Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)
1964-12-03 / 49. szám
Thursday, December 3, 1964 FűGSETEENsbG 5. OLDAL Ez a helyzet Magyarországon, nyolc évvel a forradalom után A United Press International nevű amerikai hirügynök- í ség keleteurópai levelezője, J Phil Newsom, nemrégiben néhány hetet töltött Magyarországon. Ottani tapasztalatairól hosszú cikket küldött haza hírügynökségének. Mr. Newsom cikkét az alábbiakban közijük, szószerinti fordításban: — A cigányzenészek hegedűjét és egy blzonyosfoku, újabban elért szabadság bizonyos fénnyel árasztja el Magyarországot, arra azonban nem elegendő, hogy kitörölje az emberek emlékezetéből Magyarországon az 1956-os forradalmat, amely . bizonyította a kommunista vezetőknek, hogy egy elnyomott nép, pusztán öklével és utcákövekkel felfegyverkezve, szembe tud szállni tankokkal és fegyverekkel. — A szabadság és a rendelkezésre álló közszükségleti cikkek mennyisége Budapesten semmiképpen sem hasonlítható össze a nyugati helyzettel. Miközben azonban utam folyamán Budapestet, Sófiát, Bukarestet és Prágát, valamint Varsót érintettem, azt tapasztaltam, hogy a kommunista csatlós-országok közül Magyarországon a legkedvezőbb a helyzet. — Az egyik éjjeli kabaréban egy komikus gúnyolódó szavakat mond Kádár János miniszterelnök ellen. Egy újságíró egyik cikkében azzal vádolja a kommunista tervgazdászokat, hogy állandóan beszélnek a szocialista realizmusról, de képtelenek megmagyarázni, hogy mi az. — Egyik sem fog börtönbe kerülni merészségéért. — Budapest utcái meglehetősen sötétek az olcsó, olajos, barna széntől, az emberek ruházkodása azonban egy cseppnyit élénkebb és világosabb, mint a szovjet tömb többi országában. — Az üzletekben francia és amerikai kozmetikai cikkeket találhatunk, angol gyapjút és kannázott dán halat. A piacon friss zöldségfélék vannak és sertéshús, amelyet a magyarok jobban szeretnek a marhahúsnál és piros paprika, amelyet magyarok imádnak. A mennyiség nem óriási, mindenesetre, azonban, ezek az árucikkek ott vannak a piacon. — Az éjszakai szórakozóhelyeken jólöltözött nőket, nyugati zenét és oldott hangulatot találhatunk. — A Halászbástyán lévő “Fortuna” espressóban a pincér tejszinhabos csokoládétortát szolgál fel a kávéhoz. — Ezek a feloldóttságnak a külső jelei, amelyek 1960-ban kezdtek jelentkezni, mivel a rendszer még mindig az 1956- os események rémülete alatt élt. Az 1956-os forradalom 25,000 emberéletbe került. Jelenleg Magyarországon nem lehet jelét találni annak., a szikrának, amely elindította az 1956-os forradalmat. A magyarok azonban szüntelenül reménykednek abban, 1 hogy a Ma egyúttal a Holnap előfutára is. — Az elmúlt hetekben meg-' egyezés történt a magyar ál-; lám és a katolikus egyház kö-' zött és a régóta betöltetlenül lévő püspöki méltóságokba uj püspököket neveztek ki. — Általános vélemény, I hogy néhány héten belül változás történik Mindszenty József kardinális ügyében, aki nyolc év óta a budapesti amerikai követség épületében tartózodik önkéntes fogolyként. — A kardinális ebben az épületben él azóta, amióta a forradalom befejezésekor odd menekült. Esténkint magányosan sétál a szűk udvaron s elolvassa a hozzá juttatott újságokat és vasárnaponkint szentmisét celebrál a követség katolikus személyzete- részére. — Általában úgy vélik, hogy a kardinális nemsokára már Rómába lesz — ez részben saját elhatározásától függ. A magyar állam pedig, amely 1949-ben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte őt, beleegyezett távozásába. — Mindezek részben, a kommunistáik vallomásai az eredménytelen s é g r ő 1. Más| részt pedig mindezek következményei a keleti tömb fokozatos eltávolodó sának ‘ Moszkvától s végezetül, következményei annak, hogy az államnak reménytelenül szüksége van nyugati valutára, hogy a nehézipart —- tervének megfelelően — fejleszthesse. — A sztálinizmus eltűntével ez a rendszer a munkások számára uj lakóépületeket [ emelt svéd stílusban — levegős szobábbal és színes erkélyekkel. — Ezenkívül, a .kormányzaton belül is jelentős változások történtek. — A Kádár rendszer kijej lentette: Ha nem vagy ellej nünk, velünk vagy. Ez a kijelentés olyan tehetséges műszaki és adminisztratív szakembereket hozott a kormányba, akik nem tagjai a kommunista pártnak. —S mindezt az a fokozatos enyhülés kísérte, amelynek következtében a kormány megengedi a magyaroknak, hogy nyugati országokba látogassanak és a nyugati országok polgárait meghívja, hogy látogassanka Magyarországra. — Az elmúlt esztendőben több, mint 100,000 magyar polgár látogatott el engedéllyel Nyugatra és magyar kormánytényezők arra számítanak, hogy 1965-ben majdnem kétmillió nyugati polgár fog Magyarországra látogatni. — Az elmúlt évben tízezer amerikai polgár látogatott Magyarországra. — A katolikus egyházzal kötött egyezmény, valamint a sokezer politikai fogoly szabadonbocsátása, a magyar kormány arravonatkozó igyekezetét jelenti, hogy javítsa kapcsolatait a Nyugattal. Hivatalos magyar kormánytényezők remélik, hogy az Egyesült Államok kormánya rövidesen nagykövetségi szintre emeli magyarországi követségét. — Mielőtt azonban ez megtörténik, el kell érkeznie a megegyezésnek, amely mintegy 100 millió dollár értékű amerikai tulajdont érint, amelyet a magyar kormány állami tulajdonba vett. — Gazdaságilag Magyarország a szokásos kommunista betegségekben szenved: a közTRENTON, N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG 1 TRENT0NBAN? I WASS GYÖRGY. Irwingj ton Place, Hamilton Town- i ship-i lakos 75 éves korában j I meghalt. Gyászolja özvegye, j valamint 2 leánya: Orosz Mi| hályné (akinél lakott) és Mrs. Kari Birgl, 2 unokája és más rokonsága. Temetése a Holy Angels r. k. templomban megtartott gyászmisével ment végbe. ponti tervezés és a kezdeményezőkészség hiányának betegségében. Ez az ország valamikor képes volt önmagát ellátni, sőt exportálni is — jelenleg azonban behozatalra szorul. — A nyeisanyaghiány ellenére a rendszer állandó kampányt folytat a nehézipar fejlesztése érdekében. Az átlagos havi kereset Magyarországon 1,700 forint, valamivel kevesebb 8C dollárnál és éppen csak arra elegendő, hogy ezen a pénzen közepesminőségü férfi felöltőt vásároljon valaki. POLITIKAI KÖLTÖZKÖDÉS •állásban lesz változás. Minden képviselőnek 5—10 irodai alkalmazottja van, • nem kis részben családtagok, rokonok és mindegyiknek jó ■fizetést utal ki a képviselő a kongresszus kasszájából. 10 ezer dolláron felüli hivatalnoki fizetés nem ritkaság. A szenátoroknak nagyobbak az igényeik, némely szenátornak 30 főnyi irodai személyzete van s az összfizetés 150 ezer dollárt is elér. % ❖ ❖ A tömeges költözködésen kívül az utazgatás is jellemző tünete a honatyák és a haza bölcsei alkonyának. Akik novemberben kibuktak állásukból, vagy önként távoznak januárban, azok az utolsó heteket potyautazásokra igyekeznek kihasználni. Közköltségen repülnek Ázsiába, Európába — főleg a kellemes szórakozást nyújtó nagyvárosokba — és mindenütt tanulmányozzák a külföldi segély hovaforditását, a szegénység elleni harc eredményeit és az éjjeli mulatóhelyek éneklő és táncoló hölgyikéinek bájait. * * * Üres kézzel senkisem vesz búcsút Washingtontól. A képviselőknek és szenátoroknak nyugdíjalapjuk van, amelybe tetszés szerint befizetnek s ez az önkéntes nyugdijprogram távozás után és bizonyos életkor elérésével nagyon hasznosnak bizonyul. A kongreszszus tagjai befizetésük 7 és fél százalékát fizetik be, ami eddig 22,500 dollár évi fizetés alapján évi 1687 dollár 50 centet tett ki. (Januártól kezdve a fizetés 30,000 dollár lesz, mert a honatyák és a haza bölcsei a Social Security nyugdijakat ugyan nem emelték, de felemelték a saját nyugdijukat.) Nyugdíjjogosult az a kongresszusi tag, aki legalább öt éven át befizetett. Ami időt a haderő, vagy a kormány szolgálatában töltött eközben, azt beszámítják. A nyugdijat 60 éves kortól kezdve kapják, de korábbi nyugalombavonulás esetében is kapnak valamivel kisebb összeget. Egy példa: Egy képviselő 10 éven át volt volt a kongreszszus tagja, most novemberben nem pályázott, januárban nyugalomba vonul, 56 éves korában. Amikor eléri a 60-ik •évét (1969-ben, évi 6750 dollár nyugdijat, havonta 562 dollár 50 centes csekket kap. Másik példa: Aki 30 éven át szolgálta a népet a Capitolban, 18,000 dollár nyugdijat kap — a maximális nyugdijat, amely a fizetésnek 80 százaléka. TÓTH GYÖRGYNÉ, volt Levittown, Pa.-i lakos 62 éves korában meghalt. Az állami Labor and Industry ügyosztálynál dolgozott hosszú éveken át. Temetése múlt hét keddjén men|t végbe a rom. lkat. egyház szertartásai szerint. Gyászolja férje, egy fia, egy fivére Steiner Albert, 3 unokája és más rokonsága. A Trentoni Független Magyar Ref. Egyház hirei Közli: DR. BÉKY ZOLTÁN Karácsony Magyarországon A korácsonyi ünnepek közelednek. Karácsony és Újév különleges alkalom arra, hogy rokonainkra gondoljunk. Mi lenne, ha Karácsonykor meglepetésszerűen meglátogatná magyarországi családtagjait? Még van idő ily utazás megszervezésére. A KLM Royal Dutch Airlines könnyen elintézi a szükséges teendőket. Ha Ön nem tudna utazni, meghívhatja családtagjait, hogy jövőre ők látogassák meg Önt az Egyesült Államokban. Milyen remek karácsonyi ajándék — és milyen könnyű adni a KLM révén, előre kifizetett jeggyel. A KLM ROYAL DUTCH AIRLINES gyakorlott személyzete, az USA-ban és Magyarországon, örömmel segit Önnek valóra váltani karácsonyi kívánságait. Vágja ki a szelvényt további felvilágosítás végett. WASHINGTON. — A honatyák és a háza bölcsei közöt! olya mozgolódás, hurcolkodá $i láz van, amilyenre a 30-as évek óta nem volt példa. A kongresszus két házából csak nem 100 képviselő és szenátor távozik, ki önként, ki i sziavazópolgárság akaratából A hazaköltözők legtöbbje re< publikáltus. És akik elmennek, azok helye nem marad üres, beköltöznek a freshmanek — nagyobbára demokraták. Januárban lesz nagy tülekedés hivatali helyiségekért A képviselőknek három épületben vannak irodahelyiségeik; jók, jobbak és legjobbak, egyszerűek, elegánsak és fényüzőek. Jók a Cannon épületben, jobbak az újabb Longworth épületben, legjobbak a legújabb Rayburn épületben. Mind a három a képviselőház volt elnökeiről van elnevezve. A Rayburn Office Building 2.3 millió négyzetlábnyi telken épült, földszintje felett 9 emelet van, 169 képviselő számára vannak az épületben irodahelyiségek. Az építési költség 86 millió dollár volt. Elképzelhető, milyen fényűzése® irodaház ez. De a kényelmi szempontról sem feledkeztek meg a törvényhozók: hogy az irodaházból könnyen és gyorsan eljussanak a Capitolba, földalatti vasutat építettek, ami a jámbor adófizető népnek további 8 millió dollárjába került. A jó, jobb és legjobb irodákért januárban megkezdődig a tülekedés. A legszebb irodahelyiségeket a szenioritási lista tetején álló régi honatyák kapják, köztük szép számban déli demokraták, mert ezek közül sokat a néger szavazók távoltartása révén a fehér szavazópolgárság többnyire újra és újra megválaszt, úgy hogy évtizedes szenioritással rendelkeznek. * * * Nemcsak szenátorok s képviselők mennek és jönnek a novemberi választások eredménye szerint, hanem irodai alkalmazottak, titkárok és titkárnők, gépírók, stb. is, valamint képviselői és szenátori protekcióval álláshoz jutott, illetőleg álláshoz jutó más alkalmazottak, — törvényszerkesztési szakértőktől elevátorkezelőkig. A kongreszus alkalmazotainak száma körülbelül 10,000 és most körülbelül 1500 Istentiszteleti sorrend: Magyar nyelvű istentisztelet: délelőtt 9:20-kor. Anlgol nyelvű istentisztelet délelőtt 11 órakor. Egy újszerű tanulmányi tervezet., mely egyesíti mind a 13 iskolát. East Orange. N. -í.-ben. egv 15 akeres területen A JERSEY HÍRADÓ lapunkba történt beolvasztása folytán az a helyzet állt be, hogy több olyan előfizetőnk van, akik az évi 2 dollár előfizetési dijat már kifizették a Híradóra, a Függetlenség évi előfizetési dijja azonban nem 2, hanem 6 dollár. így megfelelő méltányos megoldást kell keresnünk az ő számukra. Legnagyobb akadály azonban a pontos kiszámításnál az, hogy nincsenek pontos adataink arra nézve, hogy kinek mikor járt le a Jersey Híradóra az előfizetése. A készülő uj cimszalagon mindenkinek a neve után ott lesz a lejárati dátum (ami a Híradónál nem volt feltüntetve), s amely esetben ez a dátum nem megfelelő, kérjük a vonatkozó nyugta beküldésével reklamálni majd! Igyekezni fogunk a legpontosabban és méltányosan eljárni minden esetben. Az egyletek vezetőit és alkalmi hirdetőket arra kérjük, vegyék fel a kapcsolatot Mrs. Szamosszegivel, ki készségggel áll rendelkezésükre a hirdetések vagy bejelentések összeállításánál és elhelyezésénél. Díjszabásunk méltányos, szolgálataink pedig értékesek, mert az itteni magyarság széles rétegeit érik el azok, akik lapunk utján szólnak hozzájuk. MRS. JOSEPH SZATHMARY T-12 i formerly Hungarian Film Manager. New Jersey KLM Royal Dutch Airlines i 1525 Walnut Street, Philadelphia. Pa. — Phone LO 3-9993 Please send more information on flights to Hungary and KLM’s J Pay-Later and Prepaid Plans. Name --------------------------------------------------------------------------------------------------------- a Address City .Zone .State ......... My travel agent is For QUALITY LAUNDRY and DRY CLEANING Call 392-7123 SZEMTELEN MAJMOK KIRBY, Anglia. — A polgármester panaszolta, hogy a mult évben több mint száz fontsterling kártérítést kellett fizetni a városnak az állatkerti majmok által a látogatóktól elragadott tárgyak kárpótlásaként. A majmofer- különösén a A Szent István R. K. Egyházközség hírei Dt. Huber J. Antal plébános SZENTMISÉK: VASÁRNAP: reggel 7, 8.30, 10.00 és 11.15 órakor. ÜNNEPNAP: 7, 8 és 9 órakor és este 7.30-kor. HÉTKÖZNAP: 6.30 és 8 órakor. GYÓNTATÁSOK: szombaton: d.u. 4-től 5.45-ig és este Első péntek és ünnep előtt este 7-től 8 óráig. — Súlyos betegek gyóntatása bármely időben. SZENT ÓRA-, minden pénteken este 7 órakor. Angol és magyar. KERESZTELÉSEK: vasárnap a 11.15-ös szentmise után — keresztelések előre bejelentendők. Keresztszülő csak rendes, jó katolikus felnőtt lehet. ESKÜVŐK: titott idők és vasárnapok kivételével bármely napon. Esküvő bejelentendő 4 hétig az esküvő előtt. Jegyesi oktatás kötelező. OKTATÁS: állami iskolákban tanuló gyermekek vallás- és erkölcstani oktatása: minden hétfőn d.u. 3 órakor a public sehool-tanulók; minden pénteken délután 3 órakor a high sehool-tanulók részére. Oktatások október 1-tői május 31-ig vannak. GYŰLÉSEK: Rózsafüzés Társulat Titok váltása: a hónap első vasárnapján. P. T. A. — Anyák-Tanitók Egyesülete: a hónap első keddjén. Women’s Club a hónap 2- ik keddjén. Hung. Cath. Club, a hónap első vasárnapján. Erkölcsvédelem NYUGAT-BERLIN. — Furcsa módon tiltakozik a nyugatberlini Kreutzeniberg kerület evangélikus főpapja egy erkölcstelen film ellen. Bejelentette, hogy mindaddig, mig a kerületben a “491” cimü •svéd filmet játszók, a hozzá tartozó templomokban tilos a harangozás. Ingatlant akar vásárolni? Közjegyzőre van szüksége? Utazni akar? GEORGE M. PREGG IRODÁJA mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad St., Trenton, N.J. Telefon.: EX 3-4469 TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk SZAM0SSZEGI JENŐNÉ 37 Cummings Avenue, Trenton 10, N. J. OW 5-6517 A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSŐRANGÚAK Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER-féle húsárukat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé.gedve, mivel SEILER húsárui Ízletesek, frissek és jutányos árúak. I0S. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue Trenton, N. J, szemüvegekre vadásznak, melyeket többnyire akkor szednek le a látogatók szeméről, amikor azok lehajolnak, hogy elolvassák a ketrecen lévő figyelmeztető táblát, melyen ez áll: “Vigyázat, a majmok a í szefaüvégök után'nyúlnak..” NAPI KAMATOT FIZETJÜK Érdeklődjön nálunk HIVATALOS ÓRÁK: Hétfőtől péntekig, naponta reggel 8:30-íól este 5-ig KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK CHARTERED 1844 Trenton Saving Fund j 123 125 EAST STATE STREET Society / Member Federal Deposit Insurance Corporation