Függetlenség, 1962 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1962-11-22 / 47. szám
In Its 48th Year of Publication, This Weekly Is the Oldest Hungarian Newspaper Edited, Printed and Published in Trenton, N. J VOL. XLIX. ÉVFOLYAM — NO. 47. SZÁM Ten Cents per Copy—$4.00 per Year Second Class postage paid at Trenton, N. J. TRENTON, N. J., 1962. NOVEMBER 22 AZ ÉPÍTŐK és a nyelveim Irta: ZILAHI FARNOS ESZTER Egyszerűsítik a vízum kiadását LISZT-EMLÉKKÖNYVET IR A FŐVÁROS VEZETŐ ZENETÖRTÉNÉSZE Egy éven át kutatja egész Európaszerte a nagy magyar muzsikusra vonatkozó adatokat az Egyesült Államok elismerten első Liszt-szakértője A régi életünk egyre távolodik tőlünk. De csak térben és időben. Elhagytuk javainkat, életmódunk megváltozott, magunkkal mentett ruháink lekoptak rólunk, évek száguldottak el felettünk. De ki milyen volt: maradt. A lélek nem változott. Csak talán borongósabb lett, hiszen semmi okunk a különös vigadásra. Bár vannak, akik le tudták rázni magukról, ■— mint az esőcseppeket köpenyükről — a bánkódást volt hazánk sorsa felett. “Unalmas örökké siránkozni, úgy sem tudunk segíteni, nem tudjuk megváltoztatni a helyzetüket; úgy is a nagy hatalmak döntenek, mi tehetetlenek vagyunk,” — mondogatják. De az is igaz: megélhetési gondok, családi bajok, betegségek is fásulttá tehetik a szabadon élő magyart. És akinek jó dolga van, az igyekszik még örömet, szórakozást keresni. Hiszen otthon sem bánkódnak örökké. Nekik is joguk van! ők csak a mának élnek, nagy szegénységükben reménytelenségüket felejteni akarják. Már látják, hogy egyelőre jobb jövő nem hajnalodik felettük. És összetartanak, a “minden magyar testvér” jelszó nem frázis, ma is úgy éreznek, mint a szabadságharc alatt. A “cipőfüzősek” láthatatlanul egymás kezét szorosan fogják. Nem szítnak felkelést, nem fegyverkeznek, csak szeretettel, jó szóval segítik egymást, ahogy lehet. Az elszakadt cipőfűzőjüket meg megvarrják — innen az elnevezés — s nem vehetnek részt a “pezsgő, nagyszerű életben,” ahogyan a propaganda hirdeti és a dollárt vivők látják. De egyek mindhalálig. Ezért mélységesen csodálkoznak azok, akiknek sikerült évek múlva kijönni szabad földre, hogy az emigrációban élők sokszor egymás becsületét tépdesik. ítélkeznek, gáncsolnak . . . szeretnék elbuktatni a felfelé nézőket. Próbálnak akadályokat tenni utjukba, csak apró kis kövecskéket, de amelyeken mégis elbotolhatnak. Látnak olyat, ami nincs és hallanak olyat, ami nem hangzott el. Egyesekről állítanak olyan valótlanságot, melyet — véletlenül — ‘itt helyben bizonyíthatóan meg lehet cáfolni. Amelyen nevetni tudtam. Sokszor elgondolkoztat: ha megkérdezik ott fenn, a földi élet befejezése után: “Mi jót tettél?” Mit felelhetsz? “Uram, bevallom — hiszen Előtted úgy sem lehet titkom — gyűlölködtem ... elhittem mindenkiről minden rosszat: nem bocsátottam meg a vétkezőknek . . . vádló voltam és itélőbiró. De nem öltem, csak beszéltem igazam tudatában. Atyám én ártatlan vagyok!” Ezt fogod mondani? Tényleg nem öltél embert, kedves keresztény testvérem? Csak úgy könnyedén, feletlőtlenül megkeserítetted, sőt tönkre is tetted némely honfitársad életét .. . Lehetséges, hogy a rosszhiszeműség és az irigykedés emigrációs betegség? A csodálkozók egyrésze éppen úgy megkapja ezt a járványt, ha elszakadt a hazától. Nincs mit egymás szemére vetni! Most én is úgy jártam, mint legtöbb embertársam: á rossz tulajdonságról beszélek a szép és nemes érzések helyett. Pedig más dolgon is csodálkoznak azok, akik otthon vannak, illetve akik frissen kijöttek. És pedig meglepődhetnek azon, hogy itt mennyire magyarok maradtunk! Ha bele is kapcsolódtunk az amerikai életbe, nem szakadtunk el Magyarországtól. Újságaink, könyveink tele vannak a magyarság, az otthon élők, a hazai föld igazi felszabaditási vágyától. Állandóan cselekszünk ennek érdekében — már amennyire tudunk kicsiségünkben — tollal, szóval, előadásokkal. Nemcsak mi, hanem még a régen kijöttek sem, — kevés kivétellel — közönyösödtek el. Templomok, társas házak, testvérsegitő intézmények, kulturkert, Kossuth szobor — mind az ő nevükhöz fűződik. Akkor még szabad volt hazánk, nem kellett a sorsán keseregni. “Csak” kisebb lett, ahol a kenyér is szűkösebben jutott. Ezért vették kezükbe a vándorbotot. De mind többen ejtik ki kezükből. Már nemcsak a “régiek,” hanem a “negyvenötösök” is. Rajtunk a sor. Ezért szeretnénk, ha a fiatalok éppen olyan lankadatlan hazaszeretettel, megállás nélkül — mint a stafétafutók — vennék át tőlünk a lángot, hogy sohase aludjon ki. És erre mutat minden jel. Úgy a mi utódaink, a mi másodgenerációsaink, mint az “ötvenhatosok,” nemcsak készen állnak a starthoz, de már meggyujtották a fáklyájukat, amely láthatólag lobogva ég. Mérlegre tévé emigrációs életünk jó és rossz tulajdonságait, úgy látom nagyobb súlya és eredménye van annak a munkának, melyben a köveket építésre használják és nem célozgatják azzal embertársainkat. Vagyis több a jó cselekedet, mint a keseregni való embertársaink hibái felett. (Katholikus Magyarok Vasárnapja) Iszákos nők Magyarországon Egybehangzó jelentések szerint ijesztő módon terjed Magyarországon a nők körében az alkoholizmus. A riasztó jelenség oka, hogy a családi élet gyakorlatilag megszűnt, az asszonyok gyerekeit államilag nevelik és az anyák egész nap az üzemben dolgoznak. Ez a minden nő számára természetellenes atmoszféra azt eredményezte, hogy közülük sokan mértéktelen s z e szfogyasztásban keresnek vigasztalást. Megrenditő gyászeset Megrendítő gyász érte Charles Elemért, a Wm. Penn Fraternális Egyesület központi főszervezőjét és nejét: egyetlen fiuk és büszkeségük, Ifj. Charles Elemér, életének legszebb évében, 32 éves korában meghalt. A mélyen sújtott szülőkön kívül gyászolja felesége és kisleánykája, valamint Wm. Penn-beli munkatársai (Ifj. Charles Elemér is a Wm. Penn alkalmazottja volt) és sok-sok jóbarátja. Kennedy elnök nyilvánosságra hozta, hogy a külföldi turista-forgalom előmozdítására a Külügyminisztérium megkönnyíti az amerikai látogatóvízumok kiadását. A változás azokra a külföldiekre vonatkozik, akik üzleti célból vagy szórakozásból készülnek az Egyesült Államokba. Az uj szabályok a budapesti amerikai követségre, amely ott a konzulátusi teendőket ellátja, egyelőre nem vonatkozik, de azokra a magyarokra, akik például a bécsi konzulátusnál jelentkeznek: igen. A külföldi látogató vízumot kérhet ezentúl az amerikai konzulátustól anélkül, hogy személyesen keresné fel. Elég, ha kérelmét írásban terjeszti elő. Eddig gyakran megtörtént, hogy a látogató egy vagy két napot is kénytelen volt azzal eltölteni, hogy az amerikai konzulátust felkeresse. Az uj eljárás egyelőre csak 167 külföldi városban felállított amerikai konzulátusi hivatalra nézve áll fenn. Az amerikai kormány 1961- óta igyekszik az idegen látogatókat a hivatalos formaságok jó részétől megkímélni. Tavaly szüntették meg az addig kötelező igen hosszú kérvény-formát, amit egyszerűbb űrlappal helyettesítettek. A legújabb űrlap (Form FS- 257a), melyet azok töltenek ki, akik nem személyesen látogatnak el a hivatalba, könynyen érthető 18 kérdésből áll. Akik személyesen jelentkeznek, még ennél is kevesebb formaságon mennek keresztül. A legutolsó pénzügyi évben (1961 jul. 1-től 1962. junius 30-ig) több látogatói vízumot adtak ki, mint bármely előző évben. Összesen 752,942 nembevándorlói vízumot vezettek be az idegenek útlevelébe az amerikai külügyminisztérium megbízottai, főleg üzleti célból, vagy kéj utazásra. Az emelkedés annál is jelentősebb, mert a kiadott vízumok négy évig érvényben maradnak. Annak, hogy az amerikai kormány, a régebbi politikával szakítva, a látogatók kedvében akar járni, egyszerű magyarázata van. A külföldet járó ame(Folyt. a 3-ik oldalon) Öreg magyar baptista lelkész halála Az amerikai magyarság ismét szegényebb lett egy régebben kivándorolt, derék jó testvérünk halálával. A California! Magyarság c. laptársunk cikkeiből tudtuk meg, hogy Rév. Molnár Károly, a Los Angeles-i Magyar Baptista gyülekezet lelkésze november 5-én meghalt. 21 éve szolgálta ott gyülekezetét, az első világháború után, valamikor a 20-as években vándorolt ki Amerikába Erdélyből, ahol legutóbb Aradon volt lelkész. Temetésén 13 lelkész vett részt és 27 autóban kisérte a magyarság utolsó útjára a Hollywood Hills-i temetőbe. A californiai magyar újság egyházi rovatában Fancsali Dénes erélyi származású jó hazánkfia irt szép cikket róla halálával kapcsolatban s méltatta az elhunyt érdemeit. Legyen emléke áldott! MINDEN szóra érdemes magyar esemény hü krónikása lapunk. Előfizetési ára egy évre $4.00, külföldre $5.00. Rendelje meg rokonainak. Edward N. Waters neve fogalom amerikai zenei körökben. Tanulmányai, cikkei kötetekre rúgnak, hiszen több mint három évtizede a Library of Congress zenei osztályán fejt ki működést, legutóbb már mint annak vezető tudósa. Nem kis része van abban, hogy a Washington szivében, közvetlen a Capitol, a törvényhozás palotája melletti legelső és legfontosabb hivatalos könyvtárépületben rendezik az országos hirü kamarazenei hangversenyeket. Az ünnepnek számító műsoron a fővárosi közönség szine-java szokott megjelenni, hiszen valódi Stradiváriusz mesterhegedükön szólal meg a klassziks zeneirodalom megannyi kincse, nagynevű vendégművészek előadásában. Még kizárólag magyarokból állott a világhírű Budapest String Quartet, mikor már Edward Waters révén bemutatkozott Washingtonban. De ugyancsak Waters főmuzikológus érdeme, hogy a Los Angelesben megtelepedett Hungarian Quartet: Székely Zoltán és Kuttner Mihály hegedűművészek, Koromzay Dénes violaművész és Magyar Gáspár gordonkaművész minden évadban gyarapíthatják Was hingtonban a magyar zenekultúra hírnevét. Scholtz János csodacsellistánk is a Library of Congressben mutathatta be a magyar hagyományok és tolmácsolási készség páratlanul magas színvonalát. Waters zenetörténészi munkásságát a szakkönyvek és klasszikus zenével foglalkozó szaklapok forgatói rég ismerik. Neki köszönhetjük, hogy megállapították, miszerint az amerikai z o n gora-koncerteknek, sőt a nagyzenekari műsoroknak ma is egyik legkedveltebb komponistája Liszt Ferenc. Ugyancsak tanulmányokban ismertette Liszt hatását nem csupán kortársaira és megszámlálhatatlan tani tványára, hanem még a modern zeneköltőkre is. Ezt különben a New Yorkban örök álmát alvó Bartók Béla is elismerte — sajátmagáról . . . Edward Waters évek óta levélváltásban állott a földkerekség legkiválóbb Liszt-kuta-Tizenkét eve immár annak, hogy amerikaiak ezrei várják Európában és Ázsiában a második világháború alatt szenvedett veszteségeik rendezését. Az elnök által aláirt uj törvény, a “War Claims Bill,” megadja végre a lehetőséget erre. A törvény négy fő kategóriáját szabja meg az igénylésnek : Ingatlan-kár Európában, vagy a Távol-Keleten, katonai hadművelet következtében; veszteség hajóban, vagy hajórakományban, katonai akció következtében; hajóknak háborús kockázati biztosításból származó veszteségei; és polgári utasoknak a nyílt tengeren szenvedett halála, muntóival, közöttük a Párisban sajnálatosan elhunyt Haraszthy Emillel is. Mindig az volt a vágya, hogy személyesen felkeresi mindazokat a könyvtárakat és múzeumokat, ahol Lisztre vonatkozó újabb adatokat találhat. Ennek a hatalmas feladatnak az elvégzésére idő és pénz kellett volna, amit amerikai magyar intézmények nem teremthettek elő. Bár Waters munkásságát elismeréssel kisérték és pl. az Amerikai Magyar Szövetség központja állandó kapcsolatban állott vele. Végül is, hosszú évek előkészítő munkásságának eredményeként a Ford és Fulbright alapítványok többezer dolláros tanulmányi ösztöndíj megszavazásával lehetővé tették Waters európai útját. A kongresszusi könyvtárban a múlt hónap végén búcsúztatták a Waters házaspárt. (A zenetöaténész felesége több európai nyelvet beszél folyékonyan és nagy segítségére lesz a kutató munkában.) Mire e sorok napvilágot látnak, már a szó legszorosabb értelmében Lisz Ferenc “nyomában” lesz a tudós pár, hogy 1963 októberéig Bayreuth-ból Budapestig valamennyi várost bejárjanak, ahol a “nagy zenésze a világnak” megfordult. Természetesen ellátogatnak Liszt szülőfalujába, a ma Burgendlandhoz tartozó Doborjánba is, hol Varga Ferenc detroiti s z o b rászmüvészünk hatalmas Liszt-szobra még mindig felállításra vár. De hosszabb időt, legalább két hónapot töltenek Budapesten is, hogy a Magyar Nemzeti Muzeum és a Zeneakadémia kulturkincseivel és természetesen az óhazai zenetörténészek közül minél többel megismerkedhessenek. A New Yorkban 1964-ben rendezendő v i 1 á g k iállitásra megjelenő, vaskos Liszt kötet tudományos megírásával rendkívüli szolgálatot tesz Edward N. Waters valamennyiünknek, akik angol nyelvterületen élünk. Mert a zene értékelésének (“music appreciation”) amerikai, kanadai, stb., híveit újabb adatok feltárásával irányijta a magyar nép kulturtörekvései felé. kaképtelensége, vagy vagyoni vesztesége. A törvény továbbá 40 százalékig terjedő fizetést biztosit a Magyarországgal szemben már korábban támasztott háborús veszteség igényeire is. A bizottság működésének kezdetétől az igénytámasztók részére 18 havi időtartam van biztosítva igényeik benyújtására. Körülbelül 35-70 ezer igénylés benyújtására számítanak, amelyeknek elintézése mintegy 4 évet vesz igénybe. A fedezetet nem az adófizetők viselik, mivel az az Amerikában annak idején eladott német és japán ingatlanok árából be(Folyt. a 4-ik oldalon) MAGYAR KÖSZÖNTŐ... (Óhazai útjáról visszatért honfitársunk hozta magával ezt a verset. Költői lelkületű rokona irta hozzá, ott tartózkodása ideje alatt. Úgy hisszük, hogy olvasóink ezrei szívesen olvassák el ezt a verses “üzenetet,” melynek minden sorában őszinte, igaz szavak tükrözik vissza azt a szomorú helyzetet, amiben ma magyar népünk van. Azok, akiknek a kommunista kormány “jóvoltából” sikerült bejutniok a mai, vasfüggöny-mögötti Magyarországra, legtöbbjük csak megerősíti azt, amit ez a vers elmond. Aki pedig visszatérte után mást mond, — hogy ő máskép látta és tapasztalta a dolgokat . . . egy boldog magyar néppel találkozott az óhazában — az hazudik! Az tudva, vagy tudatlanul a kommunisták ügynöke, hitvány, semmirevaló ember, akinek egy szavát sem szabad elhinni! — Két évvel ezelőtt “Válasz egy Írónak” cim alatt közöltünk lapjainkban egy verset (amit azóta jónevü művészeink többször elszavaltak hazafias ünnepélyeinken), amelynek ismeretlen magyarországi szerzője nem azonos ennek a versnek az írójával. Tehát még azt se lehetne mondani, hogy egy forrásból kapjuk ezeket a verseket az óhazából. Korántsem! Bizonyos, hogy az ország akármelyik részéből, százaktól, ezrektől származó hasonló verseket közölhetnénk, ha el tudnák hozzánk szegények juttatni. Ez a vers itt elmondja, milyen rabságban, milyen szorított helyzetben élnek testvéreink az óhazában, a legelemibb emberi jogoktól: szólás-szabadságtól, vallás-szabadságtól, sajtó-szabadságtól és a boldogság keresésének jogától megfosztva! — Szerk.) Szabad országnak messzi vándora, üdvözlünk téged, kedves jó rokon; hogy viszontláttad ezt a szép hazát mosolyt találsz a régi arcokon . . . Mosolyt találsz és tiszta örömet, mit szív mélyéről szeretet fakaszt, s a hosszú bánat mély sebeire balzsamot ád és enyhítő vigaszt . . . Jó látni téged, hangod hallani — amit beszélsz az minékünk mese! Előttünk messzi, tovatűnő álom, mi azt elérni nem tudjuk soh’se ... Nekünk nem szabad bármit is beszélni, amit diktál a szív, a gondolat; mi nem választunk, mindent előírnak, itt nálunk nincsen szabad akarat! Nekünk nem lehet rádiót hallgatni! Könyvet olvasni? — Csak az uj szabad! Dugdosni kell a régi szép emléket, ami szülőnktől tán még megmaradt. Nekünk bűn az, ha az apánk tanult; mérnök, ügyvéd, vagy hivatalt viselt; ha anyját, nejét rutul bemocskolták, bűnös lett az, ki ellenkezni mert! . . . Bűnös, ki nem zeng hősi éneket, nem imádja a vörös katonát és bűn, ha meri bután hangoztatni, hogy szereti e szent magyar hazát! . . . * Nekünk a vallás alkotmányjogunk, mit gyakorolni egyikünk sem mer, s mig lopva, bújva imádkozgatunk, a büszkeségünk posványbán hever . . . A kenyerünkért letagadjuk öt, aki érettünk megfeszittetett , . . Közben mosolyogva dicsekedni kell — dicsérni kell a “szabad” életet. Azért ne bánd, hogy a vaksors szele mitölünk olyan messze kergetett — te szabad lettél, szabad földön élsz, szabad emberré lett a gyermeked! A mi gyermekünk nem is tudja már mi a szabadság! — Honnan tudja meg? Kit süketen szült világra az anyja, nem hallott az még soha éneket! A vakonszültnek nincs világosság és nincsen árnyék, nincsenek színek . . . Hát hogy tanuljon a mi gyermekünk szabadságot, vagy vallásos hitet? S hogy mért maradtunk mégis itthon mi? és nem lettünk a világ vándora? Mert szivünkben még éled a remény, hogy lesz még egyszer megváltó csoda . . . Mert lelkűnkben él, mit költőnk dalolt: “áldjon vagy verjen” bár a “sors keze,” e földön élünk s halunk egykor meg, miénk a könnye s minden öröme . . . És ha visszatérsz majd a szabadföldre, felejtsd el a mi könnyünk, bánatunk! A szépre gondolj, amit itt találtál s gondold azt rólunk, hogy csak álmodunk! Álmodjuk azt, hogy hiányzik nekünk a szabadság — a szabad levegő, hisz ez az ország teli van virággal, mint egy virágos, öreg temető . . . \ E temetőben élünk s álmodunk, szeretünk; olykor boldogak vagyunk. Ezervirágu tarka temetőnkben, ha eljön óránk: csendben meghalunk! Kennedy elnök aláírta a háborús követelések törvényét American in Spirit — Hungarian in Language Hungarian News Amerikai szellemű magyar újság ajsjall|p£SP ^
