Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-12-30 / 52. szám
8-IK OLDAL Thursday, december 30, 1965 (Befejező közlemény) UTOLSÓ KÜZDELEM Az esküvő megtörtént tehát . . . Rózsika életének végeszakadt, legalábbis igy érezte a szelíd, becsületes lány. El lehet képzelni a kedves, ártatlan gyermek lelki kínjait. Olyan választást dobott elébe a Sors, amiből nem lehetett választani mást, csak a halált! Igen, Rózsika igy gondolkodott, de az élet mégis máspképen rendelkezett. Rózsika arra godolt, hogy mit tett volna ő, ha hasonló helyzet elé állítja a kegyetlen sors? Be kellett vallania önmagának, hogy ugyanezt cselekedte volna. Közelebb lépett a rakpart széléhez. Ajkai utolsó imára készültek, hogy bocsánatot kérjen a Mindenhatótól, amiért önkezével vet véget életének. Az ima sokáig tartott. Rózsika érezte, hogy túl sok mondanivalója van Istenhez, mielőtt a végzetes lépést megteszi. Amikor befejezte az imát, összefogta a szoknyáját és egy velőtrázó sikoltással belevetette magát a Szajna hullámaiba. Nem messze a parttól azonban egy éltesebb asszony állt és már jó ideje figyelte a vergődő lányt. Vájjon, sejtette, hogy mire készül? Vagy csak azt hitte, hogy a keservesen siró teremtés majd önmagával megbékélve távozik?-Amint Rózsika feje felett összecsaptak a hullámok, az asszony hirtelen felkiáltott. Egy pillanatnyi dermedtség után gyorsan futni kezdett a folyó felé. A folyón két bárka úszott és az asszony a partról kiáltozott hozzájuk, hogy merre menjenek. Ő ugyanis magasabban olvtés igy jobban látta, hogy Rózsikát merre viszi a viz. — Ugonjon be valaki érte, én látom a körvonalait. Egy pillanat és megmenthetik! A bárkások egyike erre hirtelen belevetette magát a vízbe. Egy-két izgalmas pillanat és utána felbukkant a halász, kezében tartva Rózsikát, aki eszméletlen volt. — Gyorsan egy orvost! Még éí! Egy férfi vált ki a tömegből és igy szólt: — Én orvos vagyok. Nyugodjon meg asszonyom, mindent megteszek, hogy életben maradjon ez a szegény teremtés! Közben a csónak kikötött a rakparton. Az orvos azonnal Rózsika fölébe hajlót, megfogta a kezét és fejét a szivére fektette. Végülis felkiáltott: — Él! Az asszony szinte felsikoltott örömében: — Él! Hála a mindenható Istennek! Rózsika lassan-lassan teljesen magához tért. — Miért nem hagytak meghalni? A zidős asszoony gyorsan kocsit hivott és beültette Rózsikát. — Most elviszlek magammal, kislányom, az én otthonomba. Nem gazdag ház, de meg fogod szeretni, mert boldogság lakozik benne. Tudd meg, hogy nincs olyan keserű helyzet, amiből Isten jóságával ki nem lehet szabadulni. Rózsika felsóhajtott és hálakönnyekbe tört ki. Azután őszintén elmesélte történetét és az asszony meghatva hallgatta. Az asszony kiment a szobából és Rózsika hély, üdítő álomba szenderült. Genevieve mama — igy nevezte magát Rózsika előtt — jó forró levest főzött, és mire a meggyötört teremtés felébredt, megérkezett a leánya is, Clarisse, aki egy divatos női magához sorstársát és vigasztaló szavakkal mondta neki: — Rózsika, hidd el, minden megoldódik! Rózsika hálásan borult Clarisse vállaira és a jóságos Genevieve mama meghatva állt mellettük. Néhány nap múlva Clarisse bemutatta Rózsikát az üzlet tulajdonosnőjének, aki maga is grófnő volt. Rózsikát nagy szeretettel fogadta és állást adott neki. Rózsika örömmel és nagy szorgalommal dolgozott. Egyre jobb munkahelyet adott neki és természetesen fizetését is ennek megfelelően javitotta a grófnő. Mégis, Aladár gróf arca gyakran visszatért gondolataiba és kimondhatatlan gyengédséget érzett ilyenkor a szivében. Este, lefekvéskor, buzgón imádkozott a szeretett férfi boldogságáért és úgy hajtotta álomra szép fejét. Egyszer, egyik napsütötte szép reggelen, amikor a Champs Elysées fáin már bontogatták rügyeiket a levelek és a madarak zengő hangon üdvözölték az érkező tavaszt, Rózsika nagyon fontos megbízást kapott a grófnőtől. Egy gyönyörű estélyi ruhát kelltt feldíszítenie. A grófnő bizalmas mosollyal mondotta, hogy ez a hires szép magyar grófnőnek készült, aki nemrégiben esküdött hűséget Földváry Aladár magyar grófnak. Rózsikában megállt a szív verése. Elfulladva kapott a nyakához, elsápadt és minden lelki erjére szüksége volt, hogy el ne vágódjék. — Mi az, Rózsika? — kérdezte a grófnő aggódva — csak nem beteg? — Nem grófnő, csak egy kicsit megszédültem. De már rendbe is jött. u — Túlsókat dolgozik kedves gyermekem- Inkább vállaljon kevesebbet, én nem haragszom meg azért, sőt a fizetését sem szállítom le. Maga igazán olyan ügyes és a hölgyek mind el vannak ragadtatva magától. Rózsika megköszönte a grófnő jóságát és hozzáfogott a ruha diszitéséhez. Amikor elkészült, bemutatta a grófnőnek. Az csodálkozva nézte a remekművet. Olyan ízlése van, gyermekem, mint egy született arisztokratának! — dicsérte. — Most pedig arra kérem, hogy üljön kocsiba, amit majd rendelek, és vigye el ezt a remekművet Földváry grófnéhoz, hogy ha valami változtatást óhajtana, mindjárt a helyszínen megcsinálhassa. Rózsika elsápadt. Lola házába menni? És esetleg... ó, Istenem .... Aladárral is találkozni? Nem, nem! Felmentést kért a megbízatás alól, mert nem érzi jól magát és a grófnő azonnal megadta azt, sőt saját kocsiján haza is küldte, hogy pihenje ki magát. Rózsika az egész estét szobájában töltötte. Clarisse-nak elmondta a történteket és kérte, hogy hagyják egyedül, mert igy könnyebben úrrá tud lenni érzésein-De hiába próbálta elhessegetni magától a múltat, az még tulközel volt hozzá és túl élénken élt képzeletében az esküvő gyötrelme. Csak hánykódott az ágyban és buzgón imádkozott, hogy megnyugvást találjon. Reggel, alig valami kis alvás után, ami inkább kábulat volt, mint iiditő álom, Clarisse-al együtt elindult a divatszalon felé. Amint befordultak a Boulevard des Invalides-re, újságot áruló rikkancsokkal találkoztak, akik nagy kiáltozás közepette lobogtatták lapjaikat. Hirtelen csődület támadt és az emberek egymás után nyúltak a zsebükbe, hogy kivegyenek egy sous-t és megvásárolják az újságot. Amint a két lány közelebb ért, látták, hogy az emberek felizgatva olvassák az első oldalon megjelent nagybetűs címmel ellátott hirt és ismeretlenül is magyaráznak valamit egymásnak. Végülis odaértek, Clarisse rápillantott a rikkancs kezében lobogó papírra és felkiáltott. Azonnal előkotort egy sous-t és máris mohón olvasta: “Földváry gróf palotája porig égett! Sok halott!” Rózsika megtántorodott. Belekapaszkodott Clarisseba és elhaló hangon kérte: — Oh, testvérkém, mondd meg őszintén, ő is meghalt? Clarisse gyorsan átfutotta a hirt, amely még nem adott teljes beszámolót a nagy tűzről, igy nem tudták meg, hogy Aladár is a halottak között volt-e ? Rózsika egész testében remegve követte Clarisse-t, hogy mielőbb a szalonba érjenek. A grófnőnek bizonyára vannak közelebbi értesülései is, mert számos barátnője vett részt a fényes estélyen, amit a nászutjáról házaérkezett házaspár rendezett. A grófnő feldúlt arccal fogadta őket. Kisirt szemeivel, szinte összecsuklott testévéi úgy nézett ki, mint a Végzet angyala. Rögtön Rózsikáhőz fordult: — Gyermekem, Földváryék palotája, ahová a ruhát kellett volna elvinnie, porrá égett. Több mint harmincán vesztek a lángok közé. Maga a ház szépséges fiatalasszonya, Lola grófnő is. Rózsika megszólalt, de mintha nem is ő beszélt volna, olyan idegen volt a hangja : — És Földváry gróf? Egy pillanat szünet volt és ezalatt a pokol minden kínját átszenvedte- Végülis megszólalt a grófnő: — Aladár gróf hősi erőfeszítéssel mentette ki vendégeit, akit csak elért, de ő maga annyira összeégett, hogy kórházba vitték és felépüléséhez alig van remény. Rózsikát szivenütötte a hir. Megtántorodott és élettelenül rogyott Clarisse karjaiba. A grófnő azonnal hideg vizet és repülő sót hozatott az egyik alkalmazottal, a szerencsétlen lányt pedig lefektette magánirodájának díványára. A hideg viz és az orra alá helyezett repülő sós üveg megtette a hatását és Rózsika csakhamar magához tért.-— Grófnő, végtelenül hálás vagyok a jóságáért. Ha megengedi, most hazamegyek, mert nem tudnám a munkámat ellátni. De mihelyt kissé megerősödöm, be fogom hozni mulasztásomat. A grófnő gyengéden megnyugtatta és felkérte Clarisse-t, hogy kisérje haza kis fogadott testvérkéjét. A titokról még mindig nem szóltak, mert Rózsika nem bírta volna el az egész szomorú történet elismétlését. Genevieve mama aggódva fogadta őket és amikor elmondták neki a szörnyű tragédiát, sírva fakadt. — Szegény gyermekem, a jó Isten meglátogatott téged, de ne hagyd el magadat! Ahogy eddig megsegített, ezentúl is meg fog segíteni. Bízzál őbenne, meglátod, minden jóra fordul és Aladár gróf túléli a sérülését. Rózsika azonban csak zokogni tudott. Görcsösen, fuldokolva sirt, a két jóságos teremtés pedig gyengéden vigasztalta. Végülis ezt kérdezte: — Clarisse, azt nem mondta a grófnő, hogy hol fekszik Aladár gróf? — Nem mondta, de a sebesülteket mind a Salpetrierebe szállították, bizonyára ő is odakerült. Rózsika most felállt és szemeiből eltűnt a könny- Szilárd elhatározottsággal mondotta: — Elmegyek és felkeresem. Tudom, hogy szüksége van rám — mondta. Genevieve mama és Clarisse igyekeztek lebeszélni tervéről, mert attól féltek, hogy az összeégett roncs látása még nagyobb megrázkódtatást okoz Rózsikának. De ő kitartott elhatározása mellett. — Tudom, hogy boldogtalan volt a házassága miatt, amit-csak haldokló édesapja kívánságára kötött. Nem akar élni! Biztos vagyok benne, hogy most, amikor az élet-halál mesgyéjén áll, inkább választja a halált, mint az életet. Meg kell mentenem őt! Tudom, hogy ha én ápolom, meggyógyul és hazamehet Magyarországra, családja birtokaira, ahol az ő nemes szive még sok jót tehet az alkalmazottaival és hazájának, amely olyan balsorssal küzd. Clarisse és édesanyja látták, hogy nem beszélhetik le Rózsikát tervéről, s azt remélték, hogy ez a szerencsétlen lánynak is megnyugvást hoz. így azután elhatározták, hogy Genevieve mama elkíséri, Clarisse pedig visszamegy az üzletbe dolgozni. Az idős hölgy hirtelen a homlokára csap: — A Salpetriere-ban van ? De hiszen doktor LeFevrier is ott működik- Tudod, gyermekem, az az orvos, aki életrekeltett a Szajna partján. Menjünk hozzá, mert lehet, hogy különben be sem engednek a súlyos beteghez. Amikor a hatalmas kórházhoz értek, Rózsika ismét elfogta a reménytelenség, de szive biztatására megkeményitette magát. Most nem szabad gyengének lennie, amikor annak a férfinak életéről van szó, akit ő annyira szeretett! Szeretett? Most is szeret és ez a szerelem nem múlik el akkor sem, ha Aladár gróf hazautazik birtokaira és egy félvilág választja el tőle. LeFevrier doktort csakhamar megtalálták. Aggodalmasan közölte velük, hogy nem hiszi, hogy bárkit is beengednek a beteghez, de utána néz a dolognak. Kisvártatva visszajött és megcsóválta a fejét— Nem, kedvesem, senkit sem engednek be hozzá. Nagyon súlyos az állapota. — Az Isten szerelmére, doktor ur, csak nincs életveszélyben? — kiáltott fel. scaknem sikitva Rózsika. Rózsikát nem rendítette meg ez a feltevés, mert érezte, hogy Aladár akkor is őt szerette, amikor kimondta a Notre Dame-ban a végzetes igen-t. Gyorsan kérlelni kezdte a jó doktort: — Doktor ur, csak egy pár percre engessen be hozzá, én rá tudnám venni, hogy egyék. Én meggyógyítanám őt! — mondta szilárdan Rózsika. A doktor kissé habozott, majd igy válaszolt: — Ám legyen- de csak pár percre, mad mademoiselle! Rózsika belépett a szobába, ahol kötések fehér burkolatában feküdt az ágyon a beteg. Amikor Rózsikára esett a bágyadt pillantása, hirtelen felkiáltott: — Rózsika! Igazán kegyed az? — Igen, én vagyok! Megtudtam, hogy szerencsétlenül járt és eljöttem, hogy megkérjem valamire. — Boldogan teljesítenék bármit, amit kegyed tőlem kér, tőlem, de mit tehetek én itt tehetetlenül a betegágyon? Rózsika mosolyogva válaszolta: — Egyetlenegyet tehet. Gyógyuljon meg! Akarjon meggyógyulni! És hogy ezt elérhesse, egyék bőségesen, mert vérre van szüksége. Aladár gróf szemébe könny szökött és halkan rebegte: — Köszönöm, kedves Rózsika, köszönöm. De mi értelme van az életnek? Összeégve, mint emberi roncs? Mi értelme van élni? — Az életnek mindig van értelme. Meggyógyul és hazatér birtokaira, hogy jót tehessen elnyomott népével! Aladár gyengén mosolygott: — A birtokaimra? Nincsenek nekem birtokaim! Atyám után minden földet a bátyám örökölt, mert ő a szenior a családunkban- Ami vagyonom volt, az benneégett a palotában, koldus vagyok. Rózsika szemei most felcsillantak és tulóradó szeretettel mondotta: — Nem baj, dolgozni fog. Önnek jó tolla van, megírja életének történetét, biztosan nagy sikere lesz ! Aladár fürkészve nézett rá. Majd igy szólt: —A tollat sem tudom majd tartani, a kezeim is öszszeroncsolódtak. — Akkor majd másvalaki tartja ön helyett és ön csak diktálni fogja memoárjait! Aladár grófban hirtelen fellángolt az uj élet reménye. Erőtlen hangon kiáltotta: — Rózsika, ha kegyed tartaná azt a tollat... akkor ... — Akkor? — Akkor érdemes volna meggyógyulnom. A fiatal lány elpirult és gyorsan ennyit mondott zavarában : — Előbb tessék jól táplálkozni és azután majd ... beszélünk erről-A doktor, aki nem értette a magyar nyelven lefolyt beszélgetést, sürgetően közbevágott: — A látogatási idő lejárt, a betegnek pihennie kell. De Aladár gróf szemei csillogtak az örömtől. Tréfásan kiáltotta: — Doktor ur kérem, nem adnak már valamit enni? — Olyan éhes vagyok, mint a farkas! A doktor meghökkent, majd elismerően bólintott Rózsikára : — Igaza volt, mademoiselle! Rögtön küldetek be bőséges ennivalót. Aladár ismét Rózsikáhőz fordult: — És ... remélem, hogy ha valóban felgyógyulok, megtartja ígéretét, amit én tollba mondok? Rózsika csendesen bólintott: — ígérem. Azután gyorsan bucsuzkodni kezdtek. De Aladár még egy kérdést intézett hozzá, ezúttal már azon a hangon, melyen csak egy reménykedő férfi beszél választottjához: — Vársz rám, Rózsika? Rózsika lehajtotta a fejét és szemeiből az örömkönnyek hullottak alá. — Várok rád, Aladár. Mindhalálig! És ezzel örömtől repeső szívvel kisurrant az ajtón. (Vége) _________FÜGGETLENSÉG SZERELEM KITE ARJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS
