Függetlenség, 1963 (50. évfolyam, 1-46. szám)
1963-04-25 / 17. szám
8. OLDAL FÚGGETLE N S É G 1963 ÁPRILIS 25 A grófi kastély titka Regény (folytatásokban) Irta: BODONYI ZSIGMOND A homályos sűrűség mind közelebb ért. Már a tejéit láthatóvá váltak. Peti örömittasan kiáltott: — Ugy-e mondtam? Jön a sivataghajó! Tevetaraván! Szivük határtalan örömre vált . . . — Ó-ó! Megmenekültünk! — kiáltotta Telekes. — Csak fölvegyenek bennünket — aggályoskoiött a vajda. — Talán lesz annyi emberségük .. . A karaván közelükbe ért. írétiék kalapukat, zsebtendőjüket lóbálták a jövevények felé, majd öt-hat teleti nyelven adtak magukról életjelt. A karavanjeliek észrevették őket. Megálltak. Arab kalmárok, tereskedők voltak, aki gyarmatáruikat vitték Afrikából Európába. Embereink most hozzájuk siettek. 7ölkérezkedtek. — Mi Kairóba megyünk — mondta egyikük araiul Petiéknek, mire Peti derűs arccal szólt adó. — Nekünk mindegy bárhová, csak innét szabaduljunk ! Fölvették őket a tevehátra s megindultak. Útközben valamelyik jóindulatú kalmár tanácsára légió- Deli ruhájukat levetették s szétdobálták, majd a kereskedőktől kapott ruhákba bújtak. Fejükre még [ezt is aptak, hogy a vámvizsgálók őket is hozzájuktartozó kalmárokna letekintsék. Ötödnapra Kairóba értek, ahol Petiék, még néhány napig a kereskedőknek rakodni segítettek, majd onnét hajón Európa felé vették útjukat. Szerencse a szerelemben. Imre a lakásán vette kézhez Eleonóra levelét és annak olvasásán leírhatatlan örömet érzett. Úgy érezte, hogy közel az az idő, amikor reménye valóra válhat. Mégis. Reményes örömébe üröm is vegyült. Szivében, lelkében borongást keltett bizonytalan sorsa, szegénysége ... Eleonóra levelét kétszer is elolvasta, gondolkozott, mélázgatott fölötte. Mit válaszoljon? Mivel biztassa Eleonórát? Odahívja magához, a bizonytalanságba? . . . Minden reményét barátjától, Joó Andristól várt jóhirhozásába vetette. Türelmetlenül nézegetett az ajtóra, barátja lépteit lesve. Végre az megérkezett. . . —Nos, mi van? — kérdezte izgultan Imre. — Minden jól megy, pajtáskám! Holnapra eldől, hogy megveszik-e a bányát! — Igazán? \ —Biztosan! A mérnököki a szakértőkkel együttesen alapos vizsgálat alá vették az egész teleprészt és megállapították, hogy nagy teületre nyúlik a talált szénképződmény. így tehát mégis a te sejtésed s. következtetésed igazolódik. — Ugy-e, jól láttam? ! — Úgy va ns még a holnapi napon mindent megtudunk. — A közjegyzőnk is eljött? — Ott volt ő is és nagyon bizakodó. Azt izente, hogy délelőttre téged is okvetlen elvár, mert megeshetik, hogy megkötjük a szerződést. ’ — Ott leszek, pajtás. — Akkor holnap már talán pénzt is kapunk. — Meglehet, ha sikerül. De kéne is, mert szerelnék mielőbb hazautazni. — Hát mégis? — Persze! Képzeld, épp az előbb kaptam Eleonórától levelet! — Ejha! — Itt van. Elolvashatod. Nagyon szépen, kedvesen ir. Joó- Andris figyelemmel elolvasta a levelet, azután örömtelt arccal fordult Imréhez: —Fiú, neked még a szerelemben is szerencséd van! —Bárcsak úgy lenne! Mit gondolsz, húz hozzám? — Most már igen. Nőül is menne hozzád. — Épp azon tépelődöm, hogy mit Írjak neki, mivel biztossam? —Avval, hogy elveszed, ha ő is úgy akarja! — Hát ha a bányafölfedezés holnapra szerződésre vezetne, akkor nyugodtan feleségül kérném. — Délig elválik — biztatta Andris. És az uj bánya dolga délre tényleg szerencsés megoldást nyert. Megkötötték a szerződést, amelynek értelmében Zalka Imre a fölfedező első, Joó Andris a második társtulajdonosa lett az általuk fölfedezett bányának . . . Még aznap nagyösszegü előleget kaptak kezükhöz a bányának mielőbbi megépítésére, üzembehelyezésére. Imre boldog és elégedett volt. Még aznap szüleinek s Eleonórának levélbeli értesítést küldött arról is, hogy útban van hazafelé . . . örömhír. Zalkáék talán sose öröültek meg annyira fiuk levelének, mint ennek. “Kedves, jó szüleim! Tucson, Ariz,-ban egy tisztitóüzemben robbanás 1 örtént, amely 6 embert megölt, 25-öt megsebesített. A mentők a romok között kutatnak az esetleges ui abb áldozatok után. Moszkvával; az “Egyesült Államok minden szükséges intézkedést megtett, hogy az emigránsok ilyen támadásokat amerikai földön ne készíthessenek elő.’’ Mit szólnak ehhez a kubai emigránsok? Azt jelenti-e ez, hogy a kubai menekültek a jövőben beszüntetnek minden támadást? A Miamiban élő emigráns vezérek válasza erre a kérdésre: Nem . . .! Elismerik, hogy a kormány bizonyos mértékig megbénitotta munkájukat, de ragasz kodnak ahhoz, hogy a rajtaütéseket és támadásokat tüzön-vizen keresztül folytassák . . . Az utóbbi időkben érdé-1 kés eseményeknek lehet - j tünk tanúi: az Egyesült Álla-! mok kormánya egyre több és több akadályt állít Castro el- ■ lenségeinek útjába. Valamikor — évekkel ezelőtt — a Castro-ellenes kubai emigránsok bátorítást kaptak Uncle Samtól, ma — számíthatnak arra, hogy támadásaikért börtönnel lakóinak, valamelyik amerikai vagy angol fegyintézetben. Senki előtt sem kétséges, hogy — ez a fordulat a kubai blokád után következett be. Krus. csev hazaszállította támadó rakétáit, de továbbra is fegyveres erőket tart a szigeten, s Castro “birodalma’’ váltó - zatlan fenyegetést jelent a nyugati világ számára. Castro katonailag hétrőlhétre erősödik Moszkva vál tozatlanul támogatja hü csatlósát, a fegyverszállítások akadálytalanul folynak tovább. És a kubai diktátor most váratlanul uj sző vetségesre talált — az Egyesült Államok kormányában. A U.S. aínely eddig támogatta áz emigránsok akcióit,most ellenük fordult, s azokat, akik életük kockáztatásával harcolnak a kommunizmus ellen, — letartóztatja, megbünteti. A floridai parti őrségek az ilyen akciók, rajtaütések megakadályozása érdekében megerősítették. Április 3.án további kétszáz amerikai katona, 12 őrjárati hajó, több, tengerre is leszáll ni tudó repülőgép, helicopter érkezett erre a területre. Az elhárító tevékenységbe bekapcsolódott Anglia is. Március 1.-én 17 Castro ellenes személyt — akik rajtaütésszerű támadásra készülődtek Kuba ellen — letartóztattak. A letartóztatást angolok hajtották végre, de az Egyesült Államok külügymi nisztériuma elismerte, hogy a “tippet” ő adta nekik. Ugyan. ebben az időben az angolok elfogtak egy Castro ellenes hajót Bahama közelében, s az amerikaiak egy másikat Miami partjai mellett Az eseményekkel párhuzamosan a U.S. további lépéseket tett: korlátozta a kubai emigráns vezérek aktivitását. A kormány rendelet értei ötében 25 kubai emigráns vezető engedély nélkül nem hagyhatja el Miami körül Az Amerikában élő kubai emigránsok felháborodással értesültek ezekről az esemé-. nyékről s a kormány intézkedései széleskörű tiltakozást váltottak ki. Két évvel ezelőtt az Egyesült Államok fegyverezte fel és képezte ki a kubai emigránsokat a Castro elleni invázióra. A meghiúsult partraszállási kísérlet után a Kennedy kormány tovább támogatta a menekülteket és kijelentette, hogy a jövőben bizonyára mód és lehetőség kínálkozik arra, hogy elűzzék Castrot és felszabadítsák a kubai népet a kommunizmus igája alól. Ezek az idők —' a jelek szerint — elmúltak; most a U.S. ahelyett, hogy támogatná akcióikat, élesen szembefordult velük, s azo - kát, akik továbbra is makacsul kitartanak korábbi törekvéseik mellett, börtönnel fenyegeti, vagy leküzdhe - tetlen akadályokat állít utjukba. Az amerikai polgárok nagy többségében ez a politikai pálfordulás nagy meglepetést keltett. Mások egyszerűen nem értik, miért változott meg ilyen élesen a kormány magatartása s ezt kérdezik: “Mi az oka ennek, mit aka*' tenni a Kennedy kormány?” Április 3.-án, Kennedy elnök egy sajtókonferencia keretében adott magyarázatot erre a rejtélyre Akkor — j többek között — a következőket mondotta: ' “Ezek a rajtaütésszerű, állalmi támadások nem hatáso- - sak, s nem hisszük, hogy azok i gyengítenék Castrot. Ezenkívül megnehezítené hely- ^ zetünket; mi ugyanis azt követeljük Kruscsevtől, hogy vonja vissza az ott állomáso- s zó szovjet csapatokat. Az i- C lyen rajtaütések ürügyet i szolgálhatnak a szovjetnek, r hogy errevonatkozó igéretü- ( két megszegjék. Végül a szovjet hajók ellen intézett tárna dások megtorlást vonnak maguk után — feltehetően t amerikai hajókkal szemben, s Ha ezeket az akciókat meg- f toroljuk, azok újabb ellenak- c ciókat szülnek. Úgy vélem tehát, hogy az egyensúlyi helyzettől most a háború és béke r problémája függ. S ha az ilyen Kuba ellenes támadá- I sokat amerikai földön készi- j tik elő, ezt a kormánynak bi- í j zonyos mértékű kontroll.alatt kell tartania.” A nyilatkozat lényege: az Egyesült Államok el a. kar kerülni minden olyan konfliktust, amely esetleg a világháború kitörésének lehetőségét idézné fel. A Castro ellenes emigrán - sok az elmúlt hetekben újfajta tevékenységbe kezdtek. Ahelyett, hogy Castrot támad nák, megtámadták azokat a szovjet kereskedelmi hajókat, amelyek a szigetnek szállítanak különböző árukat. Március 17.-én egy emigráns csoport hajója behatolt a ku- i bai Isabela de Sagua kikötőjébe és tüzet nyitott az ott állomásozó “Lvov” nevű szovjet tehergőzösre. Egy későbbi sajtókonferencián az emigránsok vezetője azt állította, hogy a kikötőben partra is szálltak és háromnegyedórás tűzharcot vívtak szovjet katonákkal Tiz napoal később megtámadták a “Baku” nevű szovjet tehergőzöst. Ezek a támadások rendkívül heves tiltakozást váltottak ki Moszkvában. A szov jet kormány leszögezte, hogy azokért az Egyesült Államoknak kell viselnie a teljes felelősséget. “Ha a U.S. eltűri az j ilyen akciókat veszedelmes ] helyzetet teremt a Karibi tenger térségében és a támadások tüze könnyen átterjedhet az egész világra. “ — hangoztatták. A szovjet Ízelítőt is adott e veszedelemről: március 28.-án Castro két szovjetgyártmányu MÍG har ci repülőgépe tüzet nyitott a “Floridian” nevű amerikai mo toroshajóra, amely nemzet - közi vizeken, Kubától távol hajózott célja felé. Castro később ugyan “bocsánatot kért az incidensért”, de a cél világos volt: a kommunisták tüzelni fognak amerikai hajókra, ha a kubai emigránsok tovább folytatják támadásai. kát. 5 Április 3.-án a U.S külügyminisztériuma közölte A rövid argentin lázadás két sebesültje a kórházban. A BÍBOROS két szenvedélye Eloy Roldan és Angela Cots áldomást isznak annak örömére, hogy a Nina II. (balra) — Columbus hajójának mása — Mexicóban úszó muzeum lesz. A hajót egy mexicói TV állomás tulajdonosa vásárolta meg. A U.S. kormánya megbénítja a Castro-ellenes erőket AZ ÉLŐ VÁSZON | Az azbesztot már az ókorban ismerték: halotti lepedőket szőttek belőle és ebbe burkolták hamvasztáskor az előkelőbb személyek holttestét. Mivel az ilyen lepedő túlélte a hamvasztást, élő vászonnak nevezték. E különös anyag neve a görög “aszbesztosz”-ból (eléghetetlen) számazik. Először Plinius emlékezik meg róla. A monda szerint Nagy Károly, amikor birodalmát Harun al Rasid fenyegette, békekonferenciára hívta meg az arab uralkodó küldötteit és szemük láttára azbesztkendőt dobott a tüzbe, majd onnan épségben húzta ki. Ez a látvány annyira megdöbbentette a követeket, hogy lebeszélték urukat a támadásról, mondván: Nagy Károly nyilvánvalóan varázserővel rendelkezik. A középkorban Európában az aszbesztot csak küriózumnak tekintették. A tatárok birodalmában azonban — mint arról MarcoPolo 1300-ban beszámolt — olyan szövedéket ismertek, amely ellenáll a tűznek. Ez valószínűleg az azbeszt volt. Fordulópont az ásvány történetében az 1877-es esztendő: ekkor fedezték fel Kanada Quebec tartományában a hires lelőhelyet. Megkezdődött a rendszeres azbesztbányászat. A gőzgép feltalálása és az öntödei technika fejlődése mind több hőálló anyagot igényelt (pl. szigeteléshez). Újabb és újabb felhasználási területek felfedezése, újabb feldolgozási módok és termelési eljárások következtében az azbeszt ma már alapvető ipari nyersanyag. Az ipar számára azért nagy jelentőségű, mert tűz- és hőálló, továbbá ellenálló savakkal és lúgokkal szemben. Ezenkívül előnye, hogy baktériumok nem támadják meg, a villamosságot nem vezeti, a hoszszabb szálak szőhetők, impregnálható, stb. Az azbeszt “anyakőzete” szilikát őskőzet. Bányászása igen költséges. A világ jelenlegi nyersazbeszt- termelése kb. 1.3 millió tonna évente. Az értékes, szőhető, hosszú szálú azbeszt termelése azonban ennek csak 15 százaléka. A világ legnagyobb azbeszt-termelő országa Kanada — a világ termelésének 70 százalékát produkálja. Sok érdekes megemlékezés jelent meg a katoli;us lapokban a nemrég 80 éves korában elhunyt lohn D’Alton bíborosról, Írország prímásáról, akit 953-ban a biborosi kalap átnyujtásakor a pápa “a katolikus Írország büszkeségének és dicsőségének” íevezett. Nemcsak a kitűnő teológust tisztelték benne, aki i II. Vatikáni Zsinat központi előkészítő bizottságáíak is tagja lett, hanem a messzetekintő politikust s, aki De Valera oldalán talán a legtöbbet tette hazája függetlenségének elnyeréséért. A komoly munka mellett azonban két nagy szenvedélye is volt a bíborosnak. Egyik a cricket, a mánk a virág. Ifjú korában hires cricket-játékos volt, nem egy versenyen győzelemhez segítette csapatát. Később már nem versenyzett, de élete végéig cricketezett barátaival és házipapjaival, a kiemelkedőbb mérkőzéseket pedig, akárhol folyt Írországban és Angliában, rendszerint megtekintette. Székházának parkjában rózsakertet és sziklakertet rendezett be, amelyeket maga gondozott. Ez a nagy természetszeretete magyarázza végrendeletének azt a pontját is, amelyben meghagyta, hogy ne a katedrális kriptájában temessék el, hanem kint a parkban, azoknak a bükkfáknak és szilfáknak árnyékában, amelyek a két virágoskert szélén állnak. így lett ő az első ir prímás, akinek hamvai nem a székesegyházban pihennek.
