Függetlenség, 1963 (50. évfolyam, 1-46. szám)
1963-05-09 / 19. szám
fi. oijvai; 1963 MÁJUS 9 Anyáknapi emlékek és gondolatok' Irta: NAGY PÁL JÁNOS lelkipásztor (Miami, Fia.) Gyermekkorunk óta reménykedő boldog érzésekkel készülünk az ünnepekhez. Visszaemlékszem az első Anyák Napjára, melyet a Nagyküküllő megyei Héjjasfalva 'községben ünnepeltünk boldog családi körben. E napon virágdíszben pompázott a templom, a tavasz első virágainak illata töltötte be az otthonokat. Ezen a napon még a mostoha kisebbségi sorsot is elfelejtettük, ünnep volt a földön, ünnep volt a mennyben: a szeretet ünnepe. Két Anyák Napja él vissza-visszatérő világossággal emlékezetemben: az első és az 1957-ben, Detroit, Michiganben ünnepelt. Ezen a napon itt Ameri-' kában is sok boldog arcot láttam, de láttam közöttük szomorú, síró arcú gyermekeket és édesanyákat is. Azóta sokszor eszembe jut Jeremiás próféta könyvében, a 31-ik részben Ráchel sírásának története, aki elesett, elhurcolt és elmenekült Izrael fiait siratta. Mennyire megértjük és átérezzük mi magyarok a második világháború és a szabadságharc után a próféta szivbekapó látomását. Ha az összes anyákat egyetlen magyar édesanyának személyében összpontositanók, ki tudná kibeszélni ennek az édesanyának a fájdalmát? Ha a Hunyadiaknak, a Bethleneknek, a Kossuthoknak, a Széchenyieknek anyja megelevenednék, kikelne sírjából és szétnézne nemzetünk között, mit érezne, ha látná pusztulásunkat? Bizony siratná fiainkat, akiket egy hiábavaló szörnyű küzdelemben, szivük vágya ellenére áldoztak fel borzalmas csatatereken. Ha látná, ki tudja hol, ki tudja merre, a hadifogságban élők ezreit, a világ országutjain vándorló százezreit, akiket várnak haza könnyes szemii édesanyák, szüleik után vágyó szivü gyermekek. Ha Anyák Napján szétnéz a szellem magyar édesanya, meglátja, hogy hány házban borul le az asztalra a szomorú szivü élő édesanya, akinek már nincs kit hazavárni... Bizony, még a sírban lévő elporladt anyasziv is megmozdulna a fájdalomtól, ha megérezné azt a rettentő kint, amely a mai világban tépdesi az anyai sziveket. De nemcsak a magyar anyák szenvednek igy. Minden anyasziv egyforma. Az amerikai vagy a távol Oroszországban élő anya, közeli vagy távoli nép gyermekeinek édesanyja egyformán sir és szenved. Mert minden gyermekét szerető anyasziv ugyanegy. Anyák Napján halgassuk meg azt is, amit üzen Isten a próféta szava által a siró Rácheleknek: Ezt üzeni a szenvedő édesanyáknak: “Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól, mert meg lesz a te cselekedetednek a jutalma, azt mondja az Ur, hiszen az ellenségnek földjéről térnek viszs£a. Jövendődnek is jó reménysége lészen, mert fiaid vissza jönnek az ő határaikra. Kemény, de mégis bá-1 tbritó szózat az, amit az Ur izén a próféta által. Ne sírj, magyar édesanya, hanem kettőzött erővel dolgozz, neveld gyermekeidet, mert cselekedetednek meg lesz a jutalma. Isten kárpótolni akar téged szépen felnevelt gyermekeid kibontakozó életében és áldásában. Ezt a tettre hivó szót és bátorítást kell meghallanunk ebből az Igéből, férfiak és nők, ifjak és öregek, és úgy kell munkába kezdenünk egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben lesz békesség és jóakarat az emberek között, minden nemzet gyermekei visszatérhetnek határaikra és összefogó erővel dolgozhatnak azért az uj világért, amelyben az édesanyák nem a halál aratására, hanem emberhez méltó élet dicsőségére és boldogságára nevelik gyermekeiket. Anyák Napján emlékezzünk arra is, hogy az Isten az édesanyák szerető szivén keresztül akarja meggyógyítani és megújítani a bizonytalanságban szenvedő világot. HOGYAN ÉTKEZNEK Ä KÍNAIAK ? A kínai család négyszemélyes étkezőasztala mellett általában 8 személy foglal helyet, emlékezésül a mitológiai “nyolc halhatatlan asztalára”. Ünnepélyes alkalmakkor 12 személyes asztalt használnak, esetleg egy kerek lapot helyeznek négyszögletes A 3.°, éves Winston Churchill, aki Monte Carloban tölti szabadságát. FÜGGETLENSÉG Phoumi Nosavan Kong Le Souvanna Phouma The “Red" Prince Laosz délkeletázsiai állam négy vezető személyisége. k Amerikai Magyar (1. Washington Award NEW YORK,. Május 1.-én szerdán este nagyszámú közönség töltötte meg a Waldorf Astoria szálló Jade and Basildon termét, az American Hungarian Studies Foundation díszvacsoráján, amelyen szétosztották az idei George Washington jutalmakat. Ezek a most már tradícióként évente megismétlődő vacsorák olyan jelentős eseményei az amerikai magyarság életének, hogy érdemes velük behatóbban foglalkozni. Az American Hungarian Studies Foundation évekkel ezelőtt azzal a céllal alakult, hogy a magyar nyelvet, kultúrát, irodalmat, művészetet, történelmet, valamint a magyar tehetségnek a tudományos fejlődéshez való hozzájárulását széles körben a nyilvánossággal megismertesse. Célkitűzései visszhangra találtak nemcsak az amerikái magyarság, hanem az amerikai társadalom körében is. Törekvéseit elsősorban Dr. Mason W. Gross, a new.brunswicki Rutgers egyetem elnöke karolta fel; ő egyengette az útját annak., hogy az említett egyetemen magyar tanszék nyílhasson meg. Azt az összeget, amely egy ilyen tanszék fenntartásához szükséges, társadalmi hozzájárulásból kell előteremteni. Mintegy évi 20,000 dollár az az összeg, amely föltétlenül szükséges, azonkívül a tanszék teljes felszereléséhez 250,000 dollár kell. Távolabbi cél egy magyar museum és könyvtár felállítása az Amerikai Magyar Intézet keretében, ami újabb 250,000 dollárt igényel. Első látásra ezek igen nagy számok. Ha azonban figyelembe vesszük azt az érdeklődést, megértést és áldozatkészséget, amellyel az amerikai magyarság társadalmi különbség nélkül ezt a jó ügyet felkarolja, nem kell pesszimistának lennünk. Ha mindenki megérti a kérdés jelentőségét, nem kell félnünk, hogy a szükséges összegek nem folynak be. Mindamellett fel kell hívnunk erre a fontos kérdésre elsősorban az országos és a helyi magyar intézmények és egyesületek figyelmét. Ezek az intézmények sok ezer tagot számlálnak, ezektől könnyen összegyüjthetik ezt az összeget, amelynek révén a nemes cél megvalósítható lenne. Ugyancsak az egyházak is megtehetnék a magukét, ha ezt az érdemes ame•ikai magyar ügyet hiveik figyelmébe ajánlanák. A George Washington kitüntetések, amelyeknek szétosztására május elsején olyan díszes közönség gyűlt össze, arra való megemlékezésül kapta nevét, hogy mintegy hat évtizeddel ezelőtt az amerikai magyarság Budapesten felállította George Washington szobrát. Évente három diszérmet osztanak ki kiváló amerikai magyarok, illetve a magyarság javára dolgozó amerikaiak között. Az idén Dr. Frederick H. Burkhardt, az American Council of Learned Societies elnöke, Dohanos István, a Society of Illustrators elnöke és a Foundation alelnüke, valamint Dr. Teller Ede, a világhírű tudós a California egyetem tanára voltak a kitüntettetek. A díszvacsorát Dr. Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyház püspökének imája nyitotta meg. A toastmester tisztét Dr. David D. Denker, a Greater Univer-Intézet banketje sity Fund igazgatója és a Rutgers egyetem elnökének aszisztense látta el. Szellemes bevezetőjében elmondotta, hogy sokat járt a világban, de bárhová ment, mindenütt találkozott magyarokkal, akik rátermettségükkel mindenütt kitűntek és eredményeket értek el, dicsőségére válva egyaránt szülőhazájuknak és a vendéglátó országnak. Dr. Molnár J. Ágoston egye térni tanár, a Foundation elnöke ismertette az intézmény célkitűzéseit és a George Washington Award jelentőségét, majd az egyes kitüntetettek méltatására került sor. Dr. Frederick H. Burkhardt munkásságát Dr. A. L. Gabriel, a Foundation elszakértője s ezért barátja a Dr. Frederick Burkhardt nöke, a Notre Dame egyetem középkori intézetének igazgatója ismertette. Burkhardt, mondotta, filozófus és nevelő, 31 tudományos társaság sző vétségének elnöke, olyan társaságoknak, amelyek a humanitás eszméjét tűzték zászlajukra. A középeurópai kér désnek ő az egyik legkiválóbb magyarságnak, amelynek problémáit jól ismeri. Tapasztalatait és tanácsait a Stratégiai Tudományok Hivatala és a Külügyminisztérium is igénybe veszi. A kitüntetést Burkhardt professzor mélyenszántó beszédben köszönte meg. Ezután Stevan Dohanos e-Sievan Dohanos gyéniségének és munkásságának méltatása következett. A szónok Herman W. Steinkraus, az Egyesült Nemzetek Amerikai Szövetségének elnöke, a Bridgeport Brass Company igazgatóságának volt elnöke volt. Elmondta, hogy ennél a kiváló művésznél és igaz embernél jobban eddig még Senkinek sem sikerült érzékeltetni müveiben az amerikai életet. Dohanos a Saturday Evening Post neves eimlaprajzolója, eddig több alapra. A hagyományokhoz erősen ragaszkodó családok házában az ebédlő ajtajai déli fekvésű, a vele szemben levő két helyet az idős családtagok vagy vendégek foglalják el. A hideg éghajlatú Észak-Kina lakói télen füthető vályog- vagy téglaemelvényeken ülnek (ezen is alszanak), és az ételt alacsony, négyszögletes asztalról fogyasztják el. Ünnepélyes étkezéskor minden személy elé egyegy pár evőpálcikát helyeznek, továbbá egy kis csészét egy kis leveskanállal, egy nagyobb rizses és egy kisebb levescsészét, valamint egy boroscsészét. A pálcikák elefántcsontból, bambuszból, fából, újabban műanyagtól készülnek; ezeket már a kisebb gyerekek is ügyesen használják. A többi étkezési eszköz porcelánból — helyenként ezüstből vagy vörösrézből — készül. A húsos- és főzelékestálakat az asztal közepére rakják, s ebből kiki pálcikával tetszésének megfelelő adagokat vesz ki a maga tányérjára. Ünnepeken a különféle fogásokat egyenként hozzák be a konyhából és a rizst külön csészékben, az étkezés végén szolgálják fel. Utolsónak egy nagy tál leves kerül az asztalra. Hétköznapokon azonban minden ételt egyszerre tálalnak. Észak-Kinában a búza- és kukorica-készitményeket kedvelik, a Jangce folyótól délre azonban ragaszkodnak a hagyományos rizshez. Egyaránt készítenek belőle főtt vagy párolt rudacskákat. A Hszincsiang környékbeli ujgur nép fő eledele a búzaliszttől sütött zsemlye, ünnepeken a főtt és olajjal leöntött rizsgombócok, amelyeket ujjaikkal vesznek ki a közös tálból. Belső-Mongólia pásztorai sok birka és marhahúst fogyasztanak; italuk az erjesztett lótej a kumisz. Kanadai várost elfoglalt amezikai katonaság — 1813-ban ((Canadian Scene) — 150 évvel ezelőtt, 1813 április 27-én, a kis York várost, amely nem volt más, mint a mai Toronto, elfoglalta az amerikai hadsereg. Ez volt az 1812-es háború egyik legemlékezetesebb hadművelete és egyben az utolsó eset, hogy kanadai és amerikai csapatok egymás ellen harcoltak. Az amerikai csapatok azzal a céllal támadták meg Kanadát, hogy az országot és népét felszabadítsák az angol uralom alól. A támadás egyik célja volt York városának elfoglalása, amely röviddel azelőtt lett Felső Kanada fővárosa. Április 26-án az amerikai haditengerészet 14 egysége jelent meg alkonyattájban a Scarborough-i partok előtt, a Nagy Tavak legnagyobb hadihajójának, a 28 ágyús Madisonnak a vezetése alatt. A flotta megjelenése York minden lakóját rémületbe ejtette, kivéve Sir Roger Shaffle tábornokot, a város parancsnokát, aki mindenkinek azt ajánlotta, feküdjék le nyugodtan aludni, mert a amerikaiak nem fognak napfelkelte előtt támadni. Viszont sokat Shaffle sem tudott tenni. Csak néhány nappal az amerikai támadás előtt érkezett Yorkba és nem volt ideje felkészülni a védelemre. Alig 300 katonája volt, meg vagy 400 főnyi polgárőrsége és vagy 100 indiánja. Ágyúi nem voltak, amelyekkel megakadályozhatta volna a partraszállást, és a városnak nem voltak erődítményei. Az amerikaiak Fort Yorktól vagy két mérföldre nyugatra szálltak partra és már vagy 1000 emberük volt a parton, mikor az első védők megérkeztek. Közben a hadihajók behajóztak a kikötőbe és ágyuzni kezdték az erődöt. Shafflenek nem volt mivel viszonoznia a tüzet. Belátta, hogy a város védelme reménytelen és csak fölösleges vérontásra vezetne; ezért elrendelte a katonai raktárak és épületek lerombolását, maga pedig katonáival együtt elkezdte lassú visszavonulását Kingston felé. A raktárak felrobbantásakor valakinek a hibája következtében 2 védő elesett, 35 megsebesült. Viszont az amerikaiak vesztesége ennél sokkal nagyobb volt: 35 halott és vagy 200 sebesült. (Nagyobbrészüket a szilánkok ölték meg.) Az elesettek között volt az amerikai partraszállt csapatok parancsnoka,Zebuion Pike tábornok, aki egyébként hires felfedező is volt és akinek nevét a coloradói Pike csúcs örökíti meg. A torontói Fort York melletti sírját szép emlékkő őrzi. Az amerikai hadsereg május 2-ig maradt Yorkban. Ezalatt titokzatos módon leégett a parlament épülete. Ma azt hiszik, hogy a tüzet rendetlenkedő katonák okozták, de semmiesetre sem felsőbb parancsra, vagy az amerikai tábornok tudtával, aki egyébként bocsánatot kért a fölösleges és ostoba rombolás miatt. mint 125 címlappal tette emlékezetessé a nevét. Szülei Magyarországból vándoroltak Amerikába, szegény földműves emberek voltak, kilenc gyermekük született a uj hazában, keményen dolgoztak, hogy tisztességgel felneveljék népes családjukat. Ebből a környezetből nőtt ki Dohanos, aki nemcsak szüleinek anyanyelvét tanulta meg az idegen környezetben, hanem emberségüket is. Ha valami nemes, emberséges ügyről van szó, Dohanos csatlakozásában mindig bízni lehet és ha az ember összegezi nagy erényeit, szívesen mutat rá, hogy “ime, itt van az amerikai polgár legnemesebb tipusa”. Steven Dohanos szavai után Dr. T. F. Walkowitz, a U. S. légihaderők tudományos tanácsának konzultánsa, Dr. Dr. Edward Teller Teller Edének nyújtotta át a kitüntetést, mire a nagy magyar tudós, “a hidrogén bomba atyja’’ mélyenszántó beszédben magyarázta meg, mi vezette az Amerikában mü ködő magyar tudósokat, hogy megfeszített erővel dolgozzanak az atombomba, hidrogénbomba és egyéb döbbenetes fegyverek megteremtésén. Gátat akartak vetni annak az emberiség történelmében eddig ismeretlen méretű barbarizmusnak, amit Hitler szabadított a világra. S munkájukat később sem hagyták abba, mert bebizo-; nyosodott, hogy ezek a fegyverek az Egyesült Államok birtokában a legfőbb gátjai hasonló barbarizmusoknak és legfőbb biztosítékai a békének. E'zzel a munkásságukkal egyúttal a magyar tudósok ierójják hálájukat annak a nagy nemzetnek, amely befogadta őket. A díszvacsora Béky püspök imájával és áldásával ért véget. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi időkben újra és újra visszatérő jelenség az amerikai magyar társadalom érdeklődésének fokozott megnyilvánulása a magyarság életét érintő események iránt. Ezt bizonyítja a díszvacsora nagy látogatottsága is. Mintha az itt élő magyarság, társadalmi helyzetére való tekintet nélkül, ráébredne együvétartozására. Ennek az előnyös változásnak egyik magyarázata, amit Dr. Teller is a beszédében hangsúlyozott — talán az, hogy az 1956-os forradalom újra fényessé tette a magyar nevet, másrészt, hogy az utóbbi évtizedben oly sok magyar tudós, művész, technikus és más kiváló szakember került az amerikai élet élvonalába, hogy a gyengülő magyar öntudat uj erőre kapott. Örvendetes ez, mert önbecsülésünk megerősödésével együttjár mások megbecsülésének fokozódása, az egész amerikai társadalom elismerése is. Székely Izsó
