Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-04 / 31. szám
8. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, August 4, 1966. A MÉTER ERŐSEBB, MINT A LAB Nguyen Cao Ky délvietnami miniszterelnök (bal) és Nguyen Van Thieu elnök jelentették, hogy a polgári Nguyen Luu Vient kinevezték helyettes miniszterelnöknek. “ÉS MÉGIS MOZOG A FÖLD Eldőlt a nagy vita. Anglia áttér a decimális (tizedes) és méterreindszerre. A dolog természetesen nem ment könynyen, hiszen már fél évszázada szakértők, különböző bizottságok tárgyalják. Néhány éven belül az angolok kicserélik incsjeilket, yardjaikat, mile-jaikat, akereiket, unciáikat, gallonjaikat, hundredweight jei két és quarterjeiket a centiméterre, méterre, kilométerre, literre. A tizedes rendszer megváltoztatja az angol pénzrendszert is. A font sterlinget (ma a külföldiek teljes kétségbeesésére húsz shilling és Shillingenként tizenkét penny) száz egységre osztják, csak az elnevezése felől nem döntöttek még. * * * A ma m ár cs aknem az egé sz földgolyón használatos méter 1790-ben Párisból indult világhódító útjára. Ekkor javasolták a francia forradalom alkotmányozó nemzetgyűlésén a városok küldöttei, hogy természetes mértékrendszert vezessenek be. Öt évvel később a Konvent, rendszeresítette az ideiglenes métert, amelyet kissé kiigazítottak 1799-ben végleges méterré. Ma már csak egy ország áll ellen: az Egyesült Államok, ahol a pénzrendszer ugyan tizedes alapon áll, de nem hajlandó a méter-rendszernek feláldozni a maga ósdi gulyás mértékszisztémáját. Sőt, elkeseredett harcot viv az amerikai mile (mérföld) lét-' ért. Az egész világon szembekerült annak idején egymással a láb és a méter. Napoleon, aki a forradalom szülötte ugyan és elfogadja a tizedes mértékegységet, mégis megpróbálkozik a kompromiszszummal. A nép eleinte mindenütt elégedetlenkedik: a piaci kofák az uj mértékegység miatt hajbakapnak a vásárlóikkal. A láb és a miétei 'harca sokáig eldöntetlen. * * * A múlt század derekától kezdve a mértékrendszer nagy szerepet játszik a politikában. Bismarck 1871-ben megszállja Franciaországot: 1872-ben Németországban bevezeti az uj mértékegységet. Ugyanebben az évben tartja második ülését 18 európai és 9 amerikai állam képviselőipék részvételével a Nemzetközi Méterbizottság. Egy esztendővel ezután Magyarországon is bevezetik a méter-rendszert. Oroszországban az 1917- es 'bolsevik forradalom után, 1918-ban lép életbe a decimális rendszer, India néhány évvel az állami függetlenség kikiáltása után tért át a yardról a méterre. A platina-iiridiumból készült normál métert és normál-kilogrammot a Páris melletti Sév resben őrzik. * * * A régi mértékegységnek talán legnagyobb hátránya az volt, ami ma is problémája a brit impériumnalk. Fennálló mértékegységük nem egyezik a világ valamennyi tudósa által használatos matematikai rendszerrel, azaz a tizedes rendszerrel, amelynek alapja a tizes számjegy. Az 1790-es francia forradalmárok érdeme ennek a számunkra ma már természetes dolognak a felfedezése. Igaz, hogy évezredek kultúrája kellett ainnaK megértéséhez, hogy a súly- és hosszmértékegységnek a matematikai számrendszeren kell alapulnia. A francia alkotmámyozók előtt egyetlen nép ismerte fel ennék fontosságát: a babiloni. A zseniális babiloni csillagászok ugyanúgy használták a geometriát, mint a matematikát. Csakhogy, miután a babiloniak arisztokratikus rendszerben élték, kétféle számlálást használtak: a köznép a tizedes, az elit pedig a 60 as átszámítást. Mindmáig fennmaradt a babiloni számi - tásból, hogy az órát 60 percre, a percet 60 másodpercre, a kört 360 fokra bontjuk. Századokkal később a hinduk újra kitaláltak egy rendszert nullával, majd átadták az araboknak, s ezek ismét tovább adták nyugat felél kilenc to vábbi számmal együtt. * * * Azért számolunk tízzel, mert tiz ujj van a kezünkön. Az ősi peruiak, akik valószínűleg a lábujjaikat is 'hosszászámitották, a 20-as számrendszert használták. A francia számrendszerben még ma is él a 20-as számítás hagyománya. A franciák nem nyolcvanat mondanak, hanem négysz dili uszat (quatre-vingt). Egy francia matematikus jelentette ki nemrégiben: “A 10 nem jó számjegy. A fele 5, amit nem lelhet egész számmá kettéosztani. Sokkal jobb lenne a 12, ennek fele 6, s ezt újra lehet kerek számra f;lezni. Ennél még kedvezőbb a 8-as, amit kétszer 4-re, s a 4-et tovább felezni lehet. Tegyük fel, hogy a világűrben értelmes lényeikre lelünk, ákiknek nincs tiz ujjuk. Ne.a lehet akkor a mi tizedes számrendszerünkön alapuló jelzéseket küldeni nékik, nem értenék meg.” A SZÁZAD VÉGÉN: 10.000 VI VAROS PÁRIS. — Századunkat sokféleképpen szokás nevezni: ürkorszaknak, az atomkorszak hajnalának, die valószínűleg akkor sem járunk messze az igazságtól, ha a városópité- S'zeit évszázadaként jellemezzük. A világszerte sürgetően megoldásra váró lakásproblémák és az ipari létesítmények uj igényei forradalmasították az építészetet. Háttérbe szorul az egyedi tervezés, az építészek egész városrészek, sőt városok tervein dolgoznak. A munka méreteinek érzékeltetésére talán elég egy adat — a Parisban megrendezett lakásügyi világkongresszus megállapítása — 2000-ben a Föld lakosságának 45 százaléka városokban fog lakni és a természetes szaporulat, valamint az ipari munkaerő számszerű növekedése következtében körülbelül tízezer 100,000 lakosú város építésével kell számolni. A városi lakosság ilyen mérvű növekedése természetesen még élesebben veti fel a kereskedelmi hálózat hagyományos formáinak világszerte egyre inkább érezhető elavulását és a modernizálás szükségességét. SUKARNO NEM SZÁMIT JAKARTA, Indonézia. — Függetlenül Sukarno véleményétől, Indonézia megszünteti az ellenségeskedést Malaysiával — közölték indonéz diplomaták egy sajtóértekezleten. JIDDAH, Saudi Arábia. — A probléma, mely Európát háborgatta három és fél évszázaddal ezelőtt, mikor az egyházatyák kárhoztatták Galileit, miivel azt állította, hogy a Föld forog a tengelye körül és kering a Nap körül, most beköszöntött Saudi Arábiába. Feisal királynak a feladata, hogy megoldja ezt a problémát, anélkül, hogy valakit a máglyára küldene, sőt anélkül, hogy egyáltalán megbüntetne valakit, mint az 41 évvel ezelőtt Tennessee-ben történt, ahol John T. Scopest alaposan megbírságolták, mivel diarviniista elveket vallott és tanított. A királynak eddig úgy látszik sikerült a haladást valahogy összegyeztetnd az izlam konzervativizmussal, de tagadhatatlan, hogy kötéltáncos munkát végez. Abdelaz'iz Bin Baz sejk, az izlám egyetem alelnöke Medinában nemrégen egy cikket irt, mely két arab kormányújságban j elent meg s ebben a következőket mondta: — Sok nyilvánosságot adtak annak az elméletnek, hogy a Föld forog, illetve kering és a Nap mozdulatlan. Kötelessé gémnek tartom, hogy egy rövid cikkben rámutassak ennek az elméletnek hamis voltára és megvilágítsam az igazságot. A Szent Korán, a próféta tanítása, az izlam tudósok többsége mind azt bizonyítják, hogy a Nap kering a világűrben és a Föld szilárdan és mozdulatlanul áll, annál is inkább mozdulatlanul, mert a hegyek biztosítják, hogy ne rázódjék. — Bárki is, aki másként gondolkozik, teljes hietlensé-Kis életrajzi mozaikjai között meséli el Nóti Károly, a pesti kabaré-iró, azt a londoni történetet, ami 1935 augusztusában esett meg vele az Oxford Streeten. Rekkenő meleg nap volt. Elfutó, közömbös, érdektelen; arcok, idő sincs rá, hogy valamelyiken lehorgonyozzon a tekintet. De mégis. A sokaságban hirtelen feltűnik egy finom arcú kínai nő. Ében haja, bársony szeme felvillan, s már el is nyeli a kavargó utca. Nóti a találkozás perctöredéfceiiben is felfigyelt rá, még utána is nézett. De a törékeny alakot csakhamar eltakarta szeme elől a járókelők serege. Önkéntelen mosollyal ajka get árul el, mivel ez árulás Isten, a Korán és a Próféta ellen. Az egyetemi alelnök azután kifejtette, hogyha az “istentelen árulók” állítása a Föld forgásáról igaz lenne, egyetlen hegy, város, vagy falu sem maradna a maga helyén és a nép a keleten levő helységeket nyugaton látná, a nyugatiakat pedig keleten. A cikk megtalálta útját Kairóba, ahol a Nasser-sajtó boldog volt, hogy újabb bizonyítékát látják Saudi Arábia elmaradottságának. Jiddah-ban és Riyad-ban Saudi Arábia nagy városaiban óriási feltűnést keltett a cikk. A riyadi világi egyetem továbbra is nyugati csillagászatot tanít. És bár Saudi Arábia egyedüli alkotmánya a Korán, senkisem követelte meg a világi egyetem tanáraitól, akik a Föld forgását tanítják, hogy visszavonják tantételeiket. A király azonban egyelőre megoldotta a fogas kérdést, amennyiben kijelentette: — Nekünk meg van. az alapvető Sharia-nik, vagyis izlam törvényünk, mely mindent helyesel, ami jó az emberiségnek. S bár kötelességünk, hogy tiszteljük az ulémákat, akik az izlam törvényt magyarázzák, de nem engedjük meg, annak megakadályozását, ami a népeknek jó. Eddig ment a király, a folytatást Jamil Hujeilan információs miniszter adta meg, aki kijelentette, hogy Bin Baz s-ejik ugyan vallási vezető és meg van a maga véleménye, de nem képviseli a kormányt. Azonkívül a sejlk nem képviseli az országban a vélemények többségét sem. körül ment tovább Nóti. A kis kínai nőre gondolt, vajon látja-e még valaha ... ? — Ostobaság — mondta magának a következő sarkon, mikor a piros jelzőlámpa megállította. — Londoninak tízmillió lakosa van. A Földön kétmilliárd ember él. És egy magyar, meg egy kínai ... Ebben a pillanatban valaki megérintette a vállát. Meglepetten fordult hátra. Ott állt a kinai nő. Ott állt és mosolygott. Mosolygott kedvesen és szerényen, ahogy csak a kínaiak tudnak mosolyogni. Aztán megszólalt. És ahogy megszólalt, INóti Károlynaik minden vér kiszaladt a szivéből. A kínai nő ezt mondta: — Ugye, maga Nóti Károly ? Nóti holtáig büszke volt arra, hogy akkor, ott Londonban, az Oxford Streeten nem esett össze. Nem esett össze, csak sóbálvánnyá meredve dadogta : — Igen. Én vagyok. A mosolygó kis kínai nő még jobban mosolygott: VIGYÁZZUNK SPECKRE! WASHINGTON. — Rendkívüli módon vigyáznunk kell Richard Speckre, a nyolc chicagói lány meggyilkolásával gyanúsítottra, nehogy öngyilkosságot kövessen el, — vagy valaki meggyilkolja — mondotta Katzenbach igazságügyminiszter egy TV interv juban. — Nem ismer? Az iró a Szilágyságban született. Sosem titkolta, hogy ismert néhány asszonyt, magyart, németet, angolt, franciát, amerikait. De kínai nővel soha életében nem beszélt. Különösen magyarul. — De Nóti, az istenért... Sanghajban ... Nem emlékszik . .. ? Nóti megtántorodobt. Zúgott körülötte a hatalmas London, valódi házak ezrei, valódi emberek milliói, valódi autóbuszok, valódi utcák — és mindennek a közepén ez a kísérteties kis kinai nő. — Istenem — sóhajtott kétségbeesetten az iró —, sosem voltam Sanghájban. Nyilván megtébolyodtam. Rémeket Iá tok... Segélyt kérő tekintettel pil tanított körül. És ime, csodák KALKUTTA, India. — Indiának, az elmélyedő és filozofikus emberek országának egyetemi városaiban legutóbb olyan diáktüntetések játszódták le, melyek meghazudtolják azokat a fogalmakat, melyéket az ország műveltebb elemeiről a külső világ alkotott. Világszerte és különösen az angol commonwealth-ben visszhangja volt annak a fegyelmezetlenségnek, melyet egyetemi hallgatók tanusitot-BÉCS, Ausztria. — Egy cseh hetilap egyik közleményében megközelitette a tárgyilagos leírást a vietnami háborúról, bár a cikk eddig más kommunista-blokk újságban még nem jelent meg. Soha eddig Délkelet-Európa népe nem olvashatta valamelyik újságjában, hogy a vietnami nép keserveit a Viet Gong kegyetlenségei okozzák Dél-Vietnamban, legalább oly mértékben, mint az amerikai katonai erők akciói. Ezt a képet festette a prágai hetilap, a Literarni Noviny julius 16-i számában, amikor közölte a francia napilap, a Le Monde egy cikksorozatának utolsó folytatását. Ebből az utolsó cikkből a cseh lap idézte a következőket: — Ennek a háborúnak a kegyetlensége úgyszólván nem ismer ellenfeleket és igazságtalan volna csupán az amerikaiakra fogni. A Viet Cong igen gyakran ihoz pusztulást és szenvedést a falusi lakosságra, éjszakai támadásokkal, melyek halálosak a falvakra nézve és politikai operációkkal, — kivégzésekkel, megtorlásokkal és terrorral. A cikk eredeti Írója a következőképpen folytatja leírását a Viet Gangnak a falusiakra gyakorolt erőszakosságáról : — Miután a katonai toborzás állandóan nehezebbé válik, a Viet Cong a legtöbb csodája, alig néhány lépesre tőle, egy kirakat előtt, ismerős arc. Metzner Ernő, a kitűnő rajzoiómüvész, filmtervező, Nóti régi, kedves barátja figyelte onnan nevető szemmel. — Ernő! A kiáltásra Metzner hozzásiet és belekarol a kis kinai nőbe. — A feleségem — mutatja be Nótinak. — Néztem, hogy milyen kellemesen elbeszélgettek ... Aztán, mikor látja, hogy barátja még most sem tér magához, jól mellbe bokszolja: — Megijedtél, öreg fin,'mi? Nem lehet tudni, iigy történt-«, de három dolog tény. Nóti járt Londoniban, Metzner kinai nőt vett feleségül, és a szereplőik találkoztak. A többi igaz is lehet. és különösen Nyugat Bengáliában, a Kalkuttában tartott egyetemi évzáró vizsgák alkalmával. Mintegy 9000 egyetemi diák jelentkezett vizsgára a kaiLkuttai egyetemén, és a napi vizlsgázáísok során folytonosan találtak okokat arra, hogy egyszerűen kivonuljanak, tiltakozzanak és széttépjék a vizsgázó papírokat, melyeik a feladott kérdéseket tartalmazták. Az egyes vizsgatermekesetben soraiba kényszeriti a gyerekeket 14 éves kortól kezdve. Az adók, melyeket a Viet Cong kivet, mindinkább súlyosabbakká válnak, géppisztolyt szegezve a lakosságra gyűjti be a Viet Cong és minden előzetes figyelmeztetés nélkül lövik le az embereket. A “Literarni Noviny” félelem nélküli .szerepet játszott az utóbbi években a cseh kommunista politikában. Ennek az évnek az elején, mikor a lap sürgette, hogy a cseh társadalom számára gazdasági, társadalmi és egyéb reformokra van szükség, a cseh kommunista párt a maga kebeléből háromtagú bizottságot ültetett a szerkesztő nyakára, hogy ellenőrizze az újság tartalmát. Mégis három héttel ezután az újság egy hosszú interjút közölt a szlovák költő-politikussal, Laco Novomesky-vel, aki egy ismert alakja a “liberális” kommunista intellektueleknek, s melyben Novornesky Csehszlovákia nagyobb “demokratizáilását” követelte és azzal érvelt, hogy a “szocialista társadalmat” a kifejezés nagyobb szabadságára kell építeni és nem elnyomásra. A Literarni Noviny ugyancsak közölte julius 16-i számában a levélváltást Vietnam fölött John Steinbeck amerikai iró és Yevgeni Yevtushen-A szivarozó Julius Klein megérkezett New Yorkba és elmondta az újságíróknak, hogy kizárólag érdeknélküli barátság fűzte Thomas Dodd szenátorhoz. ben széttörték a bútort, mfegrongálták az épületet és a fenyegető magatartásuk elől a tanárok rémülettel menekültek. A legtöbb esetiben tiltakozásuk okául a kérdések nehézségét jelölték meg és éppen kiváló történelmi diákok nem voltak hajlandók válaszolni számos kérdésre európai történelmet illetően, azzal a kifogással, hogy az túlságosan kiterjedt. A régi tanterv szerint Kalkuttában és környékén csak a vég-vizsgáztatásokat tartják, egyébként végre. Azonkívül a kalkuttai egyetem továbbtanuló, végzett egyetemi hallgatók számára szolgál, akik azon nyerik el a magasabb fo/koikat, mint például a doktorátust. A diákziavargásofcon kívül a tanárokkal is baj yan, mivel a fizetésük igen alacsony. Gyakran fordul elő, hogy egy professzornak évi 840 dollárnak megfelelő fizetést adnak s szórványosan előfordult, hogy a tanárok megtagadták a viszgáztatások megtartását. Jellemző, hogy a tanárok tüntetése februárban és márciusban összeesett a nép élelmiszer zavargásaival. A zavarok orvoslására az indiai központi kormány elhatározta, hogy a Kalkuttában, Bombay-ban és Madrasban levő egyetemeket állami adminisztráció alá hozzák. kó szovjet költő között. Yevtushenko levelét teljes egészében leközölte, Steinbeckének csak egy rövid összefoglalását. De az olvasók ebből is megtudták, hogy Steinbeck azt irta: “ő is ellene van ennek a háborúnak, melyet a kínaiak lobbamtottak lángra és felszólította a szovjet költőt, hogy vele együtt ítélje el az egész háborút, nemcsak annak amerikai oldalát. Azt is olvashatták, “ha Észak-Viet-nam hajlandó tárgyalni, az amerikai bombatámadások megszűnnek, a fegyverek elhallgatnak és fiaink visszatérhetnek otthonukba.” iSte-imbeck nézeteit egyetlen kommunista ország sajtója sem közölte, beleértve a Szovjetuniót is. “Gentlemen Prefer Blondes”-ben “Le Grand Seigneur”, a 7 éves kanadai diszkakas kiszenvedett a hires csirketenyésztő farmon, Galt, Ont.-ban. 900 “lány” közül többszáz díjnyertes tojó van és 500 belőlük még ma is több mint 300 tojást tojik évente. 7 év egy kakasnál, 200 emberi évnek felel meg. Megrendült fiatál szénbányász Mt. Hope, W. Va.-ban, a Siltix bánya előtt, ahol 14,000 lábnyira a bánya belsejében 7 férfit megölt, kettőt megsebesített a robbanás. A kinai no megszólalt magyarul... VI. Pál pápa nyári palotájában Castelgandolfoban az összegyűlt hívek előtt öt nap alatt másodszor szólította fel békére az emberiséget. Egyetemi zavargások Indiában az éwégi vizsgáztatásoknál tak India különböző részein “TÁRGYILAGOSABB” CSEH IRAS A VIETNAMI HÁBORÚRÓL