Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1967-07-20 / 29. szám

8. OLDAL

ÍXS'i 1ÉTLEÍÍSÉŰ

Thursday, July 20, 1967

A JOVO FEGYVERE: HANGTALAN PUSKA - PATRON NÉLKÜL

ROGERS, Ark. — Minden gyerek szeret puskával játszani és a legtöbben hozzá is jutnak ehhez a “férfias” örömhöz. A légpuskák egész sora kerül az áruházak polcaira, de még ma is a legnépszerűbb köztük a legalább 60-65 éves Daisy. A játékpuskáktól. Nem csupán összenyofegyver lesz, még hozzá nem csak vadászpuska, hanem katonai fegyver is.

Ez az uj légpuska eltér azonban a régi tipusu légpus kaiktól. Uem csupán összenyomott, tehát sűrített levegővel működik, hanem van egy különleges haj tó-anyaga, de ez nem a puskapor! Úgy lehet, hogy a kitűnő német barát Schwartz Berchtold, korszakalkotó felfedezése, a puskapor hamarosan nyugdijba

vonul. Kény szer-nyugdijba, mert az uj légpuska elveszi tőle a sok évszázados job-ját.

Az uj, szenzációs fegyvernek egy belga puska szakérő, vagy talán inkább: puska-bolond belga vegyészmérnök az atyja: Jules van Langenhoven.

Van Langenhoven több mint 15 évvel ezelőtt fogott a kísérleteibe, de ezek akkoriban még csak egy újabb, jobb robbanó anyagra korlátozódtak, ami a puskaport helyettesithetné. A kísérletek során felfedezett egy ilyen uj anyagot, amely a nitrocelluloze leszármazottja. De amikor ezt először alkalmazta egy puskában, kiderült, hogy nem egy uj robbanó anyagot fedezett fel, hanem egy egészen uj puskát. Ez a puska azóta a

legjobb utón halad adzárólagos katonai fegyver rányában.

A kísérletekről tiomást szerzett a Daisy Co. lnöke Cass Hough és azonnEPárisba repült, hogy a bek mérnökkel tárgyaljon. Fisban, egy lövöldében kipibáltak egy uj tipusu lé^uskát, amelyben az uj ibbanc anyag szerepelt. A piba ki tűnőén bevált. Cass dough boldogan rohant vissza szál lodájába és Van Lagenhoven társaságában a íobájá ban próbálta ki a ffyvert Egy vastag telefonknyve: rakott a falhoz és ablt lőtte bele a kéznél levő u;muni ciót. Utána megvizsgálta a telefonkönyvet és látt, hog\ a golyók áthatoltak rjta és a szoba falát is megrongálták De még a legközelebb szom szód sem tudott a kiséletről, mert az uj puska és rohanószer teljesen hangfalaiul működött.

Ekkor nagyszabású sjánlatot tett a mérnöknek, felpakolta és igával vitte az arkansasi k Rogers városkába, ahol Daisy Co. telepe van.

Itt tóvá) folytak a kísérleteik, de lost már a fórra dalmi újít vonalán. így kísérletezték! az uj fegyvert, aminek sria-gyártását rövidesen mejezdik.

Milyen ; uj fegyver?

Az uj V fegyver (feltalá lója nevek kezdőbetűiről nevezték d így) teljesen hangtalanpncs visszalökése és a goi; nincs patronba szorítva, hem teljesen szabadon fekik a puska csővé ben.

Ez úgy ált lehetőségessé, hogy Vanangenhoven az uj robbanó íyagból egy kis kúp alakidarabot tesz köz vetlen a g/ó mögé. Amikor a ravaszt »ghuzza, egy igen erős rugó áiködésbe hoz egy egyszerű erkezetet, amely összenyom és ezzel 2000 F. fokra hév fel a közte és a robbanó aag közti levegőt. Ez a forrlevegő nem robbantja, hanem elégeti az uj “robbanó” anyagot, ami a golyót kilöki a puska csövéből.

A lényeg tehát az, hogy nincs robbanás, tehát nincsen hang és nincsen visszalökés sem és — ami talán mindnél fontosabb — nincsen kilőtt patron a puskacsőben, amit el kell távolítani, hogy újabb lövést adhassanak le. Ez a patron nélküli puska olyan óriási katonai előnyökkel rendelkezik az eddigi patronos puska fölött, hogy rövid időn belül teljesen kiszorítja a régi tipusu puskákat.

A jelenlegi fegyvernek egyik legnagyobb hibája éppen a használt patronok eltávolítása volt. Ez az eltá volitás lelassította a tüzelés ütemét, de még ennél is nagyobb hibaforrást tartalmazott: azt, hogy a fegyver

gyakran h a s z nálhatatlanná vált a benne szorult üres töltényhüvelyek következtében. Az uj fegyver ezt a hibaforrást teljesen kiküszöböli mert nem használ patronokat. Emellett a fegyver tisztítása is szükségtelen, mert a nitrocelluloze tökéletesen elég és nem hagy nyomokat, mint a puskapor.

Ez az uj fegyver már eddig is eléri a régi fegyverek csősebességét, 3,000 lábot másodpercenként. De ezt a sebességet jóval növelni lehet, amire máris jól sikerült kísérletek folynak.

Nem vitás tehát, hogy ez a patron nélküli, hangtalan és lökés-mentes fegyver a jövő fegyvere. Gyalogsági fegyver nefc is messzemenően jobb, de különösen remekül használható tankokban, ahol a géppuskák tölténye gyorsan halmozódik fel olyan mennyiségben, hogy nem lehet tő lük mozogni. De még ennél is nagyobb a jelentősége repülőgépeknél, ahol a gyors fordulás és egyéb hirtelen manőverezés következtében olyan hatalmas gravitációs erők ke 'etkeznek, amik megakadályozzák a kilőtt patronok kiejtését és igy a gépfegyver

használathatatlanná válik.

A V-L puska annyi előnyt egyesit magában, hogy tökéletesítése hajszolt ütemben folyik és mihelyt az megtörténik, elfoglalja a maga méltó helyét az Egyesült Államok haderőjének fegyverei között.

Elcserélt gyerekek

TOKIO — Két japán házaspár kicserélte egymással négyéves kisfiúkat. Magyarázat: a gyerekeket annakidején a szülészeti klinikán véletlenül elcserélték és a tévedés most derült ki, egy vérvizsgálat következtél» en.

Bestiális vezető

IXMiIQUILPAN, Mexico — A rendőrség egy férfi után nyomoz, aki autójával az egyik egyirányú közleikedésii utcában a helytelen irányban hajtott, halálra gázolt hat. kisgyereket, azután pedig elszáguldott.

Az átkozott Katinszki végrendelet

Irta: GONDOS SÁNDOR

— Persze! A rendőrség dolga lenne! A rendőrség tartsa nyilván, hogy kié ez a borjú és kié amaz? Melyik kutyának hány kölyke volt és kitől volt? Nincs nekünk elég munkánk amúgy is, hogy még a fiatalkori ballépéseket is nyilvántartsuk? Mi kutassuk ki, hogy a fiatal bányamérnök ur miért csavargóit éjfél utánig a ligeti sötét fasorban ?rupácky asztalos lányával? Mi járjunk utána, hogy a heyke tanitóné miért mondta urának, hogy Deésre megy beteg íagynénjéhez látogatóba, de ahelyett Szigeten csavargóit és ugyanekkor Miskolczy ügyvéd uramnak is zárva volt öt najg az irodája? De hiszen furcsa világ lenne akkor, ha a re.dőrség számontartaná a fiatal urak viselt dolgait. Néha napán az öregekét is. Annyi botrány, annyi válás kerekednék Üben, hogy egyébre se telnék, csak ügyvédi költségekre. Azt londom én nektek, urak, hogy hagyjatok békét a rendőrségiek.

És nagy nekikeseredéssel tette hozzá:

— Hogy a magas égből szakadó mennydörgősmennykő

csapta volna agyon azt az átkozott Katinszkit csecemő korában! •».<*1

A már szinte végzetesnek látszó, szörnyű tancstalanságban csendes, lassú szóval szólalt meg a táblabiS:

— Te, doktor, él-e még az az ujságiró, akivel tavay olyan jól mulattunk, mikor Pesten jártunk és a Szíkszakbír vacsoráztunk?

— Él-e? Hogyne élne. Éppen a múlt héten kapten tőle levelet, hogyha csakugyan vannak őzek a láposi erőben, meg ha szivesen látnok, itt lenne az első hidegre.

Gyanakodva nézett a táblabiróra:

— De mit akarsz te voltaképpen áttol az ujságiitól? Dobbal verebet?

A táblabiró előbb friss sörök irányában intett a pillérnek, szivarján is talált valami igazitani valót, ami mind átható jele volt annak, hogy valami motoszkál fejében, csakizután mondotta:

Úgy vélem, hogy az az ujságiró a nekünk való eiber. Mert látod, doktorom, az nemcsak újságot ir, hanem körivet is. Regényt. Eddig kettőt. Olvastam mindkettőt és monhatom, hogy nem rossz kis könyvek. Ha akarod, kölcsönadói neked, bár jobban tennéd, ha megvennéd. Jól esnék neki, h látogatóba jönne és ott találná munkáit könyvespolcodon.

Könyvek vásárlása dolgában azonban az öreg doktor iga magyarnak bizonyult. Mérges hangon dohogta:

— No bizony, még könyvet vegyek a vendég kedvéérl Ha a megyei főmérnök látogat meg, sextánst akasszak a fal ra. Ha felkeres a károlyi görög katolikus esperes, akkor ikon állittak a hálószekrényre. Mikor Teleky Jancsi gróf rándu be birtokáról, nem elég, hogy mind megissza muskotály bo romát, de tetejébe trágyát hordassak az ablak alá, hogy ot erezze magát a birtokán. Hagyj nekem békét azzal a köny vásárlással.

A táblabiró élesebb hangon folytatta:

~ tüzelj> öreg! Neked is jól esik, ha hébe-korba sa-Jíu •• munkáJával> felSyógyult betegeiddel találkozol, bár többször lehetne szerencséd hozzájuk, ha nem kerülnék anynyira a temetőt.

Óvatosságból nagy hirtelen koccintott a doktorral, majd bekesebben tette hozzá:

. , Pe, ka§yjuk ezi- Csak azt akartam mondani, hogy ez az újságíró volna az, aki segithetne most rajtunk. Nekünk nincs időnk rá, hogy a dolgoknak utána járjunk. Ahogy én ismerem az újságírókat, a mi barátunk nem nyugodnék addig, amig Katinszki multjpk minden részletét ki nem kutatná. Ha meg egyszer kikatta, akkor nem lármás újságcikket, hanem regényt Írna lőle. Ha le is leplezné a könyvben az igazságot, azt monnák az emberek, hogy csak mese az egész. Ha rajtam muln< doktor, ha nem kínozna az irógörcs, amint tollat veszek kembe, nyomban Írnék neki, hogy siessen közénk, mert nagpb vad vár rá, mint holmi hitvány őzecske.

A könnyen lelkesülő ons vidám mosolygással kiáltott fel:

— Fején találtad a s^et, komám! Bölcs biró vagy! Az az átkozott Katinszki csalgyan a mi ujságiró barátunk fogára való végrendeletével, étrét görbüljek, ha még ma nem irok neki. Itt lesz köztünk zonyosan a hét végére, ha neszét veszi ennek a szokatlan dognak. Nem tud majd az többé aludni, ha levelemet elolvas és a dolgok mikéntjét megérti.

Ebben a pillanatban . István torony felől megszólalt a déli harangszó. A marack sörök gyorsan megivódtak, az urak felkászálódtak, sietvándultak hazafelé, hogy a leves el ne hüljön. Az ám, mertnnál fontosabb teendő nem lehet magyar földön.

Ment, mendegélt az ör( doktor is, görcsös botját suhintgatva, miközben félhalkan lörmögte önmagának:

— No, te átkozott Katíszki, nyakadon lesz az ördög hamarosan. Kiszed az téged dg a sir mélyéből is.

* -' . :*v; ■ /h f

Mi azonban, magyar toüorgatók, akiknél az ebéd gyakran a tegnapi vacsora volt, i siessünk hazafelé. Ránk úgyse vár ott terített asztal. Inkáb mutassuk be az uj szereplőt és egyben sózzuk rá a továbl munkát. A többit hadd mesélje a vendégségbe hivott ujságii.

A KOPÓ FELESZI A NYOMOT

A nagyvárosi ujságiró, ú mögött ott áll a hatalmas napilap széleskörű olvasótábor, nagy ur a maga szemétdombján is, de még nagyobb les akkor, ha a vidéki kisvárosba kerül. A jámbor “falusi nép kíváncsian bámulja, egymásnak mutogatja az utcán, szinte tktelettel suttogja felőle:

— Veszedelmes ember z! Mikor tollához nyúl, kezében tartja az egész ország fülét, ttől még a miniszterek is félnek.

Vidéki városkában tárv-nyitva áll a nagyvárosi ujságiró előtt minden ajtó. Ebére és vacsorára hívogatják, úri kaszinóba csalogatják, tejjemézzel traktálják, bár a gézengúz inkább a borokat kóstcgatja. No, ez nem csoda, hiszen magyar vérből való. Felbukhnására még a kisvárosi kávéház rendje is megváltozik. A cgány a nagyvárosi ujságiró fülébe huzza a legjobb nótákt. Elárulja, hogy fővárosi kávéházba vágyakozik a bitang. A százszorszép Doroghyné is a nagyvárosi ujságiró felé kcsintgat a cukrászdában. Talán bizony fővárosi színpad felé vágyakozik?

— Hiába, — állapítja neg a bölcselkedő észjárású Bencsik tanár, aki állandóan tolja a szelet a szép Doroghyné szoknyája körül, — az ujságiró a világ harangjának nyelve és attól a hosszú nyelvtől mindenki fél.

Ezt hangosan mondja, mert a mélyen gondolkodó Bencsik tanár olyan ember, aki a maga szórakozottságában mindig hangosan gondolkozik. íme, most is olyan hangosan beszélt, hogy a harapós megjegyzést meghallotta a nagyvárosi ujságiró és amint várni lehetett, élesen vágta vissza:

— A rossz nyelvektől nem kellene félnünk, igen tisztelt tanár uram. Azok sohase ártanának senkinek, ha nem lennének jó fülek.

Verzár Bandi, a helyi lapocska szerkesztője, aki állandóan ott sürög-forog és sütkérezik a nagyvárosi kenyerestárs árnyékában, előkapja jegyzőkönyvét és lázas szorgalommal ir dogál, miközben lelkesen kiabálja:

— Pompás visszavágás volt, kedves kartársam! Rég hallottam szellemesebbet. Rossz nyelvek — jó fülek! Csoda ötlet. Nyomdafesték alá való. Ha nem veszed rossz néven, legközelebbi lapszámomban közszájra adom a gondolatot.

A na,gyvárosi ujságiró leereszkedőleg legyint kezével, mintha oda se neki ilyen egy-két apró ötlet, de titokban isrmétli agyában a gondolatot, hogy legközelebbi regényébe beleszőjje. Mert a mi újságírónk olyan ember ám, aki regényeketa is ir és titokban a drámai színpad felől álmodozik. Magyar földön különben is csak átmeneti állomás az újságírás az irodalmi mezők felé.

De voltaképen ki is ez a mi újságírónk?

A mi emberünk különös pályát taposott fiatal élete során. A jámbor üidékről került egészen ifjú korában, csupasz arcú jogász-gyereknek a nagyvárosba és a mindennapos kenyér gondja, meg kalandos vére hajszolta arra, hogy a nagy napilapok szerkesztőségeinek ajtain kopogtasson. A jó szerencse nyomán járhatott, mert éppen a legnagyobb, vagy legalább is a legtekintélyesebb napilap főszerkesztőjének szeme akadt meg rajta. Szigorú tekintettel mérte végig tetőtől-talpig a jelentkezőt és úgy mordult rá, mintha azon nyomban darabokra harapná: | ,

— Mit akarsz te, kölyök?

A fiú azonban nem ijedt meg a nyers hangtól. A kemény rivalás mögött ösztönszerüleg megérezte a valóságot, hogy ez a visszautasító ridegség csak malaclopó köpenyeg, amely mögött érző szivü jóság védekezik, hogy fel ne ismerjék és ki ne használják. A legtöbb igazán nagy szerkesztő olyan volt, mint a vaj, könnyen olvadó, kérésnek engedő, emberi gond látására érezve könnyező. Ezt a gyengeségüket takargatták volna nyers modorral, távoltartó gőgösséggel, ami talán sikerül is, ha a tóga alól ki nem villan a lóláb. Ha a szemek nem hazudtolják meg az ajkakat.

A fiatal jogászgyerek nem vesződött azzal, hogy az elébe terülő élet gondjaival való vesződség felől beszéljen. Megmondta őszintén:

— Ujságiró akarok lenni.

A főszerkesztő összeráncolta homlokát, nagyot horkant és szigorúan dörmögte:

— Ahán! Ujságiró akarsz lenni? Miért nem vasúti raktáros vagy Csanádi püspök? Miért éppen ujságiró?

A legény ke megfelelt a kérdésre:

— Mert annak születtem.

A mesterséges jégpáncél, amit a hires szerkesztő olyan gonddal, de olyan meddőn ápolt szive körül, erre a mondásra nyomban elolvadt. Felállott ültéből, a fiúhoz lépett, vállon ragadta, megforgatta, felemelgette, kétszer-háromszor megbubolta, miközben egyre melegedő szeretettel dörmögte:

— Mit csináljak veled, te kölyök? Magas székbe ültesselek, hogy elérd az Íróasztalt? Állkendőt kössek nyakadba és üvegből etesselek? Tejbe kását főzessek részedre? Ki hiszi el rólad ezzel a gyerekpofával, hogy ujságiró vagy? Kinevetnek miattad majd bennünket, hogy óvodát nyitottunk.

Hátbaütötte a fiút, megsimogatta gyerekes arcát, de azért jóval halkabb hangon csak kimondta a nagy szót:

— Legyen neked, kölyök, ahogy te akarod! Itt, a másik szobában, van úgyis egy üres asztal. Annál elférsz, de jól viseld magad, ne lábatlankodj sokat az öregek körül. Ne felejtő el soha, hogy kés, villa, olló nem gyerek kezébe való. Orrodat kabátod ujjába ne töröld. Használj zsebkendőt. Ha bajod van, ne sírj mindjárt. De ne is légy szemtelen. Vigyázz arra, hogy embernek bizonyulj.

Közben már tuszkolta is a fiút az üres Íróasztal felé, de aztán eszébe jutott valami és egészen halkan kérdezte:

— Van-e pénzed elsejéig, mert mi csak akkor fizetünk.

A szerkesztőség legújabb és legifjabb pótléka megmondta

az igazat:

— A szobám ki van fizetve elsejéig és azonfelül van még öt forintom.

A félelmetes hatalomnak látszó szerkesztő összeszoritotta ajkait és fütyörészve szörnyüködött:

— Öt forintod van? öt egész forintod? Húsz napra? Mit akarsz te azzal a temérdek pénzzel? Le akarod pipálni a Rotschildokat? Bankot akarsz nyitni? Át akarod venni az uj államadósságot? Hát idehallgass, te kölyök! Amig elsejét érjük, addig kapsz minden délután tőlem két kerek forintot. Abból úgy gazdálkodj, hogy necsak vacsora, de reggeli és ebéd is teljék belőle. Elsején pedig kapsz majd a kiadóhivataltól, igen ... de azt csak hagyd rám, hogy mennyit kapsz. Ellenben elsejéig én adom neked tulajdon zsebemből azokat a bizonyos két forintokat. Ezüstben, nem papírban. Ha azonban te valaha valakinek elmondod ezeket a forintokat, ha nem kötsz kapicányt nyelvedre . . . csak annyit mondok . . . csak annyit mondok . . .

(Folytatjuk)