azért, mert a fiatal asszony annak nyomán akart főzni. Megmondta azt néhai Kovács János, a nagy budapesti egyetemi tanár: — Csak akkor lesz sebész az orvos, mikor már legalább tiz beteg pusztult el a kése alatt. A legfelsőss hatalmak bölcsesége a láposbányai kincstári erdőkbe küldte gyakorlatra Katinszki Kázmért. Azoknak gondját akkortájt bizonyos Matolcsy Gábor nevű főerdész viselte csaknem két évtized óta. A lezajlott évek során Matolcsy elöregedett, ellenben a fák koronái megnövekedtek, több gondot, több utánjárást igényeltek. Ember és fa között az a különbség, hogy a fának öreg korára dusabb lesz a teteje, az emberé pedig megkopaszodik. A természet rendje olyan furcsa volt Láposbánya körül is, hogy mig az erdők szálfái az esztendők múlásával egyre erősebbek lettek, addig a Matolcsy féle emberek lábai és szemei egyre gyengültek. Belefáradtak az apró dombok mgmászásába is. Hát még mikor a magasabb hegyekre került a sor! Matolcsy Gábor abba a korba jutott, amikor a főerdészek már csak távcsővel vizsgálgatják az erdőségeket: — Nem loptak-e ki belőlük néhány törzset a környékbeli faluk zsiványai vagy nem hasította le a villám a legszebb tölgy koronáját? Fiatal segédre volt Matolcsynak szüksége, aki ruganyos izmokkal járja az erdőket, fiatalos erővel intézkedjék, végezze mindazt, ami az öregebb embernek már nehezére esik. Maga kérte, hogy adjanak melléje segédet. Ezért küldték Katinszkit Láposbányára. A falura. Faluhelyen levő uriháznál mindig szívesebben látják a vendéget, mint városban. Kevesebb a gond vele, hogyan láthassák el kellő módon? Apró baromfi seregestől szaladgál a gazdasági udvarban, csak győzzék etetni. Zöldség, főzelékféle, gyümölcs bőséggel terem a kertben. Telve a kamra füstölt, pácolt husnemüvel, a pince jófajta borokkal. Amellett falun az élet is egyhangúbb, jó tehát, ha vendég jön, aki az embert, meg házatáját felvidítsa. Biztatja is a legtöbb falusi plébános harangozóját: (Folytatjuk) Hatan gyalog mentek Montreálba, az Expo 67-re, White Pigeon, Mich.-bői s naponta 20 mérföldet tettek meg.
