Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1964-06-11 / 24. szám

SZERELEM

KEFÁRJAI

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

— Én pedig szivem mélyéből szerencsét kivánok hozzá, — felelte Földváry, — miközben halk sóhaj röppent ki ajkán.

— És most térjünk a dologra, — tette hozzá nyomott hangon és hirtelen fölemelkedett a pamlagról, mintha képtelen lenne tovább ülve maradni és mintha egy hatalmas sóhajjal könnyíteni kellene magán.

— Te boldog vagy, mondta. — Örömtől rezgő hangon

adtad tudtomra, hogy megtaláltad egyetlen gyermekedet. Ez A SZERELEM KUFARJAI _20

által életednek folyásában egy örvendetes, sokat Ígérő fordulat állott be. Nálam azonban éppen ennek ellenkezője történt. Elvesztettem egyetlen fiamat.

— Meghalt? — kérdezte Géza gróf megdöbbenve.

— Nyomtalanul eltűnt, nem tudom, mi lett belőle.

— Fiad elveszett, nyomtalanul eltűnt? — kérdezte a gróf komolyan. — Ez csaknem hihetetlen. Hiszen nem élünk valamely sötét világrészben, vadak között, hanem rendezett államban, ahol ki van zárva, hogy valaki nyomtalanul eltűnjék és még hozzá egy jól nevelt fiatal ember, mint a fiad, aki minden bizonnyal távol áll attól, hogy olyasmit kövessen el, ami esetleg összeütközésbe hozta volna őt a törvénnyel vagy a társadalommal.

— Az utóbbi feltevések fiamnál teljesen ki vannak zárva,

— mondta Földváry, a büszke meggyőződés hangján. Fiamat ismerem — ő róla rosszat feltételezni bűnnek tartanám. Inkább attól félek, hogy Aladár bűnténynek esett áldozatul.

— Bűnténynek? Azt meg én nem hihetem, — mondta Géza. — De kérlek, beszéld el a közelebbi körülményeket. Ülj le kérlek és tanácskozzunk. Ha az egész éjszaka rámegy is, de tisztába kell jönnünk azzal, hogy minő lépéseket tegyünk fiad érdekében.

— A közelebbi körülményeket akarod tudni? Hisz éppen az a legnagyobb baj, hogy magam sem tudok semmit. Hiányzik minden nyom, semmi sincs kezemben, ami irányt mutatna. Te ugyan nem ismered őt, de annyit mondhatok neked, hogy tetőtől-talpig gavallér és meg van áldva a természettől mindazokkal a tulajdonságokkal, melyekkel embertársait meghóditj és elbűvölheti. Szóval egy valódi ur volt.

— Ebben nem is kételkedem. Az alma nem esik messze fájától. Gavallér apának csakis gavallér fia lehet. De mondd,

— honrtét tűnt el? A szülei házból?

— Nem. Előre kell bocsátanom,-hogy Aladárt már több mint egy év előtt saját szárnyára eresztettem. Azt akartam, hogy világot lásson. Beutazta Északot* bejárta Németországot, Francia- és Olaszországot, megfordult Európának összes nagyobb városaiban, visszajőve! a fővárosban maradt, ahol útleírásait akarta rendezni. Mert valamint mindenben, úgy ebben is a szépet a hasznossal akarta összekötni. A fővárosban kisebbszerü lakást bérelt a villanegyedben, egy magasrangu hivatalnok özvegyénél, aki lakásának egy részét albérletbe adta. Ettől az urhölgytől tudtam meg legelőször, hogy fiam eltűnt. Mivelhogy Aladár a lakásban már hosszabb idő óta nem mutatkozott, a derék nő nyugtalanságában levelet irt nekem, melyben azt kérdezte, vájjon Aladár nincs-e otthon? Megijedve rögtön a fővárosba siettem. Fiam csakugyan eltűnt. Háziaszszonya csak annyit mondhatott, hogy egy reggel kocsiba ült és minden kiséret nélkül elment. Azóta nyoma veszett és semmit sem lehetett hallani róla. Háziasszonya eleinte azt hitte, hogy rövid időre elutazott, de miután már tizennégy nap is elmúlt, anélkül, hogy életjelt adott volna'magáról, a jó asszony szükségesnek látta lakója eltűnését nekem és a rendőrségnek bejelenteni.

— És a rendőrség kinyomozott valamit?

— Semmit. Teljességgel semmit. Már most nem tudom, mitévő legyek. Most tehozzád jövök, te talán még kitalálsz valamit, mert én már teljesen meg vagyok zavarodva.

— És azóta már négy hét múlt el? — kérdezte Géza, mély részvéttel tekintve barátjára, aki teljesen vigasztalhatatlannak látszott egyetlen fiának eltűnése miatt.

— Talán már öbb is — felelte Földváry keserves foházkodással. Annyi idő alatt csak előkerülhetett volna, ha akármilyen vadász- vagy szrelmi kalandba keveredett volna. Én istenem, hiszen mi is voltunk egykor fiatalok, a heves vér befolyása alatt mi is elkövettünk egy-egy bolondságot — de négy hétig hirt nem adni magáról — ez már olyan valami, amit képtelen vagyok feltételezni Aladárról. Itt valami isionyunak kellett történnie.

Ezen már csakugyan gondolkodni kell — normogta Géza maga elé. — Hidd el, magam is egészen le vagyok sújtva az esettől, melyre alig találok magyarázatot. Szegély barátom, engedd meg, hogy mindenekelőtt részvétemet fejezzem ki, mert hiszen én tudom legjobban, mit tesz az, magányosan élni, mindenkitől elhagyatva és nélkülözni azokat, akiket legjobban szeretünk. Eltudom képzelni magamról, milyen iszonyú fájdalmat okozna nekem az, ha gyermekemet egyszerre elveszteném.

— Köszönöm nemes részvétedet — szólt Földváry gróf és megragadta barátja kezét, melegen megszorította. — Jól esik fajó lelkemnek, hogy van egy rokonkebel, aki osztozik fájdalmaimban. De gondolkozzál — talán kitalálsz valamit, mert. én erre már képtelen vagyok. Annyit törtem már a fejem, hogy teljesen ki vagyok merülve. Belebolondulok, ha ez még tovább

igy tart.

Géza gróf hirtelen rájlantott:

— Barátom — mond — Egy gondolatom támadt, de előre kérlek, meg ne ijedj.

— Oh, én már minden el vagyok készülve. Akármi rossz legyen is, mondd meg ősztén.

— Az a gondolatom táadt, hogy fiad talán amerikai párbajnak esett áldozatul.

Az öreg ur elsápadt.

— Erre már én is gondtam, de ismét elvettem magamtól ezt a gondolatot.

— Magam is szörnyürk találom. Talán nem is létezik a világon kárhozatosabb büraz amerikai párbajnál, de az élet mutatja, hogy még a főram fiatalság köreiben is tért foglalt a párbajozásnak ez a leggy.-ább módja. De számolni kell vele. Habár fiadat igen komolym mondtad.

— Oh, nagyon komolyis jóravaló. Egész életében semmi könnyelműséget nem köevtt el soha. Annál kevésbé tételezem fel róla, hogy ilyen vesidelmes játékba belemenjen.

— De mégis számolnkell ezzel az eshetőséggel, kedves barátom. Magad is tudod, ogy ma milyen visszás fogalmak uralkodnak a becsületről é lovagiasságról. Ha ilyesmiről van szó, akkor egy gavallér soks>r oly térre sodortatik és olyanokat tesz, amit józan ésszel ő mga kárhoztatna legjobban, de nem térhet ki előlük.

— Igen, a lovagias be;ület — kiáltott fel Földváry gróf csaknem zokogva. — Sok álozata van már annak.

— És azt sajnos, nem fjjuk kiirtani! — fohászkodott Géza gróf. A fiatalság úgy a lefedésben mint ebben is túloz. Heves véralkatában rejlik az össetüzések forrása. Egy heves szó, vagy csak egy ferde pillarás és készen van a sértés, melyet vérrel kell lemosni. Amedig fiatalság lesz, addig az ilyen szertelen felfogások is napénden lesznek. Mintha egy ostobg golyó képes lenne helyre Jitani a becsületet, ha azon csakugyan folt esett.

— Jó, jó, — szólt az örj ur. — A rendes párbaj még hagyján — de az amerikai párb<? Ezt már én is megvetésre méltónak találom. Ennél nagyob gyávaságot emberi elme ki sem gondolhatott.

— Sajnos, mégis vanr.k hívei — mondta Géza gróf. — Fiadnak rejtélyes eltünésétilig tudom mással megmagyarázni.

Földváry gróf felzokogct. Bárhogy állította is, hogy el van készülve a legrosszabbra, agondolat, hogy fia már csakugyan nincs többé az élők között,kimondhatatlan fájdalmat okozott neki és csaknem eszétől fostotta meg.

Ebben a pillanatban b<épett a szolga.

— Mi baj, Balázs? — érdezte a házi gazda.

— Rédey kisasszonyt néltóztatott hivatni.

— Nos? ; . ,7

— Sehol sem találom 1.

)\ -— Hát hiszen tudod, logy oda át a kerti házban szokott

lenni, tudod, hogy hol gonijblom.

— Ott sincs, könyörgjm. Szobája üres, de az egész házban is hiába kerestük.

— És a kastélyban siics?

— Nincs, nincs! *

A gróf arca elborult,

— Nincs sehol, — nwrmogta maga elé megdöbbenve. — No jól van, — tette hozzá jyorsan összeszedve magát. —Akkor hát terád bízok mindent. Llgyen rá gondod, hogy Földváry gróf ur semmiben se szenvedjk hiányt — elsősorban pedig gondoskodjál vacsoráról.

A szolga méghajtóttá ,-nagát és eltűnt. Szentiványi mintegy ösztönszerüen az ablakoz lépett és kinyitotta.

— Engedd meg, hogykinyissam az ablakot, nem tudom, vájjon igazán olyan nagy heleg van-e itt bent, de részemről csaknem megfulladok.

A beözönlő hüs leve jő esillapitólag hatott idegzetére. Egy percig kinézett az ablakcn, mintha tekintetével keresne valakit, de már a következő percben összeszedte magát.

Itt van a barátja, ali sokkal nagyobb bajban van, most első sorban vele kell foglakozni — gondolta.

— Mondd csak, kedve barátom, — vette fel újból a beszéd fonalát. Nem hallottíl valámit, nem volt-e fiadnak valami szerelmi viszonya, meit már nagy Napoleon mondta, hogy minden rosszban az asszon)t kell keresni. De nemcsak az ilyen lappang a háttérben.

— Ez ki van zárva, Géza. Fiamnak élete nyitott könyv volt előttem, szive oly tiszta és érintetlen volt, mint egy ártatlan leányé. Hiszen nem bántam volna, ha egyszer igazán szive szerint beleszeretett volna egy szép leányba. Alkalomban nem is lett volna hiány. A környék legszebb leányaival, még pedig a legjobb körbeliekkel érintkezett, de egyikük sem tett rá maradandó benyomást. Nem akadt sehol olyan bársony haj, vagy nefelejtskék szem, melyért rajongni tudott volna. Nem, nem, kedves barátom. Biztosra merném venni, hogy fiam eltűnésében a szerelemnek vagy a női nemnek legcsekélyebb szerep sem jutott.

— Nem volt talán valami álnok barátja, aki valami kelepcébe csalta őt?

— Erről sem tudok semmit. Büszkén állíthatom, hogy legjobb és legbizalmasabb barátja én voltam.

Most ő is a nyitott ablakhoz lépett és néhány percig mindketten mélázva bámultak a sötét éjszakába.

Alattuk halkan susogtak a fák levelei, a holdvilág sajátszerű árnyakat rajzolt a fák között tova kígyózó utakra, a szellő suttogásába néha-néha belezörrent egy-egy éjimadár, amint egyik ágról a másikra röppent.

Földváry gróf egyszerre fölrezzent és sürü szemöldökét összeráncolva figyelni kezdett.

— Mi az? — kérdezte Géza, aki nyilván semmit sem hallott.

— Ha nem halottál semmit, Géza, akkor én is alighanem

tévedtem. Vagy talán csak a fülem csengett? Hiszen nem is csoda, hogy érzékeimben már nem is bizhatom, a lefolyt napokban annyit foglalkoztam szerencsétlen fiammal, hogy mindenben és mindenütt segélykiáltást vélek hallani. De mégis úgy gondolom, hogyegyszer nem tévedtem. Hah! figyelj csak! Kedves barátom, — tette hozzá hirtelen giegyenesedve. — A kerben valami szörnyű esetnek kellett történnie, mert segélykiáltást hallottam.

— Segély kiáltást? Alig hihető.

— Ha én mondom, akkor el is hiheted, egy haldoklónak megtört jajszava hatolt fülemhez.

— Nos kedves varátom, — szólt Szentiványi gróf, — nem lehetetlen, hogy haolttál ilyesmit, de mi azt már megszoktuk. Hogy mi az, azt most ne kutasd, egyszer majd elmondok neked mindent, talán már holnap és abból meg gofod érteni, kedves barátom, milyen szerencsétlen vagyok én is.

Géza gróf meg volt győződve, hogyha barátja csakugyan hallott valami nyöszörgésfélét, az nem eredhet mástól, mint a kertházban lakó tébolyodottól, akinek most ismét rossz órája lehet.

Bizonyos nyugtalanság mégis tért foglalt szivében. Irmát nem találták sehol, a beteg magára volt hagyva, igy nem csoda, ha ismét elkezd őrjöngeni. De hát hogy van az, hogy Irma éjjel sincs helyén? Ez eddig még sohasem fordult elő. Itt valami rendkívüli dolognak kellett történnie.

Géza föltette magában, hogy a sajátszerü jelenség okát kikutatja.

— Talán jobb lesz, kedves barátom, ha még ma megmondom neked a avlóságot — szólt barátjához. — Tudd meg, hogy egykori menyasszonyom, a szép Técsőy Sarolta, akiről egyszer beszéltem veled, leányom anyja, odaát lakik egy kertiházban. Szegény elmezavarban szenved és nincs reményem hozzá, hogy ebből a szörnyű betegségből valaha kigyógyuljon, pedig mindent megpróbáltam.

— Szegény barátom, — sóhajtott fel Földváry gróf. — Neked is kijutott bőven a sorscsapásokból. Ma este, mikor megérkeztem, egy szép fiatal nővel találkoztam. Ki volt az?

— Ah, valószínűleg Rédey kisasszony volt, szegény Saroltámnak a társalkodónője. Háztartásomat is ő vezeti, egyúttal leányomra iső ügyel föl.

— Tallod-e Géza, nagyon nemes és finomlelkü nőnek látszik — mondta Földváry. — Habár csak néhány szólt váltottam vele, de csak egy pillantást vetve szép szemébe, meggyőződtem, hogy nemcsak igen szép és szeretetreméltó, de egyúttal igen nemesszivünek is kell lennie.

— Nagyon eltaláltad, kedves barátom! — kiáltott a gróf és megragadta barátja kezét, melegen megszorította, mintha köszönni akarta volna az Irmáról mondott elismerő szavakat.

— De most már magam is nyugtalan kezdek lenni —tette hozzá kissé izgatottan. — Odaát a kertiházban valami nincs rendjén. Talán velem jöhetnél te is, csak fölnézek Sarolta szobájába és mire ismét visszatérünk addigra a vacsora is bizonyáré készen lesz.

A két jóbarát lement a kertbe. Pompás őszi éjszaka volt, számtalan csillag ragyogott az égboltozaton, mintha a természet még egyszer ragyögtatni akarta volna szépségeit, mielőtt zokat a zordon tél elől végkép elrejti.

Géza gróf egyszerre megállóit és feszülten figyelt.

— Most én is hallottam — mondta ijedten.

— Egy haldoklónak fájdalmas nyöszörgése volt, amit idehozott a röpke szellő. Barátom, ez nem volt Sarolta hangja. Menjünk csak gyorsan és keressük a hang eredetét.

—Kiálts a szolgáknak és ho^zas lámpákat — figyelmeztette őt Földváry élénken és ebben a pillanatban a saját bajáról is megfeledkezett. — A sötétségben hasztalan keresnénk.

— Balázs, Balázs! — harsogott a gróf szava. — Jertek hamar, hozzatok lámpákat, gyertyákat, valami szörnyű dolog történhetett a kertben.

Néhány perc múlva apró fénypontok tűntek fel a kastélynál, melyek sietve közelitettek. A szolgák égő lámpákkal és fáklyákkal jöttek a kertbe.

— Csitt, — intett nekik a gróf. — Ne oly hangosan. Hallani akarom, nem ismétlődik-e meg mégegyszer az előbbi nyöszörgés, mely egyúttal iránt mutatna nekünk.

— Én már hallom, — szólt Balázs, akinek igen jó hallása lehetett és boton csüngő lámpájával nyomban útnak is indult, í A többiek utána.

Végigmentek a kígyózó utakon és beértek egy fasorba, mely a félre eső kerti pavillonhoz vezetett.

— Balázsnak jó szimatja van — szólt Géza gróf a barátjához. — Egy pavilion van a fasor végén, ott csakugyan történhetett valami. De jó Isten, mi?

A szolgák között Soltész Feri is jelen volt. Neki is égő fáklya vola kezében és feltűnően szolgálatkészen mindenütt eőljárt, de csadálatoskép mindig másfelé kalandozott, mintha hamis nyomra akarná vezetni a társaságot. A grófnak feltűnt ez és bosszúsan mondta:

— Ugyan ne szelekedjék. Ön úgy jár-kel mintha ittas lenne.

— Bocsánat gróf ur, első álmunkból lettünk fölriasztva, meg aztán ma éppen rúgást kaptam az egyik paripától. De azért fájós lábbal is eljöttem.

— Jó jó, — mondta a gróf valamivel szelidebben és már megbánta, hogy úgy rárivallt.

— Hah! — kiáltott fel egyszerre Földváry. — Ismét hallottam valamit, még pedig jobbkéz felől.

— Akkor hát menjünk abba az irányba — mondta Gézá. — Ott van a nagy bükkfa, mely már száz évnél is idősebb. Alighanem annak az árnyékában történt a szerencsétlenség.

Magában pedig hozzátette: -— Ne mtudom, miért reszketek. Szörnyű előérzett szorítja össze szivemet.

Thursday, June 11, 1964

FÜGETLENSÉO

8. OLDAL