Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-28 / 4. szám

8. OLDAL

F AGO KTLlENSSft

Thursday. Jan. 28. 1965

A MEGÁLDOTT ÁRVASÁG

Irta: SZABÓNÉ LÉVAY MARGIT

Egyik kedvencem az itt Amerikában annyira népszerű “strip cartoons” — tréfás rajzok között “Little Orphan Annie”. A kis árva Annus. Kicsinek jelzi rajzmüvésze, Harold Gray, pedig a nagyok között is nagy ő, mivel nem kisebb személyiséget jelképez, mint Fortunát: a szerencse istenasszonyát. Bárhová veti árvaságának sorsa, szerencsét viszen. Többnyire a szegény negyedek egy-egy lakója fogadja be és osztja meg vele otthonát. Elvétve történik, mikor egy tönkrement avagy szerencsétlenül járt gazdaghoz kerül. De bárki fogja is kézen és vezesse a nincstelenségből meleg fedél alá és ültesse barátságos asztalához, a szerencsét fogta kézen.

Aki otthonos a Bibliában és ha olvassa Orphan Annie árva sorsát, azonnal észre veszi az események fordulataiból, hogy Harold Gray is járatos a könyvek könyvében.

Strip cartoonjának — rajza meséjének fundamentomát Máté evangéliuma 25 r. 35 v. igéire alapozta. “Éheztem és ennem adtatok; szomjuhoztam és innom adtatok; jövevény voltam és befogadtatok engem” — bizony mondom néktek, el nem veszítitek jutalmatokat. Ennek az igének alapján viszen szerencsét a kis árva Annie mindazokhoz, akik befogadják, mikor céltalanul bolyong az utcán, nagyvárosok bűnt rejtegető sikátorain, oszágutak veszélyeiben, düledező tanyák körül, a nyomorgók, a szegény sors-sujtottak között. Néha meg is támadják, vízbe dobják, összekötözik, fogolyként őrzik, kegyetlenül bánnak vele és hűséges kisérő társával, kutyájával Sandy vei, de csodálatos fordulatok között mindig megmenekülnek. Hol a maga leleményes erején, bátorságán át, hol egy-egy pont idejében érkező jólelkü ember segítségével, de minden

esetben életben marad, mint a Jóság: ha vannak is, akik közömbösek vele szemben, akik leélik az életüket anélkül, hogy valaha is tudomást vettek volna a piásokkal jót tévő Jóságról, azért a Jóság örökkön él azokért, akik követik azzal a hittel, mely el nem veszti jutalmát. És mint a Jóság, Orphan Annie sem öregszik. 50 éve ismerem, olvasom nemes élte megpróbáltatásait; küzdelmeit a rossz ellen, győzedelmeit a gonoszságon, a szegénység feletti diadalát és ma is olyan ifjú, mint egy félszázaddal előtte. Nem csak szórakoztató, de tanító is az Orphan Annie cartoon. Példát mutat a felebaráti szeretetre, az önzetlen jócselekedetre és szemlélteti, hogy aki jót cselekszik, nem veszti jutalmát: ifjan marad lelkileg, szellemileg és benső ifjúsága az arcán tükrözik.

Az ők optimista ' megtestesítője: mindig vidám, derűt

látó ... A rózsákon nem nézi a töviseket, csak a színeikben gyönyörködik, csak a szépségüket csodálja és az illatukat élvezi . . . Önjóságában bizakodik és mindig eber. mint a jó lelkiismeret, figyelmes. mint a szeretet. Önjóságán át talál jó emberekre. Mint termő magot hinti el szive jóságát mindazoknál, akikhez sorsa viszi és ezek a magok termik meg jótevői számára a szerencsét: szegénységükből jólét válik. De ezt a jólétet Annie minden esetben csak napokig ha élvezi .Mindig történik valami ne mvárt fordulat, mely Anniere nézve újabb kezdetet jelent uj megpróbáltatásokkal, de ami számára sohse válhat végzetessé. Nem engedi, amire hivatva van: példát mutatni a jóságra.

Beszél a földdel és az megtanítja őt; figyeli az égi testek járását: nappal a Nap, éjjel a Hold útját követi és igy mindig jó irányba halad és eléri rendeltetése célját. Figyeli a házi állatokat, a barmokat, hallgatja az ég madarait, a szellő suttogását és megtudja tőlük, hogy maga a természet tanítja a föld lakóit az egymást eltűrő szeretetre .Nézi a mezők virágait, a völgyek liliomát és csodál-A Volcanoes National Parkban, Hawaiiban Charles Conrad Jr. és Richard F. Gordon Jr. asztronautok betekintenek a Halemaumai tűzhányó forrongó kráterjébe, gyakorlatozásuk közben._____________

ja, hogy nem fonnak, nem szőnek és Salamon király minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Az ő mindig egyforma és egyszínű piros öltözete is olyan, mint mezei virág a maga egyszerűségében; vörösbe játszó aranyfürtös feje mint napkorong ragyog mindazokra is, akik kézen fogják. A vaknak szemévé, a süketnek fülévé, a gyámoltalannak támogatójává lesz.

— jo íenm:—ugy-e öanuy : — cseng ajkán a derű hűséges kutyájához. Minden, ami történik velünk, egy boldogtalan véletlennek boldogságot jelentője: szerencsét hozója egy szerencsétlennek. A tövis helyén ciprus növekedik és bogáncs helyett mirtusz nevekedik. A hegyek és halmok ujjongva énekelnek és a mezők minden fái tapsolnak ...

Ki merné mondani,, hogy

LAPUNKAT!

TERJESSZE

i —

SZERELEM

KEFÁRJA1

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

— Isten veled Aladár, — szólt a gróf. -r- Bámultam nagy lelkierőcjgt a tárgyalás alatt. így csak az viselkedhetik, aki ártatlan. És éppen azért nem hihetem, hogy ártatlanságod valaha ki ne derüljön. Gondold meg ezt és ne használd az üveg tartalmát. Gondolj szegény öreg atyádra, akit ez talán sirba vinne. Amíg azonban életben vagy, addig mindig van remény, hogy sorsodat jóra lehet forditani.

Aladár keserűen mondta:

, •• - UAÍJ,]!} k' \ £'■/: K. V-• Xl/t- r IV « - •

— Atyám egész nyugodtan fogja tudomásul venni halálom. hirét. íme láthatja, hogy el sem jött. Nem volt kiváncsi pöröm kimenetelére. Ugylátszik, végkép lemondott rólam, tudni sem akar rólam, mert bűnösnek tart. És ebből a szempontból el sem jöhetett, mert ugyan mit érdekli már őt az a rossz fiú, aki becsületét elvesztve, a gyalázatot hozott ősz fejére?

— Nem úgy, nem úgy, — vetette ellen Géza gróf. — Fel tudom fogni, hogy miért nem jött el atyád. A szegény ember tudta, hogy nem birja ki ezt élve. Mórt azonban még egyszer az égre kérlek, Aladár, ne nyúlj a méregpohárhoz. Nem szabad lemondanod a reményről, hogy becsületed helyre lesz állítva. Add vissza a mérget!

Nem, — rázta fejét Aladár. — Él vagyok tökélve véget vetni életemnek és pedig még ma este. Megtenném ezt most mindjárt, de előbb még egy levelet kell Írnom halálom előtt. A levél az ön kezébe fog jutni, mint utolsó hagyatékom. ígérje meg, hogy a címzett kezéhez fogja juttatni. Oh, gróf ur, ebben a levélben búcsút veszek a boldogságtól és egy kedves lénytől, akit mindenek fölött szeretek. Ez az a leány, akit még mindig fogva tartanak Morvay tébolydájában.

— Akkor hát keresni fogom azt a leányt, — szólt Géza gróf. — Csak ird meg a levelet és juttasd kezeimhez. Oh, ez a leány hivatva van sorsodat jobbra forditani. Bízzál Aladár, bízzál!

A beszélgetésnek vége volt. Ök ugyan még tovább is beszélgettek volna, de az elnök intésére a börtönőr másodszor is közbe lépett és tudtukra adta, hogy a beszélgetés időtartama lejárt, az elitéltet börtönbe kell vinni.

Aladárnak már nem maradt annyi ideje, hogy a leányka nevét megmondhatta volna Gézának. Két börtön őr közrefogta őt és kivezették a tárgyalóteremből, melynek ajtaja becsukókott mögötte.

Szentiványi gróf mélyen megrendülve nézett utána.

— Oh Istenem, mit tettem? — mormogta maga elé a gróf. — Isten ellen való vétket követtem el azáltal, hogy mérget csempésztem zsebébe. Ezt nem kellett volna tennem.

Lola alig fojthatta magába a zokogást. Felindulása olyan nagy volt, hogy majdnem eszméletét vesztette. Valami görcsös fájdalom húzódott fel szivéből egész torkáig és ott fojtogatta őt.

— Menjünk Lola, — szólt a gróf a lányához remegő hangon. — Távozzunk erről a helyről minél gyorsabban. Nem tudom, mint van az, de valami kimondhatatlan nehéz súly nehezedik lidércnyomásként lelkemre.

— Nekem is, — súgta Lola.

— Jó lélek, — mormogta Géza gróf. — Élénk részvéttel tudsz viseltetni a szerencsétlen ártatlan iránt, mert magad is

ártatlan vagy.

Lola lesütötte szemeit. Ez olyan dicséret volt, melyet nem tudott elviselni. Ezáltal csak újabb fájdalmat okozott neki a gróf, mert felújította lelkében a bűntudat összes fúriáit. Mikor neki az igazságért beszélnie kellett volna, akkor hallgatott.

Szinte öntudatlanul fogta meg a gróf karját és engedte magát kivezetni a teremből, melyben egy szép, fiatal és reményteljes életet megsemmisítettek.

Mikor kiértek a grófi fogat már ott állott a kapu előtt. A bakon Soltész Feri ült teljes díszben. A nyomorult kihívó tekintettel nézett Lolára, mintha mondani akarta volna: ime mégis én lettem a győztes!

Ezt látva, Lolában fellázadt mindaz, ami a tisztesség és becsületérzésből benpe még megmaradt és ebben a pillanatban gyűlölet keletkezett benne iránt az ember iránt, akit egykor szeretett. Maga sem értette, hogyan történhetett ez. Mióta Aladárt látta, azóta, ez a nyomprul vereshaju teljesen háttérbe szorult. Azóta különbséget tudott tenni férfi és férfi között. Alapjában véve ez a leány még sem volt egészen romlott és igy Aladár lényének nemessége, jellemének előkelősége eddig

nem ismert vonzóerővel hűzta őt magához.

■ ■ : -‘V; » .

Géza gróf a kocsiba segítette Lolát, ő maga is helyet foglalt mellette és a kocsis, Soltész Feri, megsuhajtotta a az ostort és a tüzes lovak nyomban neki iramodntak.

Egy óra alatt hazaérték. Az egész utón nagyon keveset beszéltek. Mindegyikük saját gondolataiba volt elmerülve. De mig Gézának gondolatai Aladár és Irma között oszlottak meg, addig Lola kizálólag csak Aladárral foglalkozott és szivét rémes kin szorította össze, midőn elgondolta, hogy a szerencsétlen ifjú, akit ő most emésznő lánggal szeretett, tíz esztendei fegyházat kapott. És ki miatt? A nyomorult miatt, aki előtte

Oh, csak ezt a nyomorultat tudná valahogy megsemmisíteni, anélkül, hogy saját magának ártana. Lehet, hogy ez már nincs is messzire. Ha Rédey Irma mégis visszanyeri eszméletét és beszélni fog tudni, akkor ki fog derülni az igazság.

De vájjon Soltész Feri bukásában nem fogja-e őt is magával rántani? Ez volt az, amitől Lola rettegett. Már a tárgyalóteremben is az ettől való félelem zárta le ajkát, hogy beszélni ne tudjon.

Midőn a kocsi a kastély bejárata előtt megállóit és az uraságok kiszállottak belőle, parádés kocsis leszállóit a bakról és kalapjával kezében ura elé járult:

— Bocsánatot kérek, kegyelmes uram, hogy egy percre feltartóztatni bátorkodom, — mondta. — Az imént megcsináltattam a városban a Rédey kisasszony számára megrendelt orvosságot. Szabad ezt most a gróf urnák, hogy Lola grófkisasszonynak átadni?

— Adja csak ide, — szólt a gróf és áevette a kis üvegecskét, mely olyan világos folyadékot tartalmazott, mint a viz.

A városi gyógyszertár címkéje volt rajta, ezzel a felírással: “Három óránként egy evőkanállal.”

— Szabad ez alkalommal megkérdezni, mint érzi magát Rédey Irma kisasszony? — kérdezte Soltész udvariasan.

Más szolgának nem lett volna szabad, hogy beszélgetésbe elegyedjen a gróffal, neki azonban, mint életmentőnek meg volt adva ez a kiváltság.

— Még mindig a régiben van — felelte Géza gróf. A javulás sehogy sem akar előbbre menni és az öntudat, melyre oly nagyon várunk, nem akar visszatérni. Annyit azonban a doktor már jelent, hogy ma este, vagy legkésőbb holnap reggel végre be fog következni a fordulat vagy jobbra vagy balra

— Bizonyára balra, — mondotta magában Soltész Feri.

Fennhangon pedig hozzá tette: -— Igaz, hogy Földváry Aladár gróf urat tiz évi fegyházra

ítélték? Nem tudom elhinni a hirt.

— Pedig úgy van.

— Szegény gróf ur, — sajnálkozott Soltész. — Ezt aligha fogja túlélni.

— Ugyan menjünk papa, — szólt Lola, alig fojthatva magába felháborodását a képmutatás miatt, melyet csak ő ismert. — Siessünk Rédey Irmához, mert már nagyon sokáig magára volt hagyatva. Attól tartok, hogy valami újabb baj történt vele.

Aggodalma a grófra is átragadt, aki most gyorsan karjára fűzte Lolát és eltűnt vele a kastélyban.

Ahogy felmentek a lépcsőn, Lola szinte összerázkódik, midőn újból meghallotta maga mögött Soltész Feri hangját.

—- Bocsánatot kérek, kisasszony, — szólt a kocsis, — kocáiban méltóztatott hagyni a zsebkendőjét. íme elhoztam.

Lola dühös volt rá és feléje sem fordulva, csak a kezét nyujttota hátra, hogy átvegye a zsebkendőt. Ösztönszerüleg sejtette, hogy Soltésznak valami célja van ezzel.

Úgy is volt. Soltész Feri a zsebkendőt kézbesítésekor jélentősen megszorította kezét és Lola érezte, hogy a zsebkendővel együtt egy papirszeletkét is csusztattot kezébe. Lola rémülten nézett atyjára. Ha észrevesz valamit, akkor mindennek vége van.

De Géza gróf nem látott semmit. Gondolatai sokkal jobban igénybe vették, semhogy ilyen csekélységre ügyelt volna.

Felértek a betegszobába. Nagy örömükre az orvost éppen ott találták.

— Hogy végződött a tárgyalás? — kérdezte Bodoky meleg érdeklődéssel.

—Elitélték, — válaszolt tompán. — Tiz évi fegyházat kapott szegény Aladár és nem hiszem, hogy ezt túlélje.

— Szegény, — mormogta Bodoky maga elé.

— Hogy állunk a beteggel? — kérdezte Géza, miközben tekintette a részvét és gyöngédség legmelegebb kifejezésével pihent beteg társalkodónő arcán. — Még nem nyerte vissza eszméletét?

— Sajnos, még mindig nem, — válaszolta az orvos. — De sokáig már nem tarthat ez az állapot. A válság teljes kifejlődéséhez most már csak rövid idő kell.

— Rettegve gondolok erre — mondta a gróf aggódva. — Ez élet és halál kérdés.

— Jól mondod, kedves barátom, — jegyezte meg Bodoky. — Élet vagy halál. Ez most a jelszó.

— és mit gondolsz, hogyan fog fordulni a kocka? — kérdezte Géza gróf, miközben aggódó pillantást vetett a doktorra.

— Én a legjobbat remélem.

— Oh bár úgy lenne, — sóhajtott Géza. — De attól tartok, hogy nem mered nekem megmondani az igazat.

— Nem, nem, kedves barátom. Egész komolyan mondom, hogy a legjobbat remélem. Nézz ide!

Ezzel felmutatott egy fekete táblácskát, melyen krétával fel volt rajzolva a láz fokmérőjének minden mozdulata.

— A vonalak megmutatják a lázas állapot különféle változatait — magyarázta az orvos. — Negyvenegy és fél a legmagasabb fok, melyet élve bibir a beteg. Kétszer már egészen közel jártunk ehhez a ponthoz. Azóta a láz fokozatosan esett, majd ismét felszökött, de amint láthatod, az emelkedések mindegyre kisebbek lettek és soha sem érték el még a negyvenet sem.

Ebből az állandó esésből egész biztosan arra lehet következtetni, hogy nem éri el a legmagasabb fokot és ez reményre jogosít fel bennünket.

— Oh, bár adná az ég, hogy reményeink megvalósuljanak, — sóhajtott Géza gróf. — Ez lenne életemnek legszebb napja.

— Nekem pedig a legrosszabb, — gondolta magában Lola.

(Folytatjuk)

nem szép az elet! — Es mennek fényéből az árnyba, árnyból a fénybe, de mindig Fortuna és a Jóság védelme alatt.

A Gray Harold lelkületét tükrözi Little Orphan Annie. ! És a szép lélek csak szépet tükrözhet.,