Függetlenség, 1963 (50. évfolyam, 1-46. szám)
1963-05-09 / 19. szám
8. OLDAL FÜGGETLENSÉG 1963 MÁJUS 9 A grófi kastély titka1 Regény (folytatásokban) Irta: BÜDONYI ZSIGMOND Nyolc nap múlva Arabella Pannival együtt kiszabadult és két hét múlva megtartották esküvőjüket. Időközben Imre is hazaérkezett. Elmondta szóval is azt amit már levélben korábban megirt, hogy Eleonórával az esküvő után Amerikába szándékoznak utazni. Arra kérte szüleit, tartsanak velük. Az anya egy ideig idegenkedett a gondolattól, de férje végül megnyugtatta: semmi baj nem érheti őket a hajón, meg abban a nagy országban sem. Aztán elbeszélgettek a jövőről. Borozgattak, dalolgattak — örültek fiuk obldogságának. Cilka is megtartotta lagziját Erdőssel. A fiatal pár Velencébe ment nászutra. Viola Verát meg — Imre egykori szerelmét — a bánat gyötörte hűtlen szerelmese után. De nem sokáig. Mert Balázs Ferko hosszú távoliét után újra bekopogtatott hozzájuk. A fiatalok egy darabig csak nézték egymást hangtalanul. Verát szemét elhomályosították az emlékezés könnyei. Csak nagysokára szólalt meg Ferkó: — Hozzám gyüsz? — Igen felelte vontatottan a lány. — Az Isten is megáldjon szavadért, Vera! Meglásd nem lesz okod a megbánásra. Vera hangos zokogásban tort ki. A sirásra bejött Violáné. — Szent a békesség — mondta élénken Ferkó. Itt maradok Viola néni. Vera lesz a párom. Violáné ellágyult hangon rebegte: — Szálljon áldás, boldogság rátok! A grófné örömmel utazott lánya esküvőjére. Vele volt Liszka, a szobalánya. Mintegy órahosszat robogott velük a vonat, amikor a grófnő sápadt arccal Liszka vállára hanyatlott s alig hallhatóan suttogta: — Rosszul vagyok . . . A lány megdöbbent s gyorsan a magukkal hozott eszences üvegcséhez nyúlt, hogy a zeszenccel úrnője halántékát megdörzsölje. Ekkor észrevette, hogy a grófnő arca hidegre vált, mire ijedten felsikoltott. A grófnő halott volt. A vonatot nyílt pályán megállítottak és a szerencsétlen grófnő tetemét az ottani hullaházba vitték. Eleonora Elvirával s gróf Óvárynéval hiába várakozott anyjával a vasúti állomáson. A grófkisasszony csak esküvője után tudta meg a gyászos hirt, akkor amikor hajó már Amerika felé vitte őt férjével, apósával-anyósával együtt. A négytagú társaságot Joó Andris várta a kikötőben, ahonnan bányatelepi lakásukra utaztak. A lélekben öszszetört gróf, Eleonora atyja, ugyanakkor hercegi barátjához utazott. Mig távol volt, Székácsy tőle. még csak egy sor Írást sem kapott, igy érthető türelmetlenséggel várta a grófot, vagy annak levelét. Napnap után érdeklődött a postánál, úgyszintén a kastélybelieknél, hogy barátja felől hirt szerezzen, de fáradozása hiábavalónak bizonyult. Végre egyik reggelen beállított hozzá a gróf. — Hálisten, — fogadta lelkendezve a grófot — már kétségbe estem miattad! — Nem írhattam, kérlek, mert a herceg a te ügyedbe nnpról-napra levelet várt, ami, sajnos, elmaradt, igy nem volt miről értesítselek. — Ez bizony szomorú eredmény. — Engemet is lesújt ... . — És mit szólt a herceg? — Várnunk kell . . . — Még meddig az istenért? ! — Jelenleg igen lefoglalják tervbevett vállalkozásai . . . — Dehát ez nlégsem huzódhatik a végtelenségig? — türelmetlenkedett Székácsy. — És mit intéztél? Hogyan intézkedtél? — intézte egymásután kérdéseit a grófhoz. —Megadtam a címedet és fölkértem, lépjen egyenesen veled összeköttetésbe. — írjak én előbb neki? — Megkérnélek, mert én többé nem akarok a dologgal foglalkozni. Székácsy meghökkent: — Miért?! — Nem bírom idegekkel . . . — Most egyszerre?! Most, amikor olyan közelinek biztattál a céllal?! Nem értelek . . . — Pedig megérthetsz . . . Egyedül élek, egymagámban . . . Minden öt percben fölrezzenek, fölriadok álmomból. . . Vízióim vannak . . . Éjszakánként megjelenik, visszajár boldogult nőm ... — Szegény barátom — részvéteskedett sunyin Székácsy. — Eladósodott, tönkrement ember vagyok . . . Körülöttem hullámzik, amely elnyeléssel fenyeget... Örvénybe jutottam . . . — Mit tehetek az érdekedben ? — Légy a megmentőm! . . . — Hogyan? Miképen? — Eladom a kastélyomat, az ősi kastélyt — hörögte .elcsukló, rekedtes hangon, miközben arcát ellepte a könyzápor. A teremben néhány pillanatig csönd honolt . . . XXIII. János pápa - a nagydpőjü pap tanítványa MÁTYÁS KIRÁLY KÖNYVTÁRA Mátyás király egykor messze földön hires budai könyvtára — a Corvina könyvtár — a kortársak és a közvetlen utódok feljegyzései szerint mind tartalom, mind szépség tekintetében vetekedett a legfényesebb európai könyvtárakkal. A mohácsi csata után azonban a török szétdulta, sok könyvritkaság hadizsákmányként Isztanbulba került, számos drága, szép könyv tűzvészek, háborúk áldozata lett. A fennmaradt corvinák száma mintegy 170-re tehető, ebből 45 darabot Magyarországon őriznek, a többi a legnagyóbb külföldi könyvtárak féltve őrzött kincse. Hogyan keletkezett Mátyás nagyszabású könyvtára, a magyar reneszánsz műveltségnek, humanizmusnak e pompás kifejezője? A magyarországi humanista műveltség gyökerei Zsigmond és Hunyadi János korára nyúlnak vissza. Mátyás trónraléptekor Vitéz János nagyváradi püspök rezidenciája volt az ország szellemi központja, nagy könyvtárral, könyvmásolókkal. Vitéz unokaöccse Janus Pannonius, a költő, egyideig Mátyás kancellárja, itáliai követjárását egybekötötte könyvek vásárlásával. Szoros kapcsolatban állott a neves firenzei könyvárussal, Vespasiano da Bisticcivel, aki értékes adatokat jegyzett föl a Mátyás-kori műveltségről. A firenzei könyvárus, csakúgy, mint több kiváló olasz humanista a Vitéz-féle összeesküvés (1471) után elfordult Mátyástól. Ekkor Mátyás saját kezébe vette könyvtárának sorsát; igy könyvmásoló műhelyt alapított Firenzében, megvásárolta a bolognai Manfredini hagyatékot, sok könyvritkaságával. Mikor pedig másodszor megnősült és házasságra lépett a nápolyi királylánynyal Beatrixszel (1476), ismét seregestől jöttek az olasz tanácsadók, humanisták a budai és visegrádi királyi palotákba. Visszatért az országba a királyi könyvtár egykori őre Galeotto Marzio, majd megérkezett a humanista történetiró: Bonfini is. A Corvina könyvtárban a földrajzi, csillagászati, matematikai, orvostudományi, építészeti és hadtudományi irodalom mellett 57 kötetben ókori klasszikus irók müvei szerepelnek. Az ókeresztény irodalomból is van 43. A humanisták ugyanis az ókeresztény írókat az ókori klasszikusok közvetlen követőinek tartották. Ha tartalmukat tekintve elavultak is Mátyás könyvei, de ami a kiállításukat, díszítésüket, művészi formájukat illeti, a legnagyobb nemzetközi értéket képviselik. Az emlékanyagban megtaláljuk a valódi arannyal, csillogó pompával festett, kis festményekkel ékesített kódexek mellett az egyszerűbb diszitésüeket is, amelyeknél a kézírás szépsége, a sorok arányos elosztása remek harmóniában olvad össze. Sok kódexet festett Mátyás számára Leornado da Vinci barátja Attavante degli Attavanti, aki Mátyás könyvtárának állandó szállítója volt. Ez a jelzőbólya mutatja azt a helyet, amely alatt — a tudósok feltevése szerint — a szerencsétlenül járt Tresher tengeralattjáró fekszik. ötszáz év óta minden pápa címerében ott van a keresztbe tett két kulcs: a Szent Péternek adott főhatalom jelképe. Ott van a pápai hármas koorna, a tiara. Különböző azonban mindenkinél a közbüleső cimerpajzs, a cimer alatt egy szalagon pedig a pápa jelmondata olvasható. XXIII. János pápa már jelmondatával is bizonyos meg lepetést keltett. “Oboedientia et pax” szavak olvashatók ugyanis rajta, azaz “Engedelmesség és béke”. Az ember első pillantásra megérti ezt egy püspöknél, aki az Ígéri ezzel, hogy a Szentszéknek engedelmes lesz. Mit jelent azonban a pápa engedelmessé ge, akinek nincsen fölöttese a földön? Az alázatos bíboros A felelet megadja János pápa életrajza. A pápa 1925- ben választott püspöki címerét és jelszavát tartotta meg. János pápa példaképének Baronius bíborost tartja. Ez a Baronius a 16ik század nagy egyháztörtéinésze. Egyszerű oratoriánus volt és naponta meg szokta látogatni a Szent Péter bazilikát. A gyerekek már messziről lesték és egymásnak kiáltották: “Ecce il prete scarpone! — Nézd, a nagy cipőjű papot!” Baronius adott nekik egy kis aprópénzt azután bement a bazilikába, ahol imádkozott, majd megcsókolta Szent Péter életnagyságú bronz szobrának lábát és mindig e két szót ismételgette: “Oboedientia et pax” — Eugedelmesság és béke. Fossati bíboros, torinói érsek írja János pápáról, hogy ez a két szó egész életének programja. Engedelmességen ugyanis azt érti, hogy mindenben mindig tökéletesen az Isten akaratához akar igazodni, Az Isten akarat megnyilatkozhat az elöljáró rendelkezésében és a körülmények alakulásában. Eb ben az értelemben magáénak mondhatja a jelmondatot az is, akinek földi elöljárója nincsen. Szelíden és okosan ... János pápa két kimagasló működési területén mutatunk rá a maga választotta jelmondat — engedelmesség és béke — megvalósulására. Persze nem mint egymásutánt kell érteni ezt a két fogalmat, hanem mintegy egymásra utaltságot. Az első kimagasló működési területek között a törökországi és görögországi megbízatást. Tíz évig volt Roncalli (a pápa polgári neve) apostoli delegátus Bulgáriában. Ide is az engedelmesség jegyében jött, de ez könnyű engedelmesség volt. Elvégre huszévi titkári és tanári működés után szép kitüntetés ha a pápai diplomáciában kap valaki megbízatást. Más volt azonban a helyzet mikor Szófiából Sztambulba kellett váratlan sietséggel mennie 1935-ben. Nagyon megszerette már mulgáriát és népszerű volt. Engedelmességből ment tehát Törökországba, ahol zilált helyzet várta. Elsősorban a konstantinápolyi katolikus hívők főpásztora lett apostoli vikárius néven. Mint ilyent elismerték a török állami hatóságok, mint apostoli delegátust azonban nem. Nehéz volt a helyzet a konstantinápolyi klérussal szemben is, mert elődje ugyan derék, de merev férfiú volt, aki négyévi működés után békétlenséget hagyott hátra. Roncalli figyelte az embereket, és azt akarta, hogy hibáikat megjavítsák, bizalmat előlegezett mindenkinek és mindenkit meghallgatott. Okosan engedte az autonómia érvényesülését, tekintettel volt a régi szokásokra. Türelme kimeríthetetlen volt, parancsadása helyett rá beszéléssel élt, segítséget, kért és nagyon sokszor tanácsot. “Arra törekszem — Írja ebben az időben egyik levelében —, hogy kötelességemet szeretettel és szelídséggel teljesítsem; a nyugalom megőrzésére kényszerítem magamat, ez a siker nagy titka. Török állam és keresztény egyház A politikai helyzet is kényes volt az akkori Törökországban. Kemal Musztafa, aki elűzte az első háború vesztesét, a szultánt, és uj országot alapított, a teljes laikus állam eszméjét valósította meg. Az iszlámnak sem engedett beleszólást semmi állami ügybe, és természetesen hasonlóképpen viselkedett minden más vallás képviselőjével szemben. Érthető, milyen nehézséget okozott az uj helyzet. Voltak akik merevséggel, sőt kihívással feleltek. Egy katolikus fiúiskola bezárása alkalmával a francia követ tilatkozott.Feleltül ezt a választ kapta: “A kivételek megszűntek. Ha az ön kormánya jónak látja, hogy követelését hadihajókkal támassza alá, jöhetnek. Más fogadtat ásban részeszesülnek majd, mint 1914- ben.” Roncalli tudta, hogy ez az ut járhatatlan. Szóról szóra ezeket irta akkoriban egy levélben: “Ázsia és Európa partjain sajnálnak és szerencsétlerinek tartanak. Nem tudom miért? Engedelmességet tanúsítok, és semmi mást. Nem szünök meg magasabbra és távolabbra tekinteni.” Mint többször kijelentette, a méh és a hangya munkáját akarja végezni, szorgalmas és apró, láthatatlan munkát. Két célt tart szem előtt. Először azt, hogy teljes erővel a lelkipásztori munkát kell végezni. Másodszor: feladata, hogy a török kormányzat felé bizonyítsa azt, hogy az egyház működése tisztán lelki síkon mozog és a nyugati nemzetek protekciója nélkül is tud létezni az uj török államban. Papok polgári ruhában Áldozatokat is tudott hozni. Az állam követelte, hogy a papok és szerzetesek polgári ruhákban járjanak, mint ahogyan az iszlámtól és a keletiektől is ezt kivánták. Mig a görög pátriárka inkább a Fanarba akarta magát zárni, a szerzetesek pedg inkább feladni intézményeiket, Roncalli mindenkit rávett az enge delmességre. ő maga is, papjai is polgári ruhában jártak, szorosan az otthonra korlátozva az egyházi ruha viselését. Ugyanígy rendkívül jónéven vették tőle, hogy elrendelte a templomban bizonyos népi imádságok török nyelven való mondását. “A békeszerző” volt a díszítő jelző, amellyel Sztambulból távozott. Béke Rómában és Athénben Roncalli volt az, aki a második világháború idején előállt az ötlettel, nyilvánítsák Rómát és Athént nyílt városokká. A Szentszéknek tette ezt az előterjesztést és a hadviselő felek a civilizáció két ősi bölcsőjét, Rómát és Athént meg is kímélték a háborús pusztítástól. Az engedelmességet egy sürgöny követelte tőle: azonnal ott kellett hagynia a Balkánt és el kellett mennie párisi nunciusnak. Pétain és de Gaulle közt Roncalli az uj nuncius, repülőgépen érkezett Párisba. A német hódítókkal szemben megalkuvó Petain kormány és a De Gaulle vezetése alatt harcban állt ellenállók között széles szakadék tátongott. Az uj nunciusnak sikerült mindenkivel megértetnie magát. Mikor kilenc év múlva, mint bíboros távozott Párisból, az elégtétele az volt,hogy asztalánál ott tisztelhette ezeknek a sorsdöntő éveknek összes neves politikusait. A nácik eltakarodása után, a francia ellenállási mozgalom nem kevesebb, mint harminc püspök eltávolítását követelte, viszont újabbak kinevezése lehetetlen nek látszott. Több mint egy évig tartottak a tárgyalások. Roncalli nuncius megnyerő modorával és egyezkedésre hajlamos természetével igazságos eredményt ért el: kölcsönös megegyezés alapján, teljes összhangban húsz püspök kinevezésére került sor. János pápa élete valóban szemlélteti a nagy igazságot: az engedelmesség békét és sikert ad a léleknek és rajta keresztül szétáradva szükebb és széles környezetének. — Nos kérlek, — folytatta a górf — megveszed? Olcsón adnám! Amennyiért kívánod . . . — És te hová mennél? — Világgá! . . . — Ugyan, Gézám . . . — Igen . . . Elbujdosnék . . . Menekülni akarok az emberek s azok gazságai, gonoszságai elől . . . — Rettenetes! — Úgy van! Gyűlölöm az embereket, a világot! — Meghasonlottál, barátom . . . — Nekem minden mindegy! . . . — Gyöngeség . . . betegség . . . — Nem! Ha gyönge volnék, revolveremhez nyúlnék s a golyó egyszerre véget vetne mindennek, de nem teszem! Ó, nem! Még élni akarok, de távol az emberektől, a világtól, magányomban, csöndesen . . . Járni az erdőt, barangolni hegyen, völgyön, tó- és patakparton . . . Elmélázni a múlton és andalogni, merengeni a közel jövőn, ami majdan elkövetkezik. A Tresher tengeralattjáró eltűnése ügyével foglalkozó tengerészeti bizottság tagjai, a Portsmouth N. H.-i hajóépitögyár tárgyalótermében.
