Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-12-08 / 49. szám
Thursday, Dec; 8, 1966 FÜGGETLENSÉG 7. OLDAL Erre a kis szigetre szorultak a pulykák százai a kiáradt Po folyó deltájában, Olaszországban. 250 év előtt halt meg Bethlen Miklós, Erdély nagy államférfia és írója Frankenstein, a szörnyeteg, 159 éves LONDON. — Ki ne ismerne számos rémfilm hősét, az élet 'e keltett borzalmat. Frankenstein szörnyét? A Franken stein-ötlet már 150 éves é; egy nőnek — Mary Shelleynők, az egyik legnagyobb angol lírikus feleségének köszönhető. Mary Shelley 19 éves volt é i két gyermek anyja, amikoi “Frankenstein” címmel megírta az első modern rémtörténetet. A regény 1816 nyarán keletkezett, amikor Mary Shelley férjével, testvérével és Lord Byronnal a Genfi-tc mellett nyaralt. Nagyon eső? nyár volt, így a társaság 'nagyrészt otthon tartózkodott é? olvasással próbálta agyonütni az időt. Mary előszeretettel olvasott rémtörténeteiket. Egyik este Lord Byron azt ajánlotta, hogy mindegyikük próbáljon egy-egy rém tör „é netet írni. Byron, Shelley é: még egy barátjuk hamarosar nekifogtak, csak Marynat nem jutott semmi az eszébe. Éjjel-nappal törte a fejét, mig azután egyik éjszaka szörnyű álmot látott, egy idétlen szörnyeteg jelent meg előtte . . . Most aztán már nekifogott a munkának. A regény hőse egy intelli gen's vegyésztan hallgató, Victor Frankenstein. A fiatalember előkelő genfi családból származik. Időnként furcsa öt létéi támadnak. Egyizben holttestekből mesterséges em bért állít elő, akit végül is életre kelt. Természetesen1 aránytalan és visszataszító Frankenstein a legszívesebben elpusztítaná, de a szörny a? erdőbe menekül. Annak ellenére, hogy jó akar lenni, csúnyasága miatt félnek tőle a: emberek és üldözik. Még az a gyermek sem ragaszkodik hozzá, akit igyekszik barátjának megnyerni. Odáig j útnak hogy a szörny megfojtja a gyermeket, mert kiderül, hogy Frankenstein, az ő alkotója a gyermek rokona. Frankenstein kérésére £ szörny hajlandónak mutatkozik arra, hogy kivándoroljon a délamerikai őserdőbe, hogy ha “feleséget” kap. Franken stein beleegyezik és nekifog i munkának, de idejében magára eszmél és megakadályozza a szörnyek szaporodását A szörnyet ez mérhetetlenül felbőszíti s azzal áll bosszút frankensteinen, hogy meggyilkolja fiatal menyasszonyát. Frankensteinnek ezután mái zsák egy életcélja van: el akarja pusztítani az általa életre hivott szörnyeteget. Üldözi, de végül is a Délisarkon szerencsétlenül jár és meghal Ez “kielégíti” a szörnyet is aki ezek után öngyilkos lesz 1818-ban jelent meg a “Frankenstein” rés rövidesen “best seller” lett, mert az akkori időkben egészen újszerűén hatott. Mary megérte még else regényének -dramatizálását is NEVESSÜNK Szörnyű szomszédaim vannak. Elviselhetetlen emberek. Tegnap egész éjjel kopogtak a hálószobám falán. — Nem hagytak aludni? — Nem is akartam aludni De nem hagytak szaxofonoz ni.-V * * * — Minek vegyek autót, amikor minden barátomnak van — Igazad van, én ugyanebből az okból nem megyek férjhez. % % Hí Marco Praga olasz dráma Író és kritikus levelet kapott egyszer egy fiatal szinmüiró tói, akinek darabjáról kedvezőtlen kritikát irt. A levél igy szólt: “Tisztelt Praga ur! Elolvastam darabomról irt kedvezőt len kritikáját és azon nyom ban húsz lírát küldtem a római gyengeelméjüek intézeté nők”. Marco Praga ezt válaszolt: a levélre: “Tisztelt Uram! Csak he 'yeselni tudom nemes cselekedetét. Ez az első alkalom, mikor egy haszontalan színdarabból haszon származik : szenvedő emberiség javára.” * * * A megrendült anyagi helyzetben levő kereskedő felkeresi dúsgazdag gyáros barátját, akit még soha nem vett igénybe. Körülményesen előadja neki, hogy Uze^pr dollár kölcsönre volna szüksége, mert különben nagyon nehéz helyzetbe kerül. A gyáros barát meghallgatja a kérést majd benyúl a zsebébe, kiveszi a csekkfüzetét, kiállít égj csekket és átadja. A esek ötezer dollárra szól. — Nézd öregem. Azért adok csak ötezret, mert ilyen módon mindkettőnket csak a fele veszteség éri. ❖ * * Az ezredparancsnok him sakkozó volt és rangra való tekintet nélkül mindenki! megvert ebben a nemes já békban. Esténként bent ült a tiszti étkezőben, de bárki bejöhetett hozzá sakkozni. Egy napon egy újonc is bemerészkedett, mondta, hogy tud sakkozni, az ezredparancsnok leültette magával szemben éí elkezdtek játszani. Az újonc könnyedén megverte a parancsnokot, majd ismét játszottak, akkor is győzött é? harmadszor is. Másnap a tiszti étkező ajtaján ez a tábla függött: — Csak tisztek részére. PHILADELPHIA ELECTRIC A Philadelphia Electric Company osztalékot fizet minden preferred részvény után, a január 9-i tulajdon alapján február 1-én. Az osztalékok összege: a 4,68 százalékos szérián 1.17, a 4.4 százalékos szérián 1.10, a 4.3 százalékos szérián 1.07 V2. a 3.8 százalékos szérián 95 cent. Bemutatták a 40,000 dolláros jet motorral meghajtott autót, az 5-ik évi Rod and Custom Auto Shown, New Yorkban. dek, népies elemek gazdagítják. Az irói szépség a legzavartalanabbul az_‘önéletirás’-hoz csatlakozó ima formájában írott “Imádságoskönyv”-ben nyilvánul meg. Bethlen mélyehatóan elemzi a nemzet nagy sorskérdéseit, kíméletlenül tárja fel azokat az erkölcsi és politikai bűnöket, melyek hazája sorsát — megitélése szerint — a katasztrófához vezették. Nemzeti és vallási problémák, társadalombirálai és önbirálat összefonódása 1 szövegeket mély átéléssel szenvedéllyel tölti meg: “K; tudná kimondani s előszámlálni magunknak, a nagyobbaknak a közönséges jóra és £ nép oltalmazására való nagy tunya vigyázatlanságunkat; sőt mások nyomorúságává’ való gonosz élésünket és kufárságunkat; a hegyen, völgyön, mezőkön, erdőkön, min len majorkodásainkban éjjelnappal éhen-szomjan, minder bér és jutalom nélkül, éőt köszönet nélkül epedő, fáradó sok száz és ezer dolgost; é? minden egyéb nyomorgatásónknak és gazdagulásinknak csudálatos ezer mesterséges formáit és gondjait, amelyekééi megevők ezt a népet, mint 1 kenyeret, és megemésztők teljességgel, mert aki müközÖttünk legjobb, olyan, mint á tövis, és aki legigazabb olyan, mint a tövis vagy csipkebokor.” így nem is csodálható, hogy “ez az elalélt nép vigasztalás helyett mindenütt csak erőszakot, nyomoritást és sötétséget láta; elkénszeredék, keseredók, kétségbeesék, megátkozd a királyt s az Istent, s fegyverbe rohana egymást felkóborlá; mennyi vérnek mezejét és mennyi halmot csinála a maga véréből és testéből . . .” S e nyomorúság közepette Erdély “csak mint az esztelen, együgyü, bolond galamb, úgy ma rád a napnyugoti kétfejű nagy '.as birodalmában.” E tragikus akkordokkal zá rult az öreg Bethlen irói mun kássága, nemsokára egész élete. A nemzeti függetlenséf biztosítása szempontjából re ménytelen történeti helyzet ? egy politikai illúzió áldozataként halt meg. ELNÉMULT LUCIA QUEENS, N. Y. — A Messina Opera Co., helyi kis operaház, a Lucia di Lammer moor előadását hirdette, körülbelül 400-an vettek belépőjegyet, de az előadást nem lehetett megtartani, mert a: unió nem elégedett meg a tiz tagú kórussal, 18 kórista fel vételét követelte. Minthogy £ kis opera financiális nehézségekkel küzd, Joseph Messina az igazgató arra kérte a jegygyei bírókat, hogy jegyeik árát tekintsék adománynak az operaház számára, de aki visszakéri a pénzét, az természetesen visszakapja. 1716. október 27-én halt meg Bécsben, 12 évi fogság után, a felségárulás vádja alól felmentve, de a hazájába való visszatéréstől eltiltva Bethler Miklós, az önálló Erdély utolsó nagy államférfia, az önál lóságát 1690-ben elvesztett ország első kancellárja. A török kiűzésével az or szág nyugati felére már ki terjeszkedett Habsuburg ab szolutizmus türelmetlenül várta a pillanatot, hogy a sol gondot okozó erdélyi fejede iemségre rátehesse a kezét Bethlen a Habsburgoknál való meghódolás előkészítő közé tartozott. De 1704-re, az után, hogy sokszorosan meg tapasztalta a babsburgi ab szolutista rendszer kímélet lensé-gét, visszatért a nemzeti abszolutizmus erdélyi gon dolatához. Ezt ‘Noé galambja' cimü röpiratában fogalmazt: meg: Erdély önállósága eszerint bár már német, de protestáns fejedelem uraim: alatt lenne visszaállítandó. A terv egyetlen eredménye Bethlen börtönbe juttatása volt. Ha Bethlen Miklós csak politikus lett volna: kudarcb fulladó tevékenysége emlékét részvéttel őriznénk. De iró ií volt. Az önállóság korszakában Erdély nemcsak a magyar politikai, hanem az ír > dalmi fejlődésben is sajábr szerepet töltött be és az -irodalom műfajai közül az em lékirat, az önéletírás teriile tén hozta létre a legjelentő sebb alkotásokat. írói és történeti értékéivé1 kiemelkedik közülük Bethler “ önéletírása”. A politikus iró pályája sokban az erdélyi főnemesi élet utak szokásos menetét követi Erdély vezető családjainak egyikéből származik s növekvő fontosságú tisztségeket visel. De nem érzi jól magát Apafi Erdélyében: az ekkor már intrikákkal telt légkörbe nehezen tud beilleszkedni. Kortársaitól néhány jelentő? sajátosság választja el. Az egyik a kolozsvári kereskedő nagyapától örökölt érzék a gazdasági kérdések iránt; saját vagyoni gyarapodása méh; lett Erdély gazdasági helyzetének fellendítésén is gondolkozik. A másik sajátos vonás rendkívüli műveltsége. Nyitott szemű nyugat-európai diák és utazó, nagy nyelvtudással, a kor tudományos és filozófiai áramlatainak ismeretével. Az építészet sem idegen terület számára: tervei alapián épült fel bethlenszentmik ősi kastélya, a magyar kési reneszánsz kastélyok egyik 'egszebbike. Tevékeny életében a börtör nyújt lehetőséget, hogy a; '‘Önéletírás” megszülethessen A nagy mü terjedelme filozófiai-vallásos bevezetésében az .ró a becsületről, a hírnévről az örökkévalóságról elmélkedik, a puritán protestáns teo lógiából kiindulvá, de már 1 felvilágosodást előkészítő ra cionalista Descartes francia fi lozófus tanításainak ismeretét is elárulva. Majd apróléko. részletességgel mutatja be önmagát : beszámol fizikai adott ágairól, hajlamairól, hibáiról indulatairól, egészségéről, be tegségéről, Ízléséről. Ezt kö vetik a fiatal Bethlen életének nagy élményei: utazásai, Zri nyi halála (melyet mint szem tanú ir le) s az ő személyéber a politikai lés emberi eszmény kép megfogalmazása: “ígér tudós, vitéz, , nagy tanácsú nemzetéhez buzgó, vallásába* nem babonás képmutató s ül döze, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy és szép termetű, lelkű és ábrázatu, in summa: akkor magyar virtuosos és hires ember hozzá hasonló nem volt, sőt az én vikony itiletem szerént Bethlen Gábortól fogva máig sem, ha olyan országot és szerencsét nem birt is, sőt talán ezután sem lészen.” Az “Önéletírás” a régi magyar nyelv legmagasabb csúcsáról szólal meg, a Biblián nevelkedett erőteljes ódonsággal, szenvedélytől fütött, áradó barokk körmondatokban ömlik, hasonlatok, párbeszé-Muhammad H. El-Tarra, Jordán U.N. nagykövete (bal) beszél Arthur Goldberg amerikai U.N. nagykövettel, a Jordán-Izrael közötti határincidensről. Johnson elnök rövid konferenciát tart sajtótitkárával, Bill Mo yersel, Johnson City, Tex.-ban. A PLETYKAFÉSZEKBÓL Johnson gazdag, Robert Kennedy gazdagabb, Ethe (Bobby felesége) még gazda gabb. * * * Már közel van a téli szezor Miami Beach-en. A Sun Strif (Collins Avenue) egyik ho teljében kétágyas szoba eg) éjszakára 58 dollár. . . )Jc Hí He Winston Churchill Vietnam ban van. Haditudósító. Mini Winston Churchill haditudósító volt a búr háborúban Winston a Winston unokája.. Hí H« * Abban a pillanatban, ami kor Mia Farrow, a szép film színésznő, Frank Sinatránai kimondta a boldogító igent felugrott az árfolyama. A gázsija 100,000 dollárnál kezdődik. H« * H* Emlékeznek Rudolf Ivano vies Abel orosz ezredes esetére, akit Név/ Yorkban kémkedés miatt 30 évi börtönre Ítéltek, azután a U-2 pilótf Francis Gary Powersért kicserélték? Abel most Hanoiban van, Észak-Vietnam fővárosában, személyes vendége He Chi Minh elnöknek. * * * A Beverly Hills Hotel virágüzletében a virágárusitó girlt az ájulás kerülgette, amikor Micheliné asszony, Alan Jay Lerner elvált feleslege virágot rendelt Alan Jay Lerner é? menyecskéje részére, esküvő<■**—> jük alkalmára. Mit jelentett ez a virágajándék? Talán ezt: “Ne jöjj vissza, minden meg van bocsátva . . . ” H« H: Hí Afdera olasz grófnő, Henry Fonda ex-felesége, nagyon jól érezte magát a római fogházban, amelybe azért ültették be, mert Londonból marihuánát próbált Olaszországba becsempészni. A római bíróság mindössze nyolc hónapi börtönt durrantott rá, de a büntetés végrehajtását felfüggesztette azzal a feltétellel, hogy Afdera legalább három évig jól fog viselkedni. Afdórát azonnyomban szabadlábra helyezték és ő azonnyomban magával vitte római palotájába az egyik foglárt, akivel a fogházban összebarátkozott. A fogházőr háziszolga lesz Afleránál. A VESZEDELMES KOR James A. Farley, aki fiatalabb korában fontos politikai szerepet töltött be az Egyesült Államokban és 1933-tól 1940-ig postaügyi miniszter volt, nincs megelégedve mostani pozíciójával, amit igy jelöl meg: “nagyrebecsült nyugalmazott politikus.” Legutóbb ezt mondta egy újságírónak: — Egy ember életében három korszakot különböztethetünk meg: a gyermekkort, a férfikort és azt a korszakot, amikor az emberek azt mondják neki; “Jaj, de jól néz ki! A Chandler amerikai romboló ágyuzza a parti őserdőben levő Viet Cong állásokat.