Függetlenség, 1963 (50. évfolyam, 1-46. szám)
1963-08-08 / 32. szám
HÁROM CIGÁNY — HÁROM SORS BUDAPEST — A Népszava riportere érdekes hármas cigányriportot irt. Három cigányról, akik közt csak egy kapocs van: a fajtájuk, az eredetük. , l.A DU VAD A rendőri iratcsomóból egy vidéki kapitányságon kihullt egy fénykép. A rendőrtiszt felemelte és elém tette: — Mit gondol erről az emberről? Sokáig nézegettem a szürke fényképet, lassan belemelegedve a különös játékba, melynek célja: megfejteni egy embert, akinek vonásait a fénykép mutatja. Hosszú vizsgálódás után ezt jegyeztem fel egy papírlapra : “A férfi ötvenéves lehet s nyilván bűncselekményt követett el. Rendkívüli testi ereje van, erről tanuskodnaknak széles vállai1 karcsú dereka, melyben állati rugékonyságot sejtek. Arcán araszós, tömött, szögletes bajusz uralkodik. Tekintete vad, a szemek oly távol állnak egymástól, mintha égyszérre kétfelé figyelhetne. Fej tartásában gő£ és alattomosság, az egész arckoponyáról perzselő düh sugárzik.” A rendőrtiszt elmosolyodott: — A leirás nem rossz, de nem fedi teljesen a valóságot. Ez az ember nem volt egyszerű bűnöző, ez több volt annál. Ez az ember duvad volt, valami ősi erkölcsi mocsárból előtört szörny. Körülbelül negyvenöt rablógyilkosságot követett el olyan szakmai hidegvérrel, amelyhez foghatóval pályámon nem találkoztam. Északon élt, ahol közel a román, szovjet és csehszlovák határ. Úgy járt át a határokon, mint egy testtelen árny. Áldozatai főleg határsértők voltak, csempészek és szökevények, akiket titkos ösvényein elkísért, azután hidegvérrel tarkón lőtt és kirabolt. — Igazi nevét sohasem lehetett megállapítani, tizenöt felesége volt s a tizenöt asszony mindig szolgált alibivel. Sohasem vallott be semmit s minden gondolata a menekülés volt. A bilincseket lemorzsolta, a kényszerzubbonyt széthasogatta* a börtönrácsot kitépte.. Amikor kimondták felette a halálos ítéletet, ez az ősember összeomlott. Megfontolás nélkül ölt, de a haláltól rettegett-. 2. A MŰVÉSZ A duvadnál tizenöt évvel fiatalabb a művész, akivel egy hires balett-táncos hozott össze Pesten. Magas, vékony, laza test. Lengő karok és szökellő lábizmok. Hajlékony, mint egy vadvirág. Beszélgetés közben mindig oldalt fordul, mint egy egyiptomi falfestményen s van is valami hasonlóság a sirkamrák falán végtelen sorban átvonuló rabszolgák és az ő arca közt. (Fél fülére süket egy irtózatos pofon után, amelyet gyerekkorában egy falusi bírótól kapott.) Táncol egy művészegyüttesben, amely többek között az ősi cigánytáncokat is életre kelti, színeit és forró ütemét fellobbantja, keleti varázsát újra felíüti. A klasszikus táncoshoz tanulni jár. — Balettet? — Nem . . . Koreográfáit tanulok. A mi társainkban és muzsikánkban még annyi ismeretlen elem vár feldogzoásra, hogy arra egy élet kevés. Én az enyémet, mindenesetre, arra szentelem, hogy megmentsem, ami menthető és koreográfiában feldolgozzam. — Honnan jött? Megnevezi azt a vidéki várost- amelynek szélén, a cigánytelepen született, kolompár családból. Tőle tudom meg, hogy “Kolompár” nem egy nagy cigánycsalád, hanem egy törzs neve, bár a kifürkészhetetlen származási fonadék jóvoltából ez nagyjából egyre megy. — Családja? — Tizenhármán voltunk testvérek, abból négyen élünk. Meg az anyám. Ő még nem tud irni-olvasni, otthon él, putriban. Nem hajlandó kiköltözni, pedig már házat építettünk volna a számára. Három testvérem közül egy bányász, egy bognár s egy asszony, egy szegkovács felesége. Mind a négyen házban lakunk és nekem nem cigány a feleségem. —Hol kezdte? — A tiszavasvári cigány iskolában. Aztán Szegedre kerültem segédmunkásnak. Nyáron elmentem, megnéztem az Állami Népi Együttes műsorát s egyszerre vacogni kezdett a fogam. “Ezt én is tudnám, talán még sokkal többet.” Tanultam, hogy egy nép a kultúrájában nőhet nagyra . . . Örökre kóbor, nyomorgó nép maradjunk? Óriási, riadt gyerekszemmel néz a táncosra, aki a zongoránál ül. 3. A DOKTOR A bírósági folysón várom, hogy a tárgyalás szünetében kijöjjön egy cigarettára'. Kijön a tárgyalóteremből — ahol éppen egy intézményt képvisel — egy tömött testlkatu1 hirtelen kopaszodó férfi, mintha Ma'gyari Imre lépne elő egy régvolt kávéház szivarfüstjéből. A kézfogásnál érzem, hogy különös keze van. Párnás tenyér, amelyből hosszú, acélos ujjak ágaznak ki. — Muzsikus család? ' 6-IK OLDAL ___________ FÜGGETLENSÉG AUG. 8. 1963. Milliomos szomszédaink WASHINGTON. — Szegény ember jól érzi magát gazdagok társaságában. Igen ? Nem ? Egyre megy. Mindenesetre érdekes élmény ben lesz részünk, ha körülnézünk milliomosaink házatáján. Az országos adóhivatal főnöke, Mortimer Caplin, örömmel jelenti, hogy az ő halászterületén szép számban vannak nagy halak. “Minél többen vannak a milliomosok, annál nagyobb az örömöm, mondja. Mert minél többje van az adóalanynak, annál több jut az adószedőnek.” Nos, 1961-ben 398 amerikai férfi és nő irta be adóvallomásába, hogy évi jövedelmük egymillió dollár volt, vagy több, vagy sokkal több. Azonkívül soknak milliós vagyona van, nem milliós jövedelme. Hogy néz ki, hogy fest az amerikai milliomos? Mr. Caplin megrajzolja a tipikus, átlagos amerikai milliomos portréját. íme: Fizetést húz, de nem attól lett milliomos, a fizetése, aránylag csekély, fő jövedelme értékpapírok s más tulajdonosok eladásából bónuszokból, osztalékokból, kamatokból származik. Ha egy millió dollár tiszta jövedelmet vall be, bizonyos, hogy két millió dollár jövedelme volt abban az évben. Ilyen nagy a különbség a crrn«ö in patti p pq n npf í-nm. me közt ezeknél az uraságoknál vagy dámáknál: tele van az adóív levonásokkal. Mr. vagy Mrs. millionaire 375,000 dollárt juttat egyházának és közérdekű intézményeknek. Lakóhelye? Legalább két lakása van, egy városi, egy vidéki. A városi lakáscím függeléke legalább száz milliomosnál: N.Y. Boldog életet él? Milliomosa válogatja. Sok tulkövér tagja van a milliomosok Klubjának, szívbajos is akad ott szép számban, minden harmadik túl van a 65-ön, fütyül a 127 dollár Social Security nyugdíjra és fütyülnek rá á szőke szépségek. Mr. Milliomos tiszta jöveielmét, azt, amelyet Mr. Capin meghagy neki, tetemesen íövelik a balsors csapásai. Amit, mondja a fő adószedő, igy kell érteni, hogy a milliomosok adóbevallásai csak, agy nyüzsögnek üzleti veszteségektől, amelyek a gross income összjövedelemből levonhatók és adó spórolást eredményeznek. Mr. Átlagos Milliomosnak évi összjövedelme két millió dollár volt és 800,000 dollár adót fizetett. Ez körülbelül 40 százalékos jövedelmi adónak felei meg, nagyon messze esik a legendás, 90 százalékon felür li, majdnem “elkobzással egyenlő adótól. Mit jelent az, hogy az adóhivatal az 1961 évre vonat-RÓMA. — Az Osservatore Romano vatikáni lap szemelvényeket közölt a János pápa íróasztalában talált feljegyzésekből. íme, néhány részlet: Sotto ol Monte kicsiny és szegény környezetéből jöttem. Mindig azon igyekeztem, hogy sose szakadjak el tőle. Úgy akarok meghalni, hogy semmiről se tudjam, hogy az enyém. A szegénység sokszor hozott zavarba, különösen akkor, mikor nem tudtam segíteni az enyéimen, akik nagyon szegények voltak.És felebarátaimon sem. Mégsem panaszkodtam soha miatta . . A zsinat. Isten a megmondhatója, hogy erre a nagy sugallatra egyszerűséggel nyitottam ki kicsiny lelkemet. Vajon megengedi-e az Ur, hogy befejezzem? Legyen áldott az ő neve. És ha nem engedi meg? Az égből, ahová remélem, sőt bizonyos vagyok benne, hogy az isteni kegyelem felemel majd, meglátom boldog befejezését . . . A Pacem in terris, békeszózatnak milyen visszhangja van! Édes Istenem, ebben az okmányban megpróbáltam alázatos példát adni annak, amire egész szegény életem során törekedtem: békesség e földön ... A világ fel ébredt. Lassan-lassan megtalálja majd az enciklika egyszerű tanítása útját a lelkiismeretekhez . . . Nem bánt az, amit Írtak és mondottak rólam. Nagyon is kevés ez azokhoz a félelmekhez képest, amelyeket Jézus szenvedett el egész életében és a kereszten. Pápaságom első napjaiban nem tudtam számot vetni azzal, hogy mit jelent Róma püspökének és ezáltal az egyetemes egyház főpásztorának lenni. Később, hogy egyik hét mult el a másik után, megvilágosodott előttem és ekkor már otthonosan éreztem magam, mintha uddigi életemben semmi egyebet nem csináltam volna . . . Újra elolvastam a könyvet, amelyet a világháború közepén, 19il6-ban Írtam. Mgr. Radini utolsó napjairól, utolsó felkiáltásáról: Béke, béke . . . Azt akarom, hogy .mint pápának nekem is ez legyen az utolsó imádságom, az alázatos János pápáé. kozólag 398 milliomost tartott nyilván? Sok ez vagy kevés? Ahogy vesszük. Volt több, volt kevesebb. Millió- : mos-paradicsóm volt Ameri- ■ ka a régi jó 29-as évékben, . amikor a Wall Street felhőkarcolóinak tájékán az a mondás járta, hogy csak a magasságos ég a határ. Akkor a magasságokba nyúltak, egyre merészebben, a dollár arisztokratái. 1927-ben már 290-en voltak a milliomosok, következő évben 511-re, 1929- ben 513-ra emelkedett a számuk és ez a csúcsot jelentette — és a véget. Mert jött a nagy tőzsdei krach, papírra nyomtatott milliók a spekulánsok éktelen orditozása. közepette a tőzsde padlójára hulltak, milliókat vesztett újgazdagok a magasságos emeletek ablakaiból az utca kövezetére vetették magukat és a nagy depresszió első évében, 1930- ban, már csak 150 túlélője volt a megtizedelt Milliomosok Klubjának. A depresszió tovább ritkitotta a ltészámot: 1931-ben 77, 1932- ben már csak 20 ember dicsekedhetett azzal, hogy milliónál több az évi jövedelme. 1935-től kezdve megint felfelé mutatott a dollár-barométer — 41, aztán 71 milliós jövedelem. És a második világháború után a béke 71 milliomossal köszöntött be 1945- ben. Tiz évvel utóbb, 1955- ben, már 267 milliomosunk volt, 1960-ban 306 és az utolsó évben, amelynek adatait az adóstatisztikkusok feldolgozták, 1961-ben, 398 amerikai vallott be az adóhivatalnak egymillió dollár vagy több évi jövedelmet. Nem hinné az ember, mégis tény: éppen a leggazdagabbaknak legnagyobb adói a legkevesebbet nyomnak a latban, amikor Uncle Sam összeszámlálja, hogy mennyi adót fizetett a nép. A milliomosok adói 1961-ben az össze adóknak kevesebb mint egy százalékát fizették, pontosan: 0,8 százalékot. A legszerényebb jövedelmű emberek fizették a legtöbb adót — mert ők számosabbak. Bach korszakban született BUDAPEST. — Meghalt a legidősebb pesti asszony, a pesterzsébeti Laky Józsefné született Smolen Jozefa, aki 1959 március 19-én született Nagyszebenben, Smolen kertész hetedik gyermekeként, s 1884-ben ment férjhez Lakv József kovácsmesterhez, és az ő házasságából szintén két gyermek született. Legfiatalabb lánya, Sipos Antalné lakásán élt, és ott hunyta le a szemét “hirtelen” — mint az orvosi jelentés mondja. Unokák, dédunokák és ükunokák légiója gyászolja Jozefa nénit. Reggel jöttek érte a halottvivő emberek és könnyen emelték vállukra a kis koporsót, mivel Jozefa néni alig volt több, mint harminc kiló. — Anyai ágon. Nagyanyám Radics lány volt és megszökött a nagyapámmal, aki lócsiszár volt. — Hol született? — Szekéren, Győr határában. — Hol tanult? — Pesten . . . Apám halála után anyám visszajött a családhoz. Muzsikust akartak nevelni belőlem, de nem sikerült. Anyám újra férjhez ment, született egy féltestvérem, akinek most Stockholmban van sza’onzenekara. Engem bőgőre fogtak, de nincs hallásom. Bánatomban leérettségiztem, két évvel a háború ytán. — És a jogi doktorátus? — Érettségi után egy ifjúsági szervezetben dolgoztam. Ott kezdtek arra buzditani, hogy tanuljak tovább. Orvost akartak belőlem csinálni, de félek a vértől .. . Jogász lettem, jogi doktor, ma jogügyi előadó vagyok. Elmesélem neki a duvad történetét. Kitárja rövid vastag karját, lobogtatva a periratok csomóját. — Csodálkozik, hogy akadnak1 akik lenéznek sokszor gyűlölnek bennünket? Azon a területen, ahol dolgozom, sok a cigánymunkás. Gyakran kerül elém a panaszuk. Nem rájuk van panasz, de őket éri sérelem, mert cigányok. — Ön is érzi, hogy más embernek nézik? — Én már nem ... De azok, akik még lenn vannak ... - ■»■-»«> •• KÖNNYEBB VÁMVIZSGÁLAT EURÓPÁRÓL HAZATÉRŐKNEK WASHINGTON — Az országos vámhivatal könynyiteni akar a tengerentúli látogatásról hazatérő amerikaiak vámvizsgálati keservein. Evégből, egyelőre próbaképpen, bevezeti az elő-elvámolás rendjét. Mint ez az eddig még nem hallott szó sejtteti, arról van szó, hogy a turisták külföldön vásárolt holmijait átvizsgálják, még mielőtt az utasok az amerikai kikötőbe megérkeznek. így a megérkezéskor elmarad a hosszadalmas, időt rabló és idegeket gyötrő vizsgálat a vámhivatal csúf, barátságtalan bódéiban. Az első próba Nápolyban lesz. A vámhivatal beküldi oda három tisztviselőjét, ezek ott átvizsgálják és vizsgálat után lepecsételik az összes bőröndöket, kivéve az utazáshoz szükséges tárgyakat tartalmazó táskákat, és a hajóra rakják azokat. Amikor a hajó befut New York kikötőjébe, a Nápolyban elkészített lista alapján az elvámolás már csak perceket vesz igénybe, az utasoknak nem kell órákhosszat a vámbódében vesztegelni. Ha a nápolyi próba beválik, az amerikai vámhivatal kiküld vámvizsgálókat más nagyobb európai kikötőkbe is. A new yorki vámhivatalok munkája ezáltal lényegesen könnyebb lesz. Szükség is van e könynyebbségre. A múlt évben a vámhivatalnak 2298 tisztviselője volt s ezeknek 158 millió utas csomagjait kellett átvizsgálniok, sokszor bőröndök dupla falait1 hölgyek magas cipősarkait is, stb., és a kongresszus megtagadta a több tisztviselő felvételéhez szükséges pénz kiutalását. Mellesleg megjegyezve, a kongresszus megtagadta a financiális fedezetet csinos szőke, barna és vöröshaju utas-fogadó hölgyek felvételére, és egy centet sem utalt ki a tervbevett Vám Akadémia létesítésére, melyben vámvizsgáló szakértőket képeznének ki, olyanokat, kik egy pillantást vetve egy tengerentúlról érkező hölgyre, már tudják, hogy tüsarku cipőjük drága titkokat őriz. SZERELEM — AZ AKASZTÓFÁIG BUDAPEST — A férje az útjában állt Márton Istvánnénak, eltették láb alól. Márton Istvánnénak beteges szexuális hajlamai voltak s partnert talált albérlője, Bőr Éva személyében. Majd még egy partnernő akadt, Dómján Ilona. És e hárem nővel szemben ott állt a középen, a feldúlt otthonban, a férj, aki szégyenkezett és sokszor tiltakozott a nők játszadozása ellen1 de hiába. Márton István szemrehányásait megsokallták a nők, elhatározták, hogy elteszik az útból. Többizben leitatták, egy alkalommal italos állapotában kegyetlenül bántalmazták, az eszméletrenre vert embert a Rákospatakba akarták dobni, de egy éppen arra járó idegen megjelenése ettől elriasztotta őket. Egy februári napon az ittas Márton Istvánt Dómján Ilona bikacsökkel ütlegelte, Bőr Éva lábbal taposta, rugdosta. Ezután kezét-lábát összekötözték és Bor Éva kamasz fiának, Mihálynak segítségével szánkóval éjszaka a Rákospatakig vontatták. A patakhoz érve, a szánkóról ledobták, Dómján Ilona a patakba rúgta, Márton István a vízbe fűlt. Most a fővárosi bíróság a kegyetlen gyilkosság kitervezőjét, Márton Istvánnét 15 évi börtönre, Bőr Évát és Dómján Ilonát mint közvetlen tetteseket halálra ítélte, a fiatalkorú bűnsegéd két és fél évi börtönt kapott. Többet keresünk WASHINGTON. —A kereskedelmi minisztérium közlése szerint júniusban a munkából és egyéb forrásokból származó személyes jövedelem 2000 millió dollárral növelkedett. Ebből 1250 millió dollár fizetésekre és munkabérekre esett, 750 millió dollár pedig osztalékokra (közte egy nagyvállalat tetemes extra osztalékára). A fizetések és munkabérek 1250 millió dollárnyi többletéből a fele gyári fizetésekből származott. A júniusi személyes jövedelmek összege — a szezonszerű körülmények figyelembevételével — évi 462 ezer millió dollárnak felel meg. Ily nagy jövedelme az amerikai népnek soha ezelőtt nem volt. PÉCS — Kétheti tárgyalás után hirdetett Ítéletet a Baranya megyei bíróság Kiss József, a váradujpusztai termelőszövetkezet volt üzemegység-vezetője gyilkossági ügyében. Kiss József szerelmi viszonyba bonyolódott a négygyermekes Nagy Józsefnéval, akinek férje még az őszszel kérte Kisst, hogy ne járjon hozzájuk1 ne zavarja életüket. A kapcsolat azonban nem szakadt meg, öszsze akartak költözni, amit Kiss édesanyja és fia is ellenzett. A váradujpusztai termelőszövetkezett vezetősége figyelmeztette, szakítsa meg a viszont a négygyermekes anyával, hagyja békén a családot. Kiss József úgy gondolta, hogy ha megöli szeretőjének férjét, elhárul az összeköltözés akadálya. Február 13-án magához vette megtöltött vadászfegyverét, egy szalmakazalnál lesbe állt és az arra jövő Nagy Józsefet lelőtte. Az egyik lövés Nagy Józsefet a jobb, a másik a bal karján érte. A szerencsétlen ember hazavonszolta magát, de a nagy vérveszteség és a fellépő sokk következtében a leggondosabb orvosi ápolás sem menthette meg. A gyilkost a bíróság halálra ítélte'. JÁNOS PÁPA GONDOLATAI SZEGÉNYSÉGRŐL £S BÉKÉRÖI