Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-03-18 / 11. szám
8. OLDAL p i'/fi rT i t, ?st c */? Thursday, March 18. 1965 Örömélés cs ncvctségtár — Okos Csudafi aranybányájából Úgy százharminc, száznegyven évekkel ezelőtt, ha jött a közelitő tél, a régi magyar asszonyok elővették a mestergerendáról, vagy az almárium tetejéről, vagy a fali tékából Lencsés János Antal hasznos könyvecskéit, és letörölvén róluk a port, beléjük böngésztek. Becsesek is voltak ezek a könyvecskék, elannyira, hogy hozományba, sőt végrendeleti darabként adták nemzedékről nemzedékre elnyűtt példányait. Az én tulajdonomban is van egy ilyen Lencsés-féle könyvecske (jobb sarkát megették már néhai egerek), melybe valamelyik ős ezt jegyezte be: “Batta Benjámin ipám adta 1869 május.” Hozományi darab volt tehát egykoron és ki tudja, hány nemzedék hajolt föléje annak idején és próbálgatta receptjeit, tanácsait, tapasztalatait. Közkedvelt Lencsés-féle könyv volt például az, amelynek már a cime is kecsegtető volt, mert ezt a címet viselte: Az ARANYBÁNYA. Lencsés ur nem árult zsákbamacskát és már a könyv címlapján felsorolta, hogy mi mindent találhat az aranybánlyában a kegyes olvasó: “Tapasztalt tanácsadó a városi és magányos falusi csendben élő gazdák és gazdasszonyok számára, mely azon megbizonyosodott közhasznú oktatásoknak, útmutatásoknak és eszközöknek telyes gyűjteményéből áll, melyeknél fogva a konyhábart, pincében, kertben, élelemtárban,, istállóban; úgy nem különben a mezőn, a mosásnál és több más hasonló foglalatosságnál kiki oly becsülettel és haszonnal foglalatoskodhatik.” Hasonlóképpen kedvelt könyvecskéje volt dédanyinknak Lencsés ur “Tapasztalt téli tanácsadó” cimü könyvecskéje is. De talán mégis azt a Lencsés könyvet szeret ték a legjobban, mely ezt a címet viselte: “AZ OKOS CSUDAFI, vagy: tapasztalt köztanácsadó mindennemű álaplot számára.” Ebben a házi gazdálkodásra vonatkozó tanácsok mellett még egészségügyi tanácsok is vannak, sőt, még a “fényelgés”-re is ad eligazítást. A munka “foglalatia”, hogy mi mindent is tud íz Okos Csudafi: Kávépótlék. A. patkány, egér kiirtása. A balhák elleni szer. A liba veszélyről. Külszer a köszvény ellen. A lopva tojó tyúknak rejtekét fellelni. A kappanyt szaporán és olcsón meghizlalni. A szemnek gyengesége ellen való könnyű foganatos szer. A kedvetlen szagu butellákat bűzöktől megszabadítani. Hajnőlesztő. (“Vesz az ember chinahajat, megfőzi azt tiszta vízben, és vele minden estve mosogatja kopár fejét.”) És igy tovább, százával adta vala a jó tanácsokat Okos Csudafi az egykori háziasszonynak, és a dédapáknak. “A hosszú élet rendszabásai”-t is közölte. Érdemes erre mainapiglan is ráfigyelni: “Sokkal több ember meg betegszik és meghal indulatoskodásból és lelki nyavalyából, mintsem testi betegségből... A veszedelmes félelemnél és ijedtségénél, a tartós szomorúságnál, búnál, irigységnél s haragnál; mély és nyugtalan gondolkodásnál; tüzes kívánságnál, rendetlen és határtalan örömnél alig maradhat valaha a test épségben és egészségben ... A csendes örvendetes örömérzés ellenkező foganattal jár. A vidám emberekkel való kellemetes mulatkozás, a vidor játék, a bor, muzsika, lovalás, vadászat; a mezei levegővel való élés és mezei utazás felvidítják az örömlést . . .’’ Lencsés J. Antal ur azonban nemcsak ajánlotta a jó kedélyt, a vidám örvendezést, mint orvosszert, hanem maga is készített ilyen gyógyszereket. Dédapáink kedvvel olvasgatták az ő gondüző vidám müveit, például a “Vidorfi heverdelnapja” cimüt, vagy a másikat: “Mulatságos Sokféle, Örüljetek az életnek, vagy: nevessünk és vigadjunk. Tréfa és nevetségtár bus órák felviditására. Pest 1832.” Még azzal is kedveskedett dédanyáinknak, hogy szakkönyvet irt számukra 1838- ban a kanáritenyésztésről és gondozásról. Könyvének cime: “A kis selyem dalnok.” Ilyen szép nevet se adott még tán. senki a kanári madárnak. Ámulatra méltó sokoldalúságát legjoban bizonyítja, hogy ő, a mezőgazdasági szakember és állattenyésztő, tanulmányt irt a férjek számára az asszonyszeliditésről. E nevezetes hézagpótló könyv cime; “Házassági grammatika, vagy: az asszonyokkal való szerencsét élet mestersége, azon főrendszabásokkal együtt, melyek előterjesztik, miként kell a hölggyel, vagy feleséggel bánni, hogy ő még az ujj vagy szem intésére is engedelmeskedjék, és egyáltalán oly szelíd légyen, mint a bárány. Pest 1832.” Mindezek után méltán lehetne azt gondolni, hogy ez a nagyon termékeny és nagyon sokoldalú iró (még meteorológiai müvet is irt “Biztos időpróféta” cimen,) jutalmul földi javakban dúsan elllátva, élte szép, hosszú életét. Ámde / sajnos, nem igy volt. Könyvei alighogy meghozták a nyomdaköltséget, 1837-ben ott kellett hagynia tanári állását is. Ekkor Budára költözött/ és ott a nyomor peremén tengette életét, gyakorta kérvén segélyt Horváth Istvántól. A kérvényeit igy irta alá “Hajdani professzor, most munkanélküli szegény beteges magyar iró.’’ És noha a hosszú élet tudójának állította magát, alig múlt 40 esztendős, mikor elhalálozott szegény. Lehet, hogy a receptjében volt a hiba, de az is lehet, hogy megunta a nyomorúságot az “örüljetek az életnek” írója. Bizony, jobb sorsot érdemelt volna az Okos Csudafi, a “Mulatságos Sokféle” szerzője, dédanyáink serény tanácsadója. Dr. Szabó Lajos (Budapest) SZERELEM KUPAKJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS A főtárgyalás befejezése után lenyirták dús fekete haját, ráadták a durva íegyencruhát és elszedtek tőle minden holmit. A felügyelő rárivalt: — Hogy áll? Egyenesen álljon, mint a cövek! Aladár előtt ismeretlen volt ez a nyelv. így még soha sem beszéltek vele. Meg aztán ilyen lelki állapotban hogy is kívánhatták tőle, hogy egyenesen álljon, mikor a fájdalom súlya majdnem agyonnyomta ? Simogasd meg egy kicsit'az oldalát! — szólt a felügyelő a fegyőrnek, aki Aladár mellett állott. Az őr oldalba lökte a grófot és durván rákiáltott: — Egyenesen állj! Ő már tegezte Aladárt. A felügyelő azalatt kitöltött egy bárfcát és átnyújtotta a fegyőrnek, igy szólt; — Előre, indulj, mars! A fegyőr katonásan tisztelgett —- mert a fogházakban a fegyőrök katonai fegyelem alatt állanak, — aztán rántott egyet Aladáron és az ajtóra mutatott. — Előre, mars! Aladár elindult. A kapu előtt, a hátulsó szűk uccában csukott kocsi állott, a rabszállitó-kocsi. Mikor valaki már el van Ítélve, akkor elviszik őt a szürke házba, hogy ott töltse ki a büntetést, melyet az esküdtek bölcsesége rámért. Aladár beszállóit. A kocsi hosszában egy-egy pad volt, melyen már két másik fegyenc ült. Mindkettő rovotmultu egyén volt, arcukról leritt a romlottság. Ezentúl ilyenekkel lesz körülvéve, ilyenekből fog állani társasága. Társainak egyike egy gúnyos pillantást vetett rá, aztán jelentősen hunyorgatott szemben ülő társa felé. i — Úri társat kaptunk! — mondta. —7 Még pedig grófot, —- jegyezte meg a másik gúnyosan. — Hm. — mormogta az első. — Még is csak szép, hogy a törvény nem tész különbséget gróf és napszámos között. Én megöltem és kiraboltam egy fűszerest, ezért kaptam tiz esztendőt. Ez a fickó megölte a szeretőjét, hát miért ne kapjon ő is tiz esztendőt? Nagyon szeretem, hogy egyenlők vagyunk. Aladár hallgatott. Ő tehát egyenlő ezzel a két csavargóval. Ez a két megrögzött gonosztevő büszke volt arra, hogy gróf társaságba jutottak. A törvény előtt egyenlők vagyunk. Nézzünk szemébe ennek az igazságnak és vizsgáljuk meg, vájjon csakugyan igaz-e? Mindjárt a jelen esetben is láthatjuk, hogy nem úgy van. A törvény azzal, hogy minden embert egyenlővé akart tenni, túllőtt a célon. Mert amennyivel lealacsonyítja a rangbelieket, annyira fölemeli az alacsonyakat, az utóbbiak tehát feltétlenül nyernek, mig az előbbiek hasonlíthatatlanul többet vesztenek. Mert mi lesz az ilyenből, midőn büntetésének elszenvedése után a polgári életbe újra visszatér. Uj életet aligha kezdhet. Egy leégett vagy bedőlt ház helyébe lehet újat építeni, de egy megsemmisített élet helyébe ne mlehet kezdeni újat, legalább olyat nem, mint a régi volt, A tisztelet, közbecsülés, tekintély, a polgártársak bizalma örökre el van veszve. A rásütött bélyeget soha többé nem lehet törülni homlokáról. Vannak akárhányan, akik egy meggondolatlan pillanatban elkövetett ballépés miatt fogházba kerülve, a büntetés elszenvedése eután ismét becsületesek akarnak lenni. Arcuk verejtékével áztatva a földet, uj életet akarnak kezdeni, de ez nem sikerül nekik. Hégi ismerőseik kitérnek előlük, a tapintatlanok egyenesen szemükbe is vágják, hogy börtön viselt ember. És még inkább meggyalázó ez egy mágnásra. Az emberi társadalom magaslatán trónolva, ha onnét egyszer lebukik és a fegyház küszöbét átlépi, attól fogva erkölcsi halott és nincs többé visszatérés a világba. Az ilyen meg van becstelenitve örökre, le van sújtva a porba úgy, hogy soha többé föl nem emelkedhetik. Büntetésének elszenvedése után vissza nem térhet többé abba a körbe, melyben élt és szerepet játszott. Jól érezte mindezt Aladár és mind mélyebb gyökeret vert benne a gondolat, hogy meg kell halnia, mert csakis ezen az utón vélt megmenekülni a gyalázattól, mellyel az esküdtek tiélete őt megterhelte. — Minek itt tétovázni? Minek ezt huzni-halasztani? — gondolta. — Minek töltsön éveket a nyomorult börtönben, latrok és gonosztevők között, mikor előbbi becsületének helyrehozhatatlan volta előbb-utóbb úgy is gyilkos fegyvert nyomna kezébe? ; Esze azt mondta neki, hogy nincs mit remélnie. A vizsgálat elég sokáig tartott és ha ezalatt nem jelentkezett senki ártatlanságának bebizonyítására, akkor nem is volt már több remélni való. “ Egyetlen egy lény lett volna még, akibe reményét helyezhette, aki bizonyságot tehetne ártatlansága mellett, Rózsika. De ez az egy is megtagadta őt. Tehát egy okkal több, mely azt mondta neki, hogy nem érdemes tovább élnie. Nincs mit remélni. Nem várhat megváltást mástól, mint csakis a haláltól. Ilyen gondolatok között érkezett meg Aladár, a szürke házba. Kiszállva a rabszállitó kocsiból, két szurortyos őr azonnal közrefogta őt, bekísérte az irodába, ahol egy mogorva képű ur ült az íróasztalnál és dolgozott. Az igazgató volt. Nagysokára felpillantott a hatalmas ur és végig mérte Aladárt olyan tekintettel, mintha a föld alá akarta volna sülyeszteni. — Mi a neve? — kérdezte durva hangon. — Földváry Aladár gróf! — Oh, ön az a hires férfi? No, jó. Itt többé neem gróf, érti? Itt maga csak fegyenc, tudja? Maga is csak szám, mint a többi. Egy nulla, mint a többi, érti? Mindjárt cellájába fogom vitetni. Jegyezze meg jól, hogy előbbi társadalmi rangja itt nem létezik és semmi kedvezményre ne számítson. Ön jó hangzású nevet viselt a polgári életben, atyja az előkelő főurak mintaképe, de mindez önre nézve nem létezik többé. Büntette által ketté vágott mindent és felégette maga mögött a hidat, mely. vissza vezetné önt oda, ahonnét jött. Most még csak arra akarom figyelmeztetni: viselje magát jól cellájában és ha igy lesz, akkor majd meglátjuk, részesülhet-e, egy vagy más kedvezményben. Arra is figyedmeztetem, hogy később munkára lesz beosztva és hogy valami mégis emlékeztesse a szabad életre, abba az osztályba lesz beosztva, ahol cigarettahüvelyeket készítenek. Végtelen gúnnyal mondta ezt. Aladár ezt is elviselte és mindössze csak egy megvető pillantást vetett az igazgatóra. — Nos, van valami kívánsága? — kérdezte az igazgató. — Nincs, — válaszolt Aladár sötéten. — De mégis. Egy kívánságom mégis lenne. Levelet szeretnék Írni. — Oh levelet? És kinek? — Valakinek, aki igen közel áll hozzám. — Ám legyen. Nem akarom mindjárt első kívánságát megtagadni, a levélírástól különben sincs eltiltva. Figyelmeztetem azonban, hogy a legközelebbi levelet csak egy fél év múlva írhatja meg és hogy minden elküldés előtt itt át lesz olvasva. — A levél nem fog titkot tartalmazni, igazgató ur. Csak azt óhajtanám, hogy a levelet Szentiványi gróf cimfére elküldhessék, ő majd rendeltetési helyére fogja juttatni, haáikl-ódtf u wteezrtslnku j őeog— Meg lesz. Most mehet. Még csak azt akarom mondani, hogy önnek a száma itt a könyben 377. Ez lesz az ön száma. Neve helyett mindig ezt fogják kiáltani és olyankor jelenkeznie kell. Viselje magát jól és ne kényszeritsen arra, hogy önnel szemben fegyelmi büntetésekhez legyek kénytelen folyamodni. Ezek a fegyelmi büntetések a következők: három napi böjt kenyéren és vizen, sötét zárka, a séta megvonása, a legrosszabb esetben megbotoztatás. Aladár behunyta szemét. Óhajtotta, bár fülét is becsukhatná, hogy ne lenne kénytelen hallani ezeket a lealázó szavakat. Mindez egyre jobban megérlelte benne azt a gondolatot, hogy elvesse magától az élet terhét, melyet annyira megutált. — Csak el innét minél előbb! — gondolta magában. — Ki innét, akár halva is, ki ebből a házból, ahol az ember csak egy szám, csak egy nulla, rosszabb az állatnál. Menni szeretett volna, az igazgató azonban még visszatartotta őt. .. — Ön levelet akar írni? No, jó. Ott azon a kis asztalon van levélpapír; toll és tinta. Ott megírhatja a levelet,, én majd elolvasom és ha nem találok benne semmi rosszat, rendeltetési helyére juttatom. A következő percben Aladár az asztalnál ült. Lelki szemei előtt megjelent Rózsika szende képe. Maga előtt látta őt, ahogy legelőször találkozott vele az erdőben. Olyan volt mint egy valóságos erdei tündér: szép, üde gyermekded arc. Ártatlan szemek, igéző termet és olyan hang, melynek csengése a mennyei angyalok énekére emlékeztette. Aladás a kezébe vette a tollat. Úgy érezte, hogy ez a pillanat a legnehesebb azok között, amiket eddig átélt, örökre búcsút kell vennie attól az egytől, akit első szerelmének egész hevével szeretett. Ez a levél magában foglalja majd az utolsó üdvözletét ahhoz, akit többé viszontlátni nem fog. Most utoljára van kezében a toll, ebben az életben soha többé levelet nem fog írni, erről meg Volt győződve. És ez utolsó levél, ajkának utolsó sóhajtása, elméjének Utolsó gondolata, szivének utolsó dobbanása annak szólt, akit ebben az életben mindenek fölött szeretett, aki neki mindene volt és aki mégis megtagadta őt. Hej, ki tudja, mit beszélt neki Morvay. Aladár remegő kézzel a következő sorokat vetette papírra: Szeretett Drága Rózsikám! Vájjon kézhez kapod-e levelemet, ki tudná ezt megmondani? Ebben a pillanatban nem is tudhatom, hol vagy? Ott vagy-e még Morvay tébolydájában, vagy pedig szerencsésen kiszökhettél onnét. Ha ez megtörtént, akkor bizonyára hallottál már valamit arról, hogy milyen szörnyű csapás ért engem. Az újságok eléggé kikürtölték és tele kiabálták a világot azzal, hogy Földváry Aladár közönséges gyilkos, aki egy gyenge nőre emelte a gyilkos acélt. Rózsika! Felőlem hiheti az egész világ, hiheti minden ember, hogy bűnös vagyok. Hihetik az esküdtek, akik pálcát törtek felettem, csak te ne hidd, mert ez halálom lenne. Te nem kételkedhetel bennem és nem hiheted, hogy gyilkos vagyok. Te ismersz engem és lelked mélyéből meg kell hogy győződve légy, hogy én ilyen tettre képtelen vagyok. Oh, zárd be szived mélyére és őrizd meg magadban azt a meggyőződést a sírig. Ezzel könnyitesz sorsomon, megkönnyited utolsó órámat, kétségbeesett lelkem sebére ezzel enyhítő balzsamot csepegtetsz. Mert egyetlen szabad több a bírák ítéleténél, csak te ne tarts engem bűnösnek, a többivel nem törődöm.K. Rózsika! Ezt a levelet már a fegyházben irom, ide hoztak be a szürke házba, ahol megszűntem embernek lenni, ahol egy szám vagyok és durva emberek lealázó bánásmódjának áldozata. Tiz évet kaptam. Ez a tiz év olyan nagy örökkévalóság, melyet én túl nem élek. Soha, soha többé nem fogom látni az Isten szabad napját, nem fogom többé visszanyerni a elvesztett szabadságot. Érzem, hogy nincs bennem elég erő a csapás elviselésére. Ha majd hallani fogod, Rózsikám, hogy meghaltam a fegyházban, ne sajnálj, tőlem egy könnyet, sirasd meg emlékemet, ez a gondolat könnyűvé teszi majd nekem a halált. Gondolj a szegény szerencsétlen Aladárra, aki téged mindenek felett szeret.” Többet nem birt írni. Szemeiből könnyek folytak a levélre. Feje lekonyult a fájdalom súlya alatt, görcsös zokogás tört ki leikéből. Az igazgató közönyösen nézte őt, aztán egy pillantást vetett az órára. — Készen van már? — kérdezte fagyosan. — Figyelmeztetem, hogy a levélírásra kiszabott idő már letelt. Most a zárkába kell vonulia. A levelet, feltéve, hogy rendben találom, még ma elküldöm Szentiványi Géza grófnak. Aladár felemelkedett. Külsőleg egészen nyugodtnak látszott és leküzdte a mély fájdalmat, melyet szivében, a Rózsikéra való visszaemlékezés keltett. (Folytatjuk)
